Az OTP a BÉT honlapján bejelentette, hogy a Csányi Péter, a bank elnök-vezérigazgatójának fia, kedvezményes részvényvásárlási program keretén belül OTP-részvényeket hívott le december 21-én.
Bár végül nem Mimi nyerte el Árpa Attila szívét a randishowban, stílusa és szépsége sokakat lenyűgözött. Bizonyára jó néhányan megfogalmazták magukban azt, hogy szívesen fogadnának tőle divattippeket – vágyuk most valamilyen formában teljesülhet, ugyanis alkalmi áron szerezhetik meg Mimi megunt ruhadarabjait.
A bíróság bűnösnek mondta ki sportrendezvényen elkövetett rendbontás vétségében, ezért egy évre próbára bocsátotta azt a férfit, aki a november 20-i magyar-görög válogatott labdarúgó-mérkőzésen beugrott a pályára.
Egy személyautó érintőlegesen ütközött egy szemből érkező, tartálykocsit szállító nyerges vontatóval, utóbbi „az útárokba haladt”, a tartály felborult – írták.
Rico tortával lepi meg Máriót szülinapján, fergeteg partyt vártunk, inkább beszélgetések lettek, például Barna és Piros közt, aki megelégelte a fiú játszadozásait. A Manó Napok újabb feladata több villalakón kifogott, Bibi főmanóként ráadásul irányítás helyett ágyba bújt. Készül a közelgő Karácsonyra a villa, melynek eseményeit 24 órában lehet élve
Az InfluenceAIR Podcast legújabb adásában elsősorban az influencerek bevételi forrásainak jártunk utána, melyben Alexy Vivien és Nessaj tartalomgyártók voltak a beszélgető partnereink.Alexy Vivien közel 6 éve indította el saját YouTube csatornáját, ahol azóta is divat, szépségápolás és életmód témákkal foglalkozik, némi humorral és saját személyisé
Tíz díjkategória, köztük a legjobb nemzetközi film- és dokumentumfilm-kategória rövidlistáját hozta nyilvánosságra az amerikai filmakadémia, ebből a mezőnyből kerülnek majd ki az januárban Oscar-jelöltek.
Az Egyesült Államokban ezen a héten egy nagy téli vihar az elmúlt négy évtized leghidegebb karácsonyát hozhatja az ország egyes részein az előrejelzők szerint.
Az Ünnepelt című műsor és a Csináljuk a fesztivált! mellett karácsonyi klasszikusokkal és egy várva várt hazai filmpremierrel is készül a csatorna az ünnepi időszakra.
Két ember életét vesztette és mások mellett Dmitrij Rogozin volt orosz miniszterelnök-helyettes, a Roszkoszmosz orosz űrügynökség volt vezérigazgatója, valamint Vitalij Hocenko, a Donyecki Népköztársaság kormányfője is megsebesült, amikor ukrán tüzérségi támadás ért egy donyecki szállodát - közölték csütörtökön orosz hírügynökségek.
A jövő nyári budapesti atlétikai világbajnokság eddigi jegyeladási eredményei felülmúlják a nemzetközi szövetség (WA) várakozásait – számolt be közösségi oldalán Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár csütörtökön.
A Schleswig-Holstein tartomány parlamentje egyértelműen elkötelezte magát amellett, hogy a nyugati parton egy elektromos autó akkumulátorcella-gyárát építsenek. A képviselők csütörtökön egyhangúlag megszavazták a svéd Northvolt csoport terveinek lehető legnagyobb támogatását a heidei telephelyen. Fotó: Northvolt "Az emberek továbbra is Heide melle
A Forma-1-es korábbi versenyigazgatója, Michael Masi nem kommentálta azokat a feltételezéseket, amelyek szerint ő lehet a befutó Andrew Westacott helyére az Ausztrál Nagydíj főnöki posztján. Westacott, az Ausztrál Nagydíj Bizottság vezérigazgatója a napokban jelentette be, hogy nem kívánja meghosszabbítani szerződését, és jövőre távozik a 2011 óta