Szabályozói szempontból a következő év legfontosabb feladata az európai villamosenergia-piaci modell felülvizsgálata lesz, ráadásul egy olyan időszakban, amikor az ellátásbiztonság, a megfizethetőség és fenntarthatóság hármasa rendkívüli kihívások előtt áll - hangsúlyozta Ságvári Pál, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) straté
Árfolyamingadozás, szakemberhiány, költségnövekedés, infláció és anyaghiány – mindezek a tényezők együttesen a kkv-k 53 százaléka szerint jobban sújtják a hazai vállalkozások működését, mint a koronavírus járvány – derül ki a K&H kkv-k körében végzett kutatásából. Az infláció folyamatos emelkedése ráadásul 10-ből 9 céget érint hátrányosan, amit els
Először a világon Komáromban használják a kiterjesztett valóságot gyártási környezetben - mondta el a Business Menü Bombera Krisztinával interjúsorozat nyolcadik epizódjának főszereplője Tálos Péter, a Menedzserszövetség Év Menedzsere Díj kitüntetettje.
Hétvégén téliesre fordul időjárásunk, az esőt elsőként holnap délután az Alpokalján váltja fel havazás. Vasárnap már keleten is havazhat – írja az Időkép.hu.
Úgy tűnik, a baloldal is erősen érintett az ügyben, legalábbis Varju László DK-s képviselő pont az SMS-ekével egybevágó címmel tart majd sajtótájékoztatót.
A vízügyi infrastruktúra fejlesztését szolgáló projekt kezdődik az Európai Unió és a magyar állam 5,6 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásával a Tisza-völgyben.
Alapvető áruhiányt nem okoztak az európai uniós szankciók a blokk országaiban, és a korlátozások mindössze néhány szektor lehetőségeit erodálják – áll az Európai Bizottság által készített jelentésben.
Lakástűzben meghalt egy ember a Kecskeméthez tartozó Matkón csütörtök délután - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel.
Nem fizeti ki a gyártóit az egészségbiztosítási alapkezelő, mert kimerült a keret. Az érintettek attól félnek, nem élik túl a hiányt – írja a nepszava.hu.
Az MVM Next meghatározta a végső menedékes időszak utáni fix áras energia jövő évi tarifáit az érintett néhány tízezer, nem magánszemély ügyfél számára, a tervezhetőség érdekében a január elsejétől érvényes árakat már pénteken közzétették - hívta fel a figyelmet az MVM Next.
Győrben leleplezte az első villamosított szabadidő-autóját a CUPRA. A Terramart, az Audi Hungaria gyárának 200 munkavállalója előtt mutatták be, hiszen
Egy újabb tiarás pillanatban láthattuk Katalin hercegnét, hála egy keddi diplomáciai találkozónak. Valami azonban változott, és ezt a valamit Katalin hercegné megjelenésében kell keresned: segítünk, nem a ruháján...
December 13-án az Ökumenikus Segélyszervezettel karöltve Luca-napi Adománygyűjtést szervez a két csatorna azonos időben, élő adásban. Egymásnak adják majd a kilincset hazánk előadói és a 95.8 Sláger FM, valamint a Sláger TV műsorvezetői a december 13-ai adománygyűjtő nap keretében. A gigaméretű adománygyűjtő nap műsorvezetői Pordán Petra, Kiss Orso
Max Verstappen két kerékre akart pattanni, de jött a Red Bull és nemet mondott. A Honda ünnepségén az év végén a kétszeres világbajnok Marc Marquezzel találkozott. Verstappent lenyűgözte a motor, így szívesen tesztelt volna, de a kockázatokat felmérve az osztrák istálló nem engedélyezte a kalandot. “Szeretem nézni a MotoGP-t, tetszik, hogy olyan s