A Mol van ma reggel elsősorban a befektetők fókuszában a magyar tőzsdei cégek közül, hiszen hajnalban publikálta legfrissebb számait a hazai olajcég, amelyek meghaladták az elemzői várakozásokat. Az erős jelentés után felpattant a Mol árfolyama, a forgalmat tekintve pedig az első helyen állnak az olajcég papírjai a kereskedés első perceiben, megelő
Az Integritás Hatóság munkájának november 19-i megkezdése kulcsfontosságú vállalás volt a 17 pont között a jogállamisági eljárás lezárásához és ezután megnyílhat az út a 2021-2027-es uniós pénzekhez szükséges Partnerség Megállapodás megkötése előtt – jelezte a 24.hu-nak adott interjúban Navracsics Tibor. A területfejlesztésért és az uniós források
Az Erste Group Bank AG (Erste Csoport) 2,89 milliárd eurós működési eredményt ért el 2022 első kilenc hónapjában, ami 11,4 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.
Az elmúlt napokban ismét elromlott a hangulat a tőzsdéken, elsősorban az újabb amerikai kamatemelés és a Fed üzenetei miatt, melyek szerint a kamatszint a vártnál magasabban tetőzhet, és még koránt sincs vége a kamatemelési ciklusnak. Ezek után ma az ázsiai tőzsdéken is inkább csak vegyes kép látszik, bár a kínai tőzsdék nagyot raliztak, miután oly
Kína első mesterséges intelligenciával rendelkező mezőgazdasági robotja hivatalosan is megkezdte az éjjel-nappal tartó felügyeletet a Kínai-Izraeli Bemutatófarm intelligens zöldség- és gyümölcsházában a Fujian Mezőgazdasági Tudományos Akadémia Haixia Modern Mezőgazdasági Bemutatóparkjában, ezzel is demonstrálva, hogy a kutatás-fejlesztési szakaszbó
A Michelin-csillagos séf hosszú idő után újra megszólalt a Reggeli műsorvezetőjével kialakult konfliktusával kapcsolatban, ugyanis Járai Máté is megméretteti magát a Konyhafőnök VIP-ban. Rácz Jenő az rtl.hu-nak adott interjújában bevallotta, hogy bár megpróbál elegánsan hozzáállni a kialakult helyzethez, nem biztos abban, hogy gördülékenyen fog men
2022 első három negyedévében 13 617 új lakás épült, 7,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 25 984 volt, 16 százalékkal több, mint 2021 azonos időszakában.
Októberben idei mélypontjára került az itthon forgalomba helyezett külföldi használt személyautók száma: a Datahouse friss adatai szerint a használtimport volumene 9 624 volt, ami több mint 20 százalékkal marad el a tavalyi hasonló időszakban regisztrált 12 040 darabtól.
Már 500-nál is több autóval szolgáltat a Share Now Budapesten, amelynek járműveivel novembertől már közvetlenül a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér Holiday Parkolójába is be lehet állni. Az autómegosztó elektromos- és benzines autókkal is folyamatosan bővíti a flottáját, amellyel így már 500 autó áll a budapestiek rendelkezésére.
Bár a városházán azt ígérték, hogy a pénzügyi nehézségeket nem bezárásokkal akarják enyhíteni, most azonban mégis arról születhetett döntés, hogy a fogaskerekűt leállítják.
Az MNB piacfelügyeleti vizsgálatának lezárásáig azonnali hatállyal megtiltotta a Falcon Kereskedőház Kft.-nek, a Falcon Benefit Kft.-nek és egy magánszemélynek, hogy bármely, az MNB engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzenek. A jegybank az azonnali tiltás mellett honlapblokkolásról, számlazárolásról is döntött. Aki az érintett
Baljós tendenciák rajzolódnak ki a Generali Biztosító legfrissebb reprezentatív kutatásából*, mely a hazai 18-65 éves lakosság általános tudatosságával, valamint megtakarításaival és a nyugdíjas évekhez kapcsolódó elvárásaival foglalkozik.
Gáspár Evelin idén év elején mutatta be a nagy nyilvánosságnak szerelmét, Varga Attilát, akivel akkor már több hónapja tartott a kapcsolatuk. A fiatalok az első közös szereplésre egészen idén őszig vártak, ugyanis a Párharcban láthatja őket először együtt a közönség.
Egy kongói származású, de már Franciaországban született képviselő kérdezett épp a kormánytól, amikor Marine Le Pen pártjából bekiabáltak. A vitát be is rekesztették a felháborodás miatt.
Több tízezren tüntetnek a brazil utcákon, miután Jair Bolsonaro vasárnap elvesztette a választást, Jair Bolsonaro pedig nem ismerte el a választási eredményt. Latin-Amerika-szakértőt kérdeztünk arról, mi várható ezután Brazíliában.
Ma hajnalban tette közzé legfrissebb, harmadik negyedéves gyorsjelentését a Mol, a vállalat az összes fontos soron jócskán felülmúlta az elemzői várakozásokat. A több szempontból is rekordnak számító eredményekhez elsősorban az segítette hozzá a magyar olajcéget, hogy a Mol még mindig hozzájut a relatíve olcsó orosz olajhoz. Annak ellenére megy ily
Baljós tendenciák rajzolódnak ki a Generali Biztosító legfrissebb reprezentatív kutatásából*, mely a hazai 18-65 éves lakosság általános tudatosságával, valamint megtakarításaival és a nyugdíjas évekhez kapcsolódó elvárásaival foglalkozik.