2022. február 10. csütörtök

febr. 10
10:17
A Nitro RX új autója a ROC-on demózott (Racing)
Már a ROC-on bemutatkozott a Nitro RX második szezonjának elektromos autója, amit a szervezők a “világ legerősebb rallycross autójának” neveznek. A First Corner építette meg az FC1-X-et az Extreme E-ben is szerepet játszó QEV Technologies segítségével. 1070 lóerős – 800 kW-os – teljesítménnyel és 1100 Nm-es nyomatékkal jellemezték az új járművet, a
febr. 10
10:18
Rétvári Bence úgy tudja, elképesztő béremeléseknek örülhetnek a pedagógusok (Nyugati Fény)
Sosem látott jólét.
febr. 10
10:21
Digitális jövő épül: dobogós helyen Magyarország (Portfolio)
A hazai cégek 29 százalékánál dolgozik IT szakember, az uniós tagállamok közül Dániával és Máltával holtversenyben ez a második legmagasabb arány. Az Eurostat összehasonlító adatai szerint hazánkat csak Belgium és Írország előzi meg 30 százalékkal - tájékoztatott csütörtökön az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
febr. 10
10:21
Kunhalmi Ágnes az államfőválasztásról: nem futottunk ki az időből (ATV)
Az MSZP társelnöke hangsúlyozta, hogy a jelölt kérdésében is meg fognak állapodni a pártok, és időben be fogják jelenteni a döntést.
febr. 10
10:21
Fotóművészeti kiállítóhely nyílik Szentendrén (Márkamonitor)
PhotoLab elnevezéssel új, fotográfiai kiállítótér nyílik a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) Vajda Múzeumában. A szombati nyitótárlat Bácsi Róbert László munkáiból válogat a Szabadság gesztusai címmel.   Az új kiállítóhely a Vajda Múzeum alsó szintjén jött létre azzal a céllal, hogy bemutassa a kortárs magyar fotográfia alkotóit – mondta e
febr. 10
10:24
Hűha: Vasvári Vivien falatnyi csipkés fehérneműben pózolt, ezzel a fél országot feltüzelte - kép (Promotions)
Vasvári Viviennek ismét sikerült pillanatok alatt felforrósítania a hangulatot egy brutáldögös fotóval.
febr. 10
10:24
Schiffer András: Németországban egy amerikai állampolgárt jelölnek külügyi államtitkárnak (Mandiner)
Ízelítő a „szép új világból”, ahol a globális hálózatok elnyelik a demokratikus nemzetállamokat.
febr. 10
10:27
Jön a baba! Várandós Stohl András felesége, Vica (Blikk)
Most érkezett a hír.
febr. 10
10:27
Függetlenként indul és kilépett az LMP-ből a Hajnal Miklós dipolabotrányára rákérdező Hajdu Mária (Infostart)
A politikus közösségi oldalán jelentette be a hírt, miután az LMP felfüggesztette tagságát.
febr. 10
10:27
Itt van a szlogen, amivel Lázár János megküzd Márki-Zay Péterrel (ATV)
Ma este élőben jelentkezik be az országgyűlési képviselő Facebook oldalán, az "Akinek a vidék az első" címmel.
febr. 10
10:27
Mára nem maradt hiteles politikai erő, ezért Hajdu Mária kilép az LMP-ből, és függetlenként indul a választásokon (444.hu)
A pártja szerint Hajdu pontosan tudta, hogy a nyilatkozata provokáció, a felháborodása így álságos.
febr. 10
10:27
Benzinturizmus: „Tankoljál inkább máshol” - üzeni a csődtől félő benzinkutas a szlovák autósoknak (444.hu)
Legalább három benzinkút már becsődölt a hatósági ár miatt, de a Mol még nem vett át egy töltőállomást sem, és a kormány sem kért ilyet tőlük. A szlovák határ mentén napról napra nagyobb a forgalom, de 480 forintért nem éri meg eladni a benzint.
febr. 10
10:27
Íme 4 ötlet: így viseld a sneakered 2022-ben, hogy trendi légy! (Femcafe)
Az elmúlt években a sportcipők szép lassan a divat szerves részeivé váltak - 2022-re már az is meg van írva, hogy illik viselni őket.
