Nagy-Britanniában 23,5 százalékkal, 142 ezer 889 darabra nőtt az új autók eladása novemberben az egy évvel korábbihoz képest, már a negyedik egymást követő hónapban jegyeztek fel emelkedést - derült ki a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) honlapján közzétett adatokból.
Ahogy a magyar, úgy dönt történelmi csúcsokat az eurózóna inflációja is, novemberben 10%-ot tett ki az áremelkedés. Idén ráadásul egész évben a forint gyengülését lehetett végignézni, így annak, aki védené magát az inflációtól, miközben a forint további gyengülésére számít, jó választás lehet a Prémium Euró Magyar Állampapír, amely inflációkövető e
A baloldal becsapta a magyar pedagógusokat, amikor azt állította, hogy a hatályos sztrájktörvény nem felel meg az alaptörvényben rögzített szabályozásnak - hangsúlyozta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
30. születésnapja alkalmából nem mindennapi akcióval hívta fel a közlekedők figyelmét a szabálykövetésre az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság. Az Alföldi Tej Kft.-vel együttműködve november végén ezer doboz, egyliteres, 1,5 százalékos UHT tejet osztottak szét azok között, akik kipróbálták a budapesti, Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Közpon
Oroszországban idén 12,2 százalék lehet az infláció, ami a jövő év első három hónapjában 5 százalék alá kerül éves szinten - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz államfő egy biskeki megbeszélésen.
Az Instagram kinyilvánított célja lett, hogy az alkotók jobban megértsék az alkalmazás egyik legfrusztrálóbb aspektusát: a rettegett „shadowban”-t, az árnyékba küldést. Az alkalmazás frissíti a fiók státusz funkcióját, hogy segítsen az alkotóknak megérteni, a fiókjuk tartalma alkalmas-e arra, hogy ajánlott legyen a még "nem követők" számára
Az orosz elnök ezt a Sanghaji Együttműködési Szervezet és a Független Államok Közössége (FÁK) tagállamai védelmi miniszteri találkozójának résztvevőihez intézett videoüzenetében hangoztatta.
A kereskedési idő felénél felülteljesít a magyar tőzsde a vezető európai részvényindexekhez képest. A hazai nagypapírok közül az OTP vezeti az emelkedést, egyedül a Magyar Telekom részvényei vannak kisebb mínuszban.
2022. december 8-án este a budapesti Thália Télikertben tartott díjátadó ünnepségen az újságírót és televíziós műsorvezetőt, Kudlik Júliát Sára-Csoóri Életműdíjjal tüntették ki.
Többek között a készülő Nemzeti Digitális Állampolgárság Programról, a digitális állampolgárság jövő évi bevezetéséről és az együttműködési lehetőségekről esett szó.
Hegedüs Vera nyerte el idén a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjat, amellyel a legtehetségesebb pályakezdőket, a már rendszeresen publikáló, a tárgyévben új kötettel jelentkező, 35 évesnél nem idősebb szerzőket díjazzák. A 6 ezer eurós ösztöndíjat december 8-án este adták át.
Az elmúlt évek töretlen fejlődése után (indulás óta megtízszereződött az autópark és megnégyszereződött a szolgáltatási terület) a tegnapi nap bebizonyosodott, hogy nagyon is számolnak a benzinárral a fővárosi gépjárműtulajdonosok és nagyon úgy tűnik, hogy már nem csak a környezettudatos és „trendi” fiatalok körében lesz népszerű a közösségi autózá
„Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítése célú hitelprogram” című (GINOP-8.3.5-18) felhívás „b” hitelcéljára történő támogatási kérelmeket december 13-ig lehet benyújtani.
Magyarország időben és jól reagált az autóipari forradalomra, így mára az elektromos átállás Európa-bajnokává vált, és jó esélye van ezt megfejelni egy világbajnoki címmel is - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Tiszakécskén.
Franciaországban két újabb atomreaktor péntekre virradó éjjel ismét üzembe állt, így az ország elektromos hálózata jelenleg negyven reaktorral működik az 56-ból - jelentette be az Electrcité de France (EDF) áramszolgáltató vállalat egy nappal azelőtt, hogy az előrejelzések szerint jelentősen csökken a hőmérséklet az országban.
Baloldali pártok állhatnak a pedagógustüntetéseket szervező Tanítanék Mozgalom mögött – ezt bizonyítja az a hangfelvétel, amely a Hír TV birtokába került. Tordai Bence, a Párbeszéd társelnöke egy telefonbeszélgetésben azt kéri a mozgalom egyik tagjától, hogy ne beszéljenek a kapcsolatukról a baloldallal. Úgy fogalmaz, idézem: nektek sem jó, ha össz
Franciaországban két újabb atomreaktor péntekre virradó éjjel ismét üzembe állt, így az ország elektromos hálózata jelenleg negyven reaktorral működik az 56-ból - jelentette be az Electrcité de France (EDF) áramszolgáltató vállalat egy nappal azelőtt, hogy az előrejelzések szerint jelentősen csökken a hőmérséklet az országban.