A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által koordinált Zöld Busz Program Demonstrációs Mintaprojekt célja, hogy a települések és az üzemeltetők is hasznos tapasztalatokat szerezzenek az elektromos midi buszok működtetéséről. A tiszta és csendes járművek forgalomba állítása szemléletformálási célokat is szolgál.
Szomorú szójátékkal élve, Nyugat-Európa a Vadnyugat sorsára jutott, csak éppen máshogy osztották ki a szerepeket. A kiirtandó őslakos indiánok szerepét a nyugat-európai lakosok kapták.
December 2-án érkezett meg az első valódi hóesés 2022-ben. A csodás látványnak kicsik és nagyok ugyanúgy örülnek, többen meg is osztották az élményt a közösségi oldalukon. Ettől kezdve téliesre fordul az idő, de a Mikulás azért idén sem érkezik szánon.
Amerikai kampánypénzek, háborús fejlemények és Pankotai Lili – heti hírmagyarázat és világmegfejtés, ezúttal Ceglédi Zoltán elemzővel, Veczán Zoltánnal és Kacsoh Dániellel.
David Piper mindössze három F1-es hétvégén vett részt, később sportautózásban vált sikeressé, majd egy forgatáson elszenvedett baleset miatt amputálni kellett a lábát.
Erős Antónia nem régiben tért vissza a televízió képernyőre a több hetes lábadozását követően. Szerencsére felépült a koronavírusból és már annyira jól van, hogy azt is megmutatta az Instagram oldalán, hogy mi rejtőzik az asztal alatt híradózás közben.
Az energetikai infrastruktúra összekötése Magyarország és Szlovénia között szimbolizálja a két nép jövőbe vetett reményét is – jelentette ki Orbán Viktor.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a Magyar Mezőgazdaság Kft. közös Agrárakadémia sorozatának ötödik állomása Gyöngyös volt. A Károly Róbert Campus-on az előadók és a fórum résztvevői vidéki turizmus kérdéseivel, lehetőségeivel foglalkoztak. Bár a fórumon elhangzott, hogy az ágazat sok tekintetben egyhelyben toporog, a témában jártas szaké
Több százezer forintos áramszámlák, egyre csak dráguló tápok és húsok - az energiaválság a szakadék szélére sodorta az állatmenhelyeket. A segítők vonalai mindeközben égnek: soha nem látott számban akarják a gazdák leadni kutyáikat, miután a megemelkedett rezsiköltségek miatt nem tudják tovább gondozni házi kedvenceiket.
Lakberendezés szempontjából vitathatatlanul esztétikus megjelenésű az üvegfallal elválasztott fürdőszoba és hálószoba kettőse, de néhány dolgot érdemes figyelembe venni, mielőtt belevágnánk az átalakításba.
Az energetikai infrastruktúra összekötése Magyarország és Szlovénia között szimbolizálja a két nép jövőbe vetett reményét is – jelentette ki Orbán Viktor.
A Független Benzinkutak Szövetsége közölte, több partnerük ismét levelet kapott a Moltól, miszerint a jövő héten sem tudnak dízelt és motorbenzint biztosítani.
Már Korányi Dávid szerint is tarthatatlan a baloldal, adományokról szóló hazugsága. A főpolgármester tanácsadója közleményben ismerte el, hogy nem csak mikroadományokból gyűlt össze a 3 milliárd forint, amit a választási kampány idején utaltak Magyarországra.
„A gyerekek biztonságát a legnagyobb tisztelettel kell kezelni, és bármi, ami ez ellen szól, nem kaphat helyet a társadalmunkban” – fogalmazott az örmény származású amerikai televíziós személyiség.
A Szülői Hang közleménye szerint örvendetes, hogy a belügyminisztérium kikéri a szülők véleményét a köznevelési helyzet felülvizsgálata kapcsán. Ám szerintük ennek során manipulálni próbálnak.
Nagy-Britanniát egy újabb gyilkos baktériumtól való félelem rázta meg, mivel az egészségügyi szakértők figyelmeztetést adtak ki a szülőknek a Streptococcus A-típusú fertőzésveszély tünetei miatt. A britek szerint a szokatlanul magas szintekért a lezárások lehetnek a felelősek.
