2022. december 2. péntek

dec. 2
16:06
Advent Bazilika: családi programokkal vár Európa legjobb karácsonyi vására (Hamu és Gyémánt)
Egyedi programok, fényfestés, szelfipont, jégpálya, valamint kézműves és gasztronómia kiállítók fogadják az ünnepelni vágyókat Budapesten, a Szent István Bazilika előtti téren. Az Advent Bazilika Európa egyik legszebb ünnepi rendezvénye, amely már két alkalommal is elnyerte az Európa legjobb karácsonyi vására címet. A rendezvény idén újra diadalmas
dec. 2
16:12
1,3 millió magyarnak luxus volt, ha hús került az asztalra (Menedzsment Fórum)
2022-ben minden eddiginél jobban hozzá kellett szoknunk ahhoz, hogy megdrágult az élet, és lényegesen többet hagyunk ott a boltokban. A probléma azonban nem újkeletű, hiszen már a korábbi években is bőven akadtak olyanok, akiknek az étkezésben is nélkülöznie kellett.
dec. 2
16:12
Fidesz: a dollárbaloldal szankciópártisága veszélyezteti Magyarországot (Demokrata)
A „guruló dollárokért” cserébe simán beáldoznák hazánk biztonságát és energiaellátását – reagált a Fidesz.
dec. 2
16:12
Jakab Péter: Múltkor elkéstem a tatabányai fórumomról, mert alig találtam benzinkutat (Mandiner)
Orbán ma azt mondta a rádióban, hogy rajta kívül szinte mindenki hibás a válságért, s nem tudja mi jön most, de a magyarok csak töltsék ki a nemzeti konzultációt, az segít.
dec. 2
16:12
Saját biztonságunkkal másokra is vigyázunk – 5+1 tipp a biztonságos közlekedésért (Racing)
A közelgő téli, egyre ködösebb és esősebb időjárás fokozott figyelmet igényel az utakon, ezért kifejezetten fontos, hogy a sofőrök ügyeljenek magukra és utasaikra. Az elővigyázatosság, az előkészületek és a másokra is ügyelő vezetés az utakon pedig általánosan biztonságosabbá teszi a közlekedést. Ehhez gyűjtöttünk össze hasznos tippeket, amelyeket
dec. 2
16:15
Már októberben földbe állt a lakossági hitelezés (Adózóna)
Közel a felére esett vissza a lakáshiteleknél az új szerződések összege az előző évihez képest, és már a személyi kölcsönök iránt is csökkent a kereslet. A babaváró hitel pedig még soha nem teljesített ilyen rosszul. Az átlagos hitelköltség mutató közben októberben már a 10 százalékot is meghaladta a lakáscélú kölcsönöknél – derül ki a Bank360.hu ö
dec. 2
16:18
Váratlant léptek a magyar profi befektetők – Újra eljött a részvények ideje? (Portfolio)
Hónapok óta csökkent a részvények, és ezzel párhuzamosan nőtt a kötvénybefektetések súlya a hazai portfóliómenedzserek modellportfólióiban egészen novemberig. Az állampapír-hozamok csökkenése jó kiszállási pontokhoz vezetett, így a hazai profik ezt ki is használták. A szakemberek a Portfólió-ajánlók keretében kifejtették, hogy akár a medvepiac vége
dec. 2
16:18
Változások az LG-nél (MMonline)
Szervezeti változásokat jelentett be az LG Electronics (LG), amelyeknek köszönhetően a vállalat felkészültebben nézhet szembe a jövő kihívásaival. A szervezeti átalakítás elsődleges célja, hogy felgyorsítsa a jövőbeni növekedést, és továbbra is garantálja, hogy az LG egyedi élményt és értéket kínáljon a vásárlók számára.Az LG haladó szellemiségű st
dec. 2
16:18
Vádat emeltek egy pillanatragasztózós klímaaktivista ellen (Mandiner)
Sikerült az akciójával egymillió forintos kárt okoznia.
dec. 2
16:18
Az ügyfelekért és a dolgozókért (Magyar Mezőgazdaság)
Több, mint 10 évvel ezelőtt döntötték el, 2012-ben pedig bele is vágott nagyszabású telephely-fejlesztési programjába az Axiál Kft. Azóta 10 új telephelyet adtak át és ötöt újítottak fel. A legújabbat a napokban avatták Felsőzsolcán.
dec. 2
16:24
Itt az újabb magyar botrány: korrupcióval gyanúsítanak egy kormánytisztviselőt! (Blikk)
Közlekedési ellenőrzéssel összefüggő korrupció miatt gyanúsítottként hallgatott ki a nyomozó ügyészség egy kormánytisztviselőt - közölte a Központi Nyomozó Ügyészség (KNYF).
dec. 2
16:24
Mesébe illő hóesés borította be Kazincbarcikát (ATV)
December második napján megmutatta a tél az igazi arcát, országszerte több helyen kifehéredett a táj.
dec. 2
16:24
Keress valakit, aki úgy néz rád, mint Katalin hercegnő Vilmos hercegre: csodás pillanatot kaptak el a fotósok (Femcafe)
Nyolc év után Kate Middleton és Vilmos herceg visszatért az Egyesült Államokba. A királyi pár Bostonban tartózkodik, ahol hamarosan átadják az Earthshot-díjakat is.
dec. 2
16:24
Ausztrália legyőzésével kerülhet közelebb Argentína Messi álmának megvalósításához (HírTV)
Az argentin válogatottnak Ausztrália legjobbjait kell legyőznie a katari labdarúgó-világbajnokság szombat esti nyolcaddöntőjében ahhoz, hogy legnagyobb sztárjátékosának, a hétszeres aranylabdás Lionel Messinek maradjon reménye megvalósítani a vb-trófea megszerzéséről szövögetett álmát.
dec. 2
16:24
Ai Weiwei a kínai kommunisták miatt műalkotássá vált (Könyves Magazin)
Nézőként vagy olvasóként akadnak ritkán szerencsés pillanatok (például Marina Abramovic kiállítása is): ilyen volt, hogy pár hét különbséggel előbb Bécsben láthattam a kínai képzőművész, Ai Weiwei kiállítását az Albertina múzeumban, majd olvashattam 1000 év öröm és bánat című sokkoló és nagyszerű önéletrajzát, amiben egy családtörténetbe, sőt apa-f
dec. 2
16:24
Bűncselekménnyé nyilvánítaná az uniós szankciók megsértését az EU (SzMo)
Az Európai Bizottság szerint a háború rámutatott, hogy rendkívül fontos a szankciók végrehajtása és annak biztosítása, hogy azok megsértése ne legyen kifizetődő.
dec. 2
16:24
Az Igazából szerelem rendezője már sok mindent megbánt (WMN)
Hugh Grant is csak illuminált állapotban tudja végignézni a táncolós jelenetet, amelytől még mindig rosszul van.
dec. 2
16:24
Havi két alkalommal kereskedőtől is vehetünk fel pénzt ingyenesen (Demokrata)
A változtatás az úgynevezett cashback szolgáltatást könnyíti.
dec. 2
16:24
John O'Sullivan: Az amerikai külpolitika utópisztikus eszmék fogságába került (Mandiner)
Régen a nemzeti érdek, ma a woke ideológia terjesztése vezényli Amerika külpolitikáját, s úgy viselkedik, mint egy öngyűlölő nemzet – hangzott el a Danube Institute konferenciáján.
dec. 2
16:24
Bitcoin Kebab: tegyék meg tétjeiteket, kezdődjön a játék (BitcoinBázis)
Stier Kata és a Bitcoin Kebab ismét megérkezett. Az e heti adásban Kata az online szerencsejátékokról fog beszélgetni két vendégével,
dec. 2
16:30
Erős lépés jöhet az olajhatalmaktól, ez sokaknak fog fájni (Portfolio)
Egyes energetikai elemzők szerint az OPEC és az szövetségen kívüli olajtermelők vasárnap jelentős olajtermelés-visszavágásról dönthetnek, az energetikai szövetség ezzel reagálhat az orosz nyersolajexportra vonatkozó európai embargóra és az orosz olajra vonatkozó árplafon tervezetére.
dec. 2
16:30
Gyurcsány Ferenc bejelentette, ma indul a DK TV: a cipész maradjon a kaptafánál (ATV)
Szerinte nem dolga egy pártnak televíziót csinálni, de ma indul a DK online TV csatornája.
dec. 2
16:30
Kávéscsésze-teszt: ezzel a trükkel mérik fel az állásra jelentkezőket, te vajon átmennél? (Femcafe)
Egy ősi állásinterjús tesztet mutatunk, amellyel egyből leszűrhető a jelentkező hozzáállása.
dec. 2
16:30
Miért vásárolnak az emberek lottószelvényeket? (Hamu és Gyémánt)
A hozzáférhetőségi heurisztika segít megmagyarázni, hogy az emberek miért vásárolnak továbbra is lottószelvényeket.
dec. 2
16:30
Hamvay Péter: Az ellenzék most azt teszi, amivel 2024-ben elveszítené az önkormányzati választásokat (Mandiner)
Ha így megy tovább, a Fidesz legyőzésének elvi lehetősége is elveszhet.
dec. 2
16:30
A púpos Volvo Pv444 (Autószektor)
Az úttörő, biztonságos kompakt osztályú modell, amelynek dizájnja ma is ikonikusnak számít. Ezzel a modellel a Volvo a globálisan sikeres nagyszériás gyártók közé is bejutott. Az áramvonalas kialakítású, az akkori legmodernebb biztonsági technológiával felszerelt Volvo PV444-et megfizethető tömeggyártású modellként fejlesztették ki, és már a kezdet
dec. 2
16:30
Neuville: Az i20 gyorsabb lesz 2023-ban (Racing)
Thierry Neuville szerint a Hyundai i20 N Rally1 2023-ban tudja folytatni idei második félévi teljesítményét, sőt még gyorsabb lehet.
dec. 2
16:36
Korrupcióval és hivatali vesztegetéssel gyanúsítanak egy kormánytisztviselőt (ATV)
Közlekedési ellenőrzéssel összefüggő korrupció miatt gyanúsítottként hallgatott ki a nyomozó ügyészség egy kormánytisztviselőt - tudatta a Központi Nyomozó Ügyészség (KNYF) közleményben pénteken az MTI-vel.
dec. 2
16:36
Vizet pöfögő Toyota Hilux készül (Autónavigátor)
A 25 éves, immár ötödik generációjánál járó Prius, azaz a hibridek mellett a Toyota az üzemanyagcellás autók terén is piacvezető.
dec. 2
16:36
A magyar-török együttműködés mindkét ország közbiztonságát javítja (Demokrata)
Pintér Sándor külön méltatta azon török rendőrtisztek tevékenységét, akik a magyar határon teljesítenek szolgálatot.
dec. 2
16:42
Aki a Marsra megy, visszaútra már sose számíthat (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
dec. 2
16:42
Szijjártó: Új forrásokból szerzünk be energiát (Növekedés)
Magyarország energiaellátásában a földgáz kivételesen fontos szerepet játszik, ez a függőség azonban csökkenthető, egyebek mellett a villamosenergia-import növelésével is, a kormány ezért nagy erőkkel dolgozik ezen - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a szlovéniai Cirkovcében.
dec. 2
16:42
Canterburyi érsek: Nem szabad Ukrajnára erőltetnünk a békét (Mandiner)
Éles véleményt fogalmazott meg a brit vallási vezető.
dec. 2
16:44
Pilhál György: Lemondatná a kormányt (Mandiner)
Ne erőlködjön, kedves Anna, nem leszünk gyarmat.
dec. 2
16:48
Binance Advent: minden nap új ajándék vár (Kripto Akadémia)
December elsejétől egészen karácsonyig tart a Binance új, adventi ajánlata. Ennek keretében minden nap új ajándékot nyithatsz ki, ha ellátogatsz az oldalra és bejelentkezel a fiókodba.  Az adventi naptár keretében a Binance 1,5 millió dollár összértékű ajándékot oszt ki. A jutalmak között főleg apróságok lesznek, voucherek, NFT-t vagy valamilyen ke
dec. 2
16:48
Babavárók, figyelem! Rohannia kell, aki igényelné a kedvezményes hitelt, alig pár nap maradt csak (Pénzcentrum)
A Babaváró hitel 2023-as folytatásáról már döntött a kormány, ám az erről szóló rendelet egyelőre nem jelent meg, a konstrukció jövőbeni támogatási és jogosultsági feltételei pedig még változhatnak január 1-től. Annyi biztos csak egyelőre, hogy Babaváró hitel szerződés a jelenlegi feltételekkel 2022. december 31-ig köthető, ám aki ezt tervezi, anna
dec. 2
16:48
Ez az 5 típusú popsi létezik: Tudd meg, hogy a tiéd melyik csoportba tartozik! (Femcafe)
Mutatjuk a lehetőségeket.
dec. 2
16:48
Mariah Carey karácsonyi slágerének valójában szívszorító története van (Glamour)
A karácsonyi készülődés mindig izgalmas, és már egészen kis kortól varázslatos. Ma lehetséges, hogy a karácsonyi dalról egyből az All I Want For Christmas ugrik be Mariah Carey-től, de még a legnagyobb sztárok is rendre visszanyúlnak az igazi klasszikusokhoz, amiket már a szüleink is ismertek.
dec. 2
16:48
Szijjártó Péter: növelni kell a villamosenergia-importot (Demokrata)
A kormányzat nagy erőkkel dolgozik a földgáz-felhasználás csökkentésén.
dec. 2
16:54
Szijjártó Péter kevesebb orosz gázt aka (Menedzsment Fórum)
Miután a külgazdasági és külügyminiszter eddig az orosz gáz evangelistája volt, így meglepőnek hat Szijjártó Pétertől, hogy csökkenteni szeretné Magyarország gázfüggőségét. Más kérdés, hogy ezt áram importtal váltaná ki a miniszter.
dec. 2
16:54
Blikk Telekosár: Mónika anyósa kaparta le a nyerőlap matricáját (Blikk)
Idén is segít szerencsés olvasóinak a Blikk, hogy otthonukban megteremthessék az ünnepi hangulatot. Telekosár játékunkkal nap mint nap olyan utalványokat nyerhet, melyeket a karácsony közeledtével bátran felhasználhatnak
dec. 2
16:54
Fordulat: mutatjuk, mi történt a termelői árakkal (Agroinform)
Októberben az előző havihoz képest csökkent, éves összevetésben pedig lassult a termelőiár-infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteki jelentése szerint.
dec. 2
16:54
Mire készül a MOK? Rendkívüli körlevélben mérik fel, hány orvos hajlandó letétbe helyezni a felmondását (ATV)
A körlevél tartalma szerint komoly lépésre készülhet a Magyar Orvosi Kamara (MOK).
dec. 2
16:54
„A feminista filmművészet úttörő alkotását” szavazták meg mindenidők legjobb filmjének (Mandiner)
Egy 3 óra 22 perc hosszúságú, prostituáltról szóló filmről van szó.
dec. 2
16:57
1,7 százalékkal nőtt a cseh GDP a harmadik negyedévben (ProfitLine)
A harmadik negyedévben 1,7 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban az egy évvel korábbihoz viszonyítva, az előző negyedévhez mérve viszont 0,2 százalékkal visszaesett - közölte a felülvizsgált becslése alapján a Cseh Statisztikai Hivatal pénteken Prágában.
dec. 2
17:00
Demkó Attila: A kommunizmus most visszatért Európába (Mandiner)
Nem tetszik, nagyon nem.
dec. 2
17:06
Fokozódik a benzinkáosz Magyarországon, jövő héten sem szállít a Mol a kiskutaknak (Portfolio)
Egyre súlyosabbak az üzemanyagellátási problémák Magyarországon, a fehér kutak készlethiánya mellett a nagyobb szolgáltatók mennyiségi korlátozásra kényszerülnek, a jelenlegi állapot pedig akár 500 kutat is érinthet, ez a szám napról napra nő. A Mol nemrég újabb döntést hozott "az ország működése és energiabiztonsága" érdekében, és már a harmadik e
dec. 2
17:06
Fenyegető levelet kapott budapesti ukrán nagykövetség (ATV)
A véres csomagok állatszemeket tartalmaztak, melyeket Ukrajna hat európai nagykövetségére küldtek el.
dec. 2
17:06
Ráfekszik az e-infrastruktúra Szlovákia (autopro)
Északi szomszédunk komoly fejlesztésekbe kezd a töltési infrastruktúra területén.
dec. 2
17:06
Bajban a háziorvosok, felmondási hullám jöhet, ha nem kapnak segítséget (Forbes)
Budapesten a III. kerület szinte összes alapellátó orvosa összefogott azért, hogy az önkormányzat segítse őket a drasztikus rezsiköltségek fizetésében.

Keresés