2022. december 8. csütörtök

dec. 8
12:12
Zuhanórepülésben az orosz olajexport (Portfolio)
Az orosz nyersolajexport komoly csapást szenvedett az új szankciók és az árplafon hatálybalépése óta, a hét elején az orosz nyersolajra vonatkozó adatok nagy visszaesést mutatnak - írja a Zerohedge.
dec. 8
12:15
Orvosok ezrei helyeznék letétbe a felmondásukat. Forrong az egészségügy (Adózóna)
Jövő év elejére összehívja a rendkívüli országos küldöttgyűlését a Magyar Orvosi Kamara (MOK), miután három nap alatt mintegy 8 ezer orvos reagált a gyors felmérésükre – mondta a Népszavának Álmos Péter, a köztestület alelnöke. Ezen a fórumon születhet döntés arról, hogy milyen tiltakozó akciót támogat az orvostársadalom válaszul arra, hogy az egés
dec. 8
12:15
Melyek Magyarország legsérültebb autói? (ProfitLine)
Használt autót venni nem egyszerű. Már csak azért sem, mert a carVertical legújabb kutatásából kiderül, hogy az autók 52,4 százaléka szenvedett már valamilyen sérülést a múltban. A statisztikák szerint minden második autó legalább egyszer károsodott már valamilyen okból kifolyólag, ráadásul korrelációs összefüggés van bizonyos autók márkája, illetv
dec. 8
12:15
Scholz: Sikerült csökkenteni az orosz atomcsapás veszélyét (Magyar Hírlap)
Habár a háború még tart, Oroszország azonban már nem fenyeget atomfegyverrel, hála a nemzetközi közösség kiállásának.
dec. 8
12:18
Elképesztő hiányt mutat a magyar államháztartás (Menedzsment Fórum)
November végéig az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 3466,4 milliárd forintos hiánnyal zárt.
dec. 8
12:18
Lassan vége a dollár egyeduralmának, jönnek a kínaiak (Piac és Profit)
A G20-csúcs kiváló alkalom volt arra, hogy Hszi Csin-ping kínai miniszterelnök leporolja nemzetközi ambícióit, miszerint országa több üzletet kíván folytatni saját fizetési rendszerein keresztül, saját pénznemében, amely fizetőeszközük, a renminbi státuszának erősödéséhez vezethet. Mindezen törekvései a dollár mozgásával párba állítva izgalmas képe
dec. 8
12:18
Döntött a kormány: pénzeső vagy érvágás vár most a Molra? (Portfolio)
A kormány tegnapi intézkedésével a Mol által fizetett extraprofitadó kulcsát az eddigi 40 százalékról 95 százalékra emelte. Ezzel becsléseink szerint mintegy 200-210 milliárd forint többletbevételre tehetnek szert, ami kimondottan jól fog jönni a kormánynak, amely éppen most írja újra a 2023-as költségvetést. Fontos azonban tisztában lenni azzal, h
dec. 8
12:18
Ne egyen ebből a perecből, visszahívták (ATV)
Idegen anyag, szövetdarab lehetséges jelenléte miatt kivonta a forgalomból a Genuss Plus Kids Mini Perecet a Rossmann Magyarország Kft. - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön.
dec. 8
12:18
Portfolio: Hatalmas nyugdíjemelést hozhat az infláció (SzMo)
2023-ban a pénzromlás mértéke elérheti a 18 százalékot is.
dec. 8
12:21
Miért nem érzünk illatokat és szagokat, ha bedugul az orrunk? (WebBeteg)
Mind az ízlelésnek, mind a szaglásnak fontos szerepe van az ember és környezete kapcsolatában. Befolyásolják a táplálkozásunk minőségét, az ételek kiválasztását és élvezetét is, szerepelnek a jó közérzetünk kialakításában, de a kellemetlen ízek és szagok felismerése egyes veszélyek elleni védekezésünk részét is képezik.
dec. 8
12:21
Meteorológiai szolgálat: meleg és átlagosan csapadékos volt az ősz (Agrofórum)
Az ősz nagy hőmérsékleti kilengések nélkül, de hosszú indián nyárral telt, és három nagyon száraz évszak után, 2022 őszén országosan átlagos mennyiségű csapadék hullott - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat elemzésében.
