Magyar tudósok egy meglepő felfedezésre jutottak: a világjárványt okozó, Vuhanból eredeztetett koronavírus három kulcsmutációját már tartalmazta egy olyan koronavírus-génminta, amelyet kínai kutatók vizsgáltak a laborokban.
Új sorozatunkban Nagy Emese asztrológus bevezet az asztrológia rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin tudd megérteni, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre.
Na persze ezek a képek csak némi bepillantást adnak az autó végleges kinézetébe. A Cadillac teljes valójában majd nyáron mutatkozik meg. Néhány kedvcsináló fotón keresztül engedett betekintést a Cadillac abba, hogyan fog kinézni a 2023-as LMDh-szabályváltozásoknak megfelelő autója. A bajnoki címvédő a Dallarával társul, ahogy ugyanúgy a Dallara seg
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács támogatásával, a Magyar Sajtkészítők Egyesülete szervezésében önköltséges sajtbírálói képzést indít. A tanfolyamon részt vevő leendő sajtbírálók a sajtkészítők, a kereskedők, az éttermek munkáját egyaránt segíteni fogják a jövőben, de a szervezetek tervei között regionális s
Az élelmiszeripari ágazatba technológiát beszállító cégeknek hirdettek meg nyolcmilliárd forint keretösszegű pályázatot. A cél az élelmiszergazdaság technológiai színvonalának emelése, hogy az ágazat a jövőben ne csak hazánk önellátását legyen képes biztosítani, hanem élelmiszer-exportáló országgá váljon.
Tizenegy év, illetve tizennégy és fél év fegyházbüntetésre ítélt a Kaposvári Törvényszék nem jogerősen egy nőt és élettársát, akik nehéz sorsú, gyermekotthonban élő, nevelésbe vett, bántalmazott lányokat vett rá prostitúcióra - tájékoztatta a bíróság csütörtökön az MTI-t.
A Gazdasági Versenyhivatal közzétette a tavalyi évre vonatkozó tevékenységét összegző gyorsjelentését, amelynek részleteit és tanulságait a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda versenyjogi szakértői mutatják be.
Az szinte teljesen biztosra vehető, hogy meghosszabbítják a benzinárstopot, de hogy milyen formában, az 5 napon belül derülhet ki, mivel február 15-én lejár a jelenlegi szabályozás.
Szenegál nyerte az idei Afrika Kupa labdarúgótornát, miután a döntőben tizenegyesekkel bizonyult jobbnak Egyiptom ellen. Megszokhattuk, hogy a kontinens elnöke mindig bőkezűen ajándékozzák meg a focistákat, arrafelé státusz szimbólumnak számít efféle sportsiker. A szenegáli elnök sem tett másképp, földeket ajándékozott a hősöknek.
Kapitány Balázs demográfus kiszámolta, mely falvakban hozhattak létre sok fiktív lakcímet. Arra jutott, hogy nem felülről szervezett csalás állhat a háttérben.
Magyar céggel, a Microsec Zrt.-vel szerződött a német autópályákat üzemeltető Die Autobahn vállalat az intelligens járműkommunikáció biztonságát nyújtó úgynevezett V2X-PKI rendszer fejlesztésére – közölte az informatikai cég.
Leszállt csütörtökön a varsói repülőtéren az ukrán válság miatt Lengyelországba vezényelt, 350 brit katonát szállító repülőgép. Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter ez alkalomból a NATO-tagállamok szolidaritása jelének nevezte a lengyelországi brit kontingens bővítését.
A Convoy France elnevezésű mozgalom blokádokat és konvojos tiltakozásokat tervezett volna a hétvégére, majd hétfőn Brüsszelbe indulna tovább európai megmozdulásra.
Szerdától, vagyis február 16-tól minden, gyógyszertáron kívüli gyógyszerforgalmazási engedéllyel rendelkező üzletben, például kiskereskedelmi láncoknál, drogériákban és benzinkutakon is árulhatnak a covid-19 kimutatására készült antigén gyorstesztet, közölte az Országos Gyógyszerészeti és
A navigációs rendszernek egy töltőpontot megadva az autó előmelegíti majd az akkut a gyorsabb töltéshez. A teljes anyag Hivatalos: nagyobb akkut és kamerás tükröket kap az Ioniq 5 címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Szűcs Gábor.
Az előzetes tervek szerint február 16-án Balatonfüreden tartják a Fidesz kihelyezett frakcióülését. Aznap, amikor az Európai Bíróság is ítéletet hirdet a jogállamisági mechanizmusról.
Ismét pesszimistábbak a magyarországi vállalkozások – derült ki az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) vállalati negyedéves konjunktúramutatójából.
Januárban tovább nőtt az infláció az Egyesült Államokban, 7,5% volt az éves áremelkedés mértéke a decemberi 7% után. Az infláció magasabb volt, mint amit az elemzők vártak.