Tovább zajlanak a tüntetések a tanárok kirúgása ellen. Országszerte iskolalezárások, szimpátiatüntetések vannak, Budapesten pedig, a Külső-pesti Tankerületi Központnál a Karinthy gimnázium tanulói, pedagógusai és szülők, szimpatizánsok gyűltek össze.
Részvénycsereügyletet kötött egymással az MKB Bank és a Magyar Posta, ennek eredményeként az MKB Bank növelte részesedését a Takarékbankban, a Magyar Posta pedig annak leánybankjában, a Takarék Jelzálogbankban.
Az energetikai infrastruktúra összekötése Magyarország és Szlovénia között szimbolizálja a két nép jövőbe vetett reményét is - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a szlovéniai Cirkovcében a Cirkocve-Pince villamosenergia-távvezeték átadóünnepségén.
Szinte az összes alapellátó orvos összefogott az egyik budapesti kerületben azért, hogy az önkormányzat segítse őket a látványosan megugró rezsiköltségek fizetésében – írja a 24.hu.
Az energetikai infrastruktúra összekötése Magyarország és Szlovénia között szimbolizálja a két nép jövőbe vetett reményét is - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a szlovéniai Cirkovcében a Cirkovce-Pince villamosenergia-távvezeték átadóünnepségén.
A Független Benzinkutak Szövetsége közölte, több partnerük ismét levelet kapott a Moltól, miszerint a jövő héten sem tudnak dízelt és motorbenzint biztosítani.
Az energetikai infrastruktúra összekötése Magyarország és Szlovénia között szimbolizálja a két nép jövőbe vetett reményét is - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a szlovéniai Cirkovcében a Cirkocve-Pince villamosenergia-távvezeték átadóünnepségén.
A Trend FM-en futó Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek aktuális adásában Bátorfi Botond, a Peak szakértője és Machán-Csetvei Frigyes műsorvezető megvitatják, mi a probléma az ENSZ éves COP klímacsúcsaival.
1984-ben a Mercedes az akkor részben újjáépült Nürburgring hatalmas bulit tartott: a kor legnagyobb menőit beültették a 190E 2.3 16 szelepes csodájukba, és megversenyeztették őket. Egyfajta Race of Champions volt ez a dolog, amely márkakupát végül a #11-es rajtszámú csillagos autó nyert meg, es feltörekvő csillaggal, bizonyos Ayrton Sennával a volá
A szájpenész főleg csecsemőket és kisgyermekeket érintő szájon belüli gombás fertőzés, melynek kórokozója a Candida albicans (esetleg más Candida fajok). A szájpenészt okozó gomba előfordul természetesen is a szervezetünkben (bél, hüvely száj).
Az Európai Unió (EU) légi utasai hamarosan ugyanúgy használhatják telefonjaikat felszállás után is, mint bármikor máskor. Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy a légitársaságok a lassabb mobilinternet mellett 5G-technológiát is biztosíthatnak a repülőgépek fedélzetén.
A jelenlegi üzemanyagkáosz már 500 kutat is érinthet, a lista pedig napról napra bővül. A nagyobb szolgáltatóknak is gondot okozhat az újabb szállítmány elmaradása, így ők is mennyiségi korlátozást vezethetnek be.
A Sertorius még 2020 elején helyezett óvadékba 2,1 millió darab Mol részvényt, melynek akkori piaci értéke közel 5,4 milliárd forint volt, most azt közölte az alap, hogy feloldják az óvadéki zárolást.
Rengeteg Facebook-felhasználó tapasztalta az elmúlt napokban, hogy néhány napos letiltást kapott, gyakran évekkel ezelőtti fotói, posztjai, kommentjei miatt. Az utóbbi hónapokban pedig a céges oldalak és hirdetési fiókok letiltása is egyre többször előfordul, sokszor indoklás nélkül. Egyre többekben merül fel a kérdés, hogy érdemes-e még a Facebook