Riasztó képet festett a hazai népesség demográfiai jellemzőiről és jövőbeni alakulásáról az MTA hétfői statisztikai és jövőkutatási minikonferenciáján Tóth G. Csaba, a KSH Népességtudományi Intézetének volt főmunkatársa, írja a 444.hu.
A Lexus bemutatta a vadonatúj Rx 500h F Sport Performance modelljének egyedileg átalakított kivitelét, amelyet a Marvel Studios „Fekete Párduc: Wakanda, légy áldott!” című filmje ihletett. A nagyméretű prémium Suv egyedülálló változata a Lexus Calty észak-amerikai dizájnközpontja, az adidas, az adidas S.E.E.D és a 3D nyomtatás specialistája, a Carb
Hawaii szigetén 38 év után ismét működésbe lépett a világ legnagyobb aktív vulkánja, emiatt figyelmeztetést adott ki az amerikai földtani intézet (USGS) is. A Mauna Loa vasárnap éjszaka tört ki, és hamuval borította be a környező térséget. A hawaii vulkánfigyelő szolgálat tájékoztatása szerint a kitörés egyelőre nem fenyegeti a vulkánhegy
A Bitfront - egy amerikai kriptotőzsde, amely mögött a japán közösségi média cég, a Line Corp áll - közölte, hogy felfüggesztette az új regisztrációkat és a hitelkártyás fizetéseket, valamint néhány hónapon belül beszünteti működését, annak ellenére, hogy erőfeszítéseket tett a gyorsan fejlődő iparág kihívásainak leküzdésére - írja a Reuters.
Az energiaválsággal járó negatív hatások a gazdaság minden szereplőjét érinti, többek között a szépségipari szolgáltatókat is, akiket az alapanyagárak emelkedése és a vendégek lemorzsolódása fenyeget. Annak érdekében felmérjük az ágazat helyzetét, felkerestük az Első Magyar Minősített Szépségipari Szakemberek Egyesületét, valamint vidéki szalonokat
Ha épp hajszínváltoztatásra készülsz, és már sokat hallottál az Ombre és Balayage festésről, de nem tudod, hogy melyiket válaszd, segítünk! Eláruljuk, mi az alapvető különbség a két technika között.
Az elmúlt napokban megszaporodtak a benzin, illetve a gázolaj hiányáról szóló tudósítások idehaza, ami arra utal, hogy egyre jobban meg kell barátkozniuk a fogyasztóknak a hiánygazdasággal - az árstopolt élelmiszerek mellett - ezen a téren is. Ha valakit ez váratlanul ér, az feltehetően nem ismeri azt az alapvető összefüggést, hogy a mesterségesen
Komoly kilengések jellemzik az euró-dollár árfolyamot, hétfőn előbb lejtőre került, majd vissza is kapaszkodott az amerikai deviza különösebb hírek nélkül. A forint piacán továbbra is az uniós forrásokkal kapcsolatos hírekre érdemes figyelni, mivel napokon belül bejelentések jöhetnek Brüsszelben.
Új kormányhatározat jelent meg a Széchenyi Kártya Programról, amely a következő évekre vállalt költségvetési kötelezettség tervezett felső korlátjait is meghatározza. A számok azt tükrözik, hogy a kormány 2024-től csökkenő kamatpályára, és ezért a program csökkenő támogatási igényére számít.
A Decathlon egy 14 résztvevős tender során döntött úgy, hogy továbbra is jelenlegi ügynökségével, a Wavemaker Hungary-vel dolgozik együtt a következő években. Az ügynökség négy éve nyújt integrált kommunikációs szolgáltatást a márkának, számos díjnyertes kampányon vannak túl együtt.„A kiválasztás során átfogó stratégiát, kreatív és PR koncepciókat
2022 megmutatta, milyen fontos körültekintően tájékozódni személyes, üzleti és befektetési döntések előtt, a gazdasági bizonytalanság ráadásul 2023-ban várhatóan csak fokozódni fog. Hiteles elemzéseket, pontos adatokat pedig csak megbízható forrásból lehet beszerezni, ebben segít a Portfolio Signature előfizetői program, melyhez most egy évre 33% k
Mennyien leszünk 2050-ben? Meddig élünk, mennyien születnek és halnak meg addig? Az elmúlt évtizedek hazai demográfiai folyamatait elemezte, majd ebből állított fel forgatókönyveket két demográfus. Bemutatjuk tanulmányukat!
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a magyarországi kontaktlencse- és szemüveg-kiskereskedelem egyik meghatározó vállalkozásával, az eOptika Kft.-vel szemben, mivel valószínűsíthetően tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat honlapján és hirdetéseiben, például az árak feltüntetésénél - közölte a GVH kedden az MTI-vel.
Bob Dylan bocsánatot kért, amiért a zenész kézírásos autogramját ígérő könyvben „gép” készítette az aláírását. The Philosophy of Modern Song (A modern dal filozófiája) című könyve más zenészek számaihoz írt kommentárjait tartalmazza, és november elején jelent meg. Kilencszáz példányát Dylen "saját kezű aláírásával" hirdetve dobták piacra, potom 599
A Pizza Manufaktúra Facebookon osztotta meg legfrissebb villanyszámláját, amin nem kevesebb, mint 3 686 149 Ft-os összeg szerepel – szúrta ki a Telex. A kommentszekcióból az is kiderül: nem elszámolásról van szó, az összeg pontos.
A megkérdezett befektetők nyolcvankét százaléka nyilatkozott úgy, hogy az ESG témaköröket jelenleg is vizsgálják a tranzakciós folyamatok során, 67 százalékuk pedig felárat is fizetne egy olyan céltársaságért, amely érett és összehangolt ESG stratégiával rendelkezik.
Riasztó képet festett a hazai népesség demográfiai jellemzőiről és jövőbeni alakulásáról az MTA hétfői statisztikai és jövőkutatási minikonferenciáján Tóth G. Csaba, a KSH Népességtudományi Intézetének volt főmunkatársa - írta meg a 444.
A Dunai Finomító a karbantartási munkák miatt továbbra is csökkentett kapacitással üzemel, részben ez is hozzájárul a jelenlegi üzemanyaghiányos helyzet kialakulásához. A legfrissebb kormánykommunikáció értelmében január 1-től csak akkor tudják fenntartani a benzinárstopot, ha egyéb feltételek teljesülése mellett a százhalombattai finomító folyamat
Több mint nyolcvan csapat jelentkezett a Vodafone Magyarország Alapítvány Zöld Kód – Kódolj a holnapért! elnevezésű ötletpályázatára, amit 3-8. osztályos diákoknak és tanáraiknak írtak ki az idei Code Week alkalmából. „A programozási ismereteket a 21. század angoljának is szokták nevezni, hiszen a digitális készségek nélkül nagy valószínűséggel n
Polarizálódik a KKV-szektor, ösztönzőkre van szükség Míg a tavalyi fenntarthatósági kutatás eredményeire elsősorban a hosszúra nyúló, elementáris hatású COVID-járvány nyomta rá a bélyegét, a 2022-es helyzetképet már a háborús konfliktus, az infláció, valamint a klíma- és energiaválság határozza meg, melyek jócskán beárnyékolják a közeljövővel kapcs
Az energiaválság kezelése és az ellátásbiztonság elősegítése érdekében írt alá együttműködési megállapodást a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és a román Nemzeti Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE) - áll a MEKH közleményében.
Magyarország a középmezőnyben van, ami egy vadiúj Tesla Y árát illeti. Az első helyezett és az utolsó között mintegy 23 millió forint a különbség, ami teljesen abszurdnak tűnik, pedig nem az.
Az Európai Unió pénzügyi szolgáltatóinak ezentúl be kell mutatniuk, milyen gyorsan képesek helyreállni egy kibertámadásból, mivel a kulcsfontosságú szolgáltatásaik egyre jobban függenek olyan felhőszolgáltatóktól, mint az Amazon, a Microsoft, a Google és az IBM - írja a Reuters.
Eltelt a 21. század első ötöde, de milyen konklúziókat vonhatunk le a Pax Americana megingásából? És mi Magyarország szerepe a világ radikális átalakulásában?