2022. december 20. kedd

dec. 20
19:27
Még szabadnapot is kaptak az argentinok, hogy Messiéket ünnepeljék (rtl.hu)
Vörös szőnyeggel várták az ünneplő szurkolók hajnalban a vébégyőztes argentin válogatottat Buenos Aires repterén. A csapat egy nyitott tetejű emeletes busszal hajtott végig a fővároson, ahol milliós tömeg gyűlt össze. A kormány munkaszüneti napot rendelt el. Az ezüstérmes francia együttest szintén tízezres rajongótábor várta Párizsban.
dec. 20
19:29
„Budapesten nem nagyon találsz olyan területet, ami nem az övék” – másfélszer annyit szed be az áramért a Jellinek Dániel-féle Indotek, mint a szolgáltató (rtl.hu)
Másfélszeres áron adja az áramot a bérlőinek az egyik legnagyobb budapesti irodaközvetítő cég. A Jellinek Dániel-féle Indotek a szolgáltató által kínált maximum 180 forint helyett több mint 300 forintot kér a bérlőitől kilowattóránként. A Híradónak nyilatkozó bérlő szerint a cég az áramon is keresni akar rajtuk. Az energetikai szakértő szerint ez t
dec. 20
19:30
Megúszták figyelmeztetéssel Toroczkai László mezőőrei (444.hu)
A bíróság szerint csekély mértékben veszélyes, hogy az ásotthalmi mezőőrök hatáskörüket túllépve, felfegyverkezve intézkednek a határon átszökő külföldiekkel szemben.
dec. 20
19:31
Menesztik Hoppál Pétert a posztjáról (rtl.hu)
Hoppál államtitkár helyett kormánybiztosként folytathatja az Index értesülése szerint.
dec. 20
19:33
Afganisztánban kitiltják a nőket az egyetemekről (Mandiner)
Bekeményítettek a tálibok.
dec. 20
19:33
Igazgatási szünet a NAV-nál (Üzletem)
A közigazgatási szünetben, azaz december 22. és január 6. között a Nemzeti Adó- és Vámhivatal korlátozottan tartja nyitva ügyfélszolgálatait.
dec. 20
19:36
Remek hír érkezett a 3-as metró felújításáról (Infostart)
Az eredetileg tervezettnél korábban megállnak az M3-as metró szerelvényei a Ferenciek terén és a Deák Ferenc téren.
dec. 20
19:36
Az afganisztáni tálibok kitiltották a nőket az egyetemekről (HírTV)
A radikális iszlamista afganisztáni tálibok felsőoktatási minisztériuma kedden határozatlan időre kitiltotta a nőket az egyetemekről.
dec. 20
19:36
Hat fokban vizsgáztak a hallgatók az Elte-n: "Nem éreztük a lábujjainkat, az ujjainkat, remegtünk a hidegtől" (Femcafe)
Hat fokban vizsgáztak tanárszakos hallgatók az Elte Bölcsészettudományi Karán hétfőn. Az intézmény szerint műszaki probléma szerint kellett áttenni a vizsgát az egyetem épületébe, elmondásuk szerint a szóban forgó helyiségekben 15-16 Celsius-fok volt, a tanulók azonban mást tapasztaltak.
dec. 20
19:39
Orbán Balázs: Meg kell vitatni az oroszellenes szankciók hatását a következő EU-csúcsig (Magyar Hírlap)
Az összes eddigi, kilenc szankciós kört egybegyúró uniós jogszabály hatálya jövő január 31-én lejár, a meghosszabbítás kapcsán szeretne tisztázást a magyar kormány.
dec. 20
19:39
Nem tudja eldönteni a belga parlament, bocsánatot kérjen-e a rabszolgatartásért (Mandiner)
A Kongói Demokratikus Köztársaság, Burundi és Ruanda várja a bocsánatkérést.
dec. 20
19:41
Tizenhat év börtönbüntetésre ítéltek Dániában egy merényletet tervező férfit (Magyar Hírlap)
Az ítélet nem jogerős, a vádlott két héten belül fellebbezhet.
dec. 20
19:41
Tízezrek maradtak áram nélkül, miután erős földrengés rázta meg Kaliforniát (Mandiner)
Helyi idő szerint kedden hajnalban történt a földmozgás Kalifornia északi részén.
dec. 20
19:42
Csák János leváltja a kultúráért felelős államtitkárt (Portfolio)
Csák János, innovációért felelős miniszter az Index.hu meg nem erősített információi szerint leváltja a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkárát, Hoppál Pétert.
dec. 20
19:42
Komoly reformot sürgetnek az engiapiacon: gyorsan kell lépni, különben baj lesz (Pénzcentrum)
Egyensúlyt kell találni két, egyformán fontos elengedhetetlen követelmény között: a megfizethető energiaellátás biztonsága és az éghajlatváltozás elleni küzdelem az előttünk álló időszak legfontosabb kérdései.
dec. 20
19:42
Újranyit 3 pécsi és 4 kaposvári posta is (ATV)
A négy bezárt posthivatalból kettő kinyit január első felében Kaposváron - jelentette be a város polgármestere kedden a somogyi megyeszékhelyen, sajtótájékoztatón.
dec. 20
19:42
Leváltotta a miniszter Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkárt (444.hu)
Az Index információi szerint az utóda Závogyán Magdolna, a Nemzeti Művelődési Intézet vezetője lesz.
dec. 20
19:42
2022-ben ők voltak a legjobban fizetett színészek: hatalmas összegeket kaszáltak (Joy)
Mindenkinek megvannak a kedvenc színészei, akik szerinte megérdemelnék, hogy a legjobban fizetettek legyenek.
dec. 20
19:42
Bencsik Andrást Lionel Messire emlékezteti Orbán Viktor (SzMo)
Erre karácsonyi elmélkedései közben jutott a jobboldali újságíró.
dec. 20
19:45
Vegyes zárás az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Gyenge kezdés után vegyesen fejezték be a keddi tőzsdenapot az európai értékpapírpiacok.
dec. 20
19:45
Kim Dzsongun „határozott katonai lépéssel” fenyegette meg Japánt (Mandiner)
Észak-Korea kedden élesen elítélte a közelmúltban meghirdetett új japán biztonsági stratégiát és katonai fejlesztéseket, és arra figyelmeztetett, hogy Tokió szembesülni fog „veszélyes döntésének” következményeivel, miközben utalt arra a haladásra, amelyet hosszú távú interkontinentális rakétarendszerének fejlesztésében elért.
dec. 20
19:45
Videó: A felújított műtőbe menekült az államtitkár a díszvendégekkel, nem beszélt az egészségügy átalakításáról (rtl.hu)
A Kútvölgyi kórház felújított műtőjébe újságírókat nem, csak díszvendégeket engedtek be kedden. Takács Pétert, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkárát hiába próbálta megszólaltatni a Híradó az ünnepélyes rendezvényen az egészségügy újabb átalakításáról, vendégeivel sürgősen a műtőbe kellett mennie, utána pedig várta „a jogalkotási
dec. 20
19:47
A Belügyminisztérium Mága Zoltán-koncertjeggyel ajándékozza meg a tanárokat (rtl.hu)
De csak a leggyorsabbaknak jár a 2500 darab tiszteletjegyből.
dec. 20
19:48
Kitiltották az afgán nőket az egyetemekről (Privátbankár)
A radikális iszlamista afganisztáni tálibok felsőoktatási minisztériuma kedden határozatlan időre kitiltotta a nőket az egyetemekről.
dec. 20
19:48
Új megbízott vezérigazgató került a Fővárosi Vízművek élére (Portfolio)
A Fővárosi Vízművek igazgatóságának elnöke Csörnyei Gézát, a társaság üzemeltetési igazgatóját bízta meg a vezérigazgatói feladatok ellátásával január elsejei hatállyal - tájékoztatta az önkormányzati tulajdonban lévő társaság az MTI-t kedden.
dec. 20
19:48
Kitiltották a nőket az egyetemekről az afganisztáni tálibok (ATV)
A radikális iszlamista afganisztáni tálibok felsőoktatási minisztériuma kedden határozatlan időre kitiltotta a nőket az egyetemekről.
dec. 20
19:51
Rejtélyes alakzatokat figyeltek meg egy marsi kráterben (Magyar Hírlap)
A lerakódások vízszintes alakzatokból állnak, amelyek rétegek vagy teraszok lehetnek.
dec. 20
19:53
Az afganisztáni tálibok kitiltották a nőket az egyetemekről (Magyar Hírlap)
A hatalomba való visszatérésük után a tálibok szigorúan korlátozták a nők jogait, ismét rájuk kényszerítve a szorosan értelmezett iszlám előírásait.
dec. 20
19:54
Nagy László elárulta, kikéri-e újra a játékengedélyét (Infostart)
Sérüléshullám sújtja a Telekom Veszprém kézilabdacsapatát, de a sportigazgató gyors megoldást ígér.
dec. 20
19:54
7+1 érdekesség, amit talán nem tudtál az idén 30 éves Reszkessetek, betörők! 2-ről (SzMo)
Azt szinte mindenki tudja, hogy Donald Trump szerepel a filmben, de azt tudtad például, hogy eredetileg más címe lett volna a folytatásnak?
dec. 20
19:57
Bajban van Berki Mazsi? Lehet, hogy a karácsonyt szingliként, pénz nélkül tölti a luxusözvegy (Promotions)
Szakított a legutóbbi gazdag férfijával Berki Mazsi, úgyhogy úgy tűnik, hogy az idei karácsonyt kislányával, Emmával tölti a luxusözvegy. Egy hozzá közel álló anonimitást kérő forrás elhallgatott milliókról is beszámolt.
dec. 20
19:57
Hibás közjegyzői okirat miatt a devizahiteles nem mentesül a végrehajtás alól (Növekedés)
Alaptalanul keltenek reményeket a devizahitelesekben a Kúria közelmúltbeli ítéletéhez kötődő olyan megnyilatkozások, amelyek szerint a hibás közjegyzői okiratok miatt a nehéz helyzetbe került adósok mentesülhetnek a végrehajtás alól – fejti ki Bódizs Kornél, a Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetségének (MAKISZ) elnöke.
dec. 20
19:57
Egri Viktor: Ez ma Magyarország (Mandiner)
A magyar kormánypárt tagjai bújtatott idegengyűlöletből kiállnak egy csapat mellett.
dec. 20
20:00
Pécs Aktuál: Hoppál nem kulturális államtitkár, hanem kormánybiztos lesz (ATV)
Csák János miniszter már “áldását adta” a váltásra. Hoppál Péter helyére Závogyán Magdolna, a Nemzeti Művelődési Intézet vezetője kerül - írja a pécsi hírmagazin.
dec. 20
20:03
Megkezdődött a jegyértékesítés a Fradi hazai nyolcaddöntős mérkőzésére (Demokrata)
Négy kategóriában lehet jegyet vásárolni a március 16-i hazai találkozóra.
dec. 20
20:03
Hadházy Ákos: Gazdag arab jó arab, szegény arab piszkos migráns (Mandiner)
Orbán persze a látszat kedvéért mindkét alkalommal smúzolt egyet a gazdag arab ország miniszterelnökével is.
dec. 20
20:03
Németország visszaadta Nigériának azt, amit a britek elvettek tőlük (Helló Magyar)
A britek tanulhatnának tőlük.
dec. 20
20:06
Hivatalos: a Puskásban szerepel a Ferencváros, lehet jegyet venni (Infostart)
Több mint 60 ezer drukker szurkolhatja ki az újabb Európa-liga-álmot.
dec. 20
20:06
Szétverték a bevándorlók Triesztben a számukra kialakított szálláshelyet (HírTV)
Szétverték a bevándorlók Triesztben a számukra kialakított szálláshelyet - mutatta be Facebook oldalán a város polgármestere.
dec. 20
20:06
Dagad a korrupciós botrány: részleges beismerést tett az Európai Parlament volt alelnöke (Portfolio)
Részleges beismerést tett Eva Kaili, az Európai Parlament volt alelnöke, eszerint arra utasította apját, hogy rejtse el az otthonában a későbbi házkutatások során megtalált készpénz nagy részét - jelentette a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap kedden.
dec. 20
20:09
Elindult a Ferencváros jegyértékesítése a Puskás Arénába (Magyar Hírlap)
A sorozat döntőjére május 31-én Budapesten, a Puskás Arénában kerül sor.
dec. 20
20:09
Egymillió alá esett az utasforgalom a ferihegyi repülőtéren novemberben (Növekedés)
Folytatódott az októberben kezdődött lassulás a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalmában, novemberben 969 888 utas fordult meg a légikikötőben - közölte Budapest Airport kedden az MTI-vel.
dec. 20
20:12
Több magyar nagyvárosban is újranyitják a nemrég bezárt postákat (Portfolio)
Budapest II. kerületében, Pécsen és Kaposváron is újranyitnak postákat.
dec. 20
20:12
Véget ért Elon Musk karrierje a Twitternél? (ATV)
Elon Musk, a Twitter tulajdonosa és jelenlegi vezetője új vezérigazgatót keres a vállalat élére –  írja a portfolio.hu, a CNBC meg nem nevezett forrásaira hivatkozva.
dec. 20
20:15
Csökkent az elektromos autókat övező optimizmus (ProfitLine)
Az autóipari vállalatok vezetői sokkal borúlátóbbak az elektromos járművek rövidebb távú kilátásait illetően, mint egy évvel ezelőtt.
dec. 20
20:15
Erdő Péterrel, Herczegh Anitával osztottak ajándékot menekült gyerekeknek (Demokrata)
Nekünk, magyaroknak nem nehéz veletek éreznünk – mondta Erdő Péter bíboros.
dec. 20
20:15
„Nem áll érdekükben, hogy elpazarolják a katonai erejüket” – állítja az ukrán miniszter Lukasenkáék háborúba lépéséről (Mandiner)
Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter szerint nincs bizonyíték arra, hogy Moszkva és Minszk együttműködve támadja Ukrajnát.
dec. 20
20:15
Ha jönnek az ufók… (Autószektor)
Néhány éve meghívtak egy általános iskolába, hogy autós újságíróként tartsak előadást tíz év körüli gyerekeknek. A srácok bizonyára azt várták, hogy elmesélem, milyen egy Rolls-Royce pazar luxusában utazni, ágyúgolyó-Ferrarit vezetni, kamionnal robogni országokon keresztül, vagy részt venni sivatagi expedíciókban. Mégsem csalódtak, érdeklődéssel fi
dec. 20
20:15
Jókora összeggel könnyítette meg Verstappen életét a Red Bull (Racingline)
A Red Bull fizeti Max Verstappen versenyzéshez szükséges költségeit. A versenyzői engedélyt nem adják ingyen a Forma-1-ben, ugyanis a pilótáknak minden év végén be kell fizetniük a következő szezonra érvényes szuperlicenszüket. Idén is a holland versenyző nyúlhatott volna a legmélyebben a zsebébe, ugyanis a pontverseny állása dönt arról, kinek menn
dec. 20
20:18
Megszűnt az "interregnum" a Fővárosi Vízműveknél (Infostart)
A cég jelenlegi ügyvezetője, Keszler Ferenc egy hete nyújtotta be lemondását.

Keresés