Egy 49 éves gyenesdiási férfi üzemeltette a night clubot, amit péntek hajnalban ellenőriztek a rendőrök. Kiderült, hogy az ott dolgozó nők pénzért nyújtottak szexuális szolgáltatást férfiaknak. A bevételt leadták a pultosnőnek, aki a pénz egy részét továbbadta az üzemeltetőnek. Mindkettőjük ellen prostitúció elősegítése miatt indult nyomozás.
Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) munkatársai a szúnyogok által terjesztett szívférgességet vizsgálják, és arra kérik a kutyatartó lakosságot, hogy egy felmérés keretében válaszoljanak néhány kérdésre.
Tíz százalékos pedagógus béremelést tud megelőlegezni a kormány az uniós források érkezéséig - közölte péntek este a Belügyminisztérium, nem sokkal azután, hogy véget ért a közoktatási konzultáció. Az emelésről szóló rendelet már a Magyar Közlönyben is megjelent. A pedagógus szakszervezetek szerint azonban az ígérettel ellentétben nem az alapbért,
Testvérpár fosztogatott Budapesten – erről videó is készült. A sorozatbetöréssel gyanúsított férfi és húga a gyanú szerint hónapokon át több üzletből is lopott. Volt, hogy büfékocsit törtek fel, máskor piacról, étteremből vagy éppen tetoválószalonból vittek el pénzt és telefont. A nő szabadlábon van, bátyját letartóztatták.
Téli viharok okoznak áramkimaradásokat és közlekedési fennakadásokat az Egyesült Államok északkeleti államaiban, szombatra is figyelmeztetés van érvényben.
Életed meghatározó pillanatára vágysz? Óceáni vitorlázási tapasztalatokat gyűjtenél? Itt a lehetőség! Csatlakozz az Explorer legénységéhez, indulj el életed legnagyobb utazására! Szeretnéd egy Swan 57-es hajóval körbehajózni a világot egy jókedvű csapat tagjaként? Szeretnél csillagászati navigációt tanulni és tapasztalatot szerezni a Déli-óceánon M
A 2022-es Forma-1-es szezon végére a 2023-as mezőny teljessé vált, a versenyzők helyei biztossá váltak. Ellenben a csapatfőnökök közt nagyon is zajlik az élet. Mindössze négy stabil csapatfőnök van a mezőnyben a tízből. A napokban új csapatfőnöke lett a Ferrarinak, és a McLarennek, valamint jelen pillanatban még csapatfőnök nélkül van az Alfa Romeo
Zalatnay Sarolta idén teljesen új környezetben ünnepli a karácsonyt. Családjával együtt fogták magukat és egy nagyobb helyre költöztek Tárnokon. Az énekesnő először mutatta meg kamerák előtt a vadiúj otthonát.
A független kutasok szerint enyhül a nyomás a piacon. Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség Főtitkára szerint hamarosan a benzin ára is csökkenni fog.
Mennyire reális elképzelés a huszonegyedik században az élethosszig tartó monogámia? Mit tanulhatunk poliamor emberektől akkor is, ha mi magunk nem vágyunk egyszerre több partnerre? A Nyitott szívvel több kapcsolatban című könyvet ajánlja Milanovich Domi.
Az idei év nagy tanulsága: itt az ideje, hogy ne féljünk többé az ételektől, inkább azokkal az élelmiszerekkel táplálkozzunk, amelyek örömet okoznak nekünk.
Víz alatt állítottak fel karácsonyfát a Neptun Búvár Klub tagjai a Mályi-tó fenekén. A fát egy vastalpban 2 és fél méter mélyre vitték, és majd csak tavasszal hozzák fel újra. Mindez már több évtizedes hagyomány. A merülésről még vízalatti felvételetek is készítettek.
Kabos Gyula sikert sikerre halmozott a pályafutása során, egy ország rajongott érte, végül mégis elszegényedve és a mellőzöttség bánatától sújtva távozott az élők sorából.
Nagyon sok érv szól amellett, hogy a két párt a jelenleginél jóval szorosabbra fonja az együttműködést, csak így maradhatnak tényezők a jövő évi választásokon. Elemzésünk.
