2022. december 1. csütörtök

dec. 1
7:48
Itthon is kipróbálták: van, ahol működik a négynapos munkahét (WMN)
Négy munkanap alatt ugyanannyi feladatot, ugyanannyi pénzért – vajon működőképes lehet hosszú távon ez a gazdaságban? Egy magyar vállalatóriás kipróbálta. Nekik bejött. Nekünk pedig tanulságos.
dec. 1
7:48
Veszteséges lett a 4iG az első három negyedévben (Mínuszos)
A 4iG Csoport árbevétele 196,7 milliárd forint volt az idei első három negyedévben, az előző év azonos időszakában elért 53 milliárd forint után; az első kilenc hónapot 7,7 milliárd forint veszteséggel zárta. Az infokommunikációs vállalat konszolidált pénzügyi jelentése szerint a veszteséget leginkább a tárgyidőszaki vállalatfelvásárlások és ahhoz
dec. 1
7:48
Kapaszkodik a forint (Forbes)
Enyhe erősödéssel indul a reggel.
dec. 1
7:48
Schiffer András: A progresszív hadviselés célba vette a futballt (Mandiner)
„Ez egy nyílt színű provokáció és a kulturális imperializmus kifejeződése”, mondta az M5 műsorában.
dec. 1
7:48
Hazánk támogatja Finnország és Svédország Nato-tagságát (Magyar Nemzet)
Brüsszel miatt várat magára a magyar törvényhozás jóváhagyása.
dec. 1
7:48
Lehet igaz barátságot kötni felnőttként is? (egy.hu)
Vajon az a barátság az igazi, amit fiatalon kötünk? Később már nincs lehetőség és idő egy ilyen erős kötödés kialakulására? Vagy nem is kell már?
dec. 1
7:48
Csúnyán leszerepelt a Toyota bZ4X, vizsgálódik az autógyártó (Villanyautósok)
Megint túlórázhat a PR osztály.
dec. 1
7:50
Zelenszkij Ukrajnába hívta Elon Muskot (Mandiner)
Az ukrán elnök némileg agresszívnak tűnt.
dec. 1
7:54
Elemző: a kormány két fő terület támogatásával igyekszik elkerülni a recessziót (Infostart)
A Portfolio elemzője szerint indokolt, hogy a kormány rendeleti úton hajtson végre módosításokat a 2023-as költségvetésbe.
dec. 1
7:54
Egy fokkal jobb a forint helyzete, mint tegnap este volt (Menedzsment Fórum)
Erősödött a forint csütörtök reggelre az előző esti árfolyamához képest a főbb devizákkal szemben.
dec. 1
7:54
Óriási a baj, mégsem indul újra a százhalombattai olajfinomító: soha nem látott üzemanyaghiány lehet a benzinkutakon (Blikk)
Most már biztos, hogy december 2-án mégsem fog újraindulni a Mol százhalombattai Dunai Finomítója, miután a legutóbbi nyomáspróbán újabb műszaki gond akadt.
dec. 1
7:54
Koronavírusos lett Bill Clinton - így van most a volt elnök (ATV)
A volt amerikai elnök a közösségi oldalán jelentette be, hogy elkapta a koronavírust.
dec. 1
7:54
Energiaválság: a nukleáris energia felé fordulva hegesztőket toboroz Franciaország (hirado.hu)
A francia EDF energiavállalat hegesztők, csőszerelők és kazánkészítők új generációját szeretné felvenni annak érdekében, hogy elöregedő atomreaktorait megjavítsa, továbbá újabb erőműveket is építsen, ugyanis a jelenlegi európai energiaválság miatt az atomenergia ismét reneszánszát éli.
dec. 1
7:54
Sok helyen eshet az eső december első napján (vg.hu)
Csütörtökön 6 fok körül alakul a hőmérséklet.
dec. 1
7:54
Kulcsár Edinához előbb jött a Jézuska: fehér luxusautóval lepte meg őt szerelme, G.w.M (Life)
Ez az ajándék nem fért volna a fa alá.
dec. 1
7:54
Fontos figyelmeztetést adott ki a Spar, rengeteg pénzt veszíthetünk (Promotions)
A Spar tájékoztatása mindenki számára kiemelten fontos, ha nem akar pórul járni.
dec. 1
7:54
Nagyszabású politikai gyűlést hívott össze Kim Dzsong Un (Magyar Hírlap)
Az elmúlt években az észak-koreai vezető a decemberi vagy januári eleji gyűléseken az államügyeket tekintette át.
dec. 1
7:54
Nagyszabású politikai gyűlést hívott össze Kim Dzsong Un (Demokrata)
Még az év vége előtt nagyszabású politikai gyűlést akar Kim Dzsong Un.
dec. 1
7:54
Patrióta nyilatkozattal indított a mexikói legenda a kiesés után (Magyar Nemzet)
Hugo Sáncheznek már most nem tetszik, hogy külföldi kapitányt keres a válogatott élére a Mexikói Labdarúgó-szövetség.
dec. 1
7:54
Friss: Országszerte polgári engedetlenségbe kezdtek a tanárok válaszul társaik kirúgására (Nyugati Fény)
A résztvevő iskolák listája folyamatosan bővül.
dec. 1
7:54
Félmilliárd forinttal többet költöttek a Magyarságkutató Intézetben (rtl.hu)
A személyi juttatásokra fordított összeg is jócskán megugrott 2021-ben, összesen több mint 1,8 milliárd ment el.
dec. 1
7:56
Az ENSZ rekordösszegben kért pénzt segélyekre a megugró humanitárius szükségletek miatt (hirado.hu)
Az ENSZ humanitárius szervezeteinek jövőre 51,5 milliárd dollárra lesz szükségük, ami 25 százalékos növekedést jelent az ideihez képest.
dec. 1
7:57
Szinte ingyen lesz! Januártól jöhetnek a 37 %-os személyi kölcsönök és az 52 %-os hitelkártyák (ProfitLine)
Január elsejétől 37 százalékra emelkedik a személyi kölcsönöknél a maximum teljes hiteldíjmutató, a hitelkártyák esetén pedig 52 százalékot is elérheti ez a mutató.
dec. 1
8:00
Drágult a kötelező biztosítás (Piac és Profit)
Több mint 27 ezer forintos átlagdíjon kötötték meg az érintettek az új, kötelező biztosításaikat az év végi kampányban, ez 14 százalékos növekedést jelent a Netrisk.hu adatai szerint. A kampányban érintett autók átlagéletkora 20 év, a márkák toplistáját pedig a Suzuki vezeti az Opel és a Volkswagen előtt. A Netrisk.hu adataiból az is kiderült, hogy
dec. 1
8:00
Az EU nekimegy Elon Musknak - eltűnhet a Twitter Európából (Portfolio)
Az Európai Bizottság szerdán betiltással fenyegette meg Muskot, ha a Twitter nem tartja be a szigorú tartalmi moderálási szabályokat. Eközben Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter jelezte, hogy Washington felülvizsgálja a közösségi hálózat megvásárlását - írja a Financial Times.
dec. 1
8:00
Nagyszabású politikai gyűlést fog tartani Észak-Korea (vg.hu)
Phenjan az elmúlt időszakban rakétakilövésekkel került be a nemzetközi hírekbe.
dec. 1
8:00
Az ENSZ rekordösszegben kért pénzt segélyekre (Demokrata)
Jövőre valósítanák meg a valaha volt legnagyobb humanitárius programot.
dec. 1
8:00
„Hát persze, hogy kirúgnak. Ez egy ilyen ország” – Dés László a Forbes Kilövésen (Forbes)
A legfontosabb gondolatok az idei utolsó Forbes eseményről.
dec. 1
8:00
Az Airbus bemutatta hidrogénüzemű, környezetbarát hajtóművét (Autószektor)
Az MTI-nek küldött közleményükben jelezték: ez a hajtóművi rendszer a tervek szerint megoldaná, hogy 2035-re felszálljon az első nulla károsanyag-kibocsátású repülőgép. Az Airbus az évtized közepe felé kezdi meg az üzemanyagcellás hajtómű-rendszer földi és repülési tesztelését. A kísérletekre a ZEROe nevű, a kísérletek bemutatását szolgáló tesztgép
dec. 1
8:00
Az egykori szépségkirálynő, Bálint Antónia zokogva vallott anyagi problámáiról (rtl.hu)
Nem él nagy lábon.
dec. 1
8:06
Az aktív dolgozók 60 százaléka nem igazán tudja, hogy miben jó (Infostart)
A munkavállalók 40 százaléka szívesen váltana munkahelyet, viszont közel kétharmaduk nem rendelkezik megfelelő szintű önismerettel – hangzott el a Fiatal Vállalkozók Hetén.
dec. 1
8:06
Erősödéssel indította a reggelt a forint (ATV)
Erősödött a forint csütörtök reggelre az előző esti árfolyamához képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
dec. 1
8:06
Amerika mossa kezeit az európai válság miatt (hirado.hu)
Az Egyesült Államokat védelmező cikk szerint senki sem tiltotta meg Európának, hogy profiltáljon a háborús helyzetből.
dec. 1
8:06
Körözött Lamborghinit fogtak a rendőrök, a határon bukott le a sofőr (BorsOnline)
A Csanádpalota Autópálya Határátkelőhelyen foglalták le a luxusautót a magyar rendőrök.
dec. 1
8:06
A katari vébén úgy töltik a focilabdákat, mint a telefonokat (Bitport)
Nem csak az elnézett lesgólok lesznek nemsokára a múlt emlékei, de az is, hogy a labdákat elég levegővel feltölteni a meccsek előtt.
dec. 1
8:06
Konténer: a Mahart-program erősítheti a regionális pozíciót (Transpack)
Hazai konténervilág az intermodalitás jegyében: bérbe vette a Bud Air Cargo nagy területét a Mahart.
dec. 1
8:06
Nem indul újra százhalombattai finomító, baj lehet a benzinkutakon (Mandiner)
Tovább csúszik a Mol Dunai Finomítójának újraindítása, aminek következményei lesznek.
dec. 1
8:06
Zsidózott és a baloldalt is szidta a pesterzsébeti jobbikos képviselő (Magyar Nemzet)
Juhák Tamás a judapestező Bíró László kampányát is támogatta.
dec. 1
8:08
A disznók a 26. emeleten laknak (Mandiner)
Függőleges istállók a húsfüggőség kielégítésére: megnyílt Kínában a malachotel.
dec. 1
8:08
Puffy barát, a férfipótló medve (Magyar Nemzet)
Mintha globálisan megbicsaklott volna a kapcsolatépítés.
dec. 1
8:10
Több gyanúsítottat is kihallgatott a rendőrség a Városháza-botrányban (Magyar Nemzet)
Az ügyben kiszivárgott felvételek szerint rendszerszinten működött a baloldali korrupciós gépezet a fővárosban.
dec. 1
8:12
„A magyarság nem egy télikabát, amit az ember tavasszal eltesz” – ezt gondolja a magyarságról Leslie Mandoki (Metropol)
Új, magyar nyelvű albumot készített a Mandoki Soulmates.
dec. 1
8:12
ORFK: több mint 13 ezren érkeztek Ukrajnából szerdán (hirado.hu)
Vonattal szerdán 89 ember, köztük 29 gyermek érkezett Budapestre az ukrajnai háború elől menekülve.
dec. 1
8:12
Megerősíti csapatait Szíria területén Oroszország (vg.hu)
A szíriai művelet során a törökökkel is szembe kerülhetnek az oroszok.
dec. 1
8:12
Megfagyott a levegő a forgatáson: Polgár Árpád hazaküldte Gáspár Evelint (BorsOnline)
Megfagyott a levegő a Hal a tortán szerdai adásának forgatásán, amikor Polgár Tünde vacsoraestjén összeszólalkozott a vendéglátó férje és Gáspár Evelin. A feszültség abból alakult ki, hogy csúszott a forgatás, amiért Polgár Árpád, a vendég édesanyját, Bea asszonyt hibáztatta.
dec. 1
8:12
Portfolio: Nyugdíjreformra készül a kormány, még tovább emelhetik a nyugdíjkorhatárt (SzMo)
A portál szerint a kormány egy reformcsomag részeként ígéretet tett az EU-nak arra, hogy 2025. március 31-ig módosít a nyugdíjrendszeren.
dec. 1
8:12
Áll a bál a királyi család körül: „Afrika mely tájékáról érkezett”? (Demokrata)
Rasszista botrány miatt lemondott a néhai brit uralkodó legrégebben szolgáló udvarhölgye.
dec. 1
8:12
Fotókkal: Fideszes nagyságokkal bulizik együtt a milliós összeggel kitüntetett tankerületi vezető (Nyugati Fény)
Vajon ezért jutalmazták ilyen bőkezűen?
dec. 1
8:12
A fűszereket is utolérte az infláció – a só ára majdnem 40 százalékot emelkedett (10perc.hu)
A fűszerpaprika ára 24,45 százalékkal, míg az őrölt fekete borsé 15,38 százalékkal nőtt az elmúlt egy év alatt.
dec. 1
8:14
Hajszálnyira vagyunk a benzinárstop végétől – újabb hibát találtak a Mol finomítójában (vg.hu)
Nagyobb a baj Százhalombattán, mint gondolták, a DuFi péntekre tervezett üzembe helyezéséből semmi nem lesz.

Keresés