dec. 8
12:21
Verhofstadt új ötlettel állt elő: minél több a vétó, annál több pénzt tartsanak vissza Magyarországtól (Mandiner)
„Az uniós szuverenitás nem eladó!” – hirdeti a belga liberális politikus.
dec. 8
12:21
Fenntartható vízgazdálkodás az élhető jövőért (Magyar Mezőgazdaság)
Hosszútávon fenntartható vízgazdálkodást kell kialakítani, amely az állampolgárok mellett a gazdálkodóknak is élhető jövőt teremt – hangsúlyozta Juhász Anikó, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára Prágában, a cseh elnökség keretében megrendezett Bioeast konferencián.
dec. 8
12:21
Tudj meg többet az inflációról! (egy.hu)
El tudod képzelni, hogy 15 óránként megduplázódnak az árak? Már volt ilyen, és épp Magyarországon! Az utóbbi időben mindannyiunk szótárában igen gyakori kifejezéssé vált az infláció, a Ksh friss adatai szerint most novemberben 22,5 százalékos. De vajon miért érezzük sokkal magasabbnak a hivatalos adatoknál? Lehet-e nagy baj belőle? Miért mondják, h
dec. 8
12:23
Amikor magyar katonák vonultak Bukarest utcáin – és a románok ennek örültek (Mandiner)
106 éve már, hogy magyar katonák a román fővárosban jártak, és ezt a helyiek ablakokból szórt virágokkal, üdvrivalgással hálálták meg. Emlékezzünk!
dec. 8
12:24
Budapest környékén, de más régiókban is lassan normalizálódhat az üzemanyag-ellátás – helyzetkép (Infostart)
Kedd éjszaka a kormány eltörölte az üzemanyagárstopot, így azóta mindenki csak piaci áron tankolhat benzint és dízelt. A Holtankoljak.hu ügyvezetőjét kérdeztük az elmúlt napok tapasztalatairól.
dec. 8
12:24
Ismét lehet indulni a Magyar Innovációs Nagydíj Pályázaton (Agroinform)
A megmérettetés keretében immár 31. alkalommal fogják elismerni a legkiválóbb hazai innovációs teljesítményeket.
dec. 8
12:24
Fehér karácsony jöhet 2022-ben? Megjött a friss előrejelzés, ennek sokan fognak örülni (Pénzcentrum)
Egyre több embert foglalkoztat karácsony ünnepének közeledtével a havas, fehér karácsony esélye. Havazhat 2022 karácsonyán? Mikor volt utoljára fehér karácsony?
dec. 8
12:24
7 új szálloda Ausztriában, amit érdemes kipróbálni (Igényesférfi.hu)
Ausztria valódi természetes dopping testnek és léleknek, nézzük, milyen új szálláshelyeket érdemes felfedezni!
dec. 8
12:27
Csaknem húsz év házasság után elválik a férjétől Toni Collette (SzMo)
A színésznő és Dave Galafassi már csak a közös gyerekek miatt is családként képzeli el a jövőt, igaz, kicsit más formában.
dec. 8
12:27
Az OTP Bank rossz hírt közölt az ügyfelekkel, ez sokakat fel fog bosszantani (Promotions)
Hamarosan komoly kényelmetlenségbe ütközhetnek az OTP Bank ügyfelei.
dec. 8
12:27
Nem hagyja el a sértődött Cristiano Ronaldo Katart (Magyar Hírlap)
Két portugál labdarúgó sérülés miatt hazautazott a világbajnokságról.
dec. 8
12:27
Hivatalos: 2023-ban is Eb futam lesz Nyirád (Racing)
Május végén Nyirádon kezdődik az Euro RX1 és Euro RX3, a World RX júniusban Hell-ben indul.
dec. 8
12:27
Durva fenyegetést kapott az egyik fővárosi tankerületi központ vezetőjének családja (AC News)
Elmegyünk éjszaka a gyerekeidért és el fogjuk vágni a torkukat te mocskos rohadt büdös k…” „… anyádat is kibelezzük. Légy résen éjszaka.” – olvasta 2022. október 7-én munkahelyén a címére küldött elektronikus levelet az egyik fővárosi tankerületi központ vezetője.
