Itthon továbbra is a második legdrágább vagyontárgy a gépkocsi. Már növekvő, de még mindig nem elég nagy körben elterjedt nézet, hogy érdemes tartalékolni a vásárlás utáni váratlan hibák javítására is. A kiterjesztett garancia ebben segít, ezzel hosszú távon nyugodtan tervezhetünk autóvásárlás után, hiszen ha egy váratlan műszaki hiba adódik, azt n
Ma hivatalosan is bejelentették, hogy az Andretti Autosport leszerződtette a háromszoros W Series bajnok Jamie Chadwicket, aki a 2023-as INDY NXT by Firestone szezonra csatlakozik hozzájuk. Chadwick az Andretti Autosport 28-as számú Dallarájával áll majd rajthoz. Ezzel 13 év óta ő lesz az első nő, aki teljes szezont teljesít az INDY NXT (korábban I
Baleset volt, nem szándékosan vágta falhoz 5 éves kisfiát – ezt vallotta a bíróságon az az apa, aki a vád szerint egy csomag keksz miatt kis híján agyonverte gyerekét Monoron, 2 éve. A férfi, aki évek óta terrorizálta családját, azt állította: ő csak ölbe vette kisfiát, hogy megbeszéljék, hová tűnt az édesség. Szerinte ekkor párja rákiabált, és ő f
A kényelmesebb és gyorsabb vásárlás érdekében – mivel a tranzakciók 60 százalékát már bankkártyával végzik az ügyfelek – a Budapesti Közlekedési Központ jegy- és bérletautomata-hálózatának egy része decembertől készpénzmentessé válik. A készülékek üzemeltetése ennek köszönhetően még kiszámíthatóbb és üzembiztosabb lesz – közölte honlapján a BKK.
A japán csapat 2-1-re legyőzte a spanyol válogatottat a katari labdarúgó-világbajnokság E csoportjának harmadik fordulójában, így előbbiek csoportelsőként, utóbbiak csoportmásodikként jutottak a nyolcaddöntőbe.
Hiába az ellenzéki képviselők tiltakozása, Újbuda DK-s polgármestere nem tágít: maga mellé vette a Gurcsány-pártba igazolt, korábban hivatali visszaéléssel vádolt Molnár Gyulát és Lakos Imrét.
Lando Norris nagyon hálás amiatt, hogy Sebastian Vettellel versenyezhetett. A német pilóta idén szögre akasztotta a sisakot, és aktív versenyzőként már nem kíván részt venni a száguldó cirkuszban. Versenyzőtársai Abu Dhabiban egy vacsorával búcsúztatták a négyszeres világbajnokot, de az egész hétvége a 35 éves pilóta visszavonulásáról és karrierjén
„A projektek már fejlesztés alatt állnak, jellemzően egy földrajzi területre összpontosulnak a beruházások, amelyek a hidrogén értéklánc széles skáláját fedik le.”
Összetört a Zámbó család. Anna néni halála hatalmas űrt hagyott mindannyiukban. A 96 esztendős édesanya, nagymama és dédnagymama elvesztésére nem voltak felkészülve. Tihamér és Árpi azt mondja, noha látták rajta, hogy gyengélkedik, de semmi sem utalt arra, hogy ekkora a baj. Abban bíztak, hogy édesanyjuk erős asszony, legyőzi majd a betegséget, his
Továbbra is zajlik a világ legnagyobb aktív vulkánjának kitörés. A hömpölygő lávafolyam lakott területet továbbra sem veszélyeztet, ám egy fontos útvonalat igen. Közben a hatóságok arra figyelmeztették az időseket és a légúti betegségben szenvedőket, hogy minél kevesebb időt legyenek a szabadban az úgynevezett vulkáni szmog miatt.
Élete végig börtönben a helye az ügyészség szerint annak a 44 éves kőbányai férfinak, aki két éve, nyáron halálra vert egy 77 éves férfit. A támadó élettársa és annak lánya lakott albérletben az idős embernél, konfliktusaik miatt a vádlott is neheztelt áldozatára, ezért támadt rá. Úgy tudjuk, a rendőröknek azt mondta semmire nem emlékszik.
Maradhat a lakásában az egyik bérlő, aki az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet szolgálati lakását bérelte, erről döntött első fokon a bíróság. Az állam azért akart nyolc családot kilakoltatni, mert szerintük már semmi nem indokolta, hogy ott lakjanak. A bíróság szerint az államnak cserelakást kellett volna biztosítani. Az ítélet
Zárva tartanak csütörtökön és pénteken Franciaországban a magánpraxisban dolgozó orvosok rendelői, miután sztrájkot hirdettek annak érdekében, hogy az egészségbiztosítási pénztár emelje a duplájára az alapszolgáltatásért megállapított tarifájuk összegét.
A német válogatott 4-2-re legyőzte Costa Rica csapatát a katari labdarúgó-világbajnokság E csoportjának harmadik fordulójában, de mivel a másik mérkőzésen Japán nyert Spanyolország ellen, a németek csak a négyes harmadik helyén végeztek és búcsúztak.
Fenntartható ellátási láncokat kell létrehozni, csökkenteni kell a klíma- és biodiverzitási célokra ártalmas tevékenységeket, és kompenzálni kell az elkerülhetetlen károkat.
A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner lesz az első F1-es csapatfőnök, aki a kulisszák mögötti könyvvel jelentkezik, amikor a “Surviving to Drive” című könyve jövő áprilisban a boltok polcaira kerül, keménykötésben. A Transworld Kiadó adja ki a művet, amely izgalmas betekintést ígér a csapat hullámvasút-évébe, amely során a csapat első brazíliai pole
2022 novemberében, országosan 8000 lakóingatlan cserélt tulajdonost, és 60 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott a Duna House adatai becslése és szerint.
Kolbászt töltenek, lovagolnak vagy éppen quadra pattannak – a Celeb vagyok, ments ki innen! kemény magja a műsor után is minden adandó lehetőséget kihasznál, hogy együtt töltsék szabadidejüket. Fecónál már szinte mindenki megfordult, Gergő pedig szlovákiai birtokán látta vendégül társait. A sztárok sok mindenre ráébredtek a dzsungelben, Vanda példá
A világ legnagyobb hibátlan gyémántja, egy Tyrannoszaurusz Rex koponyája és az amerikai alkotmány egy eredeti példánya – most mindháromra licitálni lehet New Yorkban. A Sotheby's aukciósház hagyományosan az ünnepi szezon kezdetén tart többnapos árverést luxuscikkekből. Kalapács alá kerül egy történelmi jelentőségű jegygyűrű is, amelynek bevételéből
Mentőautóval ütközött frontálisan egy BMW Miskolcon szerda délután. Négyen sérültek meg, ketten súlyosan. A mentő épp egy beteghez tartott. Egy kanyarban a kocsi átsodródott a szemközti sávba, majd a mentőbe csapódott. A kocsiban fiatalok utaztak, a sofőr és egyik utasa súlyosan megsérült.
Két fővárosi gimnáziumban is rendkívüli tanítási szünetet kellett elrendelni, mert a tantestület 90 százaléka megtagadta a munkát. Azért tiltakoztak, mert szerdán rendkívüli felmondással 8 kollégájuk munkaviszonyát is megszüntették polgári engedetlenségi akciók miatt. Összesen 61 iskolából félezer tanár szüntette be határozatlan időre a munkát szol
A hatályos jogszabályban foglaltak szerint – a korábbi évekhez hasonlóan – továbbra is azok a szarvasmarhatartók jogosultak az anyatehéntartás-támogatás igénybevételére, akik határidőn belül eleget tesznek az adatszolgáltatási kötelezettségüknek. Ehhez nyújt segítséget a Nébih fejlesztése, amely 2022. december 1-jétől előremenően is lehetővé teszi
A BBC által készített felvétel alapján úgy látszik, bírói hiba miatt estek ki a németek a labdarúgó-világbajnokságról. Ám nem az ő meccsüket vezető Stephanie Frappart és csapata hibázott.