Az ausztrál kormány hivatalosan is veszélyeztetettnek nyilvánította a koalát, miután csökkent az egyedszáma az élőhelyét visszaszorító földirtások és katasztrofális bozóttüzek miatt.
Három hónappal, azaz május közepéig hosszabbította meg a kormány az üzemanyagárstopot, amely 480 forintra maximalizálja a benzin és gázolaj árát – jelentette be Orbán Viktor évértékelő beszédében. A miniszterelnök évértékelőjén a benzinár bejelentése mellett érintette még további gazdasági és aktuálpolitikai problémákat, úgy mint a világjárványt, a
A jelentős mértékű áremelkedés miatt csökkenhet a termékválaszték azoknak a termékeknek a körében, amelyekre vonatkozik az árstop a Blokkk.com kereskedelmi szakportál szerint. Vagyis: megnőhet a saját márkás termékek aránya.
A Soros-birodalom a balliberális propagandahálózattal, az úgynevezett civilekkel és néhány ügynökpolitikussal együtt el akarja takarítani az útból az Orbán-kormányt.
Michael Jacksonról készít életrajzi filmet a Bohém rapszódia producere, Graham King. A forgatókönyvet az Oscar-díjas Gladiátort jegyző John Logan írja.
A pekingi téli olimpián vasárnap szörnyen indultak számunkra rövid pályás gyorskorcsolyában a férfi 500 méter negyeddöntői, mert Liu Shaolin Sándor és Krueger John-Henry szinte pillanatok alatt kiesett. Utánuk viszont Liu Shaoang bejutott az elődöntőbe, majd innen a döntőbe is. S itt az egyes pályáról indulva magabiztosan nyerte meg az olimpiát.
Liu Shaoang megnyerte vasárnap a férfi rövidpályás gyorskorcsolyázók 500 méteres versenyét a pekingi téli olimpián, ezzel ő lett Magyarország első egyéni aranyérmese a téli játékokon.
Mit keresel a másik feledben? A megnyerő mosolya vagy a jó szíve ejt rabul? A kapcsolat működése hosszú távon persze inkább azon múlik, hogy nehéz helyzetben is melletted áll-e.
Amikor átnevezzük a ferencvárosi közterületeket, akkor az önök levelében megfogalmazottakkal szemben nem Kína belügyeibe avatkozunk be, hanem megvédjük a saját érdekeinket – emelte ki Baranyi Krisztina nyílt levelében.
Több kedves olvasónk minden évben felveti a lakásban történő palántanevelés lehetőségét, vagy úgy, hogy tanácsot kérnek, vagy úgy, hogy a sikertelenség okait szeretnék megtudni.
Nem tudunk betelni ezekkel a mesés színátmenetes ruhadarabokkal - egyszerűen ilyen szép kötött pulóvereket és kardigánokat még soha nem láttunk! Most összegyűjtöttük nektek a hazai kínálatban lévő legszebb színátmenetes "ombre" pulóvereket, rajongani fogtok értük!
Az ellenzék szerint a Fidesz a jogszabályokat kijátszva használná fel a tatabányaiak ivóvízét a komáromi ipari park működtetéséhez - mondták a DK és az LMP politikusai vasárnap, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.
A miniszterelnök közösségi oldalán gratulált Liu Shaoangnak, aki megnyerte vasárnap a férfi rövidpályás gyorskorcsolyázók 500 méteres versenyét a pekingi téli olimpián.
Liu Shaoang megnyerte vasárnap a férfi rövidpályás gyorskorcsolyázók 500 méteres versenyét a pekingi téli olimpián, ezzel ő lett Magyarország első egyéni aranyérmese a téli játékokon.
A Formula–1-es Mercedes-istálló szombaton közleményt adott ki az idei autójának jövő pénteki bemutatójáról, amelyben a német istálló megerősítette a versenyzőpárosát is a 2022-es idényre.
A jelentős társadalmi és gazdasági terhet jelentő gyulladásos és degeneratív betegségek kialakulását és azok célzott terápiás lehetőségeit vizsgáló négyéves kutatási program indult a Szegedi Tudományegyetemen (Szte) az Innovációs és Technológiai Minisztérium egymilliárd forintos támogatásával - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati i
Elég elterjedt módszer az éttermeknél, hogy dupla étlappal dolgoznak. Az utcáról betérőknek van egy olcsóbb, a futárszolgálaton keresztül rendelőknek pedig egy drágább - mutat rá a jelenségre a G7 cikke.
Liu Shaoang első lett vasárnap a férfi rövidpályás gyorskorcsolyázók 500 méteres versenyén a pekingi téli olimpián, ezzel ő Magyarország első egyéni aranyérmese a téli játékokon.
Az emelkedett vérnyomás ritkán okoz tüneteket, lappangva, alattomosan károsítja az érfalat és okoz súlyos szövődményeket. Érdemes emiatt rendszeresen, minden háziorvosi vizit alkalmával ellenőriztetni a vérnyomást, 40 éves életkor felett pedig legalább évente javasolt szűrő jellegű mérés.
Gabriella és teljes családja a rendőrség kérésére elmenekült az otthonából. Ugyanis a támadója az ellene indult rendőrségi hajtóvadászat kellős közepén visszatért Kemecsére, hogy megölje a lány rokonait.
Az építőipar legnagyobb gondját a szakemberhiány jelenti mind a mérnöki, mind a szakmunka terén, de a modern gépi eszközök, technológiák is hiányoznak. Valamennyi építőipari alapszakma hiányszakmának minősíthető az egész országban – olvasható az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) által a közelmúltban készített összegzésben, amelyet
Új sorozatunkban Nagy Emese asztrológus bevezet az asztrológia rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin tudd megérteni, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre.
Bár Raymond először pénzügyi területet választott hivatásként, később rájött, hgy az ő igazi otthona a sütemények világa. Magától tanulta meg a cukrászmesterséget, azóta pedig hihetetlen édességeket készít.
Szimpátiatüntetést szerveznek Päivi Räsänen volt finn belügyminiszter mellett és a szólás-, illetve vallásszabadságért vasárnap délután 2-re a finn nagykövetség előtt. A demonstrációval kapcsolatban a Facebookon már több mint 1400-an jelezték érdeklődésüket. A szervezők üdvözölték a tényt, hogy számos, különböző felekezethez tartozó hívő, de nem hí
Ugyan Max Verstappen még nem tért vissza az F1-es pályára, de a Red Bull pilótája a virtuális világban továbbra is szorgalmasan versenyez, miután fölényes győzelmet aratott a Bathurst 12 órás verseny online verziójában. Eseménydús héten van túl Max; a holland nem csak a Red Bull 2022-es F1-es autójának bemutatásában segédkezett, hanem újabb győzelm
A mai modern élet könnyen válhat nyomasztóvá. Mindig sietni kell valahova, mindig van valami, amit időre kell megcsinálni. Sűrű és bonyolult egyben tartani a napjainkat, sokszor érezhetjük úgy, hogy összecsapnak a hullámok a fejünk felett.
Adrien Fourmaux az M-Sport bázisára utazott, hogy segítsen a szerelőknek újjáépíteni a Monte-Carlo Rallyn összetört Ford Puma Rally1-et. Adrien Fourmaux a negyedik helyen állt a Monte-Carlo Rallyn, amikor a verseny harmadik gyorsaságiján hatalmasat esett. A csapat úgy döntött, hogy teljesen új karosszériát épít a Svéd Rallyra, Fourmaux pedig Angliá