2022. december 6. kedd

dec. 6
16:33
Szijjártó Péter: történelmi eredményre voltak képesek a V4-ek (Demokrata)
A visegrádi együttműködés eddigi legnagyobb eredménye a kötelező európai uniós letelepítési kvóták megakadályozása volt.
dec. 6
16:33
Autóipari mérnöki fejlesztőirodát nyit a Thyssenkrupp Szegeden (Autószektor)
A Thyssenkrupp az elkövetkező három évben összesen több mint 200 fővel tervezi növelni képzett mérnökei létszámát Magyarországon, és Budapest, valamint Veszprém mellett Szeged ideális helyszínként kínálkozott. A döntés során meghatározó szempont volt a Szegedi Tudományegyetem, valamint az, hogy város az utóbbi években egyre inkább egyfajta regionál
dec. 6
16:39
„A háborúval mindannyian vereséget szenvedünk” (Magyar Hírlap)
A békét hirdeti I. Ferenc pápa.
dec. 6
16:39
Bűncselekménynek minősíti az abortuszt az új indonéz törvénykönyv (Mandiner)
A házasságon kívüli szexuális együttlét pedig egy év börtönnel lesz büntethető.
dec. 6
16:41
Lezuhant egy MIG-21-es vadászgép a magyar határhoz közel (Mandiner)
Az észak-horvátországi Szlatinához (Slatina) közeli erdőben, Verőce-Drávamente megyében zuhant le a gép.
dec. 6
16:42
Már a Mol is elismerte: pánikvásárlás van az üzemanyagoknál (Menedzsment Fórum)
Teljesen kiürült a benzinkutak negyede.
dec. 6
16:42
Hatósági árral csaló benzinkutas bukott (Piac és Profit)
Őrizetbe vették egy dél-alföldi benzinkút üzemeltetőjét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói, mert hatósági áras üzemanyaggal csalt - tudatta a NAV.
dec. 6
16:42
Kipakolt a Nagy Ő Bogija, miután mégsem őt választotta Árpa Attila (Blikk)
Ezt érzi most.
dec. 6
16:42
Emissziómérési probléma miatt hívnak vissza egy villanyautót (Autónavigátor)
Jogosan merül fel a kérdés az olvasóban: És mint kiderült, mégis lehetséges, bár nem úgy, ahogy elsőre hinnénk. Nem arról
dec. 6
16:43
Orbán Viktornak nézték Márki-Zay Pétert (Mandiner)
„Felismertek a gyerekek” – büszkélkedett a baloldal bukott miniszterelnöke.
dec. 6
16:45
A MET Csoport belépett a román megújuló piacra (ProfitLine)
Belépett a romániai megújuló energiapiacra a svájci központú MET Csoport. Az európai energiavállalat 100 százalékos részesedést vásárolt egy tervezési fázisban lévő, 52 megawatt (MWp) teljesítményű napenergia-projektben, amely várhatóan 2023 első negyedévében éri el az építésre kész állapotot, egy évvel később pedig üzembe is állhat.
dec. 6
16:45
Daniel Alves újabb rekordja (Magyar Hírlap)
Thiago Silva és Neymar is csúcstartó lett.
dec. 6
16:45
A Magyar Bankholding csatlakozott az ENSZ Felelős Banki Irányelvek kezdeményezéséhez (Üzletem)
A Magyar Bankholding csatlakozott az ENSZ által létrehozott globális együttműködéshez, a hazai bankok közül az elsők között írta alá a Felelős Banki Irányelveket.
dec. 6
16:45
Mai cuki: elvitte a Mikuláshoz gyerekeit Szegedi Fecsó (AC News)
Szegedi Ferenc egy különleges élménnyel lepte meg két saját- és felesége, Géczi Bea előző kapcsolatából született fiát.
dec. 6
16:48
Hatalmas globális tanulmány igazolja, hogy milliárdok hisznek a boszorkányságban! És ön mit gondol? (Blikk)
A boszorkányságba vetett hit sokkal elterjedtebb világszerte, mint azt bárki is gondolta volna. Egy új globális tanulmány szerint azonban ez a hit helytől függően nagyon változó. Az eredmények alapján 95 országban körülbelül egymilliárd ember hisz a boszorkányságban, és a tanulmány megjegyzi, hogy ez „minden bizonnyal alulmért adat”, tekintettel ar
dec. 6
16:48
Kezdődik: több mint 9 ezer literes üzemanyagcsalást lepleztek le (Portfolio)
Őrizetbe vették egy dél-alföldi benzinkút üzemeltetőjét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói, mert hatósági áras üzemanyaggal csalt - tudatta a NAV közleményben kedden.
dec. 6
16:48
Ezekre a határidőkre kell most nagyon figyelni: emiatt ugorhat a lakáshitel és a babaváró (Pénzcentrum)
2022. december 22. és 2023. január 6. között igazgatási szünet lesz, ezért a kormány- és a földhivatalokban csak korlátozottan lehet ügyet intézni az ünnepi időszakban. A szakértők szerint ezt a lakásvásárlás és hiteligénylés előtt állóknak érdemes szem előtt tartaniuk.
dec. 6
16:48
Napelemes Gps-fülest kaptak ezek a tehenek (Agroinform)
Az ÖMKi a kutatásában azokat az eszközöket teszteli, amelyek elsősorban az intenzív húsmarhatartásban használatosak. Milyen eredmények várhatóak extenzív körülmények között?
dec. 6
16:48
Orbán Viktor kemény üzenetet küldött a magyaroknak (ATV)
Tiranából jelentkezett be a magar miniszterelnök, aki szerint: "ha jól csináljuk a Balkán lesz az olcsó".
dec. 6
16:51
Kínai–magyar együttműködés Szegeden (Magyar Hírlap)
Cél a csúcstechnológia.
dec. 6
16:51
Kreml: tárgyalni csak a különleges hadművelet céljainak elérése után lehet (Demokrata)
Az Oroszországi Föderációnak el kell érnie céljait és azokat el is fogja érni, mondta Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.
dec. 6
16:54
Micsoda? George Clooney-t viselve ünnepelte a barátját Julia Roberts! (Blikk)
Julia Roberts George Clooney fotóival borított ruhát viselt a Kennedy Center Honorson, hogy megünnepelje hosszú időre visszanyúló barátságát gyakori filmbeli sztárpárjával. A bohókás viselet egyébként kisebb port is kavart, hiszen az esemény egy kimondottan visszafogott alkalom lett volna.
dec. 6
16:54
Elhalasztották az uniós hitelfelvételről szóló döntést (HírTV)
A Magyarországnak járó uniós források mellett más kérdésről sem született ma döntés az Ecofin ülésén.
dec. 6
16:54
Orbán Viktor kemény üzenetet küldött a magyaroknak (ATV)
Tiranából jelentkezett be a magar miniszterelnök, aki szerint: "ha jól csináljuk a Balkán lesz az olcsó".
dec. 6
16:57
Felrobbant az okosórák piaca, de nem az Apple Watchtól (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
dec. 6
16:57
Újra megemelik az állampapírok hozamát, már 9 százaléktól indul a kamat (Bank360 blog)
Ismét hozzányúlnak a rövidebb lejáratú állampapírok kamatához, hogy vonzóbbá tegyék a kisbefektetőknek. A jövő héttől már 9 és 9,5 százalékos hozammal lehet ezeket megvásárolni.
dec. 6
16:57
Dobrev Klára: Orbán Viktor nem tud kormányozni (Mandiner)
Ha nem ők kormányoznának most, ép bőrrel is túlélhetnénk a válságot.
dec. 6
16:57
A Crypto.com és a Coca-Cola közösen bocsát ki foci vb-s NFT-ket (BitcoinBázis)
Az éppen zajló futball világbajnokság körül folyamatosan nagy a felhajtás, ezt akarja kihasználni a Crypto.com és a Coca-Cola. A FIFA
dec. 6
17:00
Újabb lakó érkezett a Való Világ 11 villájába (Blikk)
Egészen elképesztő, ami most kiderült!
dec. 6
17:00
Gyászol az ország: 94 éves korában elhunyt Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember (Blikk)
94 éves korában elhunyt Szabó György, akit legtöbben csak a bükki füvesemberként ismertek. A szomorú hírt Gyuri bácsi lánya jelentette be a közösségi oldalán.
dec. 6
17:00
Visszavágnának az oroszok a Nyugat újabb szankciója után: jöhet az olajár-küszöb (Portfolio)
Oroszország azt fontolgatja, hogy a G7-ek által a múlt héten meghatározott olajár-plafonra válaszul olajár-küszöböt határoz meg nemzetközi olajeladásaira - írja a Bloomberg.
dec. 6
17:00
Ukrán katonai hírszerzés: még van néhány nagyszabású támadásuk, és lenullázódnak az oroszok (ATV)
Több napba is beletelik, mire Oroszország felkészül egy új masszív rakétacsapásra - jelentette ki Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője keddi sajtótájékoztatóján.
dec. 6
17:00
Romain Grosjean a Lamborghini gyári versenyzője lett (USAracing)
Vadonatúj kihívások elé néz Romain Grosjean, mint a Lamborghini gyári versenyzője. A francia pilóta a...
dec. 6
17:00
Biztosított a Kia zsolnai gyárának jövője (autopro)
Az elektromobilitás nem veszélyezteti sem a zsolnai gyárat, sem az egyik legnépszerűbb modellt, a Ceedet.
dec. 6
17:03
Ügyintézési szünet lesz a hivatalokban, siessen, ha még idén vásárolna lakást! (Adózóna)
December 22. és 2023. január 6. között igazgatási szünet lesz, ezért a kormány- és a földhivatalokban csak korlátozottan lehet ügyet intézni az ünnepi időszakban. A Bankmonitor.hu szakértői szerint ezt a lakásvásárlás és hiteligénylés előtt állóknak érdemes szem előtt tartaniuk.
dec. 6
17:03
Varga Mihály: A Magyarországnak járó uniós források kifizetését nem lehet más ügyekkel összekapcsolni (Magyar Hírlap)
Több tagország jelezte, hogy szükség lenne egy objektív értékelésre, amelyek figyelembe veszik a magyar kormány által november 19. után tett lépéseket.
dec. 6
17:03
Varga Mihály: ez nem korrekt magatartás (Demokrata)
A Magyarországnak járó uniós források kifizetését nem lehet más ügyekkel összekapcsolni, hangsúlyozta Varga Mihály Brüsszelben.
dec. 6
17:03
Robog az LMBTQ-propaganda: szivárványcsaládok témájában „interjúzták” meg a Mikulást (Mandiner)
A Szivárványcsaládokért Alapítványnak „elárulta” a Mikulás: „a család az család”.
dec. 6
17:03
Romain Grosjean a Lamborghini gyári versenyzője lett (Racing)
Vadonatúj kihívások elé néz Romain Grosjean, mint a Lamborghini gyári versenyzője. A francia pilóta a...
dec. 6
17:05
Orbánnak üzent a volt szlovák kormányfő: Nem Magyarországon van baj a jogállamisággal! (Mandiner)
Megvédte hazánkat Robert Fico, miközben kemény kijelentéseket tett egy másik EU-s tagállammal kapcsolatban.
dec. 6
17:06
Amerika megint többet fogyaszt, mint amennyit megtermel (Portfolio)
Az Egyesült Államok kereskedelmi deficitje októberben jelentősen nőtt, mivel a globális kereslet lassulása és az erős dollár súlyosan érintette az exportot - írja a Reuters.
dec. 6
17:06
Cáfolja az MNB, hogy Matolcsy György élete végéig jegybankelnök akart volna lenni (SzMo)
A Magyar Nemzeti Bank szerint Matolcsy éles kormánykritikája szakmai munkán alapul, nem személyes sértettség áll a háttérben.
dec. 6
17:07
Orbán Viktor: Ha jól csináljuk, a Balkán lesz az olcsó energia kapuja Európa számára (Mandiner)
Az EU-Nyugat-Balkán csúcsról közölt videót a magyar miniszterelnök.
dec. 6
17:09
12 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az MNB az MKB Bankra (Üzletem)
Az MNB felügyeleti vizsgálata nyomán 12 millió forint bírságot szabott ki az MKB Bankra, egyebek közt az ügyfeleknek nyújtott befektetési tanácsadás gyakorlatához, egyes értékpapírok nyilvántartásához, a bennfentes kereskedelem lehetőségét megakadályozó szűrőrendszerhez kötődő hiányosságok miatt.
dec. 6
17:12
Meghalt a 2006-os utcai összecsapások során a fél szemére megvakult férfi (Blikk)
Elhunyt Nagy László, aki a 2006-os utcai összecsapások során a fél szemére megvakult.
dec. 6
17:12
Reszkessenek a szomszédok! Karaoke módot kap az Apple Music (Blikk)
Hamarosan a vékony falak és a nyitva hagyott fürdőszobaablakok meglepetéssel szolgálhatnak, amennyiben átengedik a karaokéban elmerült szomszédok trilláit. Az „Apple Music Sing” karaokeszolgáltatás ugyanis még ebben a hónapban világszerte elérhető lesz iPhone-on, iPaden és az új Apple TV 4K készüléken.
dec. 6
17:12
Megszólalt az amerikai nagybank vezére: Szokatlan, ami történik (Portfolio)
A Goldman Sach ügyvezető igazgatója szerint az amerikai munkaerőpiac még mindig meglepően feszes - írja a Reuters.
dec. 6
17:12
Szörnyű tragédia: meghalt a legendás bükki füvesember, Szabó Gyuri bácsi (Pénzcentrum)
December 4-én elhunyt Szabó Gyuri bácsi, ismertebb nevén a bükki füvesember. A gyászhírt a Györgytea oldalán közölték.
dec. 6
17:12
Így még egészen biztosan nem látta III. Károlyt (ATV)
Döbbenetes videó került elő III. Károlyról, amin az látható amint az uralkodó breaktáncol még 1985-ben.
dec. 6
17:12
A Ceu megnyitja budapesti könyvtárát (Könyves Magazin)
Közép-Európa legnagyobb angol nyelvű humán- és társadalomtudományi gyűjteménye várja a hallgatókat és a kutatókat.

Keresés