febr. 10
10:29
Egy unatkozó biztonsági őr szemeket rajzolt egy 1 millió dolláros festmény alakjaira (Femcafe)
Vajon elkapta az alkotási vágy?
febr. 10
10:33
Hol jó dolgozni? Ezeken a munkahelyeken (Piac és Profit)
Sokat számít a dolgozók elkötelezettsége.
febr. 10
10:33
Gondolta volna? Szélviharban a repülőtéren is különleges szabályok lépnek életbe (Blikk)
Az elmúlt hetek szeles időjárása miatt többeknek eszébe juthatott: ilyen viharos körülmények között vajon mi történik a repülőtéren, hogyan garantálható a biztonságos fel- és leszállás, valamint milyen óvintézkedéseket szükséges tenni a szél erősségétől függően?
febr. 10
10:33
Koronavírus: szállodákban különíthetik el a fertőzötteket Hongkongban (Blikk)
Szállodákban különíthetik el a tünetmentes koronavírus-fertőzötteket Hongkongban, ha betelnek a közegészségügyi intézmények a várost sújtó újabb járványhullám közepette – adta hírül bennfentes forrásokra hivatkozva internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
febr. 10
10:33
Sztrájkolnának a mozdonyvezetők, 500-600 ezer forintos kompenzációt kérnek (Portfolio)
Péntekig kell döntenie a bíróságnak első fokon, és február végére derülhet ki jogerősen, vajon jogszerű lehet-e a tervezett sztrájk, amit a Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) kezdeményezett a reálbérkereset-csökkenés miatt - írja a 24.hu.
febr. 10
10:33
Sertéságazati krízishelyzet: demonstráció a láthatáron? (Agroinform)
A NAK a végsőkig elmegy, ha kell: érik a brüsszeli demonstráció, annak érdekében, hogy az Európai Bizottság hallja meg végre a sertéstartók hangját.
febr. 10
10:33
Az autóipart is veszélyezteti az ukrán krízis (autopro)
Az orosz-ukrán konfliktus eszkalációja az orosz, az ukrán és a globális autóipar számára is negatív következményekkel járna.
febr. 10
10:33
Későn fedezte fel néhai férje hátborzongató titkát az özvegy: szinte összeroppant a sokktól (Femcafe)
Nincs is annál megrendítőbb, mint amikor valaki több évtizednyi házasság után döbben rá arra, hogy az ember, akivel voltaképpen az egész életét leélte, súlyos titkot rejtegetett előle. Ezt a hátborzongató élményt élte át nemrégiben egy frissen megözvegyült nő.
febr. 10
10:36
Videó: kiderült, mit mondott zárt ajtók mögött Gyurcsány (Demokrata)
„Megszereztük Gyurcsány évértékelőjének kiszivárgott felvételét” – írta posztjában Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója.
febr. 10
10:36
Tíznapos orosz-fehérorosz hadgyakorlat kezdődött Fehéroroszországban (Növekedés)
Közös hadgyakorlatot kezdtek az orosz és a fehérorosz fegyveres erők Szövetségesi Eltökéltség-2022 kódnéven Fehéroroszországban - közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium az ukrajnai konfliktus miatt kialakult súlyos feszültségek kiéleződése közepette.
febr. 10
10:39
A NER már rég felismerte, milyen kecsegtető az osztrák ingatlanpiac (Menedzsment Fórum)
Az osztrák ingatlanpiac továbbra is vonzó a befektetők számára, a lakóingatlanok iránti érdeklődés töretlen az EY tanácsadó cég tanulmányának eredménye alapján. Ezt pedig a kormányközeli befektetők már tudják is.
febr. 10
10:39
„Perceken át fuldokoltam a pániktól” – Gáspár Győző napokon belül visszamegy a zárt osztályra (SzMo)
A showman tavaly egyszer már két hónapot töltött a zárt osztályon, de az utóbbi időben újra erősödnek a rohamai, ezért kérte, hogy visszamehessen.
febr. 10
10:42
Hoppá: Julia Roberts unokahúga még nála is szebb? (Promotions)
Julia Roberts testvérének a lánya, Emma Roberts is színésznő lett, ráadásul elképesztően gyönyörű.
