2022. december 8. csütörtök

dec. 8
18:51
Európa legjobb karácsonyi vására lett az Advent Bazilika (Demokrata)
Minden idők legtöbb szavazatával végzett az első helyen a rendezvény.
dec. 8
18:51
Óriási embercsempész-szervezetet számoltak fel (Mandiner)
A többek közt ukránokból, törökökből, és szírekből álló bűnszervezet tagjait Németországban, Litvániában és Lengyelországban kapta el az EU rendőrségi együttműködési szervezete (Europol).
dec. 8
18:51
Fordulatot hozhat egy új ukrán hadieszköz, Putyin népirtásról beszél – jelentés a frontról (Helló Magyar)
Az elmúlt napokban több sikeres támadást is végrehajtottak az ukrán csapatok azokkal az új eszközökkel, amelyek talán fordulatot is hozhatnak
dec. 8
18:54
Egy litván gazda búzával és zabbal fűti a lakását (Agroinform)
Példátlan mértékben drágult a tűzifa és a fapellet, ezért kényszerült erre.
dec. 8
18:54
Kiderült, mi a fő oka a több mint 20 éves rekordot döntő inflációnak (ATV)
Több mint 20 éves rekordot döntött a fogyasztói áremelkedés Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal havi összesítője szerint 22,5 százalék volt az infláció novemberben, de ami ennél is rosszabb, hogy legjobban az élelmiszerek ára emelkedett, de jelentős volt a rezsi növekedése. Az általunk megkérdezett szakértő szerint a magas energiaárak é
dec. 8
18:54
Szijjártó Péter külön üdvözölte, hogy Mészáros Lőrincnek lett egy új cége (444.hu)
A felcsúti csoda ezután fix beszállítója lehet a MÁV-nak.
dec. 8
18:54
Vébészervező az elhunyt vendégmunkásról: „A halál az élet természetes velejárója” (444.hu)
A férfi lecsúszott egy rámpáról, és beverte a fejét a betonba.
dec. 8
18:54
Botrányos, mit művelt a férfi a vajúdó feleségével: a felbőszült kismama végül kidobatta a szülőszobából (Femcafe)
A férfi édesanyja - a kismama anyósa - sem könnyítette meg az egyébként is feszült helyzetet.
dec. 8
18:57
Az EU jóváhagyta Horvátország schengeni csatlakozását (Demokrata)
Románia és Bulgária schengeni csatlakozási kérelmét viszont a Tanács továbbra sem hagyta jóvá.
dec. 8
19:03
Vádat emeltek a zebrán elgázolt gyalogos ellen (Autószektor)
A közlemény szerint a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 31 éves férfival szemben, aki 2019 júniusában a Blaha Lujza térnél lévő egyik zebránál, ittasan, a piros lámpa ellenére lépett le az úttestre. Ennek következtében elütötte őt egy motoros, aki a balesetben szerzett sérülése miatt, több mint egy évvel később életét vesztet
dec. 8
19:06
Ellentámadásba lendült Lajcsi exe: tízmilliós pert indít (Blikk)
Amíg Galambos Lajost három év hat hónap börtönbüntetésre ítélték, volt feleségét, Boglárkát másodfokon is felmentették azon vád alól, miszerint a bűntársa volt a zenésznek a víz-, gáz- és áramlopásban. Az asszonynak azonban ez nem elégtétel, hiszen az elmúlt hét évben rengeteg megpróbáltatáson ment keresztül, ami mind lelkileg, mind fizikailag nagy
dec. 8
19:06
"Igen, ezt tesszük" - az orosz elnök kimondta a kegyetlen igazságot (Infostart)
Az orosz hadsereg azt követően kezdett el csapásokat mérni Ukrajna energetikai infrastruktúrájára, hogy merényletet követtek el a Krími híd ellen - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor csütörtökön az Oroszország Hőse címmel kitüntetett katonákat fogadott a Kremlben.
dec. 8
19:06
Az üzemanyagár-sapka megszüntetésével sokkal több jut az államkasszába is (ATV)
Továbbra is sok benzinkúton akadozik az ellátás, a szakemberek szerin azonban hamarosan megszűnhet az üzemanyaghiány. A hatósági ár megszüntetésével a kormány bevételei is jelentősen emelkednek. A DK szerint van megoldás arra, hogy 500 forintos áron hozzá lehessen jutni az üzemanyaghoz.
dec. 8
19:09
Kövér László: Emlékezet nélkül nincs közösség (Magyar Hírlap)
A Nemzeti Múzeum a magyarság szellemi honvédelmének egyik erődje.
dec. 8
19:09
Niedermüller fellép a szervezett kocsmatúrák ellen (Mandiner)
Már a szervezők mellett a résztvevőket is lehet büntetni.
dec. 8
19:11
Menekültekkel való bánásmód miatt elítélte Franciaországot az emberi jogi bíróság (Mandiner)
A franciák nem nyújtottak ellátást több menekült számára, annak ellenére, hogy azt korábban egy francia bíróság megkövetelte.
dec. 8
19:12
Jakabos Zsuzsanna: ez ennyire egyszerű, nem kell túlgondolni (Infostart)
Négy számban indul a jövő heti, melbourne-i rövidpályás úszó-világbajnokságon az Európa-bajnok Jakabos Zsuzsanna. A Győr versenyzője Párizsig még nem tervez, ugyanakkor az ausztrál városban már egy döntős helyezéssel is elégedett lenne.
dec. 8
19:12
Negyven mesében bomlik ki a királylány-titok (Könyves Magazin)
Negyven mesében bomlik ki a királylány-titok
dec. 8
19:15
Feketén foglalkoztató céget tárt fel kockázatelemzés alapján a NAV (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kockázatelemzés alapján bukkant egy olyan társaságra, amelynek partnere úgy vállalt el építőipari munkát, hogy a kivitelezéshez nem volt elegendő alkalmazottja, a partnercégnél 130 millió forintnyi áfatartozást tártak fel – közölte az adóhatóság csütörtökön az MTI-vel.
dec. 8
19:15
Harry herceg és Meghan Markle hazudik a Buckingham Palota dolgozói szerint – indul a botrány a Netflix sorozata miatt? (Promotions)
A visszaszámlálás elindult.
dec. 8
19:15
Jövőre még többet fizethetünk az élelmiszerekért − legalábbis egy ideig (Hamu és Gyémánt)
A magyar élelmiszeripari vállalkozások költségei elszálltak az idén, melynek természetes velejárója, hogy a termékek ára is nő, a kereslet pedig visszaesik.
dec. 8
19:18
Ragt Szakmai videósorozat 2022 (Agroinform)
Minden héten videópremier az RAGT Vetőmag Kft. és az Agroinform facebook oldalán!
dec. 8
19:21
A Fehér Lótusz fergeteges szatíra szexről, pénzről és az emberi kapcsolatokról (WMN)
„A szereplők álomutazása szép lassan teljes káoszba és katasztrófába fullad, a néző pedig egyre jobban szórakozik, miközben a készítőknek egy olyan különleges, semmihez sem hasonlítható atmoszférát sikerül kialakítani a vásznon, ami üdítően friss a sorozatok között” – Krajnyik Cinti új, kedvenc sorozatát ajánlja:
dec. 8
19:24
Jó hír érkezett, ha szokott Horvátországba utazni (Menedzsment Fórum)
Megszűnik a határellenőrzés Magyarország és Horvátország 344 kilométer hosszú határszakaszán január elsejétől, miután az európai uniós tagállamok belügyminiszteri tanácsa jóváhagyta Horvátország csatlakozását a schengeni övezethez - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Brüsszelben csütörtökön.
dec. 8
19:24
Világelső 15 tonnás forwarder: Ponsse Ev1 (Agroinform)
Elektromos és hibrid áttörés az erdészetben is.
dec. 8
19:24
Pedagógus: drasztikusabb megoldásokra lesz szükség, ész érvek nem mennek át (ATV)
Pécsi gimnáziumokban is folytatódott a tiltakozás, diákok és tanárok tartottak ülősztrájkot. Egy híradónknak nyilatkozó pedagógus szerint mélyebbre már nem kerülhet az oktatás színvonala, és ezzel a diákok jövőjét is tönkreteszi a kormány.
dec. 8
19:24
Péntektől csökken az üzemanyagár (Igényesférfi.hu)
Üzemanyagár: figyelembe véve az éppen aktuális piaci árakat, amennyiben érvényesítésre kerül a kutakon a fenti árváltozás, úgy a következő átlagárakra lehet számítani a kutakon.
dec. 8
19:24
Leüvöltötte egy turista fejét a Buckingham-palota őre, mert pofozgatni kezdte a lovát (SzMo)
Előbb egy kardos őr, majd két állig felfegyverzett rendőr siet a lovas őr segítségére.
dec. 8
19:27
Európai szinten is egyedülálló módon készül fel a HUMDA a jövő kihívásaira (Racing)
A győri Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerülnek a ZalaZONE és a HUMDA alapítói és fenntartói jogai.
dec. 8
19:27
A zöld hitel is felelős a lakáshitelpiac összezuhanásáért (Üzletem)
Abban, hogy idén októberre 9 éves mélypontra fékeződött a hazai lakáshitelpiac, a kamatok emelkedése mellett az is szerepet játszott, hogy az MNB zöld hitelének kihasználása miatt az új lakások építését előrehozták a beruházók.
dec. 8
19:30
Van Mol-részvénye? Ennek nem fog örülni (Privátbankár)
A részvény volt a leggyengébben teljesítő papír csütörtökön.
dec. 8
19:30
Bezár egy nagyon fontos NAV ügyfélszolgálat (Infostart)
A NAV ráckevei kirendeltsége december 15-én végleg bezár - közölte az adóhatóság.
dec. 8
19:30
Megszólalt a szakértő: súlyos dízelhiány jöhet Európában, drágulás jöhet a magyar kutakon (Portfolio)
Kell legalább másfél-két hónap, hogy rendeződjenek a viszonyok a hazai üzemanyagpiacon, és ez a piac nem ugyanaz lesz, mint korábban volt – mondta az ársapka eltörléséről az Erste Bank olaj- gázipari elemzője az Infostart beszámolója szerint. A szakértő az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az üzemanyagok várható áráról, a finomítói kapacitások
dec. 8
19:30
Az EB 3,85 milliárd eurót hagyott jóvá a lengyel bányavidékek átalakítására (Tiszta Jövő)
Az Európai Bizottság (EB) öt, összesen 3,85 milliárd euró értékű tervet hagyott jóvá a lengyelországi bányavidékek átalakítására - közölte hétfőn a sziléziai Chorzówban rendezett sajtóértekezletén Frans Timmermans, az európai zöld megállapodásért felelős uniós biztos.
dec. 8
19:36
Tíz éve nem voltak ennyien a rács mögött, mint tavaly (Menedzsment Fórum)
Több mint tízéves visszatekintésben soha ennyi fogvatartott nem volt a magyar börtönökben, miközben egyre kevesebben vállalnak ott munkát. De a 2021. évi zárszámadásból az is kiderült, hogy a radikális fogvatartottak miatt szükség volt három fő felvételére is.
dec. 8
19:36
Tizenhét család kénytelen az otthonától távol tölteni a karácsonyt egy nyári tűzeset miatt (Blikk)
Tizenhét vétlen család kénytelen az otthonától távol tölteni a karácsonyt. Még június 26-án égett le egy ott élő hibája miatt egy ferencvárosi sorház összes lakásának tetőszerkezete. Mivel a helyreállítási munka áll, a falak tovább áznak, a kéményeket pedig ledöntötte egy vihar, egyre nagyobb a kár.
dec. 8
19:36
"Mélységesen csalódtak" a románok, amiért elutasították csatlakozásukat a schengeni térséghez (ATV)
Nicolae Ciuca román miniszterelnök csütörtökön a bukaresti kormánypalotában adott televíziós nyilatkozatban reagált arra, hogy Ausztria vétója miatt az Európai Unió bel- és igazságügyi tanácsa elutasította Románia csatlakozását a határellenőrzés nélküli schengeni térséghez. Kijelentette: "a mai döntést nem érdemeljük meg, sajnáljuk, de ez motivál a
dec. 8
19:36
Ilyen volt az idei ősz – meteorológiai elemzés grafikonokkal (Infostart)
Az ősz nagy hőmérsékleti kilengések nélkül, de hosszú indián nyárral telt, és három nagyon száraz évszak után, 2022 őszén országosan átlagos mennyiségű csapadék hullott – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat elemzésében.
dec. 8
19:36
33-Ft-tal olcsóbban adja az Auchan a benzint – állítják, minden kútjukon van elég belőle (SzMo)
Nagyot kaszálhat a hipermarket, ismét hatalmas sorok várhatók.
dec. 8
19:42
Kezd bedurvulni az influenza Magyarországon: egyre többen fordulnak orvoshoz (Pénzcentrum)
19 600-an fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz a múlt héten. Az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók közül a betegek 30,5 százaléka gyerek, 33,9 százaléka 15-34 éves, 25,0 százaléka 35-59 éves, 10,6 százaléka 60 éven felüli felnőtt volt.
dec. 8
19:48
Aki eddig kihagyta a Pál-völgyi-barlangot, most már ne tegye! (Infostart)
Átadták a Pál-völgyi-barlang új látogatóközpontját.
dec. 8
19:51
Berki Mazsi mindent leleplezett: így sikerült feldolgoznia Berki Krisztián halálát (Promotions)
A sokak által nem kedvelt magyar celeb őszintén beszélt a gyászáról.
dec. 8
19:51
Az oroszok halálkufárját kellett kiadnia Amerikának, hogy visszakaphassa kosarasnőjét Putyintól (Helló Magyar)
Biden amerikai elnöknek egy több évtized börtönre ítélt orosz fegyverkereskedőnek kellett elnöki kegyelmet adnia
dec. 8
19:54
A kormány fű alatt megemelte a Robin Hood adót is Magyarországon (Portfolio)
Tegnap reggel érkezett a hír, hogy az üzemanyag-árstop eltörléséből fakadó Mol-profitnövekedést az állam elvonja, és a rezsivédelmi alapba irányítja, az esti közlöny részletei alapján pedig azt is meg lehetett becsülni, hogy körülbelül mennyi lesz a kormány többletbevétele az extraprofitadó megemelése után. Ugyanakkor a tegnap esti rendelettel a ko
dec. 8
19:54
Octavia, Lexus RX és Lucid Air: kitalálod hány csillagot kaptak? (Autónavigátor)
Újabb csokornyi töréstesztet tettek közzé az Euro NCAP weboldalán, ám igazán meglepő eredményt aligha láthatunk: a valóban tesztelt modellek közül
dec. 8
19:57
Átadták az idei Kőrösi Csoma Sándor-díjakat (Üzletem)
Az idei kitüntetettek kiválasztásának egyik fő szempontja, hogy munkájukkal hozzájárulnak a hazánkról alkotott képhez, az országimázs fejlesztéséhez.
dec. 8
20:00
Brutális sarc elé néz a világ 50 legszegényebb országa (Infostart)
Fura számok jelentek meg a Világbanknál. 35 százalékkal kéne többet fizetniük, mint egy évvel korábban.
dec. 8
20:03
Román miniszterelnök: nem érdemeljük meg a schengeni csatlakozás elutasítását (Demokrata)
Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes Facebook-bejegyzésében gyalázatosnak nevezte Románia schengeni csatlakozásának elutasítását.
dec. 8
20:06
Ilyen nincs: kiszállt az autójából, majd az út közepén elkezdett őrjöngeni egy budapesti sofőr (Blikk)
Megállt az út közepén, kiszállt az autójából, majd csapkodni kezdte egy másik kocsi ajtaját egy ideges sofőr Budapesten, a Nagykőrösi úton. Az erőszakos férfi több szempontból is megsértette a KRESZ-t.
dec. 8
20:06
Ezt nem láttuk jönni: Győzikét váratlan helyen fotózták le (ATV)
Lomnici Zoltánnal kapták lencsevégre a celebet.

Keresés