Egyedüli magyar férfi rövidpályás gyorskorcsolyázóként Liu Shaoang jutott elődöntőbe 500 méteren a pekingi téli olimpián, Liu Shaolin Sándor és Krueger John-Henry kiesett a negyeddöntőben.
Szombaton újra megtelhetett a Papp László Aréna Budapesten, mert hosszú kihagyás után a világhírű cigány- és magyarnóta-énekes Bangó Margit lépett színpadra.
A jelentős mértékű áremelkedés miatt csökkenhet a termékválaszték azoknak a termékeknek a körében, amelyekre vonatkozik az árstop a Blokkk.com kereskedelmi szakportál szerint. Vagyis: megnőhet a saját márkás termékek aránya.
A Fidesz-KDNP továbbra is szignifikáns, azaz a statisztikai hibahatárokat meghaladó különbséggel vezet a baloldal előtt a Real-PR 93. február második hetében végzett kutatása szerint - közölte a Mandiner.hu portál vasárnap.
Franciaországból hoztak haza egy férfit a napokban, aki a gyanú szerint tavaly prostitúcióra kényszerített egy nőt Budapesten - közölte a rendőrség honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap.
Hiába él több ember, mint valaha, az emberek mégis sokszor egyedül érzik magukat. Az összefüggéseket viszont a hiányzó adatok miatt nem látni. Már a világjárvány előtt megállapították, hogy a krónikus magányosságág számos országban gyakori, mégis figyelmen kívül hagyott népbetegség volt. Az iparosodott világban végzett korábbi tanulmányok
A holland cég kerek-perc közölte, hogy leállítja az ukrajnai gépeit, egy másik légicég pedig azért nem tudott berepülni, mert a gép tulaja ezt megtiltotta.
Kontinensünk a második világháború utáni legnagyobb katonai támadás küszöbére érkezett. Egy ukrajnai beavatkozás újabb szöget ütne be a nemzetközi jogon alapuló rend koporsójába. Káncz Csaba jegyzete
Sok cég inkább külföldről szerzi be kukoricaszükségletét, mert még szállítással együtt is több tíz euróval olcsóbb a tengeri, mint amennyiért a további áremelkedésben bízó termelők adják itthon. A Master Good cégcsoport például szükséglete mintegy harmadát biztosítja importból.
A Facebook-interakciószámok alapján minden téren kíméletlen előnnyel indított a Fidesz. A párt online megjelenése minőségi szempontból erőteljesebb, a fideszes tábor pedig sokkal aktívabbnak, lelkesebbnek bizonyult a közösségi médiában – írja a Mandiner.hu.
A reklám aranykorának ikonikus szakembere néhány nappal 89. születésnapja után, február 12-én elhunyt. Alexander Brody üzletemberre, reklámszakemberre, íróra, a magyar irodalom elkötelezett támogatójára emlékezünk. Különleges családba született: nagyapja az egri írófejedelem, Bródy Sándor volt, egyik nagybátyja pedig Hunyady Sándor – de a
Sokáig maga sem akarta elhinni, hogy valami újat talált, de Horváth Gábor kutatómunkája meghozta gyümölcsét: „nem igaz, hogy annyira titokzatos személyről lenne szó” – vallja Anonymusról. Interjúnk!
A pekingi téli olimpián szombaton szörnyen indultak számunkra rövid pályás gyorskorcsolyában a férfi 500 méter negyeddöntői, mert Liu Shaolin Sándor és Krueger John-Henry szinte pillanatok alatt kiesett. Utánuk viszont Liu Shaoang bejutott az elődöntőbe, majd innen a döntőbe is.
Daniel Ricciardo és Lando Norris kiállt Michael Masi mellett. A versenyigazgató vitatható döntéseket hozott a szezonzárón. Az FIA már vizsgálatot indított a futam kapcsán, ám egyelőre eredményt még nem közöltek. Sokan viszont az ausztrál vezető fejét követelik. Masi 2019-ben kapta meg a posztot. Az első évében nem volt rá panasz, ám tavaly és 2021-
Egyre népszerűbb hazánkban is a szerelmesek ünnepe, a Valentin-nap, tavaly összesen már 13 milliárd forintot költöttek el a magyarok ez ehhez kapcsolódó tárgyakra és élményekre. Idén pedig már lehet étterembe menni, megérkezett az szja- visszatérítés, így szinte semmi nem szab határt a Valentin-napi költekezésnek. Mutatjuk, hogyan készülnek az étte
Grófi sarjadékként általános iskolában többször kapott beírást, hogysem azok egyetlen ellenőrző könyvben elfértek volna. Később a problémás fiatalok segítője lett. Filozófiája Szent Ferenc szavaival: „Inkább én törekedjek másokat megérteni, mint hogy megértést óhajtsak. Inkább szeressek, mint hogy szeretetet igényeljek.” Illéssy Mátyással, a százh
Árokba hajtott és az oldalára borult egy személyautó az M1-es autópálya 107-es kilométerénél, Győr közelében, a főváros irányába. A balesethez riasztott győri hivatásos tűzoltók áramtalanították a gépkocsit. A helyszínre a mentők is kiérkeztek. Az érintett útszakaszon a forgalom egy sávon halad. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (Pdsz) és a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) álláspontja szerint alaptörvény-ellenes a kormány péntek este kihirdetett rendelete - közölték a szakszervezetek az MTI-vel.