febr. 10
10:42
Orosz támadások veszélyére figyelmeztet az Európai Központi Bank (Bitport)
A Reuters riportja alapján az EKB igyekszik felkészíteni a pénzintézeteket azokra az informatikai támadásokra, amelyekre az ukrán válság további elmérgesedésekor számítana.
febr. 10
10:42
Johnson: Minden európai demokráciának joga van NATO-tagságra törekedni (Mandiner)
Nagy-Britannia kész az orosz-ukrán feszültség diplomáciai megoldásán munkálkodni, és meggyőződése, hogy egy ilyen megoldás elérhető.
febr. 10
10:44
„Akinek a vidék az első” – Lázár János is beleveti magát a kampányba (Mandiner)
A fideszes politikus is Facebook-élőzéssel készül a kampányra.
febr. 10
10:45
Videón Szőllős Barnabás bravúros pontszerzése alpesi síben (Infostart)
Hatodik lett kombinációban.
febr. 10
10:45
Aurelio a születésnapján vonul be a börtönbe: azt is elárulta, mennyiért lehet majd élőben nézni (Blikk)
Aurelio még a börtönbe vonulása előtti utolsó órában is pénzt akar keresni. Nem semmi összegért nézhetik majd az emberek, hogy miként készül a rácsok mögé.
febr. 10
10:45
Mától érkezik a bankszámlára a családi adóvisszatérítés (ProfitLine)
Mától érkezik a bankszámlára a családi adóvisszatérítés azoknak, akik utalással kérték a kézbesítést - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalán csütörtökön.
febr. 10
10:45
Aggasztó dolog derült ki a hosszú covidról: ha ezek a tüneteid, hamar menj orvoshoz (Pénzcentrum)
Egy új tanulmány szerint fennmaradó gyulladás okozhatja a hosszú covid alatt felmerülő tüdőproblémákat, ez pedig hosszú távú változásokat idézhet elő a tüdőben. Az eredmények azt sugallják, hogy a koronavírus utáni gyulladásos markerek megfigyelése segíthet azonosítani azokat, akiknél fennállhat a hosszútávú tüdőproblémák kockázata.
febr. 10
10:45
Egy kis csatát megnyert a Disney a Netflixszel szemben (Portfolio)
Öldöklő a verseny a streaming szolgáltatók között és úgy tűnik, hogy az év utolsó három hónapja most a Disney-nek sikerült jobban, az új felhasználók számát tekintve ugyanis lekörözte a Netflixet. Ennek megörültek a befektetők, a Disney árfolyama 8 százalékot emelkedett tegnap, a zárás utáni kereskedésben, ami éles kontraszt ahhoz képest, hogy a Ne
febr. 10
10:45
LMP: még mindig 28 500 forint a minimálnyugdíj (ATV)
Az LMP társelnöke szerint az idősek az elmúlt 12 évben végletesen elszegényedtek a társadalmon belül. Schmuck Erzsébet csütörtöki online sajtótájékoztatóján azt ígérte: kormányon nemcsak a választás közeledtével, hanem minden egyes nap figyelni fognak erre a korosztályra.
febr. 10
10:45
Már fejlesztik, de még nem biztos a sorsa az Alfa Romeo Tonale sportváltozatának (Auto Pult)
Alighogy bemutatkozott az Alfa Romeo régóta várt újdonsága, a Tonale, a rajongók – és persze az újságírók – máris egy esetleges Quadrifoglio után áhítoznak. Természetesen tudják ezt a gyáriak is, és újságírói kérdésre már most elárulta a márka vezetője, Jean-Phillippe Imparato, hogy dolgoznak a sportváltozaton, amelynek megjelenése azonban még ninc
febr. 10
10:45
Korlátozzák a felvételek készítését a román parlamentben (444.hu)
Ugyan hivatalosan élőzhetnek a képviselők, de csak a saját frakciójuknak kijelölt helyről. Az érdemi közvetítés a házbizottság jóváhagyásához kötött.
febr. 10
10:48
Oktatási szakértő: Sikeres volt a pedagógussztrájk, kénytelen tárgyalni a kormány (Nyugati Fény)
Sikeres volt a sztrájk.