Felfüggesztett újságírók fiókját állította vissza a Twitter, miután a korlátozás világszerte felháborodást váltott ki. A tiltásokat az Európai Unió és az ENSZ is elítélte. Az intézkedés érintette többek között a CNN, a New York Times és a Washington Post azon munkatársait, akik Elon Musk üzleti ügyeivel vagy repülőútjaival foglalkoztak. Az újságíró
Nemcsak a tanárok dolgoznak sokat, hanem ő is – mondta Pintér Sándor a közoktatási fórumnak nevezett találkozón pénteken. A Híradó megszerezte az eseményről készült teljes hangfelvételt. A miniszter a tanárbér emeléséről is beszélt, de a Magyar Közlönyben megjelent rendelet alapján csak a szakmai pótlékokat emelték. A Pedagógusok Demokratikus Szaks
Hiába ígér jövő év végére egy számjegyű inflációt a kormány, a drágulás jövőre is megnehezíti a magyarok életét – mondta a Híradóknak nyilatkozó gazdaságkutató. 2023 végén ugyanis a mostani, már eleve magas árakhoz viszonyítunk majd, és ezekhez képest várható további, tíz százalék alatti emelkedés jövő decemberben a gazdaságfejlesztési miniszter s
Több tízezer családnak okoz majd plusz költséget, hogy egy új rendelet már a működő napelemeknél is beszünteti a kedvező éves szaldó elszámolást. Azaz a szolgáltató a jövőben nem ad áramot a felhasználónak a nyáron megtermelt többletenergia fejében, így a napelemes rendszer megtérülési ideje is messzire kitolódik.
Kihúzták az Ötöslottó 2022/50. heti nyerőszámait; a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Az 50. játékhéten nem volt telitalálat, így tovább halmozódik az ötös lottó főnyereménye. Jövő héten már 1 milliárd 454 millió forint lesz a tét.
Victoria állam kormánya csütörtökön közölte, hogy a júniusban aláírt, 10 évre szóló hosszabbítást toldották meg további két évvel, és a megegyezés egyik kulcspontja az volt, hogy 2037-ig legalább négyszer Melbourne-ben legyen az idény első versenye. A közleményben hozzátették, hogy a "ramadánra való tekintettel" 2024-ben a szaúd-arábiai Dzsidda les
Mindössze 30 halat sikerült megmenteni abból az 1500-ból, amelyek az összetört akváriumból jutottak ki a német fővárosban. Álhírek kezdtek terjedni arról, hogy a berlini rendőrök szándékosságra gyanakodtak, de továbbra is valószínűbb, hogy műszaki hiba vezetett a balesethez. Petíció indult azért, hogy ne építsék újra az akváriumot.
Oroszország védőernyőt húz a használt nukleáris fűtőelemek tárolója fölé a dél-ukrajnai zaporizzsjai atomerőmű területén, hogy megóvja a tüzérségi és dróntámadásoktól - jelentette be az orosz csapatok által kinevezett tartományi tisztségviselő szombaton.
Egyre nagyobb bajban az állatmenhelyek, miközben minden eddiginél nagyobb szükség van a segítségükre. A szombathelyi menhelyen már a fagyasztókat is kikapcsolták a megugrott áramdíj miatt. Így viszont a húsüzemekből nem tudnak adományt fogadni. Győrben pedig annyira tele vannak, hogy már az öltözőben is lakik kutya. A szakemberek azt mondják, a gaz
Hiába könyörgött a nagymamája, és hiába dolgozott az ügyvéd, nem engedik ki a fogságból azt a 10 éves amerikai kisfiút, aki agyonlőtte a saját anyját még novemberben. A gyerek egy játékot akart megvetetni a nővel, de miután nem kapta meg, meghúzta a ravaszt. Másnap az anyja nevére megrendelte az áhított kütyüt.
oha annyi lőfegyvert nem találtak az amerikai repülőtereken az utasok biztonsági ellenőrzésekor, mint 2022-ben, ráadásul a legtöbb fegyver meg volt töltve - közölte az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság.
Az amerikai választók többsége se Donald Trump, se Joe Biden újbóli indulását nem támogatja a következő, 2024-es elnökválasztáson - derül ki a FoxNews és a CNN hírtelevíziók héten megjelent közvéleménykutatásából.