2022. december 8. csütörtök

dec. 8
13:24
Már csak fél napra lehet a következő jó hír a magyar uniós pénzek ügyében (Infostart)
Külföldi lapértesülés az Európai Bizottság döntésével kapcsolatban, valamint arról, hogy az Ukrajnának járó hitelfelvétel kérdése után még két uniós témában fejezte ki egyet nem értését a magyar kormány képviselője.
dec. 8
13:24
Csúnya mínuszba ütötték a Molt (Portfolio)
Jelentős mínuszban van a magyar tőzsdei a csütörtöki kereskedésben, elsősorban a Mol mélyrepülése miatt, miután az üzemanyagárstop eltörlése után a kormány bejelentette, hogy megnöveli a vállalat adóterheit.
dec. 8
13:24
Újdonságok a terményszárításban és (Agroinform)
A vártnál jóval nagyobb, rekord létszámú részvétel mellett tartott teltházas Szakmai Napot Kecskeméten a HETECH Group Zrt.
dec. 8
13:24
Szörnyű veszteség érte Dopemant: elhunyt az édesapja (ATV)
Szívszorító fotóval búcsúzott a rapper az édesapjától.
dec. 8
13:24
Katalin a nyomába se érhet: a finnek miniszterelnöke káprázatosan szép, hófehér estélyiben úgy fest, akár egy hercegnő (Femcafe)
Sanna Marint általában hivatalos, elegáns és visszafogott szettekben láthatjuk csak munkájából és pozíciójából kifolyólag, most azonban fehér estélyit öltött magára, amiben úgy tündökölt, akár egy valódi hercegnő.
dec. 8
13:27
Maratonfutó lett az év vezetője (KKV Magazin)
A nyolcadik Bizalom Gálán hét kategóriában osztottak ki sikeres cégvezetőknek elismerést, míg az üzleti példaképnek járó Leader Of The Year trófeát Juhász Attila kapta.
dec. 8
13:27
Repülőtér betonjához ragasztották magukat klímaaktivisták (Mandiner)
Megzavarták a közlekedést csütörtökön a müncheni nemzetközi repülőtéren.
dec. 8
13:30
Elszállt a magyar állam forrásbevonási költsége a friss fejlemények hatására (Portfolio)
Az üzemanyagár-stop kedd éjjeli bejelentése és a ma reggeli várt feletti inflációs adat jócskán megnövelte a magyar állam forrásbevonási költségét az állampapírpiacon, ezt jelzi a tegnapi és mai diszkontkincstárjegy-aukciók átlaghozama is. A határidős kamatpiacon is markáns változás zajlott le az utóbbi napokban, így már sokkal kisebb kamatcsökkent
dec. 8
13:30
Fontos változás a családi pótléknál: mindenkit érint, aki kapja a juttatást (Pénzcentrum)
Korábban érkeznek a januárban esedékes családtámogatási ellátások a jogosultak bankszámlájára, postai kézbesítés esetén pedig lakcímükre. Így viszont karácsony után legközelebb csak február elsején jön majd pénz a családoknak.
dec. 8
13:30
A csodálatos természet: ugyanazt a sérült bálnát fotózták 35 év különbséggel (Femcafe)
Lehet, hogy korábban már találkoztál ezzel a bejegyzéssel, azonban számos platformon újra megosztották azt a két képet, ami 35 év különbséggel készült.
dec. 8
13:32
Bajok vannak a Teslával, egyre több jel utal rá (Portfolio)
A Tesla hétfőn megrövidíti a sanghaji gyárban a termelési műszakokat, és késlelteti néhány új alkalmazott felvételét, mondták a helyzetet ismerő források a Bloombergnek - ez is jelzi, hogy a vállalat elektromos autói iránti kereslet Kínában nem felel meg a várakozásoknak.
dec. 8
13:33
A déli határkerítés biztonsági garanciát jelent (Magyar Hírlap)
Simicskó István: Veszélyeket és kihívásokat hordoz a migráció + VIDEÓ.
dec. 8
13:33
Véres arccal készített szelfit egy ukrán vadászpilóta, miután kilőtt több orosz drónt is (rtl.hu)
Zelenszkij hősnek nyilvánította.
dec. 8
13:36
Jön a szelfis ügyfélazonosítás az Ersténél (Privátbankár)
Érkezik a George-ra a szelfis ügyfélazonosítás, és akár a képernyőnket is megoszthatjuk a call centeres bankárral.
dec. 8
13:36
Itt vannak az első nevek! Mutatjuk, ők biztosan ott lesznek a 2023-as Balaton Soundon (Blikk)
Számos top DJ, így Armin van Buuren, Dimitri Vegas & Like Mike, Hardwell, Dimension, Don Diablo, Joel Corry, KSHMR, Kungs, az Ofenbach és a Vini Vici is fellép a jövő évi Balaton Soundon.
dec. 8
13:36
Kéthavi mélypont közelében a forint (444.hu)
A novemberi inflációs adat nem tett jót az árfolyamnak.
dec. 8
13:36
Jennifer Lopez karácsonyi szettje valami lélegzetelállító! (Glamour)
Ha a karácsonyi hangulat még mindig nem kopogtatott be az ajtódon, esetleg dilemmázol, mit viselj a karácsonyi vacsin, inspirálódj Jennifer Lopez vadító szettjéből! Az énekesnő egyszerűen bombaformában van, amiről most te is meggyőződhetsz!
dec. 8
13:39
Munkaerőpiac: már diploma nélkül is kell a jó fejlesztő az SAP-nak (Bitport)
Felülvizsgálják az eddigi felvételi politikát, mert a szoftvervállalat továbbra is munkaerőhiánnyal küzd, pedig 23 ezer embert vettek fel a pandémia alatt.
dec. 8
13:39
Csepreghy Nándor: A magyar vállalkozásokat hozzák előnyös helyzetbe az új építési jogszabályok (Magyar Hírlap)
A patrióta, protekcionista gazdaságpolitika az uniós tagság keretei között is lehetséges – hangsúlyozta az államtitkár.
dec. 8
13:39
A magyar vállalkozásokat hozzák előnyös helyzetbe az új építési jogszabályok (Demokrata)
Csepreghy Nándor elmondta: részben elkészült, részben előkészületben van két fontos jogszabály.
dec. 8
13:39
Benzint akart lopni a roma fiú, fejbelőtték a rendőrök, brutális zavargások törtek ki Görögországban (Mandiner)
Egy 20 eurós benzinszámlát nem fizetett ki a 16 éves roma fiú.
dec. 8
13:39
Küszöbön a török-görög háború? (Helló Magyar)
Háború kezdődik a két NATO-tagállam, Törökország és Görögország között az Égei-tenger keleti medencéjének szigetei miatt?
dec. 8
13:39
Már hetekkel korábban fenyegetőzött a férfi, aki megölte a feleségét, az anyját és két lányukat (rtl.hu)
A vérengzés látványa a rendőröket is elborzasztotta.
dec. 8
13:39
Celine Dion súlyos beteg, lemondta turnéját (rtl.hu)
Az énekesnőnél gyógyíthatatlan neurológiai betegséget diagnosztizáltak.
dec. 8
13:41
Szijjártó Péter: A magyar élelmiszeripar a válságok ellenére is növekedési pályán tudott maradni (Magyar Hírlap)
Habár a magyar élelmiszeripar növekvő pályán tudott maradni, ennek megtartásához azonban újabb beruházásokra van szükség.
dec. 8
13:41
Varga Mihály: a kormány stratégiai partnerei az egyházak (Demokrata)
A magyar kormány 2010 óta stratégiai partnerként tekint az egyházakra.
dec. 8
13:42
Nagy a bizonytalanság a külkereskedelem teljesítményét illetően (Menedzsment Fórum)
A várakozásoknál kisebb, 1009 millió euró hiány keletkezett a külkereskedelemben októberben, meghaladva a szeptemberi 745 millió hiányt, de lényegesen mérséklődve az augusztusi rekordmértékű, 1580 millió euró deficitet követően.
dec. 8
13:42
Harry hercegék újabb gyomrost adtak a királyi családnak! Meghan Markle törölközővel a fején, zokogva tálalt ki a magánéletükről (Blikk)
Ma debütált Harry herceg és Meghan hercegné dokumentumsorozata a Netflixen. Az összesen hat részből álló sorozatból egyelőre csak az első három rész jelent meg.
dec. 8
13:42
Árulkodó jel: olyan felfestés került a Lánchídra, amelynek nagy jelentősége lehet (Infostart)
A Magyar Kerékpárosklub sokat sejtető képet osztott meg közösségi oldalain.
dec. 8
13:42
Családi pótlékosok, figyelem: pénz áll a házhoz karácsony előtt (Portfolio)
Korábban érkeznek a januárban esedékes családtámogatási ellátások - tudatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára csütörtökön a Facebookon.
dec. 8
13:42
Óriási bajban a legendás magyar cég: elkerülhetetlen a felszámolás? (Pénzcentrum)
Hétfőn leállhat a Dunaferr kokszolója, ha ez így lesz, akkor a vasmű működése ellehetetlenül és a felszámolása elkerülhetetlen lesz.
dec. 8
13:45
Hullámzó érdeklődés a balatoni ingatlanpiacon (MMonline)
Az erős évkezdést követően március végétől a választások és a háborús helyzet bizonytalansága vetette vissza a vásárlási kedvet, majd a nyári szezonális fellendülést követően augusztus végével a rezsisokk mérsékelte az érdeklődést. A hiteles ügyletek szinte teljesen háttérbe kerültek. A kínálati piacon egyre kevesebb a külföldi érdeklődő, aki mégis
dec. 8
13:45
A KFOR parancsnoka: Nem toleráljuk az erőszakot Koszovó északi részén (Magyar Hírlap)
„A helyzetnek megfelelően cselekszünk, a lehető legjobb módon, minden előttünk álló helyzetre reagálva”.
