2022. október 8. szombat

okt. 8
7:15
Igen dizájnos, megóvja a hajat, és nagyon nem olcsó: Magyarországra is befutott a tudományos hajformázó (Forbes)
Megérkezett Magyarországra a Dyson csúcs hajformázója, a Dyson Airwrap Complete Long, ami úgy kíméli a hajat, mint semmi más. Elméletben.
okt. 8
7:17
Négy városban tartanak közösségi futást a mellrák elleni küzdelem jegyében (Magyar Hírlap)
A napi szintű mozgás a rákmegelőzés egyik fontos eleme lehet.
okt. 8
7:17
Dobrev a színpadon, Gyurcsány a háttérben (Magyar Nemzet)
Gyurcsány Ferencnek nem szánnak szerepet a kongresszuson, de annak fő mondanivalója várhatón a bukott miniszterelnök utóbbi időben tett nyilatkozataihoz igazodik majd.
okt. 8
7:18
Aszódi Attila szerint ezen a télen biztosan nem lehet számolni az Északi Áramlattal (ATV)
De az is lehet, hogy soha többet nem - véli a paksi atomerőmű bővítéséért felelős korábbi kormánybiztos.
okt. 8
7:21
A Berlini Művészeti Akadémia megnyitja a Nádas Péter-archívumot az író 80. születésnapja alkalmából (Márkamonitor)
A Berlinben nyíló archívum egyebek közt az író, fotográfus kéziratait, jegyzeteit, emlékiratait és fényképfelvételeit mutatja be.   A délelőtt 11 órakor kezdődő megnyitón Navid Kermani német író, Katharina Raabe német kiadó-szerkesztő, valamint Iris Radisch irodalmi újságíró beszélget majd Nádas Péterrel, aki ezt követően az idén megjelent Rémtörté
okt. 8
7:21
Döbbenet: a világhírű Nike-szlogen valójában egy sorozatgyilkos utolsó szavai voltak? (Promotions)
A Nike „Just Do It” szlogenjének baljós története, amelyet egy gyilkos utolsó szavai inspiráltak a kivégzése előtt.
okt. 8
7:24
Ítéletet mondott a Fitch: negatívra rontotta Ausztria osztályzatának kilátását (Portfolio)
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Ausztria "AA plusz" szintű államadós-osztályzatának kilátását az Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő ezzel egy időben megerősítette az osztrák besorolást.
okt. 8
7:24
Alpha Tauri: Nagy szerepe volt a monzai remeklésnek De Vries szerződtetésében (m4sport.hu)
A monzai beugrásának is döntő szerepe volt abban, hogy Nyck de Vriest akarta az Alpha Tauri. Csapatfőnökük azonban már gokartosként felfigyelt a hollandra.
okt. 8
7:27
Negatívra rontotta Ausztria osztályzatának kilátását a Fitch Ratings (Magyar Hírlap)
Ausztria függése az orosz földgáztól még európai összehasonlításban is magas.
okt. 8
7:27
Véget érhet az utolsó nagykoalíció Alsó-Szászországban (Magyar Nemzet)
A németországi tartományban vasárnap rendeznek választást, a kampány fő témája az energiaellátás kérdése.
okt. 8
7:27
Negatívra rontotta Ausztria osztályzatának kilátását a Fitch Ratings (Mandiner)
Kockázatokat lát a hitelminősítő a sógoroknál.
okt. 8
7:27
Főnöke szavak nélkül tette helyre az autóját összetörő Schumachert (Racing)
Nem kímélte a pénteken balesetet szenvedő Mick Schumachert a Haas csapatfőnöke, aki szerint pilótájának a körülményeket figyelembe véve kellett volna vezetnie. Günther Steinert nem hatották meg Mick Schumacher szavai, és kemény véleményt fogalmazott meg arról, hogy miért törte össze az autóját a német pilóta a pénteki első szabadedzés leintése után
okt. 8
7:27
Ködös reggelre ébredtünk (Agrotrend)
A ködfoltok feloszlása után a fátyolfelhőzet mellett alapvetően sok napsütés várható csapadék nélkül. A délies szél napközben a Dél-Alföldön időnként megélénkülhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország döntő részén 20, 22 fok között alakul, de elsősorban az Alföldön ennél magasabb értékek is előfordulhatnak. Késő estére általában 9 és 15 fok
okt. 8
7:29
Demkó Attila: A krími híd állítólag lángokban (Mandiner)
Ez egy újabb kemény eszkalációs kör lesz.
