Éppen ma, december 18-án lett 30 éves az ENSZ kisebbségvédelmi nyilatkozata, ennek ellenére még mindig sok gyermekbetegséggel küszködik a mindennapi kisebbségvédelem világszerte. Pár napja tartották Genfben az ENSZ éves Kisebbségi Fórumát, ahol az élesebb konfliktusokban semmilyen előrelépés sem született. Hogy miért? A helyszínen járt szakértőnk h
Nem fizeti ki a kormány a Lánchíd beruházásának támogatására ígért 6 milliárd forintot - erre lehet következtetni a Területfejlesztési Minisztérium ATV Híradójának küldött válaszából. Állításuk szerint azzal, hogy a hidat nem használhatják a személygépjárművek, a főváros nem teljesíti a kormányhatározatban foglaltakat.
Megemeli az önkéntes nyugdíjpénztárakból való kilépéskor, a felhalmozott vagyon felvételekor fizetendő költség maximális mértékét a kormány. Az átutalás költségét viszont már nem lehet majd pluszban felszámolni.
2025-től Bécsben már csak zéró kibocsátású járművek kaphatnak taxiengedélyt. A város ezért jövő évtől hétmillió eurós támogatási alapot hoz létre, hogy anyagilag is segítse a taxitársaságokat az e-autókra való átállásban. Az utassal megtett üzemidő alapján lehet majd a támogatást igényelni.
A Pénzcentrum friss felméréséből kiderült, hogy rengeteg magyar egyáltalán nem is szokott tévét nézni, illetve a tévézők között is jellemzőbb, hogy átlagosan csak 1-2, 2-4 órát nézik naponta a képernyőket. A karácsonyi időszakban mindig nő a tévék előtt töltött idő, hiszen az emberek jobban ráérnek, a család tud együtt tévézni, és sokszor unaloműző
A szilikon sütőformák praktikusak, mivel könnyűek, hajlíthatók, és maga az anyag ellenáll a magas hőmérsékletnek, nem ragad. A szilikon azonban kémiai szennyeződéseket is hozzáadhat a süteményekhez, amint az egy új tesztből kiderült.
A 23 éves Kylian Mbappé vasárnap Argentína ellen lép pályára a Lusail Stadionban, és Pelé után ő lehet a második legfiatalabb játékos, aki két világbajnoki győzelmet ünnepelhet.
Az uniós kormányokat tömörítő tanács és az Európai Parlament tárgyalói ideiglenes megállapodásra jutottak a kibocsátáskereskedelmi rendszer (ETS) reformjáról, valamint arról, hogy szociális klímaalapot (SCF) hoznak létre a Fit for 55, azaz Irány 55 százalék nevű klímacsomag, az unió környezetvédelmi céljainak megvalósítása érdekében - tájékoztatott
Egészen idáig úgy volt, hogy az energiaválság miatt az idén spórolós karácsonynak néz elébe a főváros, így búcsút inthetünk a megszokott pompának Budapesten, köztük a fényfüzérrel díszített, fényvillamosként emlegetett járműnek is. A spórolás ugyan maradt, mégis elhozta a BKK a budapestiek kedvenc villamosát.
Egy nap leforgása alatt csaknem hatmillió ukrajnai lakos otthonába kapcsolták vissza az áramot, a vezetékes vízellátással azonban továbbra is nagy gondok vannak - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök legutóbbi videoüzenetében.
Ön elhinné, hogy Gáspár Virág valaha is túlsúllyal küzdött? Ugye, hogy nem? Gáspár Győző és Bea kisebbik lánya fantasztikus átalakuláson ment keresztül, szinte rá sem lehet ismerni. Virág most a közösségi oldalán is megmutatta, mennyire formás alakja lett.
Tizenegyespárbajban Argentína nyerte a világbajnoki címet Katarban, miután 3-3-ra végzett Franciaország ellen. Lionel Messi világbajnoki cmet nyert, Kylian Mbappé három gólja kevés volt a döntőben.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A hosszú állás a legrosszabb, ami történhet egy autóval? Nem feltétlenül, inkább az, ha nem tartják karban. A használat megköveteli, hogy a karbantartásokat évente, kilométerenként megtegyük. Az oldtimerek nemzetközi tapasztalat szerint 1500-2000 kilométert futnak évente. Ezért évenkénti karbantartást kell nézni náluk. Az ilyen járműveknek is van k
Lionel Messi neve mellett még nincs vb-cím, ezért a karrierje megkoronázása lenne, ha ma a válogatott csapatával legyőznék a franciákat. De nem csak ezért kell küzdeni a pályán, ha jól játszik, akár hat világbajnoki rekordot is megdönthet.
Jó hír, hogy a képviselők a fogyatékossággal élők jogait védő és a hátrányos megkülönböztetés ellen fellépő javaslatot fogadtak el. Az Európai Parlament paradigmaváltást akar.
Az egészséges birsalma vagy birskörte sok örömet okoz az embereknek, a virágai is nagyon szépek, illatos termését sokféleképpen lehet felhasználni. Lehet készíteni belőle kompótot, befőttet, birsalmasajtot, pálinkát. Az utóbbi években erre a célra létesültek ültetvények. A birs növényvédelme során számos károsítóra kell figyelni, most csak a kóroko