A Formula E és a Kimoa összefogott, hogy egy új Formula E-brandelt napszemüvegkollekciót hozzanak létre a Kimoa két legnépszerűbb és legikonikusabb formájával, melyben a stílus és a fenntarthatóság ötvöződik. Forma-1 kétszeres bajnoka és a Kimoa megalkotója, Frnando Alonso a Formula E-vel való új együttműködésről, és a napszemüvegek új sorozatának
Most értünk abba a szakaszba, hogy nemzetközi kisvállalkozásból nemzetközi középvállalattá nővünk, ennek minden nehézségével és szépségével együtt – mondta az Üzletemnek Bárdos Kristóf, a Green Fox Academy társalapító-ügyvezetője.
A társasági adóról szóló törvénynek a fejlesztési adókedvezmény igénybevételére vonatkozó rendelkezéseit is átszabná a kormány a parlament mai ülésének napirendjén szereplő, az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény és egyéb törvények módosítására előterjesztett törvényjavaslatban.
Az elmúlt 24 órában 3193 új koronavírus-fertőzést regisztráltak Magyarországon a járvánnyal összefüggésben 131 beteg hunyt el. A napi fertőzéses esetszámok tartósan csökkenő pályán vannak, jelezve, hogy a járvány lassuló szakaszában van. Ugyanakkor az ötödik (omikron) hullámban még egy nap sem jelentettek olyan sok halálos áldozatot, mint ma.
Legkésőbb március 1-jén éjfélig be kell fizetnie az új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) díját a tavaly év végi kampányban biztosítót váltó közel százezer autósnak – figyelmeztetnek az alkuszok. A mulasztás sokba kerül.
2022 januárjától az ACG Reklámügynökség látja el a Hankook Tire Magyarország pr- és social media ügynökségi feladatait. A közös munka már el is kezdődött: a napokban hirdették ki a Hankook Oktatási Pályázati Program idei eredményeit, az év pedig további izgalmas jubileumokat, CSR aktivitásokat, termékbevezetéseket és ezekhez kapcsolódó kampányokat
Előző este még koncertet adott, másnap reggel viszont már holtan találtak rá a népszerű, fiatal énekesre, Jamal Edwardsra. A halálhírt a 31 éves sztár édesanyja közölte a sajtóval, a család pedig teljesen összetört a tragédia miatt.
A dél-koreai vállalat február 9-én mutatta be a Samsung Galaxy S22 Ultra okostelefont, amit most elő lehet rendelni, de már nem sokáig. Mutatjuk a részleteket. A Samsung Galaxy S22 széria lassan már két hete lett bemutatva, de az előrendelési időszak még mindig tart, hiszen a Samsung Galaxy S22 és Samsung Galaxy S22+ okostelefon március 10
A TOYOTA GAZOO Racing versenyistálló rally csapata a múlt hónapban rendezett Monte-Carlo Rallyn elért eredményekre kíván alapozni, amelyek bebizonyították, hogy a WRC új, Rally1 korszakában is minden esélye meg van a győzelemre amely mintegy negyed évszázados múltra tekint vissza hibrid elektromos meghajtások fejlesztése területén és eddig közel 20
Már nem egy átmatricázott kínai modell lesz. A teljes anyag Közeleg a Dacia Spring utódja címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Szűcs Gábor.
Harmadik hete kéri számon a kereskedőkön az élelmiszerárstop betartását az ország minden részében a fogyasztóvédelem. A mintegy 800 helyszíni és online ellenőrzésből alig több mint hatvanszor tártak fel mulasztást a kormányhivatalok szakemberei. A leggyakrabban, harminchétszer az árazással volt probléma, minden második esetben az étolajéval. A múlt
Az elmúlt hetekben elsősorban az orosz-ukrán helyzettel kapcsolatos hírek határozták meg a piaci hangulatot, tegnap a negatív híráram mellett jelentős esést lehetett látni a tőzsdéken, majd a piaczárás után érkezett a hír, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök elismerte a kelet-ukrajnai szakadár területek önállóságát, majd "Békefenntartó missziót” hird
Az áramelkedést a válság keltette félelmek táplálják, az aggodalmak szerint zavart okozhatnak az események az ellátásban. A lélektani határ áttörése sem kizárt.
A benzinár novemberi maximalizálása óta 22,4 milliárd forintot spóroltak az autósok - mondta a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitika üzletágának vezetője az M1 aktuális csatornán kedden az intézmény friss kutatására hivatkozva.
Az elmúlt 10 évben közel harmadával csökkent a biztosítók tulajdonában lévő alapkezelők kezelt vagyona, miután egyre nagyobb versenyt támasztanak a független szolgáltatók a piacon – számol be a hírről a Financial Times.
A felvételt nyert diákok nemcsak a kórus, de a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola tanulói is lesznek.
A Metropol eljutott az ügyvédhez, aki egy strómanszerződéssel segít Mártha Imrének, a fővárosi közműcégek csúcsvezetőjének elrejteni óriási vagyonát. Mártha így bármikor, potom összegért visszaveheti milliárdos ingatlanokat rejtő cégét… Időközben már rendőrségi feljelentés is született az ügyben.
Megalakult a Független Benzinkutak Szövetsége egyesületi formában, és nyilatkozatot fogadott el az üzemanyagárstopról - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.
A 2,9 százalékról biztosan elmozdul majd felfelé az alapkamat, a kérdés csak az, hogy az MNB kitart-e a január 50 bázispontos emelés mellett, vagy még nagyobbat lép.
Idén immár harmadszor is 0-0-s döntetlent játszott a Vasas a labdarúgó NB II-ben. A Siófok elleni hétfő esti mérkőzés hajrájában a piros-kékek szurkolói a közismert rigmussal hozták kedvenceik tudomására, hogy elégedetlenek a teljesítménnyel. Kuttor Attila vezetőedző is elismerte, egyelőre döcög a gépezet. Jövő hétfőn a Kecskemét elleni rangadó köv
Változatlanul magas inflációra számít az idén a Bundesbank havi rendszeres gazdasági jelentésében, a német jegybank várakozásai szerint az új vírusvariáns átmeneti fékező hatásának a csillapodásával ismét erőre kap a gazdasági növekedés.
A Stratégiai Védelmi Kutatóintézet vezetője a napi.hu-nak nyilatkozott az ukrán válság kapcsán. Tálas Péter szerint megvan a lehetősége a nyílt háborúnak is.