okt. 8
7:30
Nyakunkon az őszi betegségek – influenza, koronavírus vagy más? (Infostart)
Csökkent a koronavírus-járvány intenzitása, ugyanakkor a megengedőbb járványügyi óvintézkedések miatt idén influenzajárványra számíthatunk.
okt. 8
7:30
Közel 36 millióan fertőződtek meg Franciaországban (hirado.hu)
Világszerte 621 011 061 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban.
okt. 8
7:33
Futóverseny miatt korlátozzák a forgalmat Budapest belvárosában a hétvégén (Magyar Hírlap)
Változik a közösségi közlekedés rendje is.
okt. 8
7:33
Háború: Óriási területeket foglaltak vissza az ukránok (Növekedés)
Az ukrán haderő egyre több települést foglal vissza az oroszok által ellenőrzött területekről, szeptember vége óta 2500 négyzetkilométert vettek vissza.
okt. 8
7:33
Sok napsütésre számíthatunk (Magyar Nemzet)
A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország döntő részén 20–22 fok között alakul.
okt. 8
7:33
Agro7 - a hét legfontosabb agrárhírei (Agrotrend)
Almafogyasztást népszerűsítő kampányt indít az Agrármarketing Centrum. A KWS szemesnövény hibridjeiről szakmai szemmel. A Magosz régi-új főtitkára Cseh Tibor nyilatkozott a feladataikról. A Huminisz szőlő-és bortúráján jártunk. Négykeréken a mezőgazdaságban.
okt. 8
7:33
Vérfoltok a falon, járdán, kisboltban - Kisgyerekei szeme láttára késelte meg exét az utcán egy budapesti férfi (rtl.hu)
A 28 éves támadót a helyszínen elfogták, beismerő vallomást tett.
okt. 8
7:35
Snóbli-díj (Magyar Hírlap)
Fricska. Nem akarom elolvasni Erneaux egyetlen könyvét sem. Maradok Csehovnál, Nagy Lászlónál, Molnár Ferencnél, Csurkánál – ők ugyanis valóban a valós világot dolgozták fel....
okt. 8
7:36
„Mindenkitől elvárom, hogy legalább 120 ezer forintot költsön ránk” - fura dolgok, amiket menyasszonyok kértek a vendégektől és a szolgáltatóktól (Joy)
Van, hogy a menyasszony menyasszörnyé alakul át, és mindenféle irreális elvárásokat támaszt mások elé. Erre hoztunk most néhány példát.
okt. 8
7:36
Aggasztó hírt jelentett be a legendás magyar rockzenész (Ripost)
Három koncertje is elmarad.
okt. 8
7:39
Sztrájkolnak az olajfinomítók dolgozói Franciaországban (Magyar Hírlap)
A benzinkutak mintegy 15 százalékánál voltak ellátási problémák.
okt. 8
7:39
Bevonulni, menekülni, ellenállni? Putyin mozgósítása a szakadék szélére sodorta Oroszországot (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
okt. 8
7:39
Csaknem ezerháromszáz illegális bevándorlóval szemben intézkedtek rendőreink (Magyar Nemzet)
Összesen 682 határsértőt tartóztattak fel és 612 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.
okt. 8
7:39
Niedermüller Péter: Ideje, hogy a közoktatásért felelős rendőrtábornok visszavonulót fújjon (Mandiner)
A Fidesz a tanárok aljas módon történő kirúgásával sem lesz képes elhallgattatni őket.
okt. 8
7:41
Szigor vár az állattartókra (Magyar Nemzet)
Az uniós hatóság ajánlásai alááshatják az európai sertéságazat jövőjét.
okt. 8
7:45
“A nők mindig a család mozgatórugói” (Márkamonitor)
Idén második alkalommal szervezi meg az iRUNmore Futóegyesület Fuss MELL-ettünk elnevezésű közösségi futását, amellyel szeretné minél több nő figyelmét felhívni a mellrákszűrések és az önvizsgálat fontosságára. Az AVON támogatásával megvalósuló ingyenes programon idén négy nagyvárosban egyidőben vehetnek részt az érdeklődők.   A hazánkban minden ti
okt. 8
7:45
Kocsis Korinna több hónapja alig alszik: „próbálok átlendülni a kialvatlanságon” (BorsOnline)
A Miss Earth Hungary egykori győztese hónapok óta nem tudta kialudni magát, kezd hozzászokni, hogy folyton kimerült.
