Hétfőn sokfelé indul felhős, borongós idővel a nap, többfelé pára, köd, szitálás is kialakulhat, a keleti és északkeleti tájakon esőre is számtani kell. Napközben délen, délkeleten több órára kisüthet a nap, máshol felhős, borongós, helyenként tartósabban párás időre van kilátás, északkeleten, valamint nyugaton, északnyugaton eső, zápor is kialakul
Ázsiában jó hangulatban telt a kereskedés, azt követően, hogy a befektetők egyre optimistábbak a kínai szigorú járványügyi korlátozások enyhítését követően. Európában kedvezőtlen hangulatban indul a kereskedés, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján pedig Amerikában is mínuszban nyithatnak a tőzsdék. Gazdasági események szempontjából
A Magyar Szakszervezeti Szövetség(MASZSZ) januárra 15 százalékos nyugdíjemelést tart elfogadhatónak, a szövetség nyugdíjas tagozata pedig elvárja, hogy a 160 ezer forint alatti nyugdíjból élőket egyösszegű 50 ezer forinttal sürgősen kompenzálja a kormány - derül ki a MASZSZ hétfői közleményéből.
Két héttel ezelőtt jelentette be a Mol, hogy jelentős mennyiségű kőolajat talált Vecsés határában. A hírről azonban a Mol nem számolt be a Budapesti Értéktőzsde honlapján, ezt kifogásolta a Magyar Nemzeti Bank, amely felügyeleti bírságot szabott ki az olajcégre.
A TanfolyamOKJ.hu 2022 szeptemberében felmérést készített az oldalán érdeklődők körében, amelyben arra volt kíváncsi, ki, miért szeretne felnőttképzésben részt venni. A beérkezett 4200 válasz alapján kiderült, hogy a szakmatanulás legfőbb motivációja a munkahelyváltás, de magas azok száma is, akik a papír miatt vagy éppen egy régi álom beteljesítés
Az igazán rászorulók szégyellik bajba jutottságukat, azt, hogy másra szorulnának, őket nekünk kellene megkeresnünk és támogatnunk egyénként, civil, vagy egyházi szervezetként - Vélemény.
Októberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 0,6 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 5,6, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 0,9 százalékkal csökkent, az üzemanyag-kiskereskedelemben 19,7 százalékkal
Egyre aggasztóbbnak tartja a nyugdíjasok helyzetét a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), ezért a januárra előrejelzett 5,2 helyett reálisan 15 százalékos nyugdíjemelést tart elfogadhatónak – derül ki az érdekképviseletek hétfői közleményéből. Az idős emberek helyzetének legalább átmeneti enyhítésére a szövetség nyugdíjas tagozata elvárja, hog
A Xiaomi 13 sorozat megjelenése előtt úgy gondoltuk összefoglaljuk nektek azt, hogy a megjelenés előtt mit tudunk eddig a készülékekről. Mutatjuk a részleteket. A Xiaomi 13 sorozat az első hivatalos információk szerint december 1-én került volna bemutatásra, de mivel meghalt Kínában az egykori kommunista párt főtitkára, ezért a nagyobb cégek elhala
Folytatja nagysikerű képzési programját a Microsoft: a LinkedIn-nel együttműködve világszerte 10 millió embert terveznek bevonni olyan képzésekbe, amelyek a digitális szektorban nagyon keresett hat szakterületen kínálnak tudást, és ezzel jobb esélyt az elhelyezkedésre. 350 ingyenes kurzus indul hét nyelven, ezekben a szakmákban: ügyintéző, projektm
Adásunk elején Gantner Barnabás elemezte a legfrissebb híreket az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban. Később pedig Skype-on kapcsoltuk Demkó Attilát, Billwachs Tibort és Dunda Györgyöt.
A jegybank ötmillió forint felügyeleti bírságot szabott ki a Mol Nyrt.-re, mert a cég a vecsési kőolajmező feltárásával kapcsolatos hírt nem a tőkepiaci működés szempontjából irányadó jogszabálynak megfelelően és felületeken tette közzé - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-vel hétfőn.
Nem a jogszabályoknak megfelelően tette közzé a MOL a vecsési kőolajmező feltárásáról szóló hírt, ezért az MNB ötmillió forintra bírságolta. Egy tőzsdei társaságnak nem a Facebook és a saját honlapja a hivatalos közzétételi hely. A hír hatással lehetett az árfolyamra is.
Ha a szolgálati járandóság mellett egyszerűsített foglalkoztatás keretei között dolgozik valaki, akkor ez korlátlanul mehet, a 3 600 000 forintos keretösszegbe nem számít bele? – kérdezte olvasónk. Winkler Róbert nyugdíjszakértő válaszolt.
Német lapok úgy tudják: a játékosok többsége nem akart politikai performanszokat a katari vébén, csak két játékos, Neuer és Goretzka erőltette azokat. Felelősséget vállalni viszont senki sem akar.
A jegybank ötmillió forint felügyeleti bírságot szabott ki a Mol Nyrt.-re, mert a cég a vecsési kőolajmező feltárásával kapcsolatos hírt nem a tőkepiaci működés szempontjából irányadó jogszabálynak megfelelően és felületeken tette közzé – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-vel hétfőn.
Miután a szépségkirálynő és a rapper elárulták, hogy kislányuk születik, az is kiderült, hogy eldőlt, mi lesz az új családtag neve. Erről Edina számolt be az Instagramon.
Folytatódnak a katari labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntői, hétfőn, 16 órakor Japán-Horvátország, 20 órától pedig Brazília-Dél-Korea összecsapást rendeznek.
Folytatódik a változékony idő a héten, a hét elején egy érkező hidegfront miatt csapadékra kell számítani, a hét második felében pedig inkább felhős, borult idő várható, többfelé esővel, záporral. A legmagasabb nappali hőmérséklet emelkedik, péntekre már 6-14 fok várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzés
A vérnyomás és a pulzus fogalmai gyakran összekapcsolódnak az emberek fejében, ráadásul mindkettőt szokta is ellenőrizni az orvos. Dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont szakembere elmagyarázza a különbséget és eloszlatja a tévhiteket.