Újabb izgalmas részletek derültek ki az idei MTV Europe Music Awards gáláról. Az esemény sztárjait tavaly Budapest látta vendégül, 2022. november 13-án pedig Düsseldorf ad otthont Európa egyik legnagyobb zenei díjátadójának. Azt már tudjuk, hogy a nagyszabású díjátadó gála házigazdája a popikon Rita Ora és szerelme, az Oscar-díjas rendező és színés
Jöhet jégeső, orkán erejű szél vagy 45 fok, egy vérprofi időjárás-jelentőt semmivel sem lehet kizökkenteni. Kivéve persze, ha apró lábain egy tacskó döcög be a díszletbe – na, arra nem lehet felkészülni. 25 éves az RTL, ennek örömére sorozatunkban felidézünk néhány emlékezetes felvételt.
Az első háromnegyed évben 13 617 új lakás épült, 7,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 25 984 volt, 15,8 százalékkal több, mint a múlt év azonos időszakában. Az építési engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások számának gyarapodását a fővárosban
A vártnál nagyobb mértékben csökkentek szeptemberben a német feldolgozóipar megrendelései elsősorban a külföldi kereslet visszaesése miatt, míg a belföldi némi növekedést mutatott a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteki jelentése alapján.
Az MNB piacfelügyeleti vizsgálatának lezárásáig azonnali hatállyal megtiltotta a Falcon Kereskedőház Kft.-nek, a Falcon Benefit Kft.-nek és egy magánszemélynek, hogy bármely, az MNB engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzenek. A jegybank a jogosulatlan tevékenységek megakadályozása érdekében a piacfelügyeleti eszköztár több elem
Az energiaárak emelkedése miatt a temetkezések is drágulnak januártól – közölte az Mti-vel a Magyar Temetkezési Szolgáltatók Országos Szakegyesületének (Mateszsz) elnöke.
Ha hajápolásról van szó, általában a legkevesebb figyelmet fordítjuk rá, pedig sok szempontból nagyon is lényeges, milyen hajkefét használunk. Ráadásul a mindennapi fésülködés a haj rendbetartásán kívül más funkciót is betölt, így a hajkefénk tisztán tartása kulcsfontosságú a haj és a fejbőr egészségét nézve.
Soha nem történt még tigristámadás a felsőlajosi magán állatkertben, mondjuk nem is akarta eddig senki megsimogatni a fenséges állatokat. Csütörtök reggel azonban egy szívbeteg férfi átmászott a korláton és benyúlt a kerítésen, hogy megérinthesse a szibériai nagymacskát. Megtudtuk, ez volt a 65 éves férfi bakancslistájának az utolsó tétele.
Sebastian Vettel sokakat meglepett azzal, hogy nem német honfitársát és gyerekkori hősét, Michael Schumachert választotta a Forma-1 történetének legjobb pilótájának. Sok versenyzőnek és rajongónak eltérő véleménye van arról, hogy ki a legjobb, aki valaha is az F1-ben versenyzett. Legyen szó Schumacherről, Ayrton Sennáról vagy Lewis Hamiltonról, ez
Egyre több két és három év közötti brit kisgyermek kerül kórházba súlyos megbetegedéssel. A legnagyobb probléma, hogy kevés természetes immunitásuk van még a fertőzés ellen, így jóval nagyobb lehet a baj.
Egyre erőteljesebben látszik, hogy az Európai Unióban a magyar inflációval van a legsúlyosabb probléma. Bár a balti országok hivatalos inflációs mutatói még magasabbak a magyarnál, de már a nyári számokból is kiderült, hogy a jóval kevesebb torzító hatást tartalmazó maginflációs mutató idehaza a legcsúnyább. Ez a tendencia szeptemberre még erősebb
Európában visszaesik a szójatermelés. Magyarországon csökken a repce vetésterülete. A napraforgó hozama gyengén alakult. Hogyan változnak eközben a terményárak?
Péntek reggel szállt le Peking repülőterén Olaf Scholz német kancellár és az őt kísérő üzleti delegáció repülőgépe. Az érkezés után a kormányfőt a nemrég újraválasztott kínai elnök, Hszi Csin-ping fogadta.
A magyarok nem járnak az élen, ami a digitális tudatosságot illeti, ez pedig már a gyermekeket is érintheti. Hiszen, csak úgy, mint mindenben, a tudatos internethasználatot is a gyermek elsősorban a szülőtől tanulja el. Dr. Bárdossy-Sánta Nóra a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány szakmai vezetője szerint fontos, hogy a szülők is elsajátítsák a tudat
Az esős szeptembert száraz október követte, így a felső talajréteg egyre jobban kiszárad hazánkban. Ezért elsősorban az őszi kalászosok számára egyre nagyobb szükség lenne a csapadékra. Érkezik is eső a folytatásban, nyugaton több, keleten kevesebb. A várható mennyiségnél többre lenne szükség, de ez is mindenképp segíti az őszi vetések fejlődését.
2022 első három negyedévében 13 617 új lakás épült, 7,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 25 984 volt, 16 százalékkal több, mint 2021 azonos időszakában.
Sokan érzik úgy, ősztől nyárig szinte egyik betegség követi a másikat, ha van valamilyen fertőzés a közelükben, ők azt biztosan elkapják. Dr. Kádár János immunológust, az Immunközpont főorvosát arról kérdeztük, hogy mit tehetünk ilyen esetben?
Az Alkotmánybíróság (Ab) 27/2022. határozatában alaptörvény-ellenesnek minősítette és megsemmisítette a Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének a telekadóról szóló 14/2014. (VI. 2.) önkormányzati rendeletének 2. §-át , továbbá megállapította, hogy e paragrafus a Győri Törvényszék előtt 8.K.700.477/2021/6. számon folyamatban volt ügyben nem a
Az egészségügy átalakítását célzó végleges javaslatcsomagot juttatott el a területért felelős Belügyminisztérium a szakmai szervezetekhez. A tervezet része az egészségügyi szakdolgozók béremelése.