2022. december 11. vasárnap

dec. 11
7:51
Havi energiamegtakarítás 5 számjegyű Eurós összegben (newtechnology.hu)
Az  erőforrások  kímélése  és  a  CO2-lábnyom  minimalizálása  szinte  minden vállalat napirendjén szerepel. Az acélkerekek vezető gyártója egy intézkedést hajtott  végre  a  lakkozás-előkezelésben  az  Ecoclean-DFC  dinamikus térfogatáram-szabályozóval. A vállalat ezen a területen havi 12 000 euró körüli megtakarítást  ér  el  a  tápszivattyúk  ig
dec. 11
7:51
Egy értelmi fogyatékos lány azt állítja, a Backstreet Boys énekese megerőszakolta – 18+ (Helló Magyar)
Az autizmussal és agyi bénulással küzdő lány szerint a zenekar turnébuszán történt a döbbenetes eset. Mutatjuk a részleteket!
dec. 11
7:51
„A kenyérnek talán ismét becsülete lesz” – Vajda Péter pékmesterrel beszélgettünk (egy.hu)
Húsz évvel ezelőtt egy kis sokorói faluban élő fiatalember elhatározta, hogy hátrahagyja a logikusnak tűnő irányvonalakat, és bizony kitanulja a pékmesterséget. A gondolatot tettek követték, az elhivatottság és a munka szeretete pedig az elért sikerek mellett is emberközelben tartották a ma már széles körben ismert és elismert pékmestert. Vajda Pét
dec. 11
7:51
Négy településen is időközi választást tartanak (rtl.hu)
Új polgármester-potentátok, feloszlatott képviselő-testületek.
dec. 11
7:54
Minden eddiginél ősibb DNS-t mutattak ki, nagy meglepetéssel is szolgált a kutatás (Infostart)
Az eddig ismert legősibb, mintegy kétmillió éves DNS-t mutatták ki tudósok Grönland északi részén.
dec. 11
7:54
Időjárás: Figyelmeztetés lezúduló csapadék miatt! (Agroinform)
Kiadós eső miatt négy megyére másodfokú figyelmeztetést adott ki az OMSZ
dec. 11
7:57
Tóth Andi látványosan mutogatja a karjait, váratlanul előbukkant a csigaházából (Promotions)
Az énekesnő még novemberben fogadott ideiglenes némaságot.
dec. 11
7:57
Flitteres AC/DC-póló, szadomazo ruhák, aláírt kosaras mez – 8+1 vintage bolt, ahol tényleg bármit megtalálhatsz (Forbes)
Vannak a ruhaboltok, vannak a turik, meg vannak azok az – egyszerűség kedvéért – vintage-nek nevezett boltok, amikről könnyebb elmondani, hogy mit NEM árulnak, mint hogy mit igen. Ha gyakran teszed fel a „Jézusom, ez meg honnan van?" kérdést a barátaidnak, ez a cikk neked szól.
dec. 11
7:57
Svájcban betiltják a vasalókat! (Villanyautósok)
Még jóval a villanyautók előtt.
dec. 11
8:03
Guy Verhofstadt „tőről metszett magyargyűlölő” (Demokrata)
Deutsch Tamás szerint a brüsszeli bürokraták rá akarják kényszeríteni az akaratukat a magyarokra.
dec. 11
8:03
Háború Ukrajnában: Szerbia és Irak kísért (Demokrata)
Jugoszlávia bombázásakor vagy Irakban az amerikai hadsereg ugyanezt a taktikát követte, csak még intenzívebben.
dec. 11
8:03
Tombol a háború Ukrajnában: az oroszok Odesszát, az ukránok Melitopolt lövik (Mandiner)
Dél-Ukrajnát a háború mindkét oldalról érik csapások: Oroszország drónokat indított Odesszába, Kijev pedig visszavágott Melitopolban.
dec. 11
8:03
Deutsch Tamás a családon belüli erőszakhoz hasonlította a jogállamisági eljárást (rtl.hu)
Ismét sarkosan fogalmazott a Fidesz EP-képviselője.
dec. 11
8:05
Megvédte az Európai Bizottság a bedöglött metaverzum-partit (Mandiner)
A virtuális világban szervezett egy bizottsági részleg technopartit kósza avataroknak.
dec. 11
8:06
A koszovói szerbek barikádokat emeltek, akadályozva a forgalmat egy észak-koszovói úton (HírTV)
Koszovói szerbek százai barikádokat emeltek szombaton egy észak-koszovói úton, és ezzel akadályozták a forgalmat két fontos határátkelőnél Szerbiával - közölte a rendőrség.
dec. 11
8:06
Oroszország drónokat küldött Odesszára, Kijev pedig visszavágott Melitopolban (444.hu)
Az ukrán hadsereg szerint szombaton tíz drónt lőttek le Odesszában, öt drón viszont energetikai létesítményeket talált el, emiatt 1,5 illió ember maradt áram nélkül.