dec. 8
12:29
Péntektől csökkennek az üzemanyagárak (Magyar Hírlap)
A Holtankoljak.hu szerint a Mol csökkenteni fogja a nagykereskedelmi árakat.
dec. 8
12:29
Összeesett Rod Stewart 11 éves fia – Mentők vitték el (AC News)
A kisfiú focimeccs közben lett rosszul. Szívrohamra gyanakodtak.
dec. 8
12:30
Már most baj van: semmit sem ér Orbán Viktorék nyugdíjemelése (Menedzsment Fórum)
Még ha nem is szándékosan, de a jelek szerint spórolt az Orbán-kormány a nyugdíjemelésen.
dec. 8
12:30
Lovári, angol és magyar nyelven a Csendes éj című dal hátrányos helyzetű gyerekek közreműködésével (Vital)
A Danubia Zenekar és a Máltai Szimfónia közös programja a felzárkózó településeken élő, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat zenei esélyteremtő programjában tanuló...
dec. 8
12:30
Ársapka nélkül – Pontosították követeléseiket a taxisok, mások is előléptek igényeikkel (Infostart)
A tárgyalást szükségességét a Főpolgármesteri Hivatallal egy korábbi szerződéssel indokolta a Független Egységes Szakszervezetek Szövetsége.
dec. 8
12:30
Jövőre durvulhat be igazán a drágulás Magyarországon: nagyot romlottak a kilátások (Pénzcentrum)
Tovább durvulhat az infláció Magyarországon az elemzők egybehangző véleménye szerint. A legrosszabb forgatókönyv akár 18 százalékos éves átlagos drágulás is lehet 2023-ra. A szakértők nem lepődnének meg, ha decemberben 26 százalékra ugrana az éves infláció.
dec. 8
12:33
A kormány tartja a költségvetési hiánycélt (Magyar Hírlap)
3466,4 milliárd forint a központi alrendszer január–novemberi hiánya.
dec. 8
12:33
Nagy Ő Timi elmondta véleményét Árpa Attila volt feleségéről (AC News)
Timi nehezményezi, hogy a színész-rendező némileg még kötődik a volt feleségéhez.
dec. 8
12:35
Mókusőrsök mókuskereke (Magyar Hírlap)
Az persze igaz, hogy Gyurcsány az ellenzék kismókusai között a legnagyobb mókusnak számít. Pénz, paripa, fegyver szempontjából. Ő a mókusok fejedelme.
dec. 8
12:35
Hornung Ágnes: nyolcvan százalékkal emelkedett a bölcsődei férőhelyek száma (AC News)
Európai összehasonlításban is kiemelkedő mértékben, nyolcvan százalékkal emelkedett Magyarországon a bölcsődei férőhelyek száma az elmúlt években - mondta a családokért felelős államtitkár a Gyermekfejlődési kérdőív a kisgyermekek fejlődésének nyomon követése szolgálatában című szakmai konferencián csütörtökön, a fővárosban.
dec. 8
12:36
Melyek Magyarország legsérültebb autói? (Piac és Profit)
Használt autót venni nem egyszerű. Már csak azért sem, mert a carVertical legújabb kutatásából kiderül, hogy az autók 52,4 százaléka szenvedett már valamilyen sérülést a múltban. A statisztikák szerint minden második autó legalább egyszer károsodott már valamilyen okból kifolyólag, ráadásul korrelációs összefüggés van bizonyos autók márkája, illetv
dec. 8
12:36
Sztrájkolnak a New York Times újságírói (HírTV)
Huszonnégy órás sztrájkot hirdettek a New York Timesnál, a lap 1100 munkatársa szüntette be a munkát.
