„Nem tudom, hogy mi fog történni velem, a környezetemmel, azokkal a helyekkel, ahol felnőttem, a szomszédunkban lévő erdővel, a tengerekkel. Ez a bizonytalanság nagyon sok félelmet okoz bennem, főleg ez motivál abban, hogy kiálljak az ügyért.” – Ideje lenne meghallani a fiatalok hangját!
Jules Bianchi édesapja az F1-es Japán Nagydíjon Pierre Gaslyval történt incidens miatt az FIA biztonsági intézkedései ellen emelt kifogást. “Nincs tisztelet a versenyző élete iránt” – dühöngött Phillipe Bianchi. “Semmi tisztelet Jules emléke előtt – hihetetlen.” Jules Bianchi 2015-ben hunyt el, kilenc hónappal a Japán Nagydíjon, Suzukában történt b
A jövő héten jelenik meg a szeptemberi inflációs adat, az augusztusi ipari termelésről szóló részletes statisztika, valamint a külkereskedelmi forgalom augusztusi statisztikája, a Pénzügyminisztérium pedig közli a szeptember végi államháztartási egyenleget.
Nyüzsgő, színes életébe anyasága hozott változást, de az ezzel járó izolációt rosszul viselte. Ekkor talált rá az erdőterápiára, melyet most már másoknak is megmutat. Minek nekem vezető az erdei sétához, és hogy lehet erre vállalkozást építeni?
A közlemény idézi Francois Bandurát, a Mono-Ipolyfabric Kft. tulajdonosát, miszerint a cég tavaly hatmilliárd forintos beruházást hajtott végre. A telephelyen a legmodernebb technológiákat alkalmazó gyártóüzem épült, és létrejött egy kutatás-fejlesztési központ, amely az autókba kerülő high-tech belső design, díszítő elemek tervezését, fejlesztését
Az Alteo Nyrt. nyerte a BC Power beruházásában megvalósuló gázturbinás erőmű üzemeltetési és karbantartási feladatait, erről az energiaszolgáltató 14 évre írt alá szerződést a BorsodChem Zrt.-vel - közölte az Alteo a tőzsde honlapján csütörtökön.
Sokan viszolyognak a gombától, azonban ez a tejszínes gombás tészta recept még a legnagyobb gomba-ellenzőket is megbarátkoztatja ezzel a sokoldalú zöldséggel.
Faramuci helyzetbe került Pierre Gasly a piros zászlóval megszakított, közel 2 órája álló Japán Nagydíjon. A francia versenyző kaiakdt, amiért a pálya területére hajtottak a műszaki mentést végző traktorok, miközben a mezőny még pályán volt a biztonsági autó mögött. Ehhez képest az FIA stewardjai a verseny után Gasly ellen indítoanak vizsgálatot, m
Fazekas Csaba, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatója öt kollégájának azonnali hatályú felmentéséről írt Facebookon. Az október 1-jén rendkívüli felmondással eltávolított Sallai Katalin 34 éve dolgozott a gimnáziumban, a tanév végén ment volna nyugdíjba.
Rövid híreink a kriptopénzügyek világából. Lending hírek, hitelek, hitelezések, kripto kihelyezések, kriptopénz szolgáltatók és tőzsdék által kibocsátott kártyák rövid híreit foglaljuk össze, rövid nemzetközi kriptopiaci összefoglalóval. Lássuk mi történt a héten! Binance Hacker támadás áldozata lett a Binance blokklánca. Az elkövető egy BNB Chain-
Vajon mi lesz a szerelmetekkel a "mézeshetek" után, miután felszáll a rózsaszín köd? Többféle típusú szerelem van, de általában mindegyikre igaz, hogy intenzíven kezdődik. Ezt az időszakot nagyon ötletesen a mézeshetek periódusának nevezik.
Mérséklődtek globálisan az élelmiszerárak szeptemberben, már a hatodik egymást követő hónapban. Az Ensz Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által pénteken ismertetett adatok szerint szeptemberben az átfogó árindex 136,3 pont volt, 1,1 százalékkal alacsonyabb az augusztusinál. Éves szinten az élelmiszerárak 7,2 ponttal (5,5 százalékkal)
Pierre Gasly-t viszgálni fogja az FIA a Japán Nagydíj után, amiért túl gyorsan hajtott a piros zászló megjelenése után. Noha a teljes Forma-1-es közvélemény értetlenül áll az előtt, hogy miért kellett beküldeni egy traktort Carlos Sainz összetört Ferrarijának mentésére az előtt, hogy a biztonsági autó összeszedte volna a teljes mezőnyt, és/vagy pir
Az egészségügyi szakértő viccnek is rossznak tartja, hogy a kormány munkáltatói járulékokkal bruttó havi körülbelül 120 ezer forintos fizetésemelést javasol, szerinte ennek minimum a duplájára lenne szükség.
Mindenki kijózanodott már, a városiak hazamentek, a szőlők leszedve, a szüret nagyrészt elmúlt, de a borászok munkája még távolról sem ért véget. A szüretig eljutni és onnan bort készíteni, no, az az igazi meló!
Egy varázslatos világba csöppen az ember, ha megnézi Dr. Draskovits Dénes kerámiagyűjteményét Mezőtúr központjában. A gyűjtő feleségével együtt rengeteg időt és pénzt fektetett abba, hogy a magyaros (népi) szecesszió egyik legnagyobb hatású fazekasmesterének, Badár Balázsnak munkáit felkutassák.
Sokan ismerik az Orient Expresszt, mivel számos filmnek és könyvnek témája a gyilkos járat. Az Orient Expressz megelőzte korát az utazás terén. Ez a stílusos vonat megfelelő módja volt az európai luxusutazásnak.