A mesterséges intelligencia térnyerésével a robotok már gondolkozni, „érezni” képesek. A robotika tudománya szinte követhetetlenül szárnyal a jövő felé, és egyre többször szembesülünk azzal, hogy a robotok lassan szerves részei lesznek a mindennapjainknak. Olyan területeken is, ahol nem is gondolnánk.
Nem lesz könnyű a következő időszak. Maróti Miklós mondta el a PREGA-n, hogy milyen tényezők nehezítik és segítik az egyre nagyobb kihívásoknak való megfelelést.
Miként azt előre sejteni lehetett, vasárnapra visszatért az eső Szuzukába, így teljesen vizes pályán kezdődött el a Japán Nagydíj, majd mindössze két kör után piros zászlóval félbe is szakították. Ez ugyanakkor pont elég volt több kicsúszáshoz és egy nagy balesethez. Nem sokáig tartott egyelőre az idei Forma-1-es Japán Nagydíj. Az álló rajtot esőbe
A pedagógustüntetések kapcsán a Jobbik volt elnöke úgy vélekedett: szerinte a kormány a választások óta a legsúlyosabb taktikai hibát követte el, az elmúlt években pedig egy nemzetstratégiai hibát vétett. Schiffer András szerint ráadásul hatalomtechnikai szempontból is tarthatatlan, ami történik, mert a „Fidesz-propaganda” kulcsszavait, szimbólumai
Pierre Gasly és Sergio Pérez dühösen is reagált, miután a Japán Nagydíj első két köre alatt, mielőtt piros zászlóval megszakították a versenyt. Ugyanis mindketten műszaki mentést végző járművet vettek észre a pálya szélén, ami a látási viszonyok miatt egyébként nehezen volt észrevehető. A mentésre szánt járműveket Carlos Sainz és Alexander Albon au
Egy friss felmérés szerint Németországban egyre többen értékelik úgy, hogy a kormány nem jó úton jár a különböző válságok kezelésében. A hárompárti koalíció népszerűsége újabb mélyponra jutott. A gazdasági helyzet megítélése 2009 óta nem volt olyan rossz, mint most.
Idén nyolcadik alkalommal kapja meg egy első prózakötetes szerző a legjobbnak járó Margó-díjat. A hagyományunkhoz híven interjúsorozatban mutatjuk be a rövidlistára került jelölteket. Lichter Péter, Haász János, Szemethy Orsi, Borda Réka és Konrád József után ezúttal Bognár Péter mesél az írás közben szerzett legfontosabb tapasztalatról és a kötet
Nem rég jelentette be a Jeep, hogy felgyorsítják elektromos átállásukat, és élből négy villanyautóval soroznák meg a piacokat, többek között az európait is. Ezek közül az első modellt már be is mutatták, ami apró városi SUV lesz Avenger néven, és már jövőre elérheti az európai kereskedéseket. Az amerikai márka „bosszúállója” – milyen divatos név ez
A játék történetének első Géniusza dr. Kovács Attila! A doktor úr tíz hihetetlen párbajon keresztül mutatta meg, hogy szinte minden témakörben verhetetlen és tudásával sokakat ámulatba ejtett. Attila 10 millió forinttal búcsúzott a műsortól, a játék pedig két új játékossal folytatódott.
A jövő héten jelenik meg a szeptemberi inflációs adat, az augusztusi ipari termelésről szóló részletes statisztika, valamint a külkereskedelmi forgalom augusztusi statisztikája, a Pénzügyminisztérium pedig közli a szeptember végi államháztartási egyenleget.
Éva és Ilona nevelőszülőként sosem válogatnak: Évához került már olyan elhanyagolt gyermek, akinek még a vécé és a villanykapcsoló is újdonságnak számított, és olyan kisfiú is, akinek a belső szerveit is látták a bőrén keresztül, annyira beteg volt. Ilona két szívbeteg kisfiú életét teszi boldogabbá.
Teljességgel elfogadhatatlan incidens történt a mindössze két kör után piros zászlóval félbeszakított Japán Nagydíj elején, Carlos Sainz összetört Ferrarijához ugyanis már akkor bement egy munkagép, amikor a biztonsági autó még nem gyűjtötte össze a teljes mezőnyt. Jules Bianchi 2014-es tragédiájához kísértetiesen hasonló képsorok játszódtak le a J
Az autóiparban amilyen kritikussá váltak mára az adatok a döntéshozatalban, olyan sok komoly problémát kell még leküzdeni a bennük rejlő potenciál kihasználásához.
Kétszer is meggondolják az építőiparban az ügyfelek, hogy kivel és mit építtetnek. Az árak emelkedése és a szűkös kivitelezői, illetve áruellátási környezet miatt a körültekintés és a több körös versenyeztetés indokolt – állapítja meg a Swedsteel megbízásából készült építőipari kutatás. Az elszabaduló árkörnyezetben egyre fontosabb a szoros szakmai
A káoszkeltők világszerte nem nyugszanak. Beférkőznek a tisztességes leszbikusok, homoszexuálisok közé, belopódznak az óvodákba, egyetemekre, ha nem hívta őket senki, akkor is.
Bár Duda elnök 200 évre elegendő szénkészletről beszélt, azt valahogy senki nem látta még. A lengyelek ezért inkább biztosra mennek, és gyűjtögető módba kapcsoltak.
Hszi Csin-ping kínai elnökről van szó, aki pedig két nappal korábban az ugyancsak a nyolcadik X-be lépő tádzsikisztáni elnöknek gratulált. Íme az immár a 228. napjába lépő orosz-ukrán háború egyéb közvetlen és közvetett fejleményei.
Köztársasági elnököt választ vasárnap Ausztria: az előzetes felmérések szerint messze vezet a Zöldekből indult jelenlegi elnök, Alexander van der Bellen.
Több ezer kilométer hosszú törmelékcsíkot hagyott maga után az az aszteroida, amelynek az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) DART nevű űrszondája múlt héten az első bolygóvédelmi teszt keretében szándékosan nekiütközött – jelentette a BBC. Az ütközés után két nappal egy chilei teleszkóppal sikerült elkészíteni azt a figyelemre méltó felvételt, amel
Amikor a Sega 1993-ban kiadta a Virtua Fighter-t, az a szó szoros értelmében „game changer" volt. Az első teljes 3D-s grafikával rendelkező verekedős játékként üdvözölték, ami a műfaj technikai színvonalát emelte.
Bár a köztudatba nem épült be olyan mélyen, mint Mátyás király vagy a honalapító Szent István, mégis az ország egyik legdícsőbb korszaka tartozik a nevéhez. III. Béla alatt a magyar korona bevételei a nyugat-európai királyokéval vetekedtek.
Rubint Rékának és Andrei Mangrának kellett tegnap búcsúznia a Dancing with the Stars műsorában, így ők lettek az idei szezon első kiesői. Schobert Norbi nem rejtette véka alá, hogy mit gondol felesége távozásáról, a műsor után kiírta magából az érzéseit.
Ezúttal két, rövid hatótávolságú ballisztikus rakétáról volt szó, amelyeket a Japán (Keleti)-tenger felé indítottak útnak - közölte a dél-koreai vezérkar és a japán védelmi minisztérium közép-európai idő szerint szombaton.