Szeptemberben a kiskereskedelem forgalom volumene 3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét. E hónapban az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 2,8 százalékkal csökkent a forgalom. Elemzőinkkel ezúttal a mögöttes trendeket is megvizsgáljuk.
Európa-szerte állnak a műtrágyagyárak, ennek következtében jövő tavasszal több százezer tonnányi hiány alakulhat ki nitrogén műtrágyából, ami nélkül viszont lehetetlen szántóföldeken jövedelmezően növényt termeszteni. Farkas Dénes, a Hírös Agrária Kft. műtrágya üzletágának vezetője arról beszélt, hogy hiába csökkent 100 euróra a gáz ára a tőzsdén,
Tóth Gábor külpolitikai szerkesztő elemezte az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos legfrissebb történéseket, majd Georg Spöttle érkezett a stúdióba. Később Dunda György kárpátaljai tudósítót kérdezte Gyürky Enikő és Szani Roland.
A legaktuálisabb, legfrissebb nemzetközi és magyar kreatív dokumentumfilmek várják a nézőket a 19. Verzió Filmfesztiválon, amely november 8. és 20. között 75 alkotást mutat be 40 országból. A budapesti Toldi, Művész és Kino mozikban a keddi megnyitó után november 9. és 16. között lehet megnézni a filmeket, míg a Szabad Terekkel karöltve Debrecenben
11 évet tölthet amerikai börtönben a nigériai, magát „milliárdos Gucci-mester”-nek nevező Instagram influenszer, amiért a vád szerint részese volt egy globális lopási és pénzmosási ügynek – számol be a hírről a Bloomberg.
Szeptemberben a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 3,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – ismertette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Bármikor újra igent mondana egymásnak Nádas György és felesége, Zsuzsi. A közelgő tizedik évfordulón újra megerősítik a házasságukat, így egy ruhapróbán is részt vettek.
Hétfőn tovább erősödött a forint, 400 alá is benézett az euró és a dollár jegyzése is. Azonban nem tudott a lélektani határ alatt maradni a magyar deviza. Kedd reggel aztán megint inkább az erősödés felé mozdult a forint.
Törölték a kínai hatóságok a Sanghajban megrendezett nagy kereskedelmi expó megnyitóján Charles Michel, az Európai Tanács elnöke beszédét, amelyben bírálta volna Oroszország ukrajnai háborúját és a Kínától való kereskedelmi függőség csökkentésére szólított volna fel - közölték diplomaták.
Szinte az egész kontinensen állnak a műtrágyagyárak– állítja az egyik szakértő. Szerinte így lehetetlen a szántóföldeken jövedelmezően növényt termeszteni, aminek hatását a lakosság akár jövő augusztusban a saját bőrén érezheti majd. Addigra ugyanis kétezer forintra rúghat a kenyér kilónkénti ára.
Az Agrárminisztériumnak mindig nagy felelőssége volt abban, hogy mi kerül a boltok polcaira, hiszen a tárca hatásköre valóban a termőföldtől az asztalig terjed – jelentette ki Nagy István agrárminiszter Az Európai Kereskedelem Napja rendezvényen, hétfőn.
2022 szeptemberében az ipari termelés volumene 11,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit; munkanaphatástól megtisztítva a termelés 11,6 százalékkal emelkedett – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Összesen 5980 munkáltató neve, székhelye, adószáma, természetes személy esetében az adóazonosító jele szerepel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legújabb listáján a végleges és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat szerint be nem jelentett foglalkoztatottakat alkalmazókról.
Az MNB felügyeleti vizsgálata során 32 millió forint bírságot szabott ki a Polgári Bankra többek között vállalatirányítási, hitelkockázat-kezelési, értékvesztés számítási, informatikai, adatszolgáltatási, illetve betétbiztosítási hiányosságok miatt és kötelezte a hitelintézetet a jogsértések megszüntetésére. A feltárt problémák nem hordoznak rendsz
Az Amerika kapitányt alakító Chris Evanst választotta idén a világ legszexibb férfijének az amerikai People magazin - jelentette be a lap Stephen Colbert éjszakai tévéműsorában.
Szezonális lett a koronavírus, így biztosan több megbetegedés lesz a télen - mondta az InfoRádiónak az országos tisztifőorvos. Müller Cecília arra is felhívta a figyelmet, hogy emellett idén az influenzajárvány is a megszokottnál jóval komolyabb lehet.
2022. szeptemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 3,0 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit.
Nem könnyű az introvertáltak élete. A külvilág felé nehezen nyílnak meg, a szoba sarkából pedig nem könnyű megmutatni a bennük rejlő kincseket. De nekik is tudomásul kell venniük, hogy napjainkban szinte minden az önmarketingről szól – mutasd meg magad minden lehetséges csatornán; beszéljenek rólad minél többen és minél többet. Az sem baj, ha külön
A mezőgazdasági biztosítással foglalkozó társaságok 39,96 milliárd forintot fizettek ki az idei aszálykárokra, közel 8500 bejelentés nyomán október végéig - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kedden.
141 uszodából 77 maradt nyitva az energiaválság miatt, mondta Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke. Viszont a megmaradt létesítmények tovább lehetnek nyitva, akár a lakosság előtt is.
Hétfőn hivatalosan is tiszteletbeli brazil állampolgárrá fogadták Lewis Hamiltont. A hétszeres világbajnok nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy példaképe hazája így elismeri.