okt. 8
7:45
Újabb lány esett ki a TV2 párkereső reality műsorából: neki kellett mennie (Life)
A Money or Love játékából pénteken este újabb versenyző esett ki. Ezúttal Zsófi és Angéla kapták a legkevesebb szavazatot a nézőktől, végül az utóbbi távozott.
okt. 8
7:45
AM: újabb segítséget kapott a tejelő szarvasmarha ágazat (Agrofórum)
Sikerrel zárult a tejelő szarvasmarha ágazat állatjóléti támogatásának meghosszabbítása - hívja fel a figyelmet az Agrárminisztérium honlapján.
okt. 8
7:45
Még több felújított Samsung okostelefon érkezhet (GSMring)
A dél-koreai vállalat a közeljövőben állítólag még több okostelefont kíván értékesíteni azokból a termékekből, amiket felújítottak és újra értékesítésre kínálnak. Mutatjuk, hogy mit tudunk erről. A mai világban egyre fontosabbá válik az újrahasznosítás és a környezetvédelem. A legtöbb nagy gyártó is erre törekedik, hiszen egyre kevesebb műanyagot h
okt. 8
7:45
A 4iG részesedést szerzett az izraeli Spacecom vállalatban (Mínuszos)
A 4iG Nyrt. megszerezte az AMOS műholdrendszereket üzemeltető és fejlesztő, izraeli Space Communications Ltd. (Spacecom) részvénycsomagjának 9,538 százalékát. A több lépésből álló tranzakció első lépéseként az izraeli kommunikációs minisztérium (MOC) előzetes jóváhagyásának megfelelően nyilvános részvénykibocsátáson szerezte meg a pakettet – közölt
okt. 8
7:45
Oroszok: Zelenszkij felszólítása csak megerősíti, hogy helyes volt elindítani a háborút (Mandiner)
Az ukrán elnök szerint Európában növelni kellene a fegyvergyártást.
okt. 8
7:45
Élen jár a baloldal a kilakoltatásokban (Magyar Nemzet)
Több, baloldali vezetésű vidéki városban is nagy számban kezdeményeztek kilakoltatást.
okt. 8
7:45
Majka: Sose mondták meg a TV2-nél, miről beszéljek, ha így lenne, azonnal otthagynám (Forbes)
Hogyan lehet jól gyereket nevelni, mi tartja ébren éjszakánként, és mi az új szerelme? A legértékesebb celeb a Forbes Flow eseményen.
okt. 8
7:45
Micsoda barátság: Kim Dzsongun 70. születésnapján köszöntötte Putyint (Helló Magyar)
Gratulált az egyik diktátor a másiknak, amiért az „leverte az Egyesült Államok fenyegetését”. Mutatjuk a többi fennkölt gondolatot is!
okt. 8
7:45
Vadonatúj balatoni éttermek, ősszel is nyitva (Balatonica)
A kitartó szép időben a Balaton az őszi hétvégeken is kirándulásra csábít. Érdemes úgy elindulni, hogy előtte tájékozódunk a nyári szezonon túl is nyitva tartó vendéglátóhelyekről. Segítségképp csupa olyan éttermet ajánlunk, akik garantáltan nyitott ajtókkal várják az őszi kirándulókat. A válogatásban szereplő nevek mind az elmúlt egy-két évben fut
okt. 8
7:48
A Szűz jegy szülöttének romantikus napja lesz ma, élvezze ki! (Metropol)
Szép napra számíthat ma. Szerelmi ügyekben is tisztázódhatnak a kétségei, különösen akkor, ha a mai napot utazással tölti.
okt. 8
7:51
Senki nem tud úgy pasizni, ahogy ez a szingli nő, aki bélyegzővel vadászik az újabb áldozataira (Promotions)
Egy wiltshire-i egyedülálló nő megunta a szokásos párkeresési rituálékat, ezért egy bélyegzővel jár-kel a világban, hogy lecsapjon a következő kiszemeltjére.
okt. 8
7:51
Ezreknek segítettek nyáron a vízimentők (Magyar Hírlap)
Egy átlagos nyári napon 120 vízimentő dolgozott napi 10–12 órában.
okt. 8
7:51
Gyors reakció a biztonságért (Növekedés)
A pápai ASTOTEC Automotive Hungary életeket mentő technológiát gyárt prémium kategóriás gépjárművekbe, és mindeközben figyel a vállalaton belüli életre is – erről beszélgettünk a két ügