Szombaton a Hold már a Mérleg jegyében halad, ahonnan a nap közepén barátságos trigon fényszögel kapcsolódik a Vízöntő-Merkúrhoz, ami kedvez a kapcsolatépítésnek és a szellemi tevékenységeknek. Egyértelmű, hogy ez miért van így: a kötődésre vágyó Mérleg-Hold az érzelmi és családi életünket érinti, és ha jól érezzük magunkat, kedvesen és örömmel köz
Az elhúzódó rekedtség hátterében komolyabb elváltozások is állhatnak, melyek megfelelő kezelés nélkül csak rosszabbodnak. Dr. Holpert Valéria fül-orr-gégész, foniáter, a Fül-orr-gége Központ orvosa elmondta, hogy mi okozhatja és mikor forduljunk mindenképp orvoshoz – olvasható az Origó cikkében.
Kovács Gergely, az MKKP elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában elmondta, hogy 97 választókerületben gyűjtik az aláírásokat, és a budapesti körzetek mintegy felében már sikerült összegyűjteni a szükséges mennyiséget.
A kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok vezetői szombat reggel általános mozgósítást jelentettek be, az ukrán hadsereg és a szakadárok egymást hibáztatják a tűzszünet megsértéséért. Egy ukrán katona az összetűzések első halálos áldozata. A cikk folyamatosan frissül.
Moszkva szerint Amerika közelebb hozza egy atomháború lehetőségét azzal, hogy orosz ballisztikus rakéták elfogására is alkalmas rakétavédelmi rendszert telepít az orosz határ közelébe.
Gelegdorj Eregzen szerint valamiféle kapcsolatnak lennie kell a hunok, a mongolok és a magyarok között, amit hosszú távú projektek megfelelő tervezésével és megvalósításával lehet megvilágítani.
Jost Capito, a Williams új vezérigazgatója és csapatfőnöke egy 100 napos tervvel áll elő, miután a Dorilton Capital őt nevezte ki a Grove-i istálló élére. Három évnyi szenvedés után a brit csapat 2021-ben 23 pontot szerzett, amivel nem csak a Haas, hanem az Alfa Romeo elé is kerültek. „Az első 100 napomon nem volt más
A megfelelő mennyiségű A-, C- és D-vitamin, valamint az omega-3 sokat segíthet a gyógyulásban. A Fitbook.de összeszedte azokat az ételeket, amelyekkel könnyebben mehet a koronavírus elleni harc.
Ő dolgozta ki a heliocentrikus világkép fogalmát, mely szerint a a Föld - több más bolygó társaságában - kering a Nap körül, a Hold pedig a Föld körül. Elmélete forradalmasította az emberiség saját világáról alkotott addigi képét, és neki köszönhetően elindult a tudományos forralom. 1473-ban ezen a napon született meg Lengyelországban a világ egyik
A donyecki szakadárok vezetője általános mozgósítást rendelt el egy nappal azután, hogy bejelentette: Oroszországba menekítik a nőket és a gyerekeket, mert ukrán támadásra számítanak.
A kutató kapja a Szegedért Alapítvány idei fődíját, a civilszervezet elismerését gálaműsoron adják át az 1879-es nagyárvíz évfordulóján, március 12-én.
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2022/7. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten senki nem vitte a főnyereményt, így a jövő heti (8. játékhét) várható főnyeremény bruttó 44 millió euró, azaz 15,6 milliárd forint lesz az Eurojackpoton.
Az egykori szépségkirálynő ma már nem akar a múlttal foglalkozni, előre tekint a jövőbe. G.w.M-mel az a legfontosabb számukra, hogy gyermekeik ne sérüljenek a kialakult helyzet miatt. A legnagyobb tiszteletben kívánják felnevelni őket, és csak lépésről lépésre haladnak előre a közös életükben.
A Toyota hosszú évek óta vezeti a leginnovatívabb autógyártók rangsorát. Évente több ezer szabadalmát jegyzik be, ugyanakkor a cég időről időre megosztja találmányait a teljes iparággal, hogy ezzel is hozzájáruljon a tiszta és balesetmentes közlekedés jövőképének megvalósulásához. A vállalat legutóbbi szabadalma egy létező rendszer radikális újrag
Állítólag az emberek 90 százaléka elsőre helytelenül válaszol erre a logikai feladványra! Neked vajon sikerül? Teszteld a tudásod és pörgess tovább a fejtörőért!
A Nokia csendben egy új okostelefont dobott piacra, Nokia G11 néven, ami eltér kicsit a megszokott megjelenéstől. Mutatjuk a részleteket a készülékkel kapcsolatban. A Nokia G11 a belépő kategóriában indul harcba és durván 60.000 Ft-ért lehet megvásárolni Európában, szürke és kék színben. Az egyelőre még nem világos, hogy mely országokban lesz kapha
Karikó Katalin kapja a Szegedért Alapítvány idei fődíját, a civilszervezet elismerését gálaműsoron adják át az 1879-es nagyárvíz évfordulóján, március 12-én.
Nem, még tényleg csak február van. A teljes anyag A Toyota most már tényleg csak trollkodik címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
Íme, a Parkinson-kór jelei A Parkinson-kór jelenleg a világon a második leggyakoribb degeneratív idegrendszeri betegség, mely genetikai és környezeti tényezők...
A panaszkodó, a bűntudatkeltő, a szabotőr, avagy ismerd fel a passzív-agresszív emberek típusait! Te is ismersz passzív-agresszív embert? Olyat, aki mindenen megsértődik, állandóan bűntudatot kelt benned, vagy kétértelmű „bókjaival” rendre megsért? Öt főbb típust lehet megkülönböztetni, amelyeket Szajcz Ágnes klinikai szakpszichológus, pszichoanali
Hamarosan megszületik Rácz Jenő és Gyuricza Dóri első gyermeke, Kamilla. A gyönyörű kismama megható gondolatokat osztott meg a várandósságról, és megmutatta pocakját.
A baloldal jelöltje enyhén szólva nem szemérmeskedik, ha politikai szövetségeseiről van szó: fenntartások nélkül támogat korrupt, antiszemita politikusokat. Ez történt 2020 nyarán is, amikor Bíró László mellett kampányolt, aki egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei időközi választáson indult (majd kikapott) az egyesült baloldal jelöltjeként. Márki-Zay azt
Február elején indította el az eljárást az Első Magyar Léghajógyár Kft.-vel szemben a NAV, ami azt jelenti, hogy a cég valamilyen adótartozást halmozott fel, vagy késedelmi pótlékkal befizetésével maradhatott el.
A Sanhszi tartományban található tó gyönyörű színes felületeinek köszönhetően vált népszerűvé a turisták körében. Fekete iszapjának állítólag gyógyító tulajdonságai vannak – olvasható a Hirado.hu cikkében.
Az orosz Alekszandr Bolsunov nyerte az 50 helyett csupán 28,4 km-es szabad stílusú sífutó versenyszámot a téli olimpián. A rossz időjárás miatt rövidítették le a távot, a nehéz körülményekre azonban – miként a biatlonisták bizonyítják – fel lehetett volna készülni.
A Parragh László által vezetett iparkamara eddig is bejáratos volt a karmelita kolostorba, de most már stratégiai partner is lett. A kormányfő ma beszél gazdasági terveiről.
Majdnem másfél évig élt halott apja testével az 53 éves V. Mosonmagyaróváron. A férfi az egyik szobába zárta a holttestet, ahová apja halála után többet be sem ment, csupán a megboldogult férfi nyugdíját vette fel a hivatalban.