2022. december 22. csütörtök

dec. 22
14:24
Ez fájhat Elon Musknak! A Firefox és Tumblr is csatlakozik a Twitter elleni ligához, amely a Mastodon közösségi hálózat körül formálódik (Blikk)
Az alternatív mikroblog platformok jó ideig nem rúghattak labdába a Twitter mellett. Aztán megjelent Elon Musk, aki Káosz kapitány karakterét felöltve menet közben próbálja megszerelni a szolgáltatás autóját, a legvadabb ötletektől sem visszariadva. Ez pedig utat nyitott más szolgáltatók, főként a Mastodon számára, amely mögé erős támogatók is beál
dec. 22
14:24
Elítélte az EU és több ország, hogy a tálibok kitiltották a nőket az egyetemekről (HírTV)
A nyilatkozat aláírói arra figyelmeztetnek, hogy a lépésnek következményei lesznek a közép-keleti országgal fenntartott kapcsolatokra.
dec. 22
14:24
Észak-koreai hackerek óriási lopott vagyonnal pénzelik az atomprogramot (Portfolio)
A dél-koreai hírszerzés szerint észak-koreai hackerek 1,5 ezer milliárd von, vagyis 1,2 milliárd dollárnak megfelelő kriptovalutát és más virtuális eszközöket loptak el az elmúlt öt évben. Az összeg nagy részét az ország atomprogramjára költhették.
dec. 22
14:24
Gazda interjú: Új New Holland traktor precíziós gazdálkodáshoz! (Agroinform)
Precíziós gazdálkodás: csodavárás vagy valódi hasznot hozó válasz a kihívásokra? A családi gazdálkodó válaszol.
dec. 22
14:24
BBC: Sokszorosára nőtt a Wagner zsoldoshadsereg létszáma, de már rég nem számít elitnek (444.hu)
Brit kormánytisztviselők szerint Putyinnak egyre nagyobb szüksége van a fizetett katonákra.
dec. 22
14:27
Nem a gép színe számít, hanem az, ami mögötte van – A Väderstad tökéletesítette a forgatásnélküli technológiát Sárváron (Agrofórum)
Minden évben saját termésversenyt rendeznek a partnereiknek, akik tőlük vásárolják a vetőmagot. Annak előállítása mind szójában, mind búzában és árpában nagyon komoly technológiai fegyelem mellett történik. Rendelkeznek saját repceprés-üzemmel, de az elmúlt években azt inkább leállították. A dolgozókat folyamatosan képzik, oktatják, kifejezetten me
dec. 22
14:27
A Kreml reagált Zelenszkij és Biden találkozójára (Növekedés)
Az Egyesült Államok az utolsó ukránig akar Oroszországgal közvetve harcolni - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságíróknak.
dec. 22
14:27
234 nevező a Szilveszter Rallyn (Racing)
Több mint 200 nevező, új kategóriák, különleges autók az idei Szilveszter Rallyn.
dec. 22
14:33
Ajándékozzuk meg a szeretettel felebarátainkat (Magyar Hírlap)
Karácsonyi üzenet a belgrádi érsektől.
dec. 22
14:33
Navracsics: Érkezhetnek az uniós előlegek, kiírhatják az első pályázatokat (Növekedés)
Elértük a célunkat, az év végéig minden olyan megállapodást aláírt Magyarország az Európai Bizottsággal, amely lehetővé teszi az európai uniós forrásokhoz való hozzáférést - közölte a területfejlesztési miniszter Facebook-oldalán csütörtökön közzétett videóüzenetében.
dec. 22
14:33
Elítélte az EU és több ország, hogy a tálibok kitiltották a nőket az egyetemekről (Mandiner)
A közös nyilatkozat szerint az intézkedés következményekkel fognak járni a tálibokkal fenntartott kapcsolatokra.
dec. 22
14:33
Elege volt, 26 év után válik férjétől az énekesnő (AC News)
Kim Wilde sokkoló nyilatkozatban jelentette be közösségi oldalán, hogy  26 év után válik férjétől, Hal Fowlertől.
dec. 22
14:35
Sebes György: Orbán világképét nem zavarja a valóság (Mandiner)
Jelentősen megöregedett és ha nem is száz éves, de túl van már a csúcson.
dec. 22
14:36
Mi történik Nagy-Britanniában? Katonák lepik el a reptereket (ATV)
Hatalmas káosz vár azokra az utasokra, akik az ünnepek alatt és között az Egyesült Királyságba kívánnak utazni, ugyanis a brit repülőtereken péntektől sztrájkba kezdenek a határőrök.
dec. 22
14:36
Karácsonyi üzenettel búcsúzik 2022-től a MAGE (autopro)
A jókívánságokon kívül a 2023-as év fő céljáról is szó esik a szervezet videóüzenetében.
dec. 22
14:39
Nyáron újra beindulhat az ingatlanpiac (MMonline)
Drasztikus visszaesést hozott 2022 minden tekintetben az ingatlanpiacon, és a rövid távú előrejelzések sem kecsegtetnek túl sok jóval. A koronavírus-járvány után tapasztalt gyors felívelésre nem lehet számítani, a szegmens talpra állása tehát nem egyik hónapról a másikra történik majd, de 2023 nyár végétől újra növekedésnek indulhatnak a tranzakció
dec. 22
14:39
Bódi Sylvie daruval és egy egész falu segítségével díszítette fel a karácsonyfáját (AC News)
A falu lakóinak segítsége kellett ahhoz, hogy az egykori nyuszilány fenyőfája ünnepi formát ölthessen.
dec. 22
14:42
Meghalt a legendás séf, a tikka maszala atyja (Infostart)
Elhunyt a pakisztáni származású skóciai Ahmed Aslam Ali.
dec. 22
14:42
Így is lehet: van, ahol másfélszeresére emelkedik a minimálbér jövőre (Blikk)
Törökországban 2023-tól nettó 8506 líra (mintegy 455 dollár) lesz a minimálbér, amely a legutóbbi, júliusi változtatáshoz képest 55 százalékos, míg a januárival összevetve 100 százalékos emelkedés – közölte Recep Tayyip Erdoğan török elnök csütörtökön Ankarában, az államfői palotában tartott sajtótájékoztatóján.
dec. 22
14:42
Orbán Ráhel most is úgy gondolja, hogy ők a férjével a saját lábukon állnak (SzMo)
A Mandinernek adott interjút a miniszterelnök lánya, ahol azt is elárulta, hogy a feltámadási misén találkoztak először Tiborcz Istvánnal.
dec. 22
14:45
Jogsértően hirdethetik a gymbeam.hu weboldalon forgalmazott étrend-kiegészítőket (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal eljárást indított a gymbeam.hu fitnesz-webáruházat üzemeltető szlovák vállalkozással és annak magyarországi leányvállalatával szemben. A cégek ugyanis valószínűleg megalapozatlan egészségre vonatkozó állításokkal, esetenként gyógyhatás-ígéretekkel, megtévesztő árfeltüntetéssel, továbbá a forgalmazáshoz szükséges bejelenté
dec. 22
14:45
Szergej Sojgu szemlét tartott a műveleti övezetben (Demokrata)
A műveleti zónában ellenőrizte az orosz védelmi miniszter a katonák ellátását és életkörülményeit.
dec. 22
14:45
Fudan-ügy: Baranyi Krisztina az Alkotmánybírósághoz fordul (Mandiner)
Ferencváros polgármestere a Facebookon reagált a hírre, hogy az Alkotmánybíróság elkaszálta a népszavazási kezdeményezését.
dec. 22
14:45
Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton (Autószektor)
A közlemény szerint a két feldíszített vasúti kocsi - amelyek közül az egyik külső világítást is kapott - óránként indul a végállomásokról a téli szünetben mindennap, a téli hétvégi menetrend szerint, szenteste napján és újévkor azonban rövidebb lesz az üzemidő. A menetrend a Gyermekvasút honlapján érhető el. A hagyományos vonatokon kívül december
dec. 22
14:45
Torokszorító időutazás békéből háborúba: így változott Kijev karácsonyfája az elmúlt tíz évben (rtl.hu)
Az euromajdanos idők forradalmi-indusztriális karácsonyait a hagyományos ünnepi pompa évei követték Kijevben. De hogyan fest a karácsony jelképe a háború évében? Képes beszámoló arról, hogyan alakult át a fővárosban felállított ország karácsonyfája 2012 és 2022 között.
