2022. november 8. kedd

nov. 8
10:00
Megtörte a csendet, Tóth Andi először szólalt meg a drogbotrány kapcsán: Elmondta, mi történik vele most valójában (Femcafe)
Tóth Andi a Borsnak nyilatkozott elsőként arról, hogy mit okozott az életében az, hogy belekeverték a drogbotrányba.
nov. 8
10:00
Amerikában a zsebükkel szavaznak az emberek (Magyar Hírlap)
A Magyar Hírlapnak nyilatkozó rochesteri professzor úgy véli, egy republikánus győzelem után valóban csökkenhet az USA Ukrajnának nyújtott támogatásainak mértéke.
nov. 8
10:06
Ide menekíthetik a magyarok a pénzüket (Piac és Profit)
Nem lehet a gazdasági nehézségeket a határoknál megállítani – ahogy a tőke szabad áramlását sem. Amikor meginog a befektetők bizalma egy ország gazdaságában, elszabadul az infláció vagy recesszió lassítja a fejlődést, akkor szinte minden esetben felgyorsul a tőkekiáramlás: a hazai befektetők nagy része is igyekszik megtakarításait biztonságosabbnak
nov. 8
10:06
A gazdaságfejlesztési miniszter Balczó Barnabást javasolja a Magyar Posta vezetőjének (hirado.hu)
A közleményben jelezte, hogy az új vezető közigazgatási tapasztalata mellett az MFB Invest Zrt. vezérigazgatójaként számottevő piaci gyakorlattal bír.
nov. 8
10:06
Ismét pusztít a koronavírus a kínai gazdaságban, újabb lezárások jöhetnek (Portfolio)
Ismét emelkednek a koronavírus-esetszámok Kínában, és a döntéshozók újabb lezárásokról dönthetnek a járvány terjedésének megállítására - írja a CNBC. A koronavírus ismét egyre érezhetőbb problémákat okoz a gazdaságban is.
nov. 8
10:06
Ausztrália és Costa Rica is keretet hirdetett a katari világbajnokságra (m4sport.hu)
A 18 esztendős Garang Kuol is bekerült az ausztrál labdarúgó-válogatott világbajnoki keretébe.
nov. 8
10:06
Csökkenésnek indultak a lakásárak Európában, hosszú lejtmenet elé nézünk (vg.hu)
Csökkenő árak, borús hangulat jellemzi az öreg kontinens ingatlanpiacát.
nov. 8
10:06
Bejön a fiataloknak a közösségi autózás (MMonline)
Évről-évre egyre népszerűbb a közösségi autózás a fiatalok körében a GreenGo elemzése szerint. A közösségi carsharing szolgáltató közlése alapján a 18-22 év közötti korosztályban az elmúlt bő egy évben megduplázódott a regisztrált felhasználóik bérléseinek száma. Ez egybevág a nemzetközi tendenciákkal: olasz, német, illetve angol kutatások is hason
nov. 8
10:06
Amerikai geopolitikai szaktekintéllyel tárgyalt Orbán Viktor (Demokrata)
A beszélgetésen elsősorban az ukrajnai háború okairól, előzményeiről és lehetséges kimeneteleiről volt szó.
nov. 8
10:06
Navracsics Tibor elárulta, mit gondol a két bíróról, akik találkoztak az amerikai nagykövettel (Nyugati Fény)
Szó esett az uniós pénzekről is.
nov. 8
10:08
Az Európai Tanács elnöke felszólalt volna Sanghajban, de kritikus hangvétele miatt a beszédét törölték (vg.hu)
Az expón Hszi Csin-ping kínai elnök után felszólal Indonézia, Srí Lanka elnöke, valamint Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök is.
nov. 8
10:08
Nem kér a genderideológia túlkapásaiból a brit kormányfő (Demokrata)
Már támadják Rishi Sunakot, mert felülvizsgálná a genderideológia túlzásait.
nov. 8
10:08
Orbán lesápad, ha meglátja ezt a véleményt önmagáról a The New York Times-ban (Nyugati Fény)
Hírünk a világban, sokadik rész.
nov. 8
10:12
Komoly növekedést produkált a magyar ipar szeptemberben (Menedzsment Fórum)
Szeptemberben az ipari termelés volumene 11,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, munkanaphatástól megtisztítva 11,6 százalékkal emelkedett. Az előző havihoz viszonyítva 1,6 százalékkal nőtt az ipari kibocsátás a szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján - jelentette kedden első becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KS
nov. 8
10:12
Végleg lekapcsolják a Tungsramnál a lámpát (Infostart)
Mivel sikertelen volt a Tungsram csődeljárási tárgyalása a hitelezőkkel, felszámolás alá fog kerülni a cég.
nov. 8
10:12
Szeptemberben 11,3 százalékkal nőtt az ipari termelés Magyarországon (Privátbankár)
Szeptemberben az ipari termelés volumene 11,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, munkanaphatástól megtisztítva 11,6 százalékkal emelkedett. Az előző havihoz viszonyítva 1,6 százalékkal nőtt az ipari kibocsátás a szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján - jelentette kedden első becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KS
nov. 8
10:12
Toyota Corolla Cross vs Alfa Romeo Tonale: hibridek, másképpen (Blikk)
A villanyosítás korszakában a legelső lépcsőfok a hibridek világa. Gondolhatnánk, hogy ezek az autók ma már egy kaptafára készülnek, de közel sem ez a helyzet. Ezért is raktunk egymás mellé két hibridet, amelyek lényegében két, teljesen eltérő megközelítést testesítenek meg. A Toyota a Corolla Cross modellel a hideg, ám megbízható vonalat képviseli
nov. 8
10:12
Müller Cecília: jönnek az új koronavírus-variánsok (WebBeteg)
Szezonális lett a koronavírus, télen így biztosan több megbetegedés lesz - mondta az InfoRádiónak az országos tisztifőorvos. Müller Cecília arra is felhívta a figyelmet, hogy emellett idén az influenzajárvány is a megszokottnál jóval komolyabb lehet.
nov. 8
10:12
Az LMP is országos népszavazást kezdeményez (ATV)
A párt az akkumulátorgyárak építéséről kérdezi meg az embereket - jelentette be kedden sajtótájékoztatón Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt társelnöke.
nov. 8
10:12
Módosult a kata-törvény (444.hu)
Változik többek közt a cégtől, intézménytől szerzett bevétel megítélése, bővül az extraprofitadó-köteles termékek köre is.
nov. 8
10:12
A világ legnagyobb digitális kamerája készül egy kaliforniai kutatólaborban (hirado.hu)
A közlés szerint a kamera már el is készítette az első 3200 megapixeles fotót, a legnagyobbat, amely valaha készült egyetlen kattintással.
nov. 8
10:12
Rezsicsökkentés: rontja a dolgozók teljesítményét az irodai fűtés hiánya (vg.hu)
A rezsiárak emelkedése miatt sokan próbálnak az áramon és a fűtésen is spórolni.
nov. 8
10:12
Tegezik fiatal tanítványai az ország Vili bácsiját (BorsOnline)
Várkonyi András imád oktatni.
nov. 8
10:12
Már nem dolgozhat ügyvédként Völner Pál, korrupcióval vádolt volt fideszes államtitkár (SzMo)
Inaktívra változtatta a kamara Völner ügyvédi státuszát.
nov. 8
10:12
Ez történik a testeddel, ha minden este melatonint használsz az elalváshoz (Hamu és Gyémánt)
Mikor ébredtél utoljára jókedvűen, kipihenten, és készen a napra? Nem vagy egyedül, ha már nem is emlékszel rá.
nov. 8
10:12
Elindult a spórolás – kevesebbet költöttünk ételre szeptemberben (Mandiner)
Szeptemberben a kiskereskedelem forgalom volumene 3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét. E hónapban az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 2,8 százalékkal csökkent a forgalom. Elemzőinkkel ezúttal a mögöttes trendeket is megvizsgáljuk.
nov. 8
10:12
Először kinevették Fannit, de igaza lett, a cégét felvásárolta az OTP (Forbes)
Az első előadásán kinevették Fannit a nőgyógyászok, amiért azt mondta: hamarosan online fognak a páciensek magánorvos után nézelődni. Aztán beindult az üzlet, a Foglaljorvost.hu sztorija tizenegy év alatt az évi kétszázezer foglalásig nőtte ki magát. Ajánló a magazinból.
nov. 8
10:12
Hamilton nyolcadik bajnoki címet és állampolgárságot kapott a braziloktól (Racing)
Lewis Hamilton számára különösen nagy jelentőséggel bír Brazília, és az ország számára is jelentős személy a versenyző. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a nyolcszoros világbajnoknak brazil tiszteletbeli állampolgárságot ajándékoztak. A brit versenyző Ayrton Sennát tartja példaképének  és hajtóerejének, és egy álma vált valóra azzal, hogy
nov. 8
10:14
Zsírszéklet (steatorrhea) (WebBeteg)
Zsírszékletnek (steatorrheának) nevezzük, ha a székletben felesleges zsír található. Jellemzője, hogy ilyen esetekben a széklet mennyisége megnő, színe halványabb, felülete zsíros/olajos fényű, kifejezetten bűzös, és a víz felszínén lebeg.
nov. 8
10:14
Zelenszkij tanácsadója Irán elleni csapást sürget (Mandiner)
Mihajlo Podoljak szerint nem elég embargó alá vonni Iránt, csapást kell mérni az országra.
nov. 8
10:18
Nincs vége! Egyhetes munkabeszüntetésbe kezdenek két budapesti iskola tanárai: nem tudtak megegyezni a követeléseikről (Blikk)
A pedagógusok nem tartják megfelelőnek az oktatásirányítás részéről érkezett reakciókat, amelyeket a hetek óta tartó, országos megmozdulásokra kaptak válaszul.
nov. 8
10:18
A Bakhoz visszatérhet egy régi szerelem (Metropol)
Ez a hét alkalmas lesz arra, hogy a Bak visszahozzon az életébe egy olyan személyt, akivel valamilyen okból kifolyólag megszakadt a kapcsolat. Érdemes utána járnia, hogy mi van ezzel az emberrel, legyen az szerelem vagy egy régi, elfeledett barát.
nov. 8
10:18
Tartja idei célját a Richter, ilyen drasztikus árfolyamváltozással az elemzők is nehezen számolnak (Portfolio)
Fenntartja korábbi célját a Richter menedzsmentje, miszerint árfolyamhatás nélkül 10 százalékos növekedés jöhet idén bevételi és eredménysoron – mondta el a negyedéves gyorsjelentést kommentálva Orbán Gábor, a Richter vezérigazgatója.
nov. 8
10:18
Navracsics szerint „nem volt szerencsés lépés”, hogy két hivatalban lévő bíró járt az amerikai nagykövetnél (444.hu)
Arról is beszélt, hogy szerinte az EU és Magyarország közötti bizalmi index egy tízes skálán „hetes-nyolcas körül van".
nov. 8
10:18
Folyik az ostrom: azzal kezdte a forint, hogy megint áttörte a 400-at (vg.hu)
A kérdés meg tud-e itt ragadni a sorsdöntő szerdai nap előtt, mert ha igen, még nagyobb erősödés a várható folytatás.
nov. 8
10:18
Az EU a WTO-hoz fordulhat Washington protekcionista intézkedései miatt – az autóipar is érintett (NRGreport)
Az Európai Unió a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) fordulhat Washington protekcionista intézkedései, az autóipart is jelentősen érintő amerikai állami támogatás miatt - jelentette ki Thierry Breton belső piacért felelős európai uniós biztos Brüsszelben hétfőn, az euróövezet pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoport ülését megelőzően.
nov. 8
10:18
Ami most jön, az a koronavírusnál is durvább lehet: Müller Cecília oltást javasol (Life)
Az InfoRádiónak adott interjút Müller Cecília. Az országos tisztifőorvos beszélt a koronavírusról, és figyelmeztetett arra is, hogy idén az influenzajárvány a szokásosnál sokkal durvább lehet.
nov. 8
10:18
Brüsszel megtiltaná a nukleáris együttműködést Moszkvával (Demokrata)
Ha egy ilyen szankció átmenne, az gyakorlatilag Paks II. végét is jelentené.
nov. 8
10:18
Kínában törölték az Európai Tanács elnökének beszédét (Magyar Nemzet)
Charles Michel felszólította volna Pekinget, hogy tegyen többet annak érdekében hogy véget érjen az ukrajnai háború.
nov. 8
10:18
Amerikai geopolitikai szaktekintéllyel tárgyalt Orbán Viktor (Mandiner)
John Mearsheimer politológus a Karmelitában találkozott a magyar miniszterelnökkel.
nov. 8
10:18
A Wolt 33 éves alapítója a Forbes.hu-nak: A munka szabályozása az internet előtti világban született. Itt az idő változtatni (Forbes)
Miki Kuusi, a gyorsfutárcég társalapító-vezérigazgatója Magyarországon járt. Kizárólag a Forbes.hu készíthetett vele interjút több milliárd eurós gigaüzletükről, magyar kataszigorításról, és persze elszálló energiaárakról és inflációról.
nov. 8
10:18
Hullámvasúton a horvát járműpiac (Autószektor)
Októberben ugyanakkor 3045 új autót értékesítettek, 6,7 százalékkal többet, mint tavaly októberben. Az adatok szerint továbbra is a Volkswagen márka a piacvezető 11,8 százalékos részesedésével, ebből 4554-et adtak el az első tíz hónapban. Ezt követi a Skoda közel 10 és az Opel 8,3 százalékkal. Az előbbi márkából 3860-at, utóbbiból 3215-öt értékesít
nov. 8
10:18
Csongrád-Csanád megyét is elérte a madárinfluenza (Magyar Mezőgazdaság)
Csongrád-Csanád megyében is magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nébih laboratóriuma két lúdtelep állatainál. Az érintett állományok felszámolása már a betegség gyanúja alapján lezajlott és az egyéb járványvédelmi intézkedéseket is elrendelte a hatóság. A járványhelyzethez igazodva a Nébih laboratóriuma is módosította a min
nov. 8
10:20
Önkormányzati alapítványi elnök szervezte a politikai tüntetést (Magyar Nemzet)
Nem csitulnak a kedélyek a salgótarjáni pedagógustüntetés után, amire teljesen rátelepedett a baloldal.
nov. 8
10:20
Jöhetnek a békepárti konzervatívok? – Rod Dreher a félidős választásokról (Mandiner)
„Sokan úgy érzik, Amerika valahogy instabil, és nem csak gazdasági értelemben.” Nagy republikánus győzelmet vár Rod Dreher a keddi amerikai félidős választásokon, ráadásul megerősödhet a békepárti konzervatívok vonala a pártban. Interjúnk!
nov. 8
10:24
Történelmi rekordokat dönt a magyar ipar (Piac és Profit)
A várakozásokat messze meghaladva 11,3 százalékkal nőtt az ipari termelés szeptemberben, míg munkanaphatással megtisztítva a termelés 11,6 százalékkal növekedett. Az első kilenc hónapban 6,7 százalékkal nőtt az ipari termelés.
nov. 8
10:24
Kínában cenzúrázták az EU-vezetőt (Infostart)
Törölték a kínai hatóságok a Sanghajban megrendezett kereskedelmi expó megnyitóján Charles Michel, az Európai Tanács elnöke beszédét.
nov. 8
10:24
Véleményt mondott a Concorde a Waberer's friss számairól (Portfolio)
A Waberer's hétfőn erős eredményeket tett közzé a harmadik negyedévre vonatkozóan, amelyeket a Concorde friss elemzésében értékelt.
nov. 8
10:24
Kóser és halal: Magyarországon is fellángolhat a vita a rituális állatvágásokról (Agroinform)
Az egyik parlamenti képviselő érvelésében elhangzott, hogy a kóser és a halal szabályok szerinti állatvágás felesleges szenvedést okoz az állatoknak.
nov. 8
10:24
Zavargásokat váltottak ki az újabb karanténelőírások Kínában (ATV)
Zavargásokat váltottak ki a koronavírus-fertőzések megnövekedett száma miatt bevezetett újabb karanténintézkedések Kína északkeleti részén, hét embert letartóztattak - közölte a kínai Santung tartomány rendőrsége kedden.

Keresés