Igazi művészettörténeti szenzációval érkezik a Virág Judit Galéria és Aukciós ház az idei Art&Antique vásárra. Csontváry Kosztka Tivadar Pirosruhás gyermek című festménye régóta lázban tartja a műértőket, talány ugyanis, hogy pontosan kit ábrázol a kép. Csontváry Kosztka Tivadar Pirosruhás gyermek című képe a művész 1994-es nemzetközi kiállítás-s
Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfő este videóüzenetben jelentette be az önkényesen kikiáltott Donyecki és Luhanszki Népköztársaságok Moszkva általi elismerését, írja az Mti. Putyin az orosz fegyveres erőket felhatalmazta, hogy "biztosítsák a békefenntartást" a Moszkva által Ukrajnától függetlennek elismert területeken. Könyvek hírek mellé.
A külügyminiszter szerint a hétfő esti fejlemények nyomán felgyorsult Brüsszelben a szankciós intézkedések előkészítése és folyamatos az egyeztetés a lehetséges lépésekről. „Magyarország ebben a kérdésben soha sem törte meg az uniós egységet” - fogalmazott.
A hétfői játékból a bajnokok kerültek ki győztesen, így maradhatnak a villában, emellett megérkezett a játékba Tóth Dávid a Bajnokokhoz, és Provoda Jodes is a Kihívókhoz. Gabi és Zozo elmondták, mit szólnak Dávid visszatéréséhez.
A fagyok hiánya és az enyhe, néhol kifejezetten meleg, akár a 20°C-os napi csúcsot is meghaladó időjárás hatására Dél-Olaszországban, Bari környékén virágozni kezdtek a kajszi- és őszibarack-ültetvények.
A kozmikus részecskéket képalkotásra használó, úgynevezett müográfiai eszközöket fejlesztenek a Wigner Fizikai Kutatóközpontban (Wigner FK). A müográfia módszereivel hatékonyabban lehet reagálni olyan katasztrófahelyzetekre, mint például egy szökőár vagy egy vulkánkitörés, feltárhatók az elöregedett mérnöki és bányászati infrastruktúrák veszélyforr
Félidejéhez érkezett Gauder Áron Minden a rokonom című alkotásának a gyártása, a magyar animációs film várhatóan jövő év elején kerül a mozikba, írja az Mti.
A Nexi olasz paytech vállalat tárgyalásokba kezdett a BPER Bance fizetési üzletágának megvásárlásáról, amiért 350 millió eurót fizetne egy ügyet ismerő forrás szerint.
A közismert énekes-színész - aki az utóbbi időben műsorvezetőként is letette a névjegyét - közel egy hónapig küzdött a koronavírussal. Bereczki elmondta: a betegség ráment a tüdejére, rendkívül nehezen vett levegőt, és már azon töprengett, mi lesz, ha huzamosabb ideig nem léphet fel.
Annak a közel százezer gépjármű-tulajdonosnak, akik az év végi kampányban, január elsejével kötöttek új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb), legkésőbb március 1-jén éjfélig kell rendezniük esedékes díjrészletüket – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége.
Hogyan javítsd át a szöveget, ha nem maradt semmi hely a lapon? Jane Austen befejezetlen regénye, a The Watsons kézirata megmutatja nekünk, hogyan lehetett régen átlathatóan átdolgozni egy írást.
Vasárnap a 95. percben mentett pontot csapatának, a Grasshoppersnek Bolla Bendegúz a svájci bajnokságban. A védő már harmadik gólját szerezte az idényben.
A hazai lótenyésztés két jelentős központjának, Mezőhegyesnek és Bábolnának a megalkotója, Csekonics József 1757. február 22-én született Kőszegen. Ügyvéd édesapja, Csekonics Pál fia születése előtt három évvel nyert nemesi rangot Mária Terézia uralkodónőtől.
A külügyminiszter szerint a hétfő esti fejlemények nyomán felgyorsult Brüsszelben a szankciós intézkedések előkészítése és folyamatos az egyeztetés a lehetséges lépésekről. „Magyarország ebben a kérdésben soha sem törte meg az uniós egységet” - fogalmazott.
A Bors megtudta, hogy legutóbbi születésnapját úgy ünnepelte meg Márky-Zay kedvenc milliárdosa, akár egy dúsgazdag amerikai olajmágnás. Bige László nem sajnálta a százmilliókat, ki mással, mint Rod Stewarttal köszöntötte fel saját magát. Az exkluzív születésnapot Budapesten a Nagykörúton, a Corinthia szállóban tartották – írja a Borsonline.
Vang Ji kínai külügyminiszter önmérsékletre szólított fel minden érintett felet Ukrajna kapcsán, amikor kedden telefonon egyeztetett Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel.
Tóth Dávid visszatért az Exatlon All Star versenyébe, és ismét a Bajnokok csapatát erősíti. Az egykori olimpiai kajakozóra hatalmas teher nehezedik, hiszen versenytársainak egy szót sem szólhat Csollány Szilveszter haláláról.
2021-ben a Lexus megerősítette célkitűzését, hogy ügyfelei és a társadalom igényeit szem előtt tartva folytassa fejlődését, újradefiniálva közép és hosszútávú stratégiai irányvonalát. Az átalakulás középpontjában az elektrifikáció még magasabb szintre emelése, az intuitív technológiák, a teljesítmény és a magával ragadó formavilág áll. Az RX400h 20
A helyi Mszp közeléből keresték meg a Propellert, hogy nem értik, hogyan jutott az Mszp XVI. kerületi szervezetének az Albán u. 21. szám alatt található székháza a magyar államtól több lépésben Csizmazia Ferenc, a helyi pártelnök tulajdonába, amihez az egyébként nyilvánosan megtekinthető tulajdoni lapokat elég kikérni – írja a Propeller.hu.
Ahogy globálisan, úgy Magyarországon is számottevő egészséggazdasági hatása lehet az ártalomcsökkentésnek, amelynek révén radikálisan lefaraghatók a dohányzás és az elhízás okozta közvetlen és közvetett kiadások.
Damu Roland két hónappal ezelőtt, december 27-én hunyt el. Az egykori sorozatsztár életének utolsó hónapjaiban sokat betegeskedett, végül a koronavírus szövődményei okozták a halálát. Tragédiája megrázta az országot, de a családi nézeteltérések miatt még mindig nem nyugodhat békében.
Szerkezet-átalakítása részeként egyetlen divízióba vonja össze az összes olaszországi vállalati ügyfele kiszolgálását az UniCredit Group – írja a Reuters.