dec. 8
13:45
Fradi Ünnep: az EL-hős labdarúgókkal is lehet találkozni (Demokrata)
Különleges és ingyenes programokkal várja szurkolóit az FTC advent harmadik vasárnapján, december 11-én.
dec. 8
13:48
A mélypont után kitört a forint (Infostart)
Az infláció mélypontra lökte a forintot csütörtök délutánra. Ezen kívül a nemzetközi hangulat, illetve a Brüsszelből érkező hírek mozgatják az árfolyamot.
dec. 8
13:48
Figyelem! Ezt a termékét hívja vissza a Rossmann: mutatjuk a részleteket (Blikk)
Lehetséges szövetdarabok miatt hívja vissza egyik termékét a Rossmann.
dec. 8
13:48
Tizenöt feltételezett kábítószer-csempészt öltek meg tűzharcban thaiföldi határőrök (HírTV)
Thaiföldi határörök tűzharcban megöltek 15 feltételezett kábítószer-csempészt az ország északi részén, a mianmari határ közelében lévő egyik erdős területen.
dec. 8
13:48
Megfenyegettek egy tankerületi igazgatót (ATV)
Az elkövető a rendőrségnek azt mondta, csak rá akart ijeszteni a tankerületi központ vezetőjére.
dec. 8
13:48
„Totális Black Mirror” – Így használta fel a vakcinaregisztrációs emailcímeket kampánycélra a Fidesz (444.hu)
A Human Rights Watch (HRW) a magyar választási kampányról készült jelentésében részletesen bemutatják, hogyan mosódott el minden határ az állam, a kormánypártok és a kormány között, és miért jelent ez komoly versenyelőnyt a Fidesznek. Interjú a TASZ két jogászával, Döbrentey Dániellel és Remport Ádámmal, akik segítették a jelentés megalkotását.
dec. 8
13:51
Hoppá: Baukó Éva előkapta a hatalmas szilikonmelleit, ettől még Majkának is felakadt a szeme (Promotions)
Baukó Éva nem szégyenlősködött, az egész ország szeme láttára villantott.
dec. 8
13:51
A brazil futballzsenik és a rutinos horvátok csatája az elődöntőbe jutásért (Magyar Hírlap)
Zlatko Dalic szerint élvezni kell, hogy Neymarék ellen játszhatnak.
dec. 8
13:51
Rövidhír – Betiltják a drónok Oroszországba történő kivitelét (go2fly)
Az Európai Bizottság Oroszországgal szemben újabb szankciókat javasol, továbbá exportellenőrzéseket és korlátozásokat is bevezetne, különösen a kettős felhasználású, azaz a polgári mellett a katonai célokra is használható termékekre. Az intézkedés
dec. 8
13:54
Külkereskedelem: több tényező is rontja a kilátásokat (Privátbankár)
A várakozásoknál kisebb, 1009 millió euró hiány keletkezett a külkereskedelemben októberben, meghaladva a szeptemberi 745 millió hiányt, de lényegesen mérséklődve az augusztusi rekordmértékű, 1580 millió euró deficitet követően.
dec. 8
13:54
Három éve nem esett ekkorát a chipek értékesítése a világon (Portfolio)
Októberben a félvezetők globális értékesítése 2019 decembere óta a legnagyobb mértékben, 4,6 százalékkal, 46,9 milliárd dollárra csökkent a tavaly októberi 49,1 milliárd dollárról - közölte a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szervezet, a SIA.
dec. 8
13:54
Ilyen gépeket vásároltak a gazdák 2022-ben! (Agroinform)
Jelentősen nőtt a kereslet a precíziós gazdálkodás erőgépei iránt.
dec. 8
13:54
Ekkor érkezik az ítéletidő: egyik megye sem ússza meg, ez kemény lesz (Pénzcentrum)
Az ország nagy részén kiadós esőre készülhetünk, havas eső, hó legfeljebb eleinte az északi határ mentén hullhat az előrejelzések szerint.
dec. 8
13:57
Folyamatosan romlik Bruce Willis állapota (Magyar Hírlap)
Karácsonyi csodáért imádkozik a színész családja.
dec. 8
13:57
Jelentősen nőtt a hazai dolgozók költözési hajlandósága (Üzletem)
A magyarországi munkavállalók 53 százaléka hajlandó jelenlegi lakóhelyéről elköltözni: kétharmaduk belföldi, egyharmaduk külföldi célpontban gondolkodik – derül ki a Trenkwalder idei Mobilitási Indexéből. Az alkalmazottak a jelenlegi helyzetükkel mérsékelten elégedettek.
dec. 8
14:00
A nap száma: 102,9 százalék (Menedzsment Fórum)
Kivételesen ez egy olyan nap, amikor több szám közül kellett választanunk nap számát.
dec. 8
14:00
Szakértő a csúcsinflációról: hiábavaló az élelmiszerárstop (Infostart)
Novemberben 22,5 százalék volt az infláció Magyarországon. Legutóbb 1996 augusztusában mértek ennél magasabb értéket a Portfolio elemzője szerint. Beke Károly szerint a benzinársapka kivezetése után 25 százalék körül tetőzhet az infláció.

Keresés