A párizsi büntetőbíróság előtt kér elégtételt Brigitte Macron, a francia elnök felesége attól a két nőtől, aki olyan álhíreket terjesztett róla az interneten, hogy férfiként született, majd később váltott nemet és nevet. Az elnök felesége által beidézett két nő “médiumként” és “független újságíróként” kezdte terjeszteni az álhírt az interneten. Elő
A Vodafone Magyarország az úttörők egyikeként, közel egy éves előkészület után, több hullámban, a karanténidőszakban bevezetett hibrid munkavégzést megtartva vezeti be az agilis munkavégzést. A méretgazdaságosság helyett ma már inkább a kreativitás, ügyfélközpontúság és gyorsaság jelent valódi piaci előnyt, az új megközelítésmód pedig ezeket a tula
Lelőttek egy 24 éves férfit Texasban, egy gyermebarát étteremlánc parkolójában. A férfi kislánya hatodik születésnapjára rendelt tortával érkezett a helyszínre, amikor halálos lövést kapott.
Nyolc számban hirdetnek győztest a pekingi téli olimpia utolsó előtti versenynapján, melyen 50 kilométeres sífutásban elindul Kónya Ádám, és ott lesz a rajtnál Johannes Hösflot Klaebo is, aki győzelmével jelentősen előrelépne a legeredményesebb téli olimpikonok listáján.
Nagyot ugrott tavaly a lakáskorszerűsítés és -bővítés piaca és a lakásépítés mellett ezek hajtják majd idén is az építőipart. Bár 2020-ban is némi növekedés mutatkozott, a 2021-ben bevezetett otthonfelújítási támogatásnak köszönhetően valóságos robbanást láthattunk. A KSH adataiból megfigyelhető, 2021 első felében a támogatás hatására 62 százalékka
Újra mozivásznon látható Michael Cimino író-rendező öt Oscar-díjas kultfilmje, A szarvasvadász. Az ember, ha háborúba megy, mindegy melyik oldalon áll, csak vesztesként térhet haza. Már ha egyáltalán hazatér.
Sárm, vagányság, szókimondás. Talán ez a három kifejezés írta körül legjobban Johann Hölzelt, akit a világ csak Falcóként ismer. Az ikonikus osztrák zenész annak ellenére lett világsztár, hogy a dalai nagy részében német nyelven szóltak a nagyérdeműhöz, de sikerért súlyos árat kellett fizetnie. Az 1998-ban elhunyt művész ma ünnepelné a 65. születés
Ér 4,6 milliót a tömör arany, ámde 9 karátos Omega Seamaster 300? Elég részletgazdag, elég erős A Státusz? Ezt, valamint a gumi szíjas luxusórák felemelkedését is lamentáljuk ebben a részben,…
Három közös gyerek után Rebecca házassága teljesen szexmentessé vált, és ez végül váláshoz vezetett. A nő 7 év után feküdt le először valakivel - és a YourTango oldalnak elmesélte, mi történt ezután.
Ezentúl a tej, cukor és a hús mellé a COVID-19 kiszűrésére alkalmas gyorstesztek is bekerülhetnek a bevásárlókocsikba. Ahogyan a nagyobb drogériákban is egy dezodor és fogkrém mellett is tehetünk belőlük a pénztári futószalagra. De akár a tankolás végén is kérhetünk a kúton olyan gyorstesztet, amivel az Omikron variáns is 98-99 százalékos biztonság
A metánkibocsátás csökkentésére és az erdőirtás felszámolására irányuló globális erőfeszítéseket az állattenyésztési ágazat gyenge vállalati erőfeszítései is hátráltatják – közölte egy befektetői csoport.
Az Európai Unió keresetet nyújt be a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) Kínával szemben, amiért a távol-keleti ország korlátozza az uniós vállalatokat abban, hogy külföldi bírósághoz forduljanak szabadalmaik védelme és hasznosítása céljából. Az uniós bizottság közleményében a lépés indoklásaként azt írta, Kína szigorúan korlátozza a kulcsfontossá
A BMW Group jövőbeni debreceni gyárának területén az első épületek építési munkálatai a tervek szerint kezdődnek meg. Szijjártó Pétert, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterét, Dr. Papp Lászlót, Debrecen polgármesterét és Hans-Peter Kemsert, a BMW Group debreceni gyárának igazgatóját a helyszínen tájékoztatták a kivitelezési munkálatok állap
A televíziók korántsem olyan uniformizáltak, mint azt sokan gondolnánk. Mindig is akadtak olyan gyártók, amelyek formabontó darabokban gondolkodtak, és ennek köszönhetően számos különleges tévé dizájn látott napvilágot.
2010 előtt 381 helyszínen szűnt meg a tanítás hazánkban és több mint 1400 milliárdot vontak el a köznevelésből, azóta sikerült talpra állni, valamint elindítani az elmúlt 30 év legnagyobb köznevelési fejlesztési programját - hangsúlyozta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken, Székesfehérváron.
Dudley, aztán Eunice, és még nincs vége, frontok garmada érkezik a következő napokban is. Továbbra is enyhe időben lesz részünk, azonban a szélcsend még napokig ismeretlen fogalom időjárásunk számára.
A 2010-11-es ausztráliai áradások óriási pusztítást okoztak Queenslandben, 33 ember vesztette életét, és milliárdos nagyságrendű károkról számoltak be az államban. Az áradások 19 000 kilométernyi utat is megrongáltak, beleértve a sürgősségi és a szállítójárművek számára szükséges utakat is. Ez a katasztrófa komoly leckét adott Queensland legveszély
A Hyundai Hungary Holding Kft. kalandokkal teli, VIP moziélményt szervezett a világszerte hatalmas sikert arató Uncharted videójáték filmváltozatának premierje alkalmából. Az eseményen vloggerek és gamerek, többek közt Szirmai Gergely (Hollywood Hírügynökség) és Győrfi Dani is részt vettek. Az izgalmas, 21. századi Indiana Jones-szerű történetet
ICE 8.0 hűtőrendszerrel és Red Core 1 chippel mutatkoztak be a Nubia legújabb gamer mobiljai a Red Magic 7 és a Red Magic 7 Pro. Az új Red Magic 7 sorozat még nagyobb teljesítménnyel érkezik, a Pro modell esetében 135 wattos töltést kapunk. Valamint egyben ez az első olyan gamer mobil, ami kijelző alatti kamerával
Az idő is pénz, a szabadidő pedig különösen értékes, ezért mindenki számára fontos, hány napot kell dolgozni egy évben, hány munkaszüneti nap lesz. Ezekkel a szabadságok kivételének tervezésekor is érdemes előre kalkulálni. Az ünnepekhez kapcsolódóan hamarosan jön az első olyan idei munkaszüneti nap, ami hétköznapra esik, és ráadásul rögtön négynap
Dámosy Bálint és családja az egyik legszexibb magyar márkát, az Opera Gint a szakmában már világhírűvé tették, most felülnek a piaci bővülés óriási hullámára.
A Dunakanyar olyan természeti látványossága Magyarországnak, aminek szépségét az idelátogató külföldiek is csak elismerő bólogatással nyugtázzák, akár hajóról, akár valamilyen magaslati pontról nézik. Az alábbi helyek felfedezését jó szívvel ajánlom kicsik és nagyok számára egyaránt.
A NASCAR péntek délután jelentett be, hogy elkobozta az RFK Racing és a Team Penske által a Daytona International Speedwayen használt kerekeket. Arról, hogy miért kobozták el a kerekeket, nem közöltek részleteket, és a NASCAR azt sem pontosította, hogy hány kereket vittek el, illetve melyik autóról. A lefoglalt alkatrészeket az észak-karolinai Conc