dec. 22
14:47
Hont András: Ha az ellenzék nem létezik, ne létezzen a gondjaira bízott város sem (Mandiner)
Várom Budapest főpolgármesterének véleményét, hogy cimborái kinyírják a város éjszakai életét.
dec. 22
14:48
Egy év alatt 100 százalékkal emelkedik a minimálbér – Törökországban (Privátbankár)
Törökországban 8506 líra, azaz 455 dollárra nő a kötelező legkisebb kereset nettó összege. Az infláció októberben 85 százalékon tetőzött.
dec. 22
14:48
Érdekes új szabály az apaszabadságnál (Infostart)
Kihirdették a Magyar Közlönyben a törvényt. A vele együtt megjelent kapcsolódó kormányrendeletből újdonság is kiderült.
dec. 22
14:48
Kiderült: méregdrága olimpia volt a japán (Portfolio)
Az idén júniusban közöltnél jóval többe került a tavalyi tokiói olimpia és paralimpia megrendezése.
dec. 22
14:48
Fittyet hánynak a magyarok az egyik legdruvább kórra: sokan önként betegítik meg magukat (Pénzcentrum)
Sokféle tévhit kering az egészséges táplálkozással és a szívegészséggel kapcsolatban az emberek fejében mutatott rá a Huawei tíz európai országban, köztük Magyarországon készült friss kutatása. A felmérés arra is rávilágított, hogy noha a válaszadók többsége tisztában van a szív egészsége szempontjából helyes táplálkozási szokásokkal, nem feltétlen
dec. 22
14:49
Gajdics Ottó: A legnehezebb év (Mandiner)
Erősen megpróbálja mindazokat, akiket szeret a mi Istenünk. Ezt tapasztaljuk lassan tizenharmadik éve, amióta úgy döntött végre a magyar nép, hogy szívesen együtt él a posztkommunistákkal, csak ne ők legyenek az ország élén.
dec. 22
14:51
Beújított a Twitter: BTC és ETH árindexeket adott a keresési funkcióhoz (BitcoinBázis)
A Twitteren a “$Bitcoin”, “Bitcoin ár” és “BTC ár” keresések árfolyamdiagramot jelenítenek meg. A Twitter közösségi médiaplatform egy új kriptofunkcióval
dec. 22
14:51
Baranyi Krisztina nem nyugszik bele a Fudan-népszavazás elkaszálásába, az Alkotmánybírósághoz fordul (rtl.hu)
Az Alkotmánybíróságnak 30 napja lesz döntenie, így január végére derülhet ki, lesz-e népszavazás a kínai egyetemről.
dec. 22
14:51
Száznegyven gramm aranyékszerekkel lepte meg szeretteit a rapper (AC News)
G.w.M. és zenésztársai nagyon sokat dolgoztak az idén, ezért az egész éves munkájukért cserébe a rapper bőkezűen megjutalmazza kollégáit.
dec. 22
14:54
Karácsony más országokban: Franciaország (Vital)
Az egyik hagyományos karácsonyi étel a „Dinde aux marrons“, a gesztenyével tálalt pulyka. Egyes házaknál egy különlegesség is asztalra kerül, a „Reveillon“, ami...
dec. 22
14:54
Megsebesült a volt Roszkoszmosz-vezér és a helyi kormányfő Donyeck ukrán ágyúzásában (Blikk)
Két ember életét vesztette, és mások mellett Dmitrij Rogozin volt orosz miniszterelnök-helyettes, a Roszkoszmosz orosz űrügynökség volt vezérigazgatója, valamint Vitalij Hocenko, a Donyecki Népköztársaság kormányfője is megsebesült, amikor ukrán tüzérségi támadás ért egy donyecki szállodát – közölték csütörtökön orosz hírügynökségek.
dec. 22
14:54
Rezsiárak januártól: itt a nagy bejelentés! (Agroinform)
Éjszaka érkezett a hír, miszerint átlagfogyasztás felett sem emelkednek az árak.
