2022-ben már nyolcadik alkalommal fogtak össze hazai zenészek, előadók, sportolók és közéleti személyiségek a Dorko-val a vakvezető kutyák képzésének támogatására. A Loyalty is Royalty kampánynak köszönhetően nemcsak sikerült megduplázni a kiképzett négylábú segítőtársak számát 8 év alatt, de minőségi fejlődésen is keresztülment a központ, ami az o
A kilencedik kerületben, a Soroksári úton megvalósuló City Pearl beruházás fontos állomásaként eredeti pompájában építették újjá a Közvágóhíd terület egykori Fogadóépületét.
Tiffany Trumpot gyakran nevezik az „elfeledett Trumpnak", mivel nem tárja nyilvánosság elé az életét olyan mértékben, mint családja többi tagja, és viszonylag ritkán látni a tévéképernyőkön. Mit érdemes tudni Donald Trump és Marla Maples lányáról?
Azt írták, hogy a téli üzemszünetben a korábban megszokott rend szerint, több vonalon is közlekednek pótlóbuszok a fogaskerekű helyett, és hétfőtől az alsó szakaszon a 60A és a 60B jelzésű buszokkal, a felső szakaszon a 60-as járatszámú fogaspótló járattal is lehet majd utazni. A 60A és a 60B pótlóbusz segíti az Orgonás és az Esze Tamás iskola meg
A Valmar tagjai, Marics Peti és Valkusz Milán nemcsak zenében jók, hanem nagyon sokat lehet tőlük tanulni is. December 14-én startol a GLAMOUR Influencer Summit ahol nem csak találkozhatsz a kedvenceiddel, hanem izgalmas, és inspiráló beszélgetéseken is részt vehetsz velük.
A kongresszus egyhangúlag választotta meg az új elnökséget. Az eseményen a küldöttek mellett számos politikus, országgyűlési képviselő és szakértő is részt vett. Tudósításunk!
Az idei nyári szezonban, április és október között mintegy 54,6 millió utas utazott Németor-szágból külföldre, 28,7 millióval, azaz 111,0 százalékkal több, mint a 2021-es nyári menetrend-ben, amelyet még mindig erősen befolyásoltak a világjárvány miatti utazási korlátozások. A bel-földi légi forgalom szintén nőtt, 84,2 százalékkal 4,46 millióra. Be
Szeretnéd meglepni a párod, de már szinte az összes ajándékfajtát elsütötted, aminek tudod, hogy biztosan örülne? Mivel a férfiak számára is egyre fontosabb az ápolt külső és a szép bőr, jó ötlet lehet egy szépségápolási férfi ajándék a fa alatt.
Az Európai Unió és a G7 csoport (USA, Japán, Kanada, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Németország) megállapodott az orosz kőolaj hordónkénti 60 dolláros árplafonjáról, miután az EU-tagországok a tagállami kormányokat tömörítő Tanácsban jóváhagyták az intézkedés unión belüli végrehajtását - közölte az Európai Bizottság szombaton.
A keményen szabálytalan, ám nem túl bonyolult manővert hiba nélkül befejezni nem sikerült és az autója jobb hátuljával nekiment a kamerás autó bal elejének. Ezután megfejelte az esetet azzal, hogy a dudálás után – Péter leírása és a felvétel szerint - “fékezgetett”, majd egyszerűen továbbhajtott. Ami ezután történt Péter levele szerint, az sajnos s
Biztosan te is jártál már úgy, hogy sokáig nézted a tévét vagy olvastál egy izgalmas könyvet, közben pedig olyan kényelmesen érezted magad, hogy elalvás előtt már egyáltalán nem volt kedved kimenni a fürdőszobáig, és fogat mosni. Ugyanez gyakori akkor is, ha egy buliból vagy hosszúra nyúlt programból hazatérve egyszerűen csak ledőlni van kedvünk –
A modern járművek kerékcsapágyait gyakran úgy tervezik, hogy teljesen karbantartásmentesek legyenek. A kerékcsapágyak nagy igénybevételnek kitett alkatrészek, és a parkolási bukkanók, a rossz kenés vagy az összeszerelési hibák hatással lehetnek rájuk. Megmutatjuk, milyen javítási lehetőségek állnak rendelkezésre. A kerékcsapágyak feladata a teng
Vajon képviselhet még bármiféle értéket a 2020-as években az, hogy valaki a szexben a testiségnél fontosabbnak tartja az érzelmeket? Miközben a demiszexualitásról gondolkodtam, rájöttem, hogy ez a legfontosabb kérdés, amit időszerű lenne megválaszolni.
Azt írták: a partról 10 méterre elmerült autót a város hivatásos tűzoltói a Molnár utca közelében csörlővel vontatták ki a folyóból, miután a fővárosi hivatásos tűzoltók búvárai megállapították, hogy nincs benne senki. Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek azt mondta, az elmerült autóról egy kajakozó tett
A Hella autóipari beszállító nagy növekedésre törekszik, növekvő jövedelmezőséggel a Faurecia francia csoport égisze alatt. Az értékesítésnek évente több mint tíz százalékkal kell növekednie, 2025-re több mint 9,4 milliárd euróra - jelentette be Lippstadtban a tőkepiaci nap alkalmával. Fotó: Hella A célzott növekedés egy része, amelynek magasabbna
A Fidesz ifjúsági társszervezete alelnöknek Biró Marcellt, Hack Angelikát, Kálmánczi Miklóst, Kozma Dávidot, Kupcsok Pétert, Mohácsy Istvánt és Tóth Réka Kamillát választotta meg.
A BKK közleménye szerint sűrűbben indulnak december első három hétvégéjén a nagykörúti 4-es és 6-os villamosok, valamint a budai fonódó hálózaton a 17-es villamos is sűrűbben közlekedik. Nagyobb befogadóképességű, csuklós autóbuszok közlekednek a 36-os, a 93-as, a 93A, a 132E, a 136-os és a 148-as autóbuszok vonalán, valamint a 85-ös, a 182-es és
Limitált példányok, melyek a jó borokhoz hasonlóan korukkal nemesednek. Kevés maradt belőlük, így az ép darabok árai emelkednek, mert öregen is megmaradt legfontosabb tulajdonságuk, a vezetési élmény. Nem véletlenül. Kreált és öltöztetett polgári szedánt, sportos roadtsert a Lotus, és bármilyen fazonnal dolgozott, mindig sikeres modellt kreált. A b
Decemberben érkezik a Netflix műsorára a Harry & Meghan című dokusorozat, amelynek teaser előzetese Katalin hercegné és Vilmos herceg bostoni utazásának második napján látott napvilágot.
A horvát-marokkói mérkőzésen a világbajnokság legszexisebb szurkolójának modellje piros-fehér bikinifelsőben és szűk, piros leggingsben jelent meg. És nyilvánvalóan sokak figyelmét felkeltette a tömegben.
A hazai állami nyereményjátékok közül a lottó a legkedveltebb hosszú évtizedek óta. A lottójátékok között jelentős különbség van abban, hogy milyen esélyünk van megnyerni a fődíjat. Mert ugye az összes lottó úgy van kitalálva, hogy csak a főnyereménnyel lehet igazán komoly pénzt nyerni, a többi, az csak népámítás, semmi, nudli.