Veszítjük el az egyik legfontosabb erőforrásunkat, a termőföldet - figyelmeztetett a Portfolio-nak adott interjújában Áder János. A Kék Bolygó Alapítvány kuratóriumi elnöke ennek kapcsán úgy vélekedett, hogy a föld minőségének megóvását támogatnunk kell hazai és uniós forrásokból is. Mindezek mellett Áder Jánossal beszélgettünk az alapítvány szemlé
Életbe lépett az uniós olajársapka az orosz kőolajra, ami a hazai üzemanyagárakra is hatással lehet az árfolyamon keresztül. A szakértői előrejelzés szerint ugyanakkor jelenleg Magyarországon inkább az a kérdés, melyik kúton lehet egyáltalán tankolni. A százhalombattai finomító újraindításán múlik minden - tették hozzá.
Természetkárosítással gyanúsít a rendőrség négy férfit, köztük egy fővadászt és egy hivatásos vadászt, amiért a gyanú szerint lelőtt egy fokozottan védett barátkeselyűt és több védett madarat elpusztítottak - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a police.hu oldalon hétfőn.
Bár nem ez a szívdöglesztő pasi volt a hercegné első szerelme, kétség sem fér hozzá, hogy Katalin igencsak rajonghatott érte, hiszen egy évig egy párt alkotott vele, és még Vilmost is megvárakoztatta miatta.
Idén októberben, a mai, friss KSH adatok szerint a kiskereskedelmi forgalom volumene 0,6 százalékkal növekedett. A körülményekhez képest kedvezőnek tűnő adathoz azonban eltérő irányú folyamatok járultak hozzá. Mutatjuk, hogy melyik termékkör okozta a növekedést.
Az energiaválság miatt idén még nagyobb a jelentősége a szociális tűzifaprogramnak, amely az 5.000 fő alatti településeken élő rászoruló családok részére nyújt segítséget. A program keretében 2374 településen mintegy 180-190 ezer rászoruló család kap a téli tüzelőjéhez segítséget. Ehhez a kormány 5 milliárd forint támogatást biztosít.
Az MNB ötmillió forint felügyeleti bírságot szabott ki a Mol Nyrt.-re a vecsési kőolajmező feltárása kapcsán, mert a kibocsátó a hírt nem a tőkepiaci működés szempontjából irányadó jogszabálynak megfelelően és felületeken tette közzé. A kőolajmező feltárásáról szóló hír a kibocsátó megítélését az általa megjelentetett közleménye, illetve közös
A hétvégén is megbeszéléseket folytatott az Európai Bizottság a tagállamokkal arról, hogy mi kerüljön a kilencedik uniós oroszellenes szankciós csomagba, amelyről a tanácsi döntés várhatóan egy héten belül megszületik – tudta meg a Politico.
Az Európai Központi Bank vezető fizetési szakértői a bitcoint marketingcsalásnak minősítették, amelyet nem szabadna szabályozási beavatkozással legitimálni - számolt be a Finextra. A sarkos vélemény szerint a bitcoin "utolsó dobását" láthatjuk jelenleg.
Létezik egy ortodox irányzat, mely szerint a jelszavak legyenek minél hosszabbak és összetettebbek, valamint cseréljük azokat minél gyakrabban. Valóban ettől lesznek a rendszereink biztonságosabbak? Pfeiffer Szilárd (Balasys) írásának első része.
2022 novemberében, országosan nyolcezer lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 60 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott – derül ki a Duna House adataiból.A Duna House becslése alapján novemberben stabilizálódott a visszaesés az ingatlanpiacon. Az ingatlanközvetítő hálózat által országosan becsült 8000 adásvét
A 2022. évi népszámlálás három szakaszában összesen 4,6 millió lakás- és 9,2 millió személyi kérdőív érkezett be. A nemzeti adatvagyon részét képező információk feldolgozása megkezdődött, az előzetes adatokat 2023 első negyedévére ígéri a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az örök, tehát a soha le nem bomló vegyi anyagok ellen hirdetett harcot egy vagyonkezelőkből álló koalíció, mivel szeretnék elérni, hogy az éghajlatváltozáson túl a biológiai sokféleségre és az emberi egészségre vonatkozó aggodalmakra is kiterjesszék a környezeti kockázatok kezelésére irányuló erőfeszítéseiket – számol be a hírről a Financial Times
2022 is számtalan balesetet tartogatott az autósportban, szerencsére döntő többségük során személyi sérülés nem történt. Tekintsünk vissza a szezon legnagyobb eséseire!
Októberben 0,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Október 21-én a Pierrot és ezzel együtt a Zsidai Gasztronómiai Csoport 40 éves lett. Rengeteg eseményt, találkozást és történetet rejt ez a 40 év. Ebbe enged betekintést 8 részes sorozatunk.
Lényegesen túlteljesítették a kormány elvárását és összesen egymilliárd háromszáz millió forintot spóroltak az intézmények. Varga Mihály Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott, az állam magán kezdte a spórolást. Az RTL Híradónak nyilatkozó szakértő szerint a takarékoskodást segítette az átlagoshoz képest jóval kedvezőbb időjárás is.
Mindössze ötévesen a szüleivel a svájci Alpokba utazott, ahol úgy meglepte a világoszöld rétek és a sötétzöld erdők színpompás keveréke, hogy megkérdezte édesapjától, ő is ugyanazt látja-e. A férfi badarságnak nevezte a kérdést, mondván, a retinája mindenkinek ugyanazt a képet mutatja, mire a kislány visszavágott: „igen, apa, a retinája mindenkinek
A korona ötödik évada azóta ragasztja a rajongókat a képernyő elé, hogy november elején felkerült a Netflixre. A sorozat a királyi család legjelentősebb eseményeit járja körül, amelyek az 1990-es években történtek velük, köztük Károly herceg és Diána hercegné keserű válását. De a walesi hercegné újdönsült románcairól is szó esik.
Ha nem akarjuk becsapni magunkat, érdemes belátni, hogy egy háborús film nézőközönsége nem feltétlenül moralizálás vagy esztétikai élmények miatt választja szabadidejében az ilyen filmeket. Szemforgatás volna
Max Verstappen az elmúlt két évben két világbajnoki címet nyert úgy, hogy két különböző riválissal és csapattal kellett megküzdenie ezért. 2021-ben az utolsó futam utolsó köréig vívott ádáz küzdelmet Lewis Hamiltonnal és a Mercedes-szel. Idén a bajnoki címet jóval hamarabb nyerte meg, de a szezon elején keménye csatát vívott a Ferraris Charles Lecl
Lapunk interjút készített a Bundestag védelmi bizottságának tagjával, a Luftwaffe nyugalmazott ezredesével, aki szerint a német hadsereg irányításában elsőbbséget élvez a politikai ideológia a szakmai érvekkel szemben.
Novemberben sem mozdult felfelé az itthon forgalomba helyezett külföldi használt személyautók száma: a Datahouse friss adatai szerint a használtimport volumene 9 663 volt, ami 19 százalékkal marad el a tavalyi hasonló időszakban regisztrált 11 963 darabtól.
Az összes tagállam, tehát Magyarország is jóváhagyta szombaton a 60 dolláros orosz olajársapkára vonatkozó szankciót, így az már mától hatályba tud lépni. Az oroszok máris elkezdték küldeni a fenyegető üzeneteket, amelyek az olajszállításokat érinthetik akár Magyarország irányába is. Így ez még inkább központi kérdéssé teszi, hogy mi lesz itthon a