A Refinitiv, a világ egyik legnagyobb pénzügyi adatszolgáltatója által összeállított ranglista szerint a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. 2021-ben a második legpontosabb becslést készítette az elemzőintézetek közül a magyar gazdaság és a közép-kelet-európai régió devizapiaci folyamataira vonatkozóan.
Noha Eva Longoria az ötvenes évei felé közelít, simán letagadhat a korából legalább tíz évet. A Született feleségek sztárja tökéletes formában van, vadító testét pedig egy címlapfotózáson is megvillantotta.
Simon Zsolt, a TV2 Csoport volt társtulajdonosa, International Head of Marketplace pozícióban folytatja karrierjét a Webshippy-nél. Az ismert szakember 25 évet töltött el a reklám-, és médiaiparban, a kilencvenes években részese volt a hazai médiaügynökségi piac formálódásának. Megalapította, majd tíz évig vezette Magyarország legnagyobb multinacio
A Ripost olvasója több alkalommal is egy pasaréti címről látta elindulni a főpolgármester szolgálati autóját, akinek legfrissebb vagyonnyilatkozatában azonban nem szerepel pasaréti ingatlan.
Rubint Réka volt a Palikék Világa by Manna - Három Igazság rendhagyó adásának a vendége. Rékának a családja korábbi műsorokban elmondott igazságaira kellett reagálnia, amit nagyon őszintén, sokszor sírással küszködve tett meg.
A románok főleg a jövedelmek javítását és a rezsiköltségek féken tartását várják a kormánytól, és jobban aggasztják őket az áremelkedések, mint a koronavírus-járvány és az új mutációja vagy egy háború kirobbanásának lehetősége – derült ki egy friss felmérésből, amelyet kedden ismertetett a román sajtó.
A KATA eddigi talán legnagyobb változása volt a tavalyi évben bevezetett hárommillió forintos értékhatár, ami akkor kap szerepet, ha egy vevő részére ennél nagyobb összeget számlázott a kisadózó. Az ezt meghaladó összegek után a vevő, külföldi vevő esetén pedig a kisadózó fizet 40%-os különadót.
Moszkva után Szijjártó Péter kül- és külgazdasági miniszter azonnal az orosz fővárostól 5100 kilométerre fekvő Maszkatba repült, hogy magyar beruházásokról tárgyaljon.
Egyelőre nincs jele annak, hogy Oroszország elindítaná Ukrajna ellen a támadást, amelyre a Nyugat szerint felkészült - jelentette ki Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter szerdán a France 2 tévének nyilatkozva.
A földrajzilag elszigetelt országban eddig egyetlen Covid-fertőzöttet azonosítottak, most azonban ez a szám háromra nőtt. Emiatt teljesen lezárják Tongát.
Az EU-Fire cégcsoport 2012-ben majdnem 40 millió eurót nyert el geotermikus erőmű fejlesztésére. Ebből a pénzből veszett oda 2,8 milliárd forint a Buda-Cash csődje miatt.
Egy DK-ból kilépett helyi politikus is indul az közös jelölt, Szabó Tímea mellett Budapest 10-es egyéni választókerületében az országgyűlési választáson.
A hazai lakosság elsöprő többsége, 90 százaléka tud arról, hogy a gyermekes szülők idén visszatérítést kapnak a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadójukból. A Groupama Biztosító és az OTP Bank megrendelésére készített országos reprezentatív kutatásban* a válaszadók harmada mondta azt, hogy tudomása szerint ő vagy szülőtársa jogosult a kedvezmén
A forrásokat elsődlegesen az óvodai, az alsó- és a középfokú nevelésbe-oktatásba kell juttatni. Futballhasonlattal élve: Erős klubcsapatokat és válogatottat csak széles utánpótlásbázisra lehet építeni.
Egy petrolkémiai cég termékei elvileg nem lehetnek híresek a környezetbarát mivoltukról, azonban tagadhatatlanul szükség van rájuk a járművek és gépek üzemeltetéséhez. Hogyan és mit tehet mégis egy alapvetően fosszilis üzemanyagokat, kenőanyagokat termelő vállalat a környezete érdekében? Az Eni-nél jártunk, ahol többek között erre is rákérdeztünk.
A baloldali miniszterelnök-jelölt az egyik videójában arról beszél, hogy „nagyon sok ostoba ember van, aki azt hiszi, hogy a Fidesz bevándorlásellenes”.
Nem hihető, hogy Magyarország az öt leginkább antiszemita ország közé tartozna – közölte Szalay-Bobrovniczky Vince a Szombat.org portál megkeresésére. Az államtitkár szerint viszont aggasztó, hogy a hazai baloldalra beszivárgott az antiszemitizmus, és már a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter is ilyen megjegyzéseket tesz.
Az a magyar állampolgár, aki egy keleti vakcina után második oltásként európai engedélyezésű oltóanyagot kért, illetve két keleti vakcina után a harmadik emlékeztető oltását már az Európai Unió által elfogadott oltóanyagok egyikéből kapta, teljes jogú tulajdonosa lesz az egységes, uniós Covid-igazolványnak – jelentette be Ujhelyi István, az Európai
„Segítsetek engem, hogy segíteni tudjak magamon!” A diagnózisra várva minden páciens elveszti megszokott biztonságérzetét, elsőként is lelkileg, kilép addigi mindennapjaiból. Aztán amikor kézhez kapja a diagnózist, s már tudja, nem bújhat el a tény elől, hogy beteg, minden felbolydul benne és körülötte. Hirtelen megváltozik a dolgok súlya, jelentős
Az aktualizált rendszerben a két oltással rendelkezők uniós Covid-igazolványa 270 napig érvényes, a harmadik oltást is felvevőké pedig korlátlan ideig használható.
Futótűzként terjed a hír az alapkezelői piacon, hogy az OTP Supra, Magyarország legnagyobb abszolút hozamú alapjának portfóliómenedzsere, Szalma Csaba munkaviszonya tegnap megszűnt az OTP Alapkezelőnél. Az alapkezelő is kiadott egy szűk szavú közleményt az üggyel kapcsolatban.
Zavarok keletkezhetnek az ellátási láncban, vagyis áruhiány léphet fel, ha sürgősen nem oldódik meg a sofőrök pótlása a fuvarozószektorban - mondta Dittel Gábor a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestületének elnöke a Spirit Fm Aktuál című reggeli műsorában.
Szokatlanul hosszú, ám kétségtelenül sikeres tárgyalásokat folytatott a magyar miniszterelnök Vlagyimir Putyinnal Moszkvában. Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára közösségi oldalán foglalta össze a találkozó eredményeit.