dec. 22
14:54
Rétvári: A szülők többsége elégedett az iskolával és a tanárokkal (ATV)
Több mint 130 ezren küldték vissza a szülői konzultációs kérdőívet, a válaszadók döntő többsége elégedett az iskolával és a tanárokkal, nyugodt szívvel engedi az oktatási intézménybe a gyerekét - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatorna műsorában.
dec. 22
14:54
Elfogadta a partnerségi megállapodást az Európai Bizottság, de a kifizetést szigorú feltételekhez kötik (SzMo)
9000 milliárd forintot kap Magyarország a partnerségi megállapodás értelmében - amennyiben teljesíti a feltételeket. Navracsics Tibor szerint ezzel „elértük a célunkat”.
dec. 22
14:56
Ez minden munkavállalót érint: aláírták a jövő évi minimálbér-megállapodást (Agroinform)
A legfontosabb feladat a foglalkoztatási szint fenntartása.
dec. 22
14:56
Égve felejtett gyertya okozhatta egy idős ember halálát Dunaújvárosban (ATV)
A katasztrófavédőket szerda délután riasztották egy ötemeletes dunaújvárosi társasház lakásához.
dec. 22
14:57
Nem lesznek hivatalos személyek a szerbiai tanárok (Magyar Hírlap)
Egy pedagógus bántása bűncselekménynek minősülhet.
dec. 22
15:00
55 százalékkal emelik a minimálbért, megvan rá az okuk (Infostart)
Törökországban 2023-tól nettó 8506 líra (mintegy 455 dollár) lesz a minimálbér, amely a legutóbbi, júliusi változtatáshoz képest 55 százalékos, míg a januárival összevetve 100 százalékos emelkedés.
dec. 22
15:00
Van összefüggés a borospohár mérete és a fogyasztás mértéke között (Blikk)
Egy nemrég megjelent angliai tanulmány összefüggést talált a borospoharak mérete és a vizsgálatban részt vevők borfogyasztása között.
dec. 22
15:00
55 százalékkal nő a minimálbér Törökországban (Piac és Profit)
2023-tól nettó 8506 líra (mintegy 455 dollár) lesz a minimálbér, amely a legutóbbi, júliusi változtatáshoz képest 55 százalékos, míg a januárival összevetve 100 százalékos emelkedés - közölte Recep Tayyip Erdogan török elnök.
dec. 22
15:00
Elfogadta a partnerségi megállapodást az Európai Bizottság, de a kifizetést szigorú feltételekhez kötik (SzMo)
9000 milliárd forintot kap Magyarország a partnerségi megállapodás értelmében - amennyiben teljesíti a feltételeket. Navracsics Tibor szerint ezzel „elértük a célunkat”.
dec. 22
15:03
Kevesebbet költünk jövőre (MMonline)
A változatos világgazdaság egyik elkerülhetetlen következménye, hogy egyes piacok élesebben fogják érezni az infláció és az emelkedő kamatlábak hatását, mint mások. A turbulens gazdasági helyzet ellenére viszont az utazások és élmények iránti kereslet változatlanul magas, és inkább a fizikai javakon próbálnak spórolni a fogyasztók.A Mastercard Econ
dec. 22
15:03
Karácsonyfa, bejgli, szaloncukor – innen erednek a karácsony hagyományos kellékei (Mandiner)
Miért éppen bejgli? Miért éppen szaloncukor? Miért éppen karácsonyfa? Mutatjuk!
dec. 22
15:03
Száznegyven gramm aranyékszerrel lepte meg szeretteit a rapper (AC News)
G.w.M. és zenésztársai nagyon sokat dolgoztak az idén, ezért az egész éves munkájukért cserébe a rapper bőkezűen megjutalmazza kollégáit.
dec. 22
15:06
Pirosnál megtört a jég? Úgy néz ki, nem tudott ellenállni a villa csődörének (Blikk)
Már hetek óta megy a huzavona Piros és Barna között, ám most úgy tűnik, hogy a lány beadta a derekát, és lefeküdt a villa csődörével.

Keresés