Az Európai Unió legtöbb tagállamában csökkent a földgázfogyasztás augusztus és november között, átlagosan 20,1 százalékkal a 2017 és 2021 közötti azonos hónapok átlagos gázfogyasztásához képest - tájékoztatott az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Beperelte az Európai Bizottság Magyarországot a gyermekvédelmi törvény miatt, és a Portfolio háttérinformációi szerint ez lesz az egyik ún. horizontális feljogosító feltétel, amit el el kell rendezni ahhoz, hogy az EU-s felzárkóztatási források maradéktalanul megérkezhessenek majd Brüsszelből.
Orbán Balázs: Az új helyszínen mintegy 100 általános és középiskolás diák vehet részt az MCC ingyenes képzésein, amelyek keretében felkészítjük őket a sikeres továbbtanulásra.
A rendőri túlkapás még az „átkosban” történt a rendszerváltás előtt. A Fidesz alelnökét igazoltatás közben utasította rendre – igencsak brutális módon – egy rendőr.
Az MNB Monetáris Tanácsa változatlan szinten hagyta a kamatkondíciókat kedden, ezzel nem okozott meglepetést. A döntés hátteréről Virág Barnabás alelnök tartott sajtótájékoztatót, melyen arról beszélt, hogy az irányadó kamat csökkentése előtt tartós javulást akarnak látni a kockázati megítélésünkben.
Az év vége a számvetés ideje, mi sem teszünk másként: novemberben húzunk egy vonalat és listába szedjük azokat a könyveket, amelyeket az adott évben a legemlékezetesebb, legizgalmasabb olvasmányok közé sorolunk. A listára sajnos mindig csak ötven cím kerülhet fel, ezért nagy viták, érvelések, lobbibeszédek előzik meg a végső összesítést. Utóbbit ne
A kormány célja, hogy 2023 végére egy számjegyűre, tehát 10 százalék alá, faragja az infláció ütemét, ezért a következő hetekben olyan döntéseket fog hozni, amelyekkel még több terméket lehet majd megvenni a boltokban árstop mellett – jelentette be októberben a Kossuth Rádió péntek reggeli adásában Orbán Viktor. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss pr
Közismert anekdota, hogy Isaac Newton (1643–1727), a klasszikus fizika tudományának talán legnagyobb alakja akkor világosodott meg a tömegvonzást illetően, amikor egy alma a fejére pottyant a fáról, amely alatt éppen üldögélt a kertjében. Ki is dolgozta gravitációs elméletét, amely azóta is szilárdan áll a lábán. Most azonban megingani látszik.
Sebastian Vettel négy világbajnoki címet szerzett a Forma-1-ben a Red Bullal. Később versenyzett a Ferrarinál, majd a 2022-es szezon végeztével az Aston Martintól vonult vissza. Vettel a különféle díjátadókon többnyire díjazottként szokott szerepelni. A minap azonban ő adhatta át az “Év csapata” díjat kedvenc klubjának, az Eintracht Frankfurtnak.
Beperelte az Európai Bizottság Magyarországot a gyermekvédelmi törvény miatt, és a Portfolio háttérinformációi szerint ez lesz az egyik ún. horizontális feljogosító feltétel, amit el kell rendezni ahhoz, hogy az EU-s felzárkóztatási források maradéktalanul megérkezhessenek majd Brüsszelből.
Az Alfa Romeo és a Zagato tervezőstúdió közös története már nagyon régre nyúlik vissza. Egészen pontosan 100 évvel ezelőttre, amit a két nagymúltú vállalat szeretett volna megünnepelni. Ehhez persze egy igen gazdag vevőre is szükség volt, aki finanszírozta a Zagato projektjét: a stúdió egy Giulia Quadrifoglio alapjait felhasználva késíztette el a G
2022 karácsonyán is változatos filmkínálattal várja a képernyők elé a nézőket a Tv2 Csoport. A főcsatornán az elmaradhatatlan Reszkessetek, betörők! mellett családi filmek, a megújult arculattal ünneplő Mozi+ csatornán országos Tv premierek, akciófilmek, a Moziverzumon, a SuperTv2-n és a Prime-on pedig vígjátékok, animációs filmek és klasszikusok s
A hazai használtautó-piacon az elmúlt hónapban mintegy 69 400 személygépkocsi cserélt gazdát, ami 1 százalékkal felülmúlja a tavaly novemberben regisztrált 68 700-as értéket – derül ki a Datahouse frissen közzétett előzetes adataiból. Az autópiac egyéb szegmenseitől eltérően a belföldi használtautó-piac eredményei idén is jól alakultak: az adásvéte
Négy pontban javasol vádemelést Donald Trump volt amerikai elnök ellen az úgynevezett január 6. bizottság, amely a Trump-hívőknek a Kongresszus elleni támadását vizsgálta. Az exelnök ellenfelei, a demokraták azonnal üdvözölték a javaslatot. Ő maga azt mondta: ettől csak erősebb lesz.
Eltekint a követelések érvényesítésétől a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (Moksz) az olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó testvérpár, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang országváltási ügyében.
Meghitt decemberi naptárnézegetés, adventi kalendárium nyitogatás. A gyerekek a napokat számolják, a felnőttek, ki-ki feladatköre szerint, az ajándékokért szaladgálnak, vagy éppen az ünnepi menü hozzávalóit próbálják egy papírra összeírni. Ha ez még nem lenne elég, egészen az ünnepek küszöbéig velünk vannak mindennapi problémáink is, az örökös roha
Nem változtatott a jegybanki alapkamat 13,0 százalékos szintjén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi, idei utolsó kamatmeghatározó ülésén. A mai döntés hátteréről és a monetáris politika jövőbeni stratégiáiról Virág Barnabás, a jegybank alelnöke tartott sajtótájékoztatót délután háromtól. Az MNB alelnöke az eseményen a jegybank legfr
Magyarországon a banktörténelem egyik legnagyobb fúziója zajlik, melynek keretében három, önmagában is jelentős pénzintézet, az MKB Bank, a Budapest Bank és a Takarékbank olvad egybe, az egyesült bank pedig 2023. május 1-jétől MBH Bank néven folytatja majd működését. Az átalakuláson belül három privátbank fúziójának története is ez, amely során meg
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Az Európai Bizottság december 16-án elfogadta a Magyarország által benyújtott derogációs kérelmet a nemzeti importrendszer, azaz az e-VÁM bevezetésére vonatkozóan. A derogáció elfogadásának eredményeképpen Magyarország legkésőbb 2023. december 31-ig halaszthatja el az e-VÁM bevezetését, saját döntése alapján.