Pontosan az ellenkezője történt annak, amit Putyin el akart érni: az Oroszország iránt lojális ukrajnai régiók lojalitása a múlté, a lakosság identitása darabokra tört, szárba szökkent az orosz nyelvű ukrán patriotizmus.
A Középdöntő előtt egyetlen lépéssel szinte mindenkit megviseltek a feladatok, de közülük is kitűnt Ripli Zsuzsi, aki többször is elsírta magát. A könnyek mellett a zsűri répák mellett sétált el, moslékokon nevetett és megszülettek Ákos háromfős csapatai is.
A Neymar nélkül felálló brazilok nem sokat mutattak, Svájc fordulatos futballcsatát vívott a szerbekkel, akiket Orbán Viktor a végső győzelemre is esélyesnek tartott.
Valószínűleg rosszul lett vezetés közben az a 72 éves sofőr, aki autójával áttért a szemközti sávba, ahol egy kamionnal ütközött Körmendnél. A lengyel kamionos látta, hogy baj lehet, ezért fékezett, dudált, majd az ütközés előtt elrántotta a kormányt. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy az idős autós agyrázkódással és kisebb fejsérüléssel megúszta
Kovács Ákos és Caramel énekel Leslie Mandoki legújabb dalában. A világszerte ismert magyar zenész és a Mandoki Soulmates formáció alapítója most új albummal jelentkezett, amelyen több sztár is közreműködik, köztük van Mező Misi, Takács Tamás és Zséda is. Leslie Mandoki azt tervezi, jövő augusztusban ismét Budapesten tart szuperkoncertet, ahova nemc
Elszakadt a keresztszalagja Béatrice Edwige-nek, ezért a Ferencváros női kézilabdacsapatának olimpiai bajnok francia játékosa a mostani szezonban már nem léphet pályára.
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette, pénzmosás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő ügyben vádat emelt az USA-ban elfogott férfi és társai ellen.
A Középdöntő kapujában a színésznő és egykori csapattársa, Nagy Viktor álltak a zsűri előtt, hogy megtudják, melyikük mehet fel a galériára. Miután Zé kimondta a nevet, Zsolti nem bírt a galérián maradni és az általa hátráltatott Zsuzsi nyakába borult.
Főként lopások miatt, de garázdaság és cserbenhagyás miatt is keresték. Novemberben három kocsit lopott el társával egy kerepesi telephelyről. Az autók mind meglettek. Az egyikkel csak néhány száz métert mentek, hogy aztán letegyék egy közeli erdő mellett.
Eddig a busójárás, a matyó hímzés, a solymászat, a kékfestés, a táncház- és a Kodály-módszer szerepelt az UNESCO jegyzékében. A franciák örülhetnek most igazán, mert a szervezet a hagyományos bagett készítést is a listára vette. A világszerte népszerű kenyérféle egyébként egy legenda szerint nem is francia, hanem osztrák eredetű.
Tiltakozó akcióra készülnek az orvosok, mert a kormánypártok nem vették figyelembe az egészségügyi törvény módosításához benyújtott javaslataikat. Pedig korábban többen is azt ígérték a kormányból, szívesen tárgyalnak velük a részletekről. Az Orvosi Kamara most levélben indított felmérést arról, milyen tiltakozásban vennének részt a tagjaik.
Megszüntette a szlovák főügyészség a Robert Fico volt kormányfő és három társa ellen idén tavasszal bűnszövetkezet létrehozása és más vádakkal indított eljárást.
Ázsia szelleme? Legutóbb 2002-ben fordult elő, hogy a japán és a dél-koreai válogatott is bejutott a legjobb tizenhat közé a labdarúgó-világbajnokságon. Miután az ugyancsak az Ázsiai Labdarúgó-szövetséget képviselő Ausztrália is továbbjutott a csoportjából, kijelenthető, hogy a legnépesebb kontinens generálisan az eddigi legjobb világbajnokságát él
Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten.
Az Európai Bizottság új uniós szintű szabályokat javasolt a csomagolásra vonatkozóan, hogy kezelje ezt a folyamatosan növekvő hulladékforrást és a fogyasztók frusztrációját.
Osváth Zsolt hátráltathatott valakit a második feladatban, és a versenyző azonnal Zsuzsinak dobta oda a nehezítést. A színésznőnek emiatt két ételt is meg kellett alkotnia. A főzés közben többször is elérzékenyült, amin nem segített, hogy a félig kész főételét alig tudta tányérra tenni.
A nőt egy év tíz hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a bíróság. A baleset 2020 októberében történt Lillafüreden. A nő autója megcsúszott a vizes úton, átsodródott a szemközti sávba, és egy menetrendszerinti busznak csapódott. A buszon nem sérült meg senki. Az autó sofőrje azonban igen, és három utasa közül kettő maradandó koponyasérülést
Nem mindennapi módszerrel irtja a patkányokat egy belga vállalkozás: az egyik kisvárosban ugyanis vadászgörényeket vetnek be a rágcsálók ellen. Bár a görények aranyos állatnak tűnnek, rendkívüli hatékonysággal ölik meg a patkányokat. A cégtulajdonos szerint elsősorban olyan helyekre hívják, ahol nem lehet mérgeket használni – például iskolákba, óvo
Rendőrök és kommandósok lepték el a János Kórházat – ezúttal nem intézkedni mentek, hanem beteg gyerekekhez látogattak el csütörtök este. Mikulásuk ajándékot is vitt nekik a traumatológiai osztályra. A kórház udvarán pedig – a takarékosság jegyében csak pár órára – karácsonyi égősorral kivilágított rendőrautóval teremtettek ünnepi hangulatot.
Megkönnyebbülés és aggodalom volt a vegyes reakció pénteken sok kínai városban a hírre, hogy enyhítenek a COVID-19 karantén-rendelkezéseken. A könnyítést a Kínában példátlan tiltakozások után jelentették be a hatóságok – mivel sokan már attól sem féltek, hogy a kormányzó Kommunista Párt bukását követeljék.
Folytatja képzési programját a Microsoft: a LinkedIn-nel együttműködve világszerte 10 millió embert terveznek bevonni olyan képzésekbe, amelyek a digitális szektorban nagyon keresett hat szakterületen kínálnak tudást.
A sportoló sokat szenvedett az ételével, mivel nem tudta, hogyan kellene szépen kitálalnia. A kétségeinek azonban meglett az ára, kemény kritikákat kapott a kóstoláson.