Megérkezett a tíz százalékkal megemelt illetmény a hivatásos rendvédelmi dolgozók számláira, jövő héten pedig utalják a fegyverpénzt is, amely hathavi illetménynek felel meg – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára közösségi oldalán szombaton.
Mint arról már írtunk, több autó ütközött az M1-es autópálya 140-es kilométerszelvényében Lébény térségében szombat reggel, a baleset miatt mindkét irányban lezárták a sztrádát - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. Azt írták, mintegy tíz autó ütközött az autópálya 140-es kilométerénél szombat reggel fél hét
És egyben az Európai Unió második legkorruptabb tagállama is - tette hozzá az ellenzéki miniszterelnök-jelölt, aki úgy látja ez a két hír az elmúlt időszakból tökéletesen kiállítja Orbán Viktor 12 éves kormányzásának bizonyítványát.
A listavezető Ferencváros az idényben magasan a legtöbb gólt jegyző Paksot látja vendégül a labdarúgó NB I tizenkilencedik fordulójának vasárnapi zárómeccsén, előtte azonban még kiesési rangadót is rendeznek a magyar élvonalban: a Gyirmót az Újpesttel küzd meg. A Honvédnál új vezetőedző mutatkozik be a hét végén, míg a fehérvári mester feltehetően
Egy új tanulmány szerint az omikron variáns műanyag felületen kb. 200 órán át, bőrön kb. 21 órán át maradhat fertőzőképes, hosszabb ideig, mint az eddigi variánsok. Eközben idehaza a kormány gyorsan "javította" a bírósági ítéletet, és rendeletben biztosította, hogy a kórházba csak úgy mehet be a média tudósítani, ha azt az operatív törzs engedélyez
Izgalmas karakterplakátokat osztott meg az Amazon Prime Video az új A Gyűrűk Ura-sorozatról, A Hatalom Gyűrűiról. A szeptember elején debütáló széria a regénybeli cselekmények előtti Másodkorba repíti majd a nézőket. Mutatjuk, milyen karaktereket láthatunk majd az előzménytörténetben!
A közgazdász azt mondta a Népszavának, az ellenzéknek óvatosan kellene bánniuk egyes ígéretekkel, mert hamar kiderül, nem tudják őket teljesíteni, és akkor becsapottnak érezhetik magukat az emberek.
A baloldali miniszterelnök-jelölt kijelentette, ha a vidéki polgármesterek közül valaki elhitte, hogy „én a vidékieket tudatlannak és ostobának tartom, az tényleg tudatlan és ostoba”.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) arra kéri a Fővárosi Ítélőtáblát, hogy helyezze hatályon kívül a a Fővárosi Törvényszék döntését, amely még a múlt héten jogszerűnek minősítette a hétfői, kétórás pedagógussztrájkot- írja a Népszava.
Mi jelenik meg, ha a detox diétára gondolunk? Szuper egészséges zöld és piros smoothie-k? Bevillannak a mágikus gyors fogyást és százszázalékos méregtelenítést ígérő pirulák? Utánajártunk a legnépszerűbb téveszméknek, ezekre érdemes figyelned mielőtt belevágnál egy méregtelenítő diétába!
A kínai naptár szerint az új év 2022. február 1-jén kezdődik, és 2023. január 21-én ér véget. Ebben az időszakban a Víz Tigris uralkodik. A kínai asztrológia szerint nemcsak a tigris hatásához tudnak alkalmazkodni az állatöv jegyei, hanem a víz eleméhez is.
Rangos nemzetközi díjra jelölték az Országos Széchényi Könyvtár (Oszk) által kiadott „Eritis mihi testes”. Az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hangfelvételei című kiadványt. A kétnyelvű tanulmánykötetet az Association for Recorded Sound Collections (Arsc) nevű nemzetközi szervezet jelölte egyik idei díjára. A szervezet a hang
Embert próbáló körülmények között kezdődtek meg a sífutó-versenyek a pekingi téli olimpián. A papírforma mégsem borult fel, Therese Johaug hatalmas fölénnyel nyerte meg a 7,5+7,5 km-es tömegrajtos viadalt, az úgynevezett síatlont. A norvég sportoló az olimpia első aranyérmese.
Alig pár nappal azután, hogy a Fővárosi Törvényszék kimondta, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma jogtalanul utasította ki a sajtót a kórházakból, a kormány rendeletben hozott a bírósági ítélettel ellentétes döntést.
Mivel ezen a szombaton a Kosban lévő Holdat reggel a Bak-Mars ebédidőben pedig a szintén a Bak jegyében lévő Vénusz bombázza, minden olyan izgalmas, mint egy kalandfilmben. De nem lesz könnyű feladat megőrizni a házi békét, amikor esetleg érzelmileg bántalmaznak. A Nap-Szaturnusz együttállás még ma is érezhető, sőt még a Bakban lévő planéták is arr
Édesvíz, demográfia, ipar és stabilitás - ezek a tényezők tesznek válságállóvá egy-egy régiót a klímaváltozás közepette. Az amerikai Michigan állam márpedig épp megfelel ennek a képletnek, így válhat az Egyesült Államok meghatározó régiójává 2050-re, véli Parag Khanna geopolitikai és globalizációs szakértő.
Buda elitnegyedébe, egy pasaréti ingatlanba költözött Karácsony Gergely, aki tagadja, hogy egy, a Fővárosi Önkormányzattól pénzbeli juttatásban részesülő momentumos politikushoz köthető az általa bérelt lakás. De miért titkolózik? – tette fel a kérdést cikkében a Ripost.
Az Orbán-kormány csak az elmúlt öt évben több mint 3600 milliárd forintot fordított a gyorsforgalmi útszakaszok fejlesztésére; az unió statisztikai hivatala szerint 2009 és 2019 között arányában Magyarországon bővült az EU-ban a harmadik legnagyobb ütemben a gyorsforgalmi útszakaszok hossza - idézte a Magyar Nemzet szombati számában György Lászlóna
Egy Földet követő, úgynevezett trójai aszteroidát találtak a tudósok. Ez a második ilyen jellegű objektum, amit valaha felfedeztek bolygónk közelében – írja a Space.com csillagászati portál.
Másodosztályú csapat búcsúztatta az angol élvonalban szereplő Manchester Unitedet a labdarúgó FA-kupa negyedik fordulójának péntek esti mérkőzésén. A Middlesbrough tizenegyespárbaj után jutott tovább a legjobb tizenhat közé. A Vörös Ördögöket irányító Ralf Rangnick szerint csak magukat hibáztathatják a kiesésért, habár szerinte a vendégek egyenlítő
Gyorsan aláírt egy kormányrendeletet, így most már az Operatív Törzs határozhatja meg, hogy egy egészségügyi intézménybe bemehetnek-e a sajtó munkatársai.
A Volvo Cars és a Northvolt a svédországi Göteborgot jelölték ki új akkumulátorgyáruk helyszínéül. Az üzem, amely 2025-ben kezdi meg a termelést, akár háromezer embernek ad majd munkát. A gyártólétesítmény ahhoz a mintegy 30 milliárd svéd korona összértékű beruházás keretében megvalósuló kutatási-fejlesztési központhoz kapcsolódik majd, amelynek lé
Jelenleg Svájcban él családjával Kovács István, mivel tavaly márciusban ő lett a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség főtitkára. Kokó volt a vendége a Palikék Világa by Manna Hová tűnt? című műsorának.