dec. 8
12:36
Pedagógussztrájk: "Ez már rég nemcsak a bérekről szól” (ATV)
Csütörtökön újabb országos pedagógussztrájk vette kezdetét. Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke ennek kapcsán az ATV Start című műsorában azt hangsúlyozta: ez már lényegesen több mint egyszerű bérkérdés. "Csak a kormány szeretné ennyire leegyszerűsíteni” – vélekedett. A szakszervezetek előzetes adatai alapján egyébként nagyjából 10 ezer pedagógus vesz
dec. 8
12:39
Sümeghi Lóránt: Józan ész helyett megfelelés az establishmentnek – Ez Brüsszel válságkezelési technikája (Mandiner)
Brüsszel politikai megleckéztetés miatt az egész európai közösség stabilitását teszi kockára.
dec. 8
12:39
A Dji kiadja a C1-es tanúsítványt a Mavic 3 és Mavic 3 Cine drónokra (go2fly)
A DJI elindította a jelentkezési folyamatot azon ügyfelei számára, akik szeretnék megszerezni az új C1 osztályú azonosító jelzést a Mavic 3 és Mavic 3 Cine drónokra.     December 9-től
dec. 8
12:41
Közlekedésrendészeti ellenőrzés drón bevetésével (go2fly)
A közlekedésbiztonság javítása, valamint a személyi sérüléses közúti közlekedési balesetek számának csökkentése érdekében a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén folyamatosak a közúti ellenőrzések. A napokban a 83-as főutat vették górcső
dec. 8
12:42
22 százalék felett az infláció – de mi lesz ezután? (Privátbankár)
A várakozásokat meghaladó mértékben, 22,5 százalékra ugrott az infláció novemberben, elsősorban az élelmiszerárak emelkedésének további gyorsulása miatt, az áremelkedés ugyanakkor továbbra is rendkívül széleskörű. Az erősödő árnyomást tükrözi, hogy a maginfláció is igen meredeken, 24 százalékra ugrott.
dec. 8
12:42
Halálos fenyegetést kapott egy budapesti tankerület-vezető: „Elmegyünk éjszaka a gyerekeidért és el fogjuk vágni a torkukat” (Blikk)
„Kicsúszott belőlem” – vallotta az a fiatalember, aki a megalapozott gyanú szerint megfenyegette az egyik tankerületi igazgató családtagjait. Egy pedagógus szerint nem ez volt az első ilyen eset, mióta elkezdődött a tanárok demonstrációhulláma.
dec. 8
12:42
Ha ilyen perecet vásárolt, meg ne egye! (Infostart)
Idegen anyag, szövetdarab lehetséges jelenléte miatt kivonta a forgalomból a Genuss Plus Kids Mini Perecet a Rossmann Magyarország Kft. – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön .
dec. 8
12:42
Kevesebb autót adtak el Kínában (autopro)
A novemberi számokon meglátszódott a járványvédelmi korlátozások hatása.
dec. 8
12:45
A szlovén kormányfő elfogadja a belügyminiszter lemondását (ProfitLine)
Robert Golob szlovén kormányfő elfogadja Tatjana Bobnar belügyminiszter lemondását, mert a tárcavezető elvesztette a bizalmát - közölte csütörtökön a miniszterelnöki hivatal.
dec. 8
12:45
„Bízom benne, hogy idén karácsonykor már nem az üres asztalt kell körbe ülnünk” – szomorú emléket osztott meg a Sztárban sztár leszek! énekese (SzMo)
Kökény Daniéknál tavaly karácsonykor nem került meleg étel az asztalra.
dec. 8
12:45
Elhunyt a férfi, akinek 2006-ban kilőtték a szemét (Magyar Hírlap)
A férfi a sérülése miatt akkor a munkáját, a lakását és a 12 éves kapcsolatát is elvesztette.
dec. 8
12:45
Most már nem kell mobilszám a Telegram regisztrációhoz (BitcoinBázis)
A Magyarországon is kifejezetten népszerű üzenetküldő alkalmazás, a Telegram elég sűrűn ad ki frissítéseket, nemrég szintén megjelent egy újabb. Ennek
dec. 8
12:45
Kate Winslet 75 másodperccel tovább bírta Tom Cruise-nál (rtl.hu)
Még James Cameron is kiakadt.
dec. 8
12:45
Mai cuki: Rúzsa Magdi ikrei így várták a Mikulást (AC News)
A fotó alapján énekesnő 10 hónapos ikrei, Keve, Lujza és Zalán nagyon izgatottnak tűntek.

Keresés