dec. 11
8:15
Lesz-e téli földgázhiány és recesszió Európában? (ProfitLine)
Valószínűleg sikerült elejét venni a súlyos téli földgázhiány kialakulásának Európában, és várhatóan az euróövezeti gazdaság sem tölti a jövő év egészét recesszióban, de a globális növekedés így is gyenge lesz - áll a Fitch Ratings kedden Londonban bemutatott friss negyedéves világgazdasági előrejelzésében.
dec. 11
8:15
Deutsch Tamás: A brüsszeli bürokraták minden eszközzel rá akarják kényszeríteni akaratukat a magyar emberekre (Magyar Hírlap)
Bár Magyarország mind az általa tett 17 vállalást maradéktalanul teljesítette, az Európai Bizottság mégis ugyanazt a büntetést javasolja az Európai Tanácsnak, mint a folyamat elején – mondta.
dec. 11
8:15
A koszovói szerbek barikádokat emeltek (Demokrata)
A helyi média szerint a koszovói szerb kisebbség tüntetőit felháborítja egy volt szerb nemzetiségű rendőr letartóztatása.
dec. 11
8:15
„Nem úgy megy, hogy majd a család eldönti, mit csináljak” – öt gondolat Tomán Szabina új könyvéből (Forbes)
Nem életrajzi könyvet akart írni, inkább a sikerhez vezető útján megtapasztaltakat foglalta írásba. A modellből üzletemberré vált Tomán Szabina új életmódkönyvének bemutatóján arról is beszélt, mit kellett megtanulnia vezetőként, vállalkozóként.
dec. 11
8:15
Dobrev Klára: Bizalom, ez kell egy sikeres politikához (Mandiner)
És mit látunk itthon?!
dec. 11
8:15
Megmutatta jövő évi Formula E autóját a Porsche (Autószektor)
Most debütál majd először élesben a Formula E történetének harmadik kasznitípusa. Ezt mutatta be most saját dekorjával a Porsche, amit a Driven by Dreams filozófia ihletett, és szeretnék vele a fiatalabb közönséget megcélozni. „A weissachi csapatunk rengeteg munkát, tapasztalatot és szívet-lelket tett a versenyautó projektbe.” – tette hozzá Thomas
dec. 11
8:18
Megvan, mikortól nem lesz többé fehér karácsony Magyarországon (Infostart)
Az idei évre vonatkozó előrejelzések adnak némi okot az optimizmusra.
dec. 11
8:18
Nemrég született meg a harmadik gyermekük, új szerelme van a magyar realitysztárnak (ATV)
A műsor óta őrült tempót diktál a fiatal híresség: pillanatok esett szerelembe, ment férjhez, majd lett háromszoros anyuka idén januárban. Úgy tűnik, most új párja van.
dec. 11
8:18
Henderson azonnal kiállt Harry Kane mellett (Igényesférfi.hu)
Foci vb: a katari labdarúgó-világbajnokság eddigi egyik legizgalmasabb mérkőzését hozta az angol-francia találkozó.
dec. 11
8:24
Amerikai járványügyi vezető: az emberek belefáradtak a koronavírusba (ATV)
Elismerte az amerikai járványügyi hatóság távozó vezetője, hogy létezik egy fáradtság a népesség körében a koronavírussal kapcsolatos kötelező jellegű intézkedések miatt.
dec. 11
8:27
Columbo felesége: Gálvölgyi János végre megmutatta bájos nejét, 51 éve boldogítják egymást (Promotions)
Nem mindennapi történés.
dec. 11
8:27
A német bajnokság sikercsapatánál folytatja a magyar motoros (Demokrata)
A magyar motorsport visszajuthat a legmagasabb szintre egy fiatal, 21 éves tehetségnek köszönhetően.
dec. 11
8:27
Elsöprő rekord és csökkenő koncentráció a mezőgépek piacán (Agrárágazat)
Mezőgazdaság: már őszre felülmúlta tavalyi rekordját az új mezőgépek és alkatrészek kereskedelme idehaza.
dec. 11
8:27
Energia, egészség és csomagolás – íme, Jane megoldása! (Transpack)
Csomagolás: hogy a termék bírja versenyt, és a vevő rátaláljon a termék értékeire, el kell találni a dizájnt
dec. 11
8:27
Eima: Mezőgazdasági és kertészeti seregszemle Bolognában (Mezőhír)
A közelmúltban az Ita és a FederUnacoma meghívásából személyesen vehettünk részt az Eima szakkiállításon, Bolognában
dec. 11
8:27
Hidrogén alkalmazása erőgépek hajtására (GépMax)
A villamosítás mellett a másik környezetkímélő, Co2-mentes lehetőséget a hidrogén-hajtás alkalmazása jelenti.
dec. 11
8:27
A kettős Bugalski-csoda (Racing)
1999-ben csodát láthatott a Spanyol Rallyra és Korzika Rallyra kilátogatók tömege, Philippe Bugalski ugyanis a kétkerék-meghajtású Citroen Kit Carral legyőzte a WRC-ket.
dec. 11
8:27
Utolsó kivégzettek: A kisvárdai exrendőr, aki vadászpuskával mészárolta le Hamza Máriát és nővéreit (rtl.hu)
A hataloméhes, erőszakos és bosszúszomjas Kovács Sándort nem sokkal azelőtt szerelték le a rendőrségtől, hogy szabályos vérengzést rendezett a kisvárosban. Családon belüli erőszak, nyilvánvaló, baljós előjelek, egy Dolly Roll-kazetta és egy máig megoldatlan gyilkossági ügy Szabolcs-Szatmár Bereg megye utolsó kivégzettjének történetében.
dec. 11
8:30
Hiába van szünnap a foci-vb-n - sport a tévében (Infostart)
Mezei futás, műkorcsolya, kosárlabda, sí, kosárlabda, monti... gazdag a kínálat!
dec. 11
8:33
Viharos szél, ónos eső és havazás miatt is kiadtak figyelmeztetést vasárnapra (SzMo)
Nyugaton viszont lesznek helyek, ahol már ki is süthet a nap.
dec. 11
8:33
Boris Johnson: Az ukrajnai háború csak Vlagyimir Putyin vereségével érhet véget (Mandiner)
A megbukott brit politikus szerint a háborúnak 2023-ban véget kell érnie.
dec. 11
8:35
Újra divat a pénzügyi tudatosság (Mandiner)
A Trend FM-en futó Fintech Világa legújabb adásában Suppan Márton, a Peak alapítója és Érczfalvi András műsorvezető az elmúlt időszak izgalmas trendjeit veszik górcső alá. Minden jel arra mutat, hogy a pénzügyi tudatosság ismét prioritást élvez a fogyasztók életében.
dec. 11
8:36
Megszólalt a járványügyi szakember a koronavírsuról: ez a helyzet most (Blikk)
Elismerte az amerikai járványügyi hatóság távozó vezetője, hogy létezik egy fáradtság a népesség körében a koronavírussal kapcsolatos kötelező jellegű intézkedések miatt. A szakember ugyanakkor aggodalmának adott hangot a koronavírus omikron variánsa elleni megerősítő oltások felvételének visszafogott lendülete miatt, miközben az Egyesült Államokba
dec. 11
8:36
Vasárnap a tévében: 7 film a hét utolsó napjára (Blikk)
Ezen a vasárnapon kivételesen nem lesz foci a tévében, és tehetségkutatók is megfogyatkoztak, lesznek viszont remek filmek.
dec. 11
8:36
Belépett a metaverzumba a Renault autógyártása (autopro)
Már valóságos metaverzum épült fel a Renault gyáraiban.
dec. 11
8:39
Az EU történelmi botrányáról beszél Daniel Freund a brüsszeli razziák kapcsán (Mandiner)
Ezúttal nem orbánozott a német zöld képviselő: az EP görög szocialista alelnökét is elsodró korrupciós botrány kapcsán szólalt meg.
dec. 11
8:39
Napfényből hidrogént? Így működik egy hidrogénpanel (Villanyautósok)
Egyre több megoldásból választhatunk, ha hidrogént szeretnénk gyártani.
dec. 11
8:42
Figyelmeztető üzenettel távozik Anthony Fauci (Infostart)
Elismerte az amerikai járványügyi hatóság távozó vezetője, hogy létezik egy fáradtság a népesség körében a koronavírussal kapcsolatos kötelező jellegű intézkedések miatt.
dec. 11
8:45
A Bakony már fehéredik, a Dunántúlon halmazállapotot váltott a csapadék (Magyar Hírlap)
Havazik!.
dec. 11
8:48
Hasznos gépek élelmiszeripari szereplők számára szuper áron (Agroinform)
Csomagoló-, pasztörizáló-, hámozó-, aszaló-, palackozó- és számtalan más gép, amelyekre szükséged lehet. Nézz körül az Agroinform Piacterén!
dec. 11
8:51
Hallottál már az erotikus hipnózisról? Elég sok dolgot véghezvihetsz vele, ha kipróbálod (Promotions)
A hipnotizálás rendkívül előnyös lehet. Enyhítheti a félelmeket, megszüntetheti a rossz szokásokat, csillapíthatja a szorongást, és még segítheti azt is, hogy elképesztő szexuális életed legyen.
dec. 11
8:51
Nehezebben dolgozzuk fel háziállatunk halálát, mint az emberekét − mutat rá egy kutatás (Hamu és Gyémánt)
Számos állattartó úgy tartja, hogy az állatokkal való kapcsolatunk érzelmileg egyenrangú lehet az emberekkel való kapcsolatunkkal.
dec. 11
8:51
A tetoválás fájdalma elviselhetőbbé tette a lelki sebek okozta szenvedést (WMN)
A meg nem élt érzések előbb-utóbb felszínre törnek – néha a szó szoros értelmében. Mert míg van, aki a teste díszítéseként, önkifejezési módként használja a mintákat, a varratás motivációja lehet a trauma is:
dec. 11
8:51
Kritizálták a kormányzót a TikTokon, vécépucolásra ítélték őket (rtl.hu)
Nem érte meg a vicceskedés a nigériai fiataloknak.

Keresés