febr. 10
10:48
Nagy lépés a drónos permetezés felé (Magyar Mezőgazdaság)
A légi permetezésre vonatkozó jogszabály módosításával az Agrárminisztérium együttműködésben az Innovációs és Technológiai Minisztériummal megalkotta a drónokkal történő növényvédő szer kijuttatásának jogszabályi környezetét, elősegítve ezzel, hogy az új, pontosabb és célzottabb kijuttatást lehetővé tevő légi permetezési technológia a magyar gazdák
febr. 10
10:48
Villanyautós reklámmal tér vissza a BMW a Super Bowl döntőre (Villanyautósok)
Mi mást vezethetne a villámlás istene? A teljes anyag Villanyautós reklámmal tér vissza a BMW a Super Bowl döntőre címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
febr. 10
10:51
700 milliárd forintba kerülnek a mostani béremelések az államnak (Portfolio)
Több százezer, főként humánterületen - kórházakban, iskolákban, óvodákban, szociális területen - dolgozó ember bére nő az év elején mintegy 700 milliárd forintból - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
febr. 10
10:51
Púdermentes podcast: Hogyan találd meg önmagad? (Glamour)
Egyáltalán nem biztos, hogy az útkeresés mindenkinek ugyanazt juttatja eszébe, hiszen valaki elégedett egy megbúvó erdei ösvénnyel, más pedig egyenesen a sztrádán száguld, de a lényeg mindenhol ugyanaz: megtalálni azt a mozgatórugót, amiért érdemes célba érni.
febr. 10
10:51
Kétezer kilométerre is el kell menniük a toborzóknak (Üzletem)
A munkaerőhiány kezd olyan méreteket ölteni, ami Magyarország versenyképességét is kedvezőtlenül érinti. A problémát kezelve már számos vállalat nyitott a külföldi munkaerő behozatalára, amiben tapasztalt HR szolgáltató cégek segítik őket.
febr. 10
10:54
Megérkeztek Romániába az első amerikai katonai konvojok (Demokrata)
Az amerikai védelmi minisztérium mintegy ezer katonát vezényel át Németországból Romániába.
febr. 10
10:57
Durva földgáz-ár jöhet az energetikai hivatal szerint (Privátbankár)
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) áprilistól jócskán drágább árakkal számol.
febr. 10
10:57
Fontos dologra hívja fel az Agrárminisztérium az állattartók figyelmét (Portfolio)
A baromfi állatjóléti támogatások igénybevételéhez nincs szükség közvetítőre vagy harmadik fél közreműködésére - hívja fel a figyelmet az Agrárminisztérium.
febr. 10
11:03
Egészséges kisfiút találtak a miskolci babamentő inkubátorban (Infostart)
Hajnal Marcell a készülék 1998-as üzembe helyezése óta a 16. ott hagyott újszülött.
febr. 10
11:03
Novak Djokovics megint kihívja maga ellen a sorsot, ha oltatlanul akar indulni Indian Wellsben (Blikk)
Novak Djokovics szerepel a jövő hónapban a kaliforniai Indian Wellsben megrendezendő ATP-verseny nevezési listáján, noha a világelsőt a múlt hónapban kitoloncolták Ausztráliából a Covid-botránya után.
febr. 10
11:03
Ezeket a lakásokat lehet a legkönnyebben kiadni Budapesten (Portfolio)
Továbbra is optimizmus uralkodik a budapesti kiadó lakások piacán: a decemberi árakhoz képest minimális mértékben ugyan, de emelkedtek a bérleti díjak. Januárban átlagosan 159 ezer forintot kértek egy kiadó lakásért a fővárosban, immár sorozatban harmadszor 12 havi rekordot felállítva. A kínálati árak emelkedésével ugyanakkor a kereslet egyre kevés
febr. 10
11:03
5 tipp a nézőpontváltáshoz, hogy a február ne a szürkeségről szóljon (Femcafe)
Újból itt van az év leghosszabbnak tűnő és legszürkébb hónapja. Februárban az emberek többsége úgy érzi, eseménytelenül telnek egymás után a hétköznapok, sorra jönnek a kötelességek, majd észrevétlenül át is lépünk a márciusba. 5 tippet adunk arra, hogy nézőpontot válts és gyakorold, hogyan tudod emlékezetessé tenni a leghétköznapibb pillanatokat.

Keresés