Miközben az elektromos autók népszerűsége az elmúlt évtizedben robbanásszerűen megnőtt, a legtöbb ember számára a használt elektromos autó vásárlása ugrás az ismeretlenbe.
Nem tudni, hogy 1,5-2 év múlva a szobaárak kitermelnék-e a zebegényi beruházás költségét, ráadásul már a kedve is elment a projekttől. Korábban 300 millió forint állami támogatást kaptak, de ennek csak egy részét hívták le.
A kamatemelkedések miatt már hatmillió forintnál is nagyobb kedvezményt kell egy összegben visszafizetniük azoknak, akik nem tudják teljesíteni öt év alatt a babaváró támogatás feltételeit. Ha nem születik meg ennyi idő alatt egy gyermekük sem, akkor ráadásul a felvett tízmillió forintot személyi kölcsönnel felérő kamattal, 16,66 százalékkal kellen
Zavargásokat váltottak ki a koronavírus-fertőzések megnövekedett száma miatt bevezetett újabb karanténintézkedések Kína északkeleti részén, hét embert letartóztattak - közölte a kínai Santung tartomány rendőrsége kedden.
A Vienna Insurance Group (VIG) kérelmezte részvényeinek bevezetését a Budapesti Értéktőzsdére. A VIG részvényeit 1994 óta jegyzik a Bécsi Értéktőzsdén, 2008 óta a Prágai Értéktőzsdén, e hét péntektől pedig a Budapesti Értéktőzsdén is elérhetők lesznek.
Csongrád-Csanád megyében is magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma két lúdtelep állatainál. Az érintett állományok felszámolása már a betegség gyanúja alapján lezajlott és az egyéb járványvédelmi intézkedéseket is elrendelte a hatóság. A járványhelyzethez igazodv
A Tech In The City és a Startup Grind Budapest társszervezésében érkezik az első Future Forum Week. A tematikus eseménysorozat november 10-én a Király utcai The Spot Budapest hivatalos megnyitó eseményén debütál. Csütörtök délelőtt Budapest új coworking és közösségi színtere hivatalosan is megnyitja kapuit. A reggelivel egybekötött Opening Day-en a
Zavargásokat váltottak ki a koronavírus-fertőzések megnövekedett száma miatt bevezetett újabb karanténintézkedések Kína északkeleti részén, hét embert letartóztattak - közölte a kínai Santung tartomány rendőrsége kedden.
Megerősítenék a bíróságok független felügyeleti szervét, az Országos Bírói Tanácsot, amely a jövőben felülbírálhatná az Országos Bírósági Hivatal politikai kinevezett elnökének döntéseit, és még a kúriai kinevezésekbe is beleszólása lehetne.
Az egészséges életmód segít csökkenteni a dohányzás miatt megnövekedett halálozási kockázatot az egykor dohányzók esetében - derül ki az amerikai Nemzeti Rákkutató Intézet (NCI) tanulmányából.
A Concorde továbbra is vételre ajánlja a szállítmányozó társaság részvényeit, az osztalékfizetési bejelentés időzítése ugyanakkor érdekes a brókerház szerint.
2022. szeptemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 3,0 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit – tájékoztatott a KSH.
Általánosságban véve kedvező hangulatban indult a hét a magyar tőzsdén, miután a forint erősödével enyhült a hazai eszközökre nehezedő nyomás. A hazai blue chipek közül az emelkedést az OTP részvényei vezették, a reggeli kedvező nyitást követően azonban hamar az eladók kerültek fölénybe.
Kigyulladt egy tehergépkocsi pótkocsija az M5-ös autópályán, a 135-ös kilométernél, Kistelek térségében, a főváros felé tartó oldalon kedden délelőtt - közölte a katasztrófavédelem honlapján.
A harmadik negyedévben érdemben, 3,2 százalékra mérséklődött a kiskereskedelmi forgalom volumenének éves növekedése a második negyedévi 10,2 százalékhoz képest, jelentősen hozzájárulva a gazdasági növekedés lassulásához, míg gyakorlatilag stagnált az előző negyedévhez képest.
A játékfilmes elemekkel tűzdelt dokumentumfilm középpontjában Szépvölgyi Aliz és Hajnóczy Péter kapcsolata áll. A filmben Szépvölgyi Aliz A humánum nevében című...
Szeptemberben az ipari termelés volumene 11,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, munkanaphatástól megtisztítva 11,6 százalékkal emelkedett. Az előző havihoz viszonyítva 1,6 százalékkal nőtt az ipari kibocsátás a szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján - jelentette kedden első becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KS
Korábban szó volt róla, hogy a kormány leülne tárgyalni a pedagógusokkal a sztrájkköveteléseikről, melyek közül a legfontosabb az azonnali béremelés volt. Tegnap viszont biztossá vált, hogy idén nem lesz pedagógus-béremelés írja a Telex.
Gordon elismerte hogy Elliotnak volt része a balesetben, de szerinte Ross Chastain nem járt el helyesen az újraindításnál. Chase Elliott sokáig harcban volt a NASCAR Cup Series 2022-es bajnoki címéért, azonban egy tumultuózus újraindítás után összeakadt Ross Chastainnel, és összetörte autóját. VIDEÓ: Így lett vége Chase Elliott bajnoki álmainak Jef
A területfejlesztési miniszter egy tízes skálán 7-8-as bizalmi indexet adott az Európai Bizottság és a kormány kapcsolatának, és jó hírnek nevezte, ha november 22-én már dönt az EB a Magyarország ellen folyó jogállamisági mechanizmusról. Navracsics Tibor beszélt arról is, hogy politikailag nem lát kivetnivalót abban, hogy a pedagógus-szakszervezete