Féloldalas helyreállás jellemezte a lakossági hitelpiac 2021-es évét a Bank360 gyorsértékékelése alapján. A két évvel ezelőtti válságban is talpon maradó lakáshitelek valósággal kirobbantak tavaly az MNB friss adatai szerint, a személyi kölcsönök és babaváró statisztikák azonban kevésbé mutatnak erős hitelpiacot.
Először rendezték meg a Padel by Night sporteseményt a Premier Padel Parkban Budapesten, a Feneketlen tónál a múlt hétvégén. Az éjszakai eseményre közel 100-an érkeztek, ahol ezúttal verseny helyett jó hangulatú rendezvényen játszhattak, falatozhattak és ismerkedhettek egymással a résztvevők. A Padel egyre népszerűbb Magyarországon. Négy éve indult
A most induló beruházásoknak köszönhetően új pályára áll az élelmiszeripar, olyan szintre, amellyel utol is értheti Európa fejlettebb államait - jelentette ki az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára kedden Domaszéken.
Közösségi tervezéssel újítja meg a Hollandi úti volt Ifjúsági tábort a csepeli önkormányzat - vette észre az Építészfórum. Ezzel kapcsolatban lakossági fórumot tartanak február 4-én délután. A tervek szerint a korábbi úttörőtábor továbbra is ifjúsági táborként üzemelne tovább.
Az elemzők által várt csökkenés helyett enyhén nőtt az éves infláció az eurózónában januárban - derül ki az Eurostat friss közléséből. A hír kifejezetten kellemetlen az EKB számára, amely holnap tartja kamatdöntő ülését. A közlés után erősödik az euró.
A Századvég energia- és klímapolitikai üzletágvezetőjének értékelése szerint nagyon biztató eredménnyel zárult Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök keddi moszkvai tárgyalása.
A kiugró lakásépítési kedv, fokozódó kínálat és erős kereslet jellemzi az új lakóingatlanok piacát. A budapesti átlagos négyzetméterárak pedig januárban áttörték az 1 millió forintos lélektani határt, amire korábban nem volt példa. - derül ki az ingatlan.com legfrissebb, saját és hivatalos adatokon alapuló elemzéséből.
Elindult a voksturizmus.momentum.hu oldal, melynek célja, hogy folyamatosan követhető legyen az egyéni választókerületek népességének változása – jelentette be közös videóban Szél Bernadett, független országgyűlési képviselő és Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja.
Sokan szinte egész életüket háborúval töltötték, nem csoda, hogy a győzelem után elárasztották a vidámparkokat a tálib harcosok. Azonban nekik is be kell tartaniuk a parkok szabályait.
Nevet vált a Daimler, a német járműgyártó társaság Mercedes-Benz csoport (Mercedes-Benz Group) néven működik tovább. A vállalat a teherautógyártási üzletág - Daimler Truck - sikeres tőzsdei bevezetése után a névváltoztatással fejezi be az irányváltást, amellyel egyetlen területre, a luxus és a prémium kategóriás személyautók és minibuszok gyártásár
Andrej Noskó, aki korábban a Soros György által finanszírozott Open Society Foundation egyik igazgatója volt, gyakorlatilag elismerte, hogy Magyarország és Lengyelország ellen igaztalan, elfogult kampány zajlik.
Ahogy várható volt, az egyik fő kampánytéma lett az oltás kötelezősége. Jakab Péter, a Jobbik elnöke petíciót indít a Facebookon azzal a céllal, hogy mindenki maga dönthesse el, felveszi-e az oltást.
A koronavírusjárvány megjelenése előtt üzleti utakon gyakran résztvevők egy része már csak alkalmanként repül, az alkalmi utazások gyakorisága pedig a felére csökkent a Covid-19 miatt – mutatják a Kiwi.com reprezentatív felmérésének adatai. Mindebben az utazásra szánt költségvetés csökkentése a legfőbb ok, de vannak olyanok is, akik a helyzetre hiv
Fogyasztói oldalról a kormány az autósok számára kedvező lépést hozott, amikor befagyasztotta tavaly az üzemanyagok árát, most viszont az olaj világpiaci árának emelkedése olyan szintet ért el, amivel a gázolaj beszerzési ára meghaladja a hatósági árat. Ez azt jelenti, hogy a kutasok dízelt drágábban vesznek, mint amennyiért el tudják adni, ez pedi
A Lexus első dedikált elektromos modellje a hamarosan bemutatkozó RZ 450e lesz majd, amelyet már többször is megmutattak nekünk a japánok, ám most megosztottak velünk három fotót, amelyek tulajdonképpen végérvényesen leleplezik az újdonságot.
A litván vasutak már nem szállítja el a Belaruskali termékeit a klaipedai kikötőbe a litván kormány döntése értelmében, amely csatlakozott az amerikai szankciókhoz. „Készen állunk a párbeszédre. De ha továbbra is nyomást gyakorolnak ránk, akkor végrehajtjuk a tervünket. Csak utólag meg ne sértődjenek” – mondta erre a fehérorosz vezető, Lukasenka,
A román legfelsőbb bíróság csütörtökön kimondta, hogy minősített bűncselekménynek számít a koronavírus-járvány miatt romániai belső terekben kötelezővé tett védőmaszkban elkövetett lopás.
Őrizetbe vettek egy budapesti háziorvost és asszisztensét, akik a gyanú szerint valótlan tartalmú oltási igazolásokat állítottak ki; a rendőrök mintegy 60 millió forint korrupciós pénz foglaltak le - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az Mti-vel.
Nem a válásba fogyott bele Horváth Gréta, hanem életmódváltásának eredménye látható a friss fotóin. Az influenszer most lelkileg igazi hullámvasúton ül, de azt állítja, hogy ez nincs hatással a kitűzött céljaira.
Őrizetbe vettek egy budapesti háziorvost és asszisztensét, akik a gyanú szerint valótlan tartalmú oltási igazolásokat állítottak ki; a rendőrök mintegy 60 millió forint korrupciós pénz foglaltak le - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az MTI-vel. A Keresztes Imre főügyész által jegyzett közlemény szerint a Budapesti Regionális Nyomozó Ü
Még a járvány kezdete előtt megkezdődött a magánszolgáltatók térnyerése az egészségügyben, viszont a pandémia hatására az igény csak fokozódott. Ezzel párhuzamosan egyre többen teszik félre megtakarításaikat az egészségühyi kiadásokra és a magyarországi magánklinikák palettája is egyre szélesebb. A nőgyógyászat területén például nemcsak szűréseket,