Oroszország továbbra is tagadja, hogy százezres sereggel készülne Ukrajna megtámadására, a kijevi közhangulat azonban inkább arra utal, hogy valóban közeleg a fegyveres konfliktus.
Orbán Viktor szombati évértékelőjében jelentette be, hogy a benzinárak befagyasztását meghosszabbítják május közepéig. Ez fájó veszteséget fog okozni a piaci szereplőknek, a független kutak veszélybe kerülhetnek.
Megválik horvátországi érdekeltségétől az RTL Group, az RTL Croatia a Central European Media Enterprises-hoz (CME) kerül, ami a cseh PPF Grouphoz, a most már Yettel néven futó Telenor Magyarország tulajdonosához tartozik. Az RTL Group tájékoztatása szerint az eladásról már megállapodott a két fél, a tranzakció megvalósulásához a hatóságok jóváhagyá
Az európai bankszektor attól tart, hogy az ukrán válságban betöltött szerepe miatt Oroszországot kizárhatják a nemzetközi fizetési rendszerből. Egy ilyen lépés katasztrofális következményekkel járhat a szektor számára, hiszen ellehetetlenítené a hitelek törlesztését.
A Magyar Nemzeti Bank a magyarországi hitelintézetek és biztosítók számára kiadott ajánlásban kezdeményezi, hogy az április 1-jét követően induló befolyásszerzési, illetve állományátruházási ügyletek esetében a tulajdonosi kör fontolja meg az intézmények részvényeinek bevezetését a Budapesti Értéktőzsdére
Többféle elektromos teherautót is tesztel a Posten Norge, de ez a két modell nagyon bejött nekik. A teljes anyag Elektromos teherautókkal tisztul a norvég posta címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
A független képviselő szerint a Nemzeti Választási Iroda (NVI) is elismerte: a határon túlról levélben szavazók listáján több mint 15 ezer halott is lehet.
Felpezsdítheti a lakáspiacot, azon belül a használt lakások forgalmát az szja-visszatérítést, amelyet a gyermekes családok február közepén kapnak meg - közölte az ingatlan.com hétfőn az MTI-vel.
Vizsgálóbizottságot állít fel az Európai Parlament Pegasus-ügyben, Deutsch Tamás erre úgy reagált a Spirit Fm Aktuál című műsorában: világos és egyértelmű zsinórmértéknek kell érvényesülnie az Európai Unió összes tagállamában, hogy sehol senkit törvénytelen, titkos információgyűjtés alá nem lehet vetni.
Összeférhetetlenül vett fel pénzeket Csőzik László, Érd polgármestere, Bősz Anett parlamenti képviselőjelölt férje. A baloldal a városvezetőt bevédve leszavazta a fideszes méltatlansági indítványt és leváltatta az utóbbit támogató, volt DK-s jogi bizottsági elnököt.
Az M-Sport eladta az első hibrid Rally1-es rallyautóját Jourdan Serderidisnek, aki két WRC futamon is készül indulni ebben az évben, de nem bárkocsival, hanem a sajátjával A 2017-es WRC Trophy győztese, Jourdan Serderidis lett az első privátkézbe került Rally1-es versenyautó büszke tulajdonosa, aki a Ford Pumával Kenyában és hazai versenyén, az Akr
Szigorítanák és kiterjesztenék fegyverexport-szabályozásukat az utóbbi években diktatúrák felfegyverzéséből óriási pénzeket kereső németek. Franciaország egyelőre nem lelkes.
Ötmilliárdos keretből indult el a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) mobilkészülék-csere programja február 14-én. Az összegből negyedmillió használatban lévő 3- és 2G-képes mobiltelefon cserélhető le a mobilinternetezésre alkalmas minimum 4G-képes készülékre. A hatóság tematikus aloldalán térképen kereshető a közel 700 regisztrált üzlet, a
Az online megosztott adatok mennyisége folyamatosan növekszik. Különösen igaz ez az online randizás esetében, kiváltképpen akkor, ha a társkeresés során a kapcsolat kialakítása érdekében a magánéletünkbe is betekintést kell engednünk. A nagymértékű információmegosztás következtében több felhasználó is esett már áldozatul különféle digitális veszély
A moszkvai vezetésnek sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte a német kancellár hétfőn, kijevi és moszkvai útja előtt.
A félvezetőket felhasználó amerikai gyártóknak és vállalatoknak mindössze öt napra elegendő készletük van a kulcsfontosságú chipekből - közölte kedden a Kereskedelmi Minisztérium egy új felmérés eredményeire hivatkozva.
A játszótéri háromszögből egy mindig kilóg – mondta a védőnő a kismamák babaváró oktatásán, és figyelmeztette a kerekded egybegyűlteket, hogy amikor eljön a babakocsizós-játszóterezős időszak, mi, kisgyermekes anyák figyeljünk oda egymásra, ne változzunk át padon ücsörgő pletykafészkekké, akik mindig az éppen jelen nem lévőt veszik a szájukra. Nehe
Az Év Íze (Sabor del Año) rangos elismerést olyan termékeknek ítélik oda Spanyolországban, amelyek minőségükkel és ízükkel kitűnnek a többi versenytárstól a piacon. A kiválasztás vakteszttel, kóstolással történik, 80 fogyasztó azonos körülmények között értékeli a termékeket. Az elismerést egyebek közt a Cassarosa® paradicsomfajta is megkapta.
Megmutatta az AlphaTauri, hogy fog kinézni a 2022-es konstrukciója. A héten a táncot az olasz kiscsapat nyitja, ugyanis ők következnek a listán a bemutatók terén. Valentin-napon így Pierre Gasly és Yuki Tsunoda a “nagyérdemű” előtt is találkozhatott a legújabb társával, ami a színek terén nem okozott meglepetést. Egykor még Toro Rosso néven verseny
Mo. megbízta a Daiwa, Mizuho és Nomura japán bankokat, hogy szervezzenek meg egy lehetséges jenkötvény-kibocsátást - írja a Reuters. A tranzakció egy vagy több zöld kötvényt is magában foglalhat, az ezzel kapcsolatos befektetői találkozók már január végén megtörténtek
Az IndyCar komoly erőfeszítéseket tesz, hogy egy fiatal generációval ismertesse meg magát, ennek legjobb módja pedig a szimulátor. A legjobb része a szimulátoros versenyzésnek? Mindenki számára elérhető. Mindenki álmodhat, és 2022-ben bizony már el lehet jutni a szimulátortól, az IndyCarba. “Az volt az álmom, hogy az IndyCarban szerepelhessek” – mo
Méretes esés van Európában az orosz-ukrán feszültség miatt, de az USA-ban is mínuszos nyitás várható. A BUX valamivel kevésbé esik, de az euró 357 forintra drágult. A Lamborgini nem akar teljesen megválni a robbanómotortól. Az Ethereum-tranzakciók olcsósága nem biztos, hogy jó jel.
Az orosz-ukrán konfliktus hatására jelentős esés alakult ki a világ tőzsdéin, az európai piacokon nem ritkák a 3 százaléknál is nagyobb elmozdulások, ezzel pedig a világ fontos tőzsdeindexei közül több is kritikus szint közelébe került.
A most induló vagy nemrégen alapított vállalkozások fejlődésében már hatalmas szerepet játszik a fenntarthatóság és a digitalizáció, legalább egy fenntarthatósági szempontot is figyelembe vesznek működésük során.
Megmutatta fiatalkori énjét Márki Zay-Péter! Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, Hódmezővásárhely polgármestere az Instagram-oldalán nosztalgiázott. Bár a politikus legtöbbször csak a komoly, kimért arcát mutatja az országnak, most kivételt tett.
Paks – Nem túlzás, az NB I különleges alakja Ádám Martin, és nemcsak vikingeket idéző külseje, de sok tetoválása és a futballpályán nem éppen megszokott, testes felépítése miatt. A Paksi FC csatára jó pár dologban eltér a trendtől, például nem bíbelődik a séróval, a haját a felesége vágja. Azt vallja, sokkal jobb, ha a külseje helyett a teljesítmén
A félvezetőipar globális forgalma 2021-ben 555,9 milliárd dollár volt, ami minden idők legmagasabb éves forgalma, és 26,2 százalékos növekedést jelent a 2020-as 440,4 milliárd dolláros forgalomhoz képest - közölte a Félvezetőipari Szövetség (SIA) hétfői közleményében.
A 79 éves jogász-közgazdász Róna Pétert jelölik Áder János utódjának az Egységben Magyarországért pártjai. A kormányváltásra készülő ellenzéki szövetség felkérését Róna Péter, az Oxfordi Egyetem Blackfriars Hall tanára elfogadta – jelentette be az Egységben Magyarországért.