A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az OTP Alapkezelő írását olvashatják:
A Ferrari korábbi elnöke, Luca di Montezemolo elismeri, hogy aggódik az egykori alakulata miatt. Német szaklapok szerint a Sauber-Alfa Romeo csapatfőnöke, Frederic Vasseur ezúttal visszautasította a Ferrari ajánlatát, hogy ő lépjen a menesztett csapatfőnök, Mattia Binotto helyére. A McLarentől Andreas Seidl és a Red Bulltól Christian Horner szintén
Nagyon gyakori, hogy a májfunkció laboratóriumi vizsgálata során emelkedett májenzimértékeket mérnek. Egyrészt magának a májnak a betegségei és működésének zavarai emelkedett értékekkel járnak. Másrészt van számos olyan betegség is, amely nem áll közvetlen összefüggésben a májjal, mégis gyakran okozza a májenzimek szintjének emelkedését a vérben.
Orbán Viktor a közösségi oldalán jelentette be, hogy elindult Szlovéniába, hogy új magasfeszültségű távvezetéket adjon át a két ország között. A feltöltött fotón azonban feltűnik még egy érdekes dolog, mégpedig az, hogy a miniszterelnöknek új táskája van, nem is akármilyen.
Az elmúlt napokban inkább negatívan fogadta a piac az Európai Bizottság döntését a magyar uniós források felfüggesztéséről és a kemény feltételrendszeréről. Emiatt a forint újra a 410-es szint fölé gyengült az euróval szemben, amiben persze az elmúlt hetekben emelkedő gázárnak is szerepe van.
Kálloy Molnár Péter az utóbbi időben szinte teljesen visszavonult, egyedül a színházban lehet őt látni különféle darabokban. Most viszont végre visszatért a közösségi oldalaira is, ráadásul egy hatalmas hírrel is szolgált a követőinek.
A stúdióban ifjabb Lomnici Zoltán jogász és Dunda György kárpátaljai tudósító volt a vendégünk. Skype-on Pócza Istvánt, a Batthyány Lajos Alapítvány programvezetőjét kapcsoltuk.
Kínában több nagyvárosban péntektől enyhítettek a koronavírus miatt elrendelt járványügyi korlátozásokon nem sokkal a szigorú rendszabályok elleni tüntetéseket követően.
Közel a felére esett vissza a lakáshiteleknél az új szerződések összege az előző évihez képest, és már a személyi kölcsönök iránt is csökkent a kereslet. A babaváró hitel pedig még soha nem teljesített ilyen rosszul. Az átlagos hitelköltség mutató közben októberben már a 10 százalékot is meghaladta a lakáscélú kölcsönöknél.
A Gazdasági Versenyhivatal több mint 60 milliós bírságot szabott ki az Air7 vitamincsalád forgalmazóira, amiért alátámasztatlan állításokkal, jogszerűtlen reklámmódszerrel és szakhatósági regisztráció nélkül hirdették a termékeket a hazai fogyasztóknak. A termékcsaládba tartozó „Air7 a tüdő vitaminja” márkanevű termékeket korábban a Nébih is vizsgá
Britney Spearsnek láthatóan nem sok dolga volt csütörtökön este, ezért úgy döntött, férjhez megy, és nem is akárkihez: saját magához. Az énekesnő egyébként ma ünnepli a 41. születésnapját, amelyet egy újabb, zavarba ejtő videóval koronázott meg.
Idén igazán nehéz volt a Szafari Rally, a szuperrally nélkül csupán a Toyota versenyzői tudták teljesíteni a teljes távot. A szervezők jövőre valamivel könnyebbé teszik a versenyt.
A fogyatékossággal élő emberek december 3-i világnapjához kapcsolódva között együttműködési megállapodást a két szervezet. Az együttműködés az alapítvány...
Globálisan és Magyarországon is kevesebb ipari paradicsom termett 2022-ben, mint az előző évben - ismerteti az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) kiadványában.
Globálisan és Magyarországon is kevesebb ipari paradicsom termett 2022-ben, mint az előző évben - ismerteti az Agrárközgazdasági Intézet (Aki) kiadványában.
A Forma-1 hivatalosan is bejelentette, hogy nem lesz jövőre Kínai Nagydíj. A pandémia következtében 2020-ban már nem rendezték meg az eseményt és az elmúlt két évben sem tudott visszatérni az ázsiai ország a száguldó cirkuszba. A terveik szerint jövőre tértek volna vissza, ám a koronavírusra hivatkozva ismét törölték az eseményt. Hivatalosan így 23
Forgalomkorlátozásokra és módosított közösségi közlekedésre kell számítani december 4-én, vasárnap Budapest belvárosában a „Blikk Mikulásfutás” futóverseny miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Globálisan és Magyarországon is kevesebb ipari paradicsom termett 2022-ben, mint az előző évben - ismerteti az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) kiadványában.
A devizapiaci ismeretek fejlesztését támogató könyvet jelentetett meg az Equilor Befektetési Zrt. edukációs könyvsorozatának legújabb tagjaként. A pénzügyeket közérthetően bemutató sorozat negyedik kötete ezúttal a devizapiac világába vezeti be az olvasókat az alapoktól egészen az emelt szintű kérdésekig.
Egyre többen keresik az eurós megtakarításokat abban a reményben, hogy ilyen módon hatékonyabban megőrizhetik a pénzük értékét. Most utánajártunk, kik számíthatnak jobb hozamokra: akik az euróra szavaznak, vagy a forintban befektetők? Egy biztos: az esetleges plusz hozamért jelentős kockázatot kell bevállalni - írja a Bankmonitor.
A budapesti Karinthy Frigyes Gimnázium újabb hét tanára kapott figyelmeztetést polgári engedetlenség miatt, erősítette meg a Telex információját az iskola igazgatója.
A devizapiaci ismeretek fejlesztését támogató könyvet jelentetett meg az Equilor Befektetési Zrt. edukációs könyvsorozatának legújabb tagjaként. A pénzügyeket közérthetően bemutató sorozat negyedik kötete ezúttal a devizapiac világába vezeti be az olvasókat az alapoktól egészen az emelt szintű kérdésekig.
A december hónap is üzemanyagár csökkenéssel indul a magyar benzinkutakon - írja a holtankoljak.hu. A benzin beszerzési ára bruttó 10 forinttal lesz kevesebb péntektől, a gázolajért pedig bruttó 11 forinttal kell kevesebb fizetnie a töltőállomásoknak.
Év vége felé sok cégnél szokás a dolgozóknak jutalmat, mikuláscsomagot, karácsonyra "pulykapénzt", vagy különböző formában ajándékot adni. Ám nem mindegy, hogy a juttatás után kinek, milyen közterheket kell fizetnie. Cikkünkben néhány fontos tudnivalóra hívjuk fel a figyelmet.