A bitcoin tegnap tovább folytatta a múlt héten megkezdett emelkedését, miután a világ egyik legnagyobb könyvvizsgáló, adó- és pénzügyi tanácsadó cégének, a KPMG-nek a kanadai szárnya bejelentette, hogy készpénztartalékainak egy részét bitcoinba és ethereumba fektette. A vállalat nem hozta nyilvánosságra az erre fordított összeget, de mint a hagyomá
A jelenlegi polgári törvénykönyv (2013. évi V. törvény, Ptk.) 2014 márciusa óta hatályos, így annak közel 8 éves alkalmazási ideje alatt a jogalkalmazók részéről rengeteg visszajelzés érkezett. Éppen ezért a tavalyi év nyarán sor került a kódex átfogó felülvizsgálatára a jogi személyeket tárgyaló rész vonatkozásában.
7500 új társas vállalkozás bejegyzésével zárta a 2021-es évet az építőipar, ezzel minden idők legerősebb cégalapítási éve lett az elmúlt év a szektorban, vannak azonban óvatosságra intő jelek is.
Áremelkedéssel indult a hét a terménypiacokon. Chicagóban a búza 0,9 százalékkal, a kukorica 2,5 százalékkal, a szójabab pedig 2 százalékkal drágult. Közben a repce 0,7 százalékot vesztett értékéből. Európában a malmi búza 0,2 százalékkal, a kukorica 0,3 százalékkal, a repce pedig 0,8 százalékkal lett drágább. A takarmánybúza kurzusa is emelkedett.
Általános tapasztalat, hogy a fás részek belsejében élő kártevőkkel erősen károsított gyümölcsfák ellenálló képessége évről évre egyre csökken, és így könnyebben áldozatul esnek a gyengültségi kártevők, például a szúbogarak fertőzésének.
Elutasították kedden a magyarok óvását, így rövid pályás gyorskorcsolyában nem változott a férfi 1000 méteres döntő végeredménye a pekingi téli olimpián, azaz a célvonalon elsőként áthaladó Liu Shaolin Sándort kizárták, míg Liu Shaoang a kínai Zsen Ce-vej és Li Ven-lung mögött bronzérmes lett.
A L'Equipe-nek előre be kellett nyújtani a kérdéseket, az interjút pedig a pekingi téli olimpián készítették a Kínai Olimpiai Bizottság képviselőjének jelenlétében.
Több mint 3300 milliárd forintot ért el tavaly a mezőgazdaság kibocsátása, amely újabb rekordnak számít az ágazat teljesítményében. A növekedés azonban kizárólag az agrárgazdaságban is zajló piaci árrobbanásnak köszönhető, mivel a szektor mennyiségi termelése csökkent. A kormány extratámogatásokkal igyekszik javítani a tényleges bővüléshez szüksége
A Bak jegyében haladó Mars és a Bika-Uránusz pozitív erői ma egyesülnek, ez megnyilvánulhat eredeti ötletek és megoldások kiagyalásában, vállalkozásod újraélesztésében, szellemi felvillanásokban és határozott cselekvésben. Ma a szokásosnál bátrabb, eredetibb, kalandvágyóbb leszel, ráadásul a kockázatvállalástól sem riadsz vissza.
11 százalékos átlagos árbevétel emelkedésre számítanak a mikro-, kis- és középvállalkozások idén, derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb eredményeiből. A legnagyobb növekedésre méret tekintetében a mikrocégek, szektor szerinti bontásban pedig az iparban és az építőiparban számítanak. A magas infláció miatt azonban reálértéken szerényebb lehet
Más tagállami hatóságokhoz hasonlóan a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az uniós összefonódás-bejelentéseknél is figyelemmel kíséri a belföldi piacra gyakorolt hatásokat – közölte a hatóság. A versenyhivatal egy digitális piacokat érintő tranzakció kapcsán írt az uniós szintű eljárásokról. Nemrég az Európai Bizottság a tagállami hatóságok egyetértésé
A munkavédelem szabályozott keretei gyakran korlátozzák a munkavégzés sebességét, gondoljunk például a targoncák adott esetekben előírt sebességkorlátozására. Látszólag nem fér meg egymás mellett a két jellemző: a hatékony operáció és a biztonság. Teljes körű koncepcióval és testre szabott, egyedi megoldásokkal azonban a QLM gyakorlatias logisztika
Ugyan a szlovén sajtó sem verte nagydobra, de az országban olyan törvényt fogadtak el, amely végérvényesen lezárhatja a devizahitelesek kálváriáját. Persze, ha megmarad. A szabályozás azonban mindenképpen érdekes lehet a témát (ismét) zászlajára tűző ellenzéknek.
Történelmi döglött akták címmel forgattak a közelmúltban egy dokumentumsorozatot, és a készítők már a gyártás során bejelentették: új bizonyítékokat találtak Marilyn Monroe halálával kapcsolatban. Emellett körbejárták többek között III. Richárd unokaöccseinek titokzatos eltűnési ügyét is, és eközben olyan nyomokra bukkantak, amelyek közelebb viszne
Ingyenes, webalapú platformot fejlesztett ki az amerikai National Renewable Energy Laboratory, amely segít a napelemes rendszerek engedélyezésének lerövidítésében.
A mai időjárás Budapesten először napos lesz, délután azonban erősen megnövekszik a felhőzet. Gyenge zápor előfordulhat. Az északnyugati szél erős, időnként viharossá is fokozódik. A hőmérséklet délután 8-9, késő este pedig 4-5 fok körül alakul.
Nagyszentjános a Kisalföld keleti részén, Gönyűtől délkeletre, a Bakony-értől keletre található. Közigazgatási területén páratlan természeti érték a falutól északra elhelyezkedő két Duna-sziget, az Erebe-szigetek, amelyek a Pannonhalmi Tájvédelmi Körzethez tartoznak. Az Erebe-szigetek név több száz évvel ezelőtt ragadt a területre. Egy 16. századi
Elutasították kedden a magyarok óvását, így rövidpályás gyorskorcsolyában nem változott a férfi 1000 méteres döntő végeredménye a pekingi téli olimpián, azaz a célvonalon elsőként áthaladó Liu Shaolin Sándort kizárták, míg Liu Shaoang a kínai Zsen Ce-vej és Li Ven-lung mögött bronzérmes lett.
Országos szinten az egy főre jutó vásárlóerő (teljes jövedelem) átlagosan 2 millió forint volt 2020-ban, nominálisan 7 százalékkal nőtt egy év alatt - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.
A magyar rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott edző-menedzsere szerint a férfi versenyzők túlteszik magukat a hétfői 1000 méteres döntőben történteken, fel fognak állni az 1500 méteres szám szerdai futamaira.
Markus Duesmann vezérigazgató a "Handelsblatt"-nak (hétfői kiadás) elmondta: "Konkrétan úgy döntöttünk, hogy nem gyártjuk tovább az A1-et és a Q2-ből sem lesz utódmodell." Q2: nem lesz utódja. Fotó: Audi A csoport újradefiniálta az egyes márkák szerepét. „Az Audit is prémiummárkává alakítottuk át. Alul korlátozzuk modellkínálatunkat, felül pedig b
A téli olimpia közvetítésein kívül nézhető lesz még kézilabda, tenisz, vízilabda, lóverseny, az Olasz Kupa negyeddöntője, Magyar Kupa-nyolcaddöntők és jó pár Premier League-meccs élőben a sportcsatornákon.
A legjobb fenntarthatósági jelentésért járó Zöld Béka Díjat az idén az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. nyerte, míg az első legjobb jelentésnek járó különdíjat a Sole-Mizo Zrt. kapta - közölte a díjat meghirdető Deloitte hétfőn az MTI-vel.
Az élelmiszer, ital, dohánytermék gyártás alágazatban az ipar termelőiár-indexei átlagosan 12,8 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest decemberben – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal Ipari termelői árakról közzétett gyorstájékoztatójából.
A Dunántúl északi és keleti tájain, valamint a középső országrészben előfordulhatnak 70 km/h-át elérő, meghaladó széllökések, majd késő délutántól a legtöbb helyen némileg veszít erejéből a légmozgás.
Jelentős nemzetközi sikereket ért el a Brand Bar márkaügynökség a Worldwide Logo Design Awardon. A kreatív műhely munkáját egy-egy arany- és ezüst-, illetve két bronzéremmel, valamint egy Kiválósági díjjal ismerte el a nemzetközi szakma. Ebből két díjat – egy arany- és egy bronzérmet – a Liszt Ferenc Kamarazenekar (LFKZ) arculatmegújításáért kaptak
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Gyermekeiket, nyugalmukat és ingatlanjaikat féltik a már ott élők a Ganztelepre tervezett beruházástól. A DK-s polgármester azért szorgalmazza az ipari parkot, mert nem kér további odaköltözőből. Szerinte ugyanis az újabb lakók miatt infrastrukturális fejlesztésekre volna szükség, ami pedig az önkormányzatot terhelné. Riport.
Bánhidi Ákos, a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott edző-menedzsere szerint a férfi versenyzők túlteszik magukat a hétfői 1000 méteres döntőben történteken, s felállnak majd az 1500 méteres szám szerdai futamaira.
Kedd reggelre 397,4 millió főre nőtt a világban a regisztrált koronavírusos esetek száma a járvány kitörése óta és több, mint 5,75 millió haláleset köthető már a koronavírushoz a Johns Hopkins Egyetem adatai szerint. Az omikron variáns tombolása után Magyarországon bizakodásra adhat okot, hogy egyes előrejelzések szerint hamarosan lecseng a koronav