Felmérések szerint a járvány okozta változások, a fejlődő technológia, valamint a társadalmi nyomás hatására az átlagos munkaidő az elmúlt években akár napi 2 és fél órával is megnövekedhetett. Ez sokaknál teljesen elmoshatja a munka és magánélet közötti határt. Éppen ezért a Heineken célja a legutóbbi Closer kampánnyal a munka és magánélet egyen
Hosszú házasság után, két évvel ezelőtt ismerkedett össze fiatal szerelmével Papp Gergő. A Reggeli műsorvezetője szerette volna titokban tartani kapcsolatát, de fotói lebuktatták. Most ismét az Instagramról derült ki, már nincs együtt kedvesével.
A Daihatsu Charade 1993-as kiadása ma már inkább a lenézett kategóriába tartozik, pedig egykoron ezzel az autóval a japánok néhány európai gyártónak is komolyan feladták a leckét. Ma még filléres tételnek számít, ám mivel egyre többen látják meg a történelmet mögötte, így az ára hamarosan az egekbe lőhet.
Kalle Rovanpera szerint jövőre sokkal szorosabb küzdelem alakulhat ki a Rally Világbajnokságon, a legfiatalabb világbajnok arra számít, hogy a Hyundai és az M-Sport is erősebb lesz 2023-ban. Kalle Rovanpera idén az első hét versenyen megszerzett öt győzelmével hatalmas előnyre tett szert, majd Új-Zélandon újabb győzelem után megszerezte első vb cí
Tegnap jelentős ralit produkáltak az amerikai tőzsdék, miután Jerome Powell amerikai jegybankelnök beszédében megerősítette, hogy lassít a kamatemelések ütemén az amerikai jegybank, még úgyis, hogy az infláció elleni küzdelemben elért eredményekkel nem elégedett. Ez a bejelentés meghozta a vevőket, és amerikai tőzsdék emelkedése után az ázsiai piac
Az örök eldöntendő kérdés, hogy a könyv vagy a belőle készült film, sorozat sikerült-e jobban. Mindenesetre, aki szeretné, még a decemberi bemutatók előtt gyorsan elolvashatja az adott könyveket. Az év utolsó hónapjára is jutott ugyanis bőven az adaptációs premierekből, így aztán animációs film, musical, valamint kortárs regény és egykori botránykö
Lezárult az első hazai Plastic Pirates - Go Europe! kampány, amelyben tizenöt magyarországi folyó és partszakasz mikro- és makroműanyag szennyezettségét kutatták a résztvevők - közölte a Tiszai PET Kupát működtető Természetfilm.hu Egyesület az MTI-vel.
A Magyar Közlöny legfrissebb kiadásából kiderült, több államtitkár távozik több minisztériumból, miközben új emberek is csatlakoznak az Orbán-kormányhoz december elsejével.
Ang Lee, a Pi élete és a Túl a barátságon rendezője ezúttal a kínai-amerikai harcművészet legendás alakjáról, Bruce Lee-ről készít filmet, akit ráadásul nem más, mint fia, Mason Lee alakít majd.
A dal a miénk! címmel indult új sorozat a Magyar Kultúra Podcastok-csatornán, amelyet a Petőfi Media Group indított a Petőfi Kulturális Ügynökség közreműködésével. A dal a miénk! - podcastsorozat azzal a céllal indult, hogy feltérképezze, milyen dalokat énekeltünk közösen különböző élethelyzetekben a rendszerváltás utáni harminchárom évben. Ezekne
A legutóbbi nyomáspróbán újabb műszaki gond akadt a Mol százhalombattai Dunai Finomítójában, ezért tovább csúszik annak újraindítása. Az újraindítást a magyar olajvállalat december másodikára, péntekre tervezte ezt, de így már bizonyos, hogy ez a héten elmarad.
Az alapkamat 7 százalékpontos emelése miatt jelentősen megemelkedik a kamatplafon. Január elsejétől így 37 százalékra emelkedik a személyi kölcsönöknél a maximum teljes hiteldíjmutató (THM), a hitelkártyák esetén pedig az 52 százalékot is elérheti.
A dél-koreai vállalat a következő év elején hivatalosan is piacra dobhatja a Samsung Galaxy S23 Ultra készüléket, aminek a kameráját most két csúcstelefonnal mérték össze. A Samsung a következő Samsung Galaxy S szériás Ultra modellel nagy dobásra készül a kamerák terén, ugyanis a szivárgásokból kiindulva lecserélik a 108 MP-es főkamerát egy saját g