Az ötödik hullám fele annyi áldozatot fog követelni, mint amennyit a negyedik hullámban láttunk - számolta ki Vattay Gábor, az ELTE TTK Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék vezetője. A negyedik, delta hullám nagyjából 11 000 fővel, 41 000-re növelte volna a koronavírussal összefüggő áldozatok számát. Az ötödik, omikron hullám pedig ezt további kb. 5
Az MSZP politikusa Robert Biedroń európai parlamenti képviselővel írt közös levelet az unió szervének, hogy az idén júliusban publikált jogállamisági jelentésekben Magyarország és Lengyelország kapcsán külön figyelmet kapjon az úgynevezett Pegasus-ügy és annak érdemi feltárása.
A Peking egyik jelképévé emelkedő, 2008-ban megismert jellegzetes stadionban, a Madárfészekben megrendezett megnyitó ünnepséggel tegnap megkezdődtek a Xxiv. téli olimpiai játékok. Kisebb felhajtás, viszont nagyobb félelmek közepette, mint fél éve a tokiói játékok. A sport két és fél héten át ismét világpolitikai tényezővé lép elő, igaz, nem éppen a
Édesvíz, demográfia, ipar és stabilitás - ezek a tényezők tesznek válságállóvá egy-egy régiót a klímaváltozás közepette. Az amerikai Michigan állam márpedig épp megfelel ennek a képletnek, így válhat az Egyesült Államok meghatározó régiójává 2050-re, véli Parag Khanna geopolitikai és globalizációs szakértő.
Minden utólagos magyarázkodásában újabb sértő megjegyzésekkel illeti Márki-Zay Péter azokat, akiket korábban becsmérelt. Jó példa erre a december 12-én a Facebook-oldalán közzétett videója, amelyben azt igyekezett bizonygatni, hogy azok a polgármesterek is ostobák, akik tiltakoztak ellene a vidéki embereket sértő mondatai miatt.
A kormányzat elképzelései szerint a jövőben regisztrációköteles lenne az orvosi készülékek forgalmazása. A nyártól életbe lépő szabályozás kirostálhat a gyógyszertárak kínálatából egy sor terméket.
Kihívást jelent a luxusmárkáknak, hogy miként őrizzék meg termékeik fő jellemzőit – egyediség, exkluzivitás, ár – a metaverzumban. Többen elindultak már ebbe az irányba, köztük a Balenciaga, a Louis Vuitton és a Gucci is.
Az Arany Világtanács (WGC) számításai szerint 2021 negyedik negyedévében 1146,8 tonna volt a globális aranykereslet, ami 2019 második negyedéve óta a legtöbb, 2020 negyedik negyedévéhez képest pedig csaknem 50 százalék volt a bővülés.
Bemutatták a Tomelilla Kft. innovációját, az IntelliNozzle-t, azaz intelligens szórófej rendszert sávpermetező rendszerekhez. Borsiczky István, a bodai cég ügyvezetője a maga szakterületén missziós munkát végez, nem csak precíziós eszközöket forgalmaz, hanem kutat és oktat is.
Ujhelyi István szocialista EP-képviselő büszkén vállalja, hogy ő áll annak a brüsszeli akciónak a hátterében, amelynek során minden európai parlamenti képviselő egy Orbán Viktort és Jaroslaw Kaczynskit rágalmazó szórólapot kapott kézhez. Ujhelyi egy EP-ben körbeküldött, lapunk által is látott, szombati keltezésű levelében többször is nyomatékosítja
A koronavírus elleni védőoltás csak látszólag készült el gyorsan. A New York Times összeszedte, mennyi tudós dolgozott évtizedeken át azokon az építőkockákon, amelyekből végül összeállt a megoldás.
Megérkezett a tíz százalékkal megemelt illetmény a hivatásos rendvédelmi dolgozók számláira, jövő héten pedig utalják a fegyverpénzt is, amely hathavi illetménynek felel meg - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára közösségi oldalán szombaton.
Megérkezett a tíz százalékkal megemelt illetmény a hivatásos rendvédelmi dolgozók számláira, jövő héten pedig utalják a fegyverpénzt is, amely hathavi illetménynek felel meg - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára közösségi oldalán szombaton.
Az egykori kommunista diktátor még hatalomra jutása után ígérte meg, hogy minden kubai gyerek napi egy liter tejet ihat. Ma már esély sincs ennek teljesítésére.
Pályafutása alatt a tizedik alkalommal csap össze Gulácsi Péter és Manuel Neuer, akik a Bundesliga 21. fordulójának egyik nagy rangadóján, a Bayern München–RB Leipzig meccsen találkoznak újra szombaton. A magyar kapus még sosem nyert a német ellen. Debütálhat Schäfer András az Union Berlinben, és visszatérhet a pályára Szalai Ádám a Mainzban.
Enyhén emelkedik a szennyvízben a koronavírus-koncentráció, ezért még egy-két hétig "nem lélegezhetünk fel, de bízzunk benne", hogy ez nemsokára bekövetkezik - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.
Fellebbezést nyújtott be a Fővárosi Ítélőtáblához az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), amelyben egyebek mellett azt kérték, hogy a bíróság helyezze hatályon kívül az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék múlt pénteki döntését, amely jogszerűnek mondta ki a hétfői, kétórás figyelmeztető pedagógussztrájk megtartását.
Liu Shaoang „Ádó” és Liu Shaolin Sándor, a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázás világklasszis testvérpárja a phjongcshangi szenzációs eredmény után a pekingi olimpián írhatja tovább a magyar sporttörténelmet. A tetoválás apai örökségéről, a fájdalom szeretetéről, Jackie Chanről és arról is beszélgettünk, miért tanulnak írni-olvasni kínaiul.
Bár a naptárt pár napja lapoztuk át februárra, a gyártók már javában a tavaszra készülnek, és kínálják legújabb gyártmányaikat az éppen gépbeszerzés előtt álló gazdáknak.
Az esküvő kétségkívül életünk egyik legszebb, és legdrágább napja. A költségeken viszont ügyesen faraghatunk. Mutatunk néhány egyszerű trükköt, amivel akár felére csökkenthetitek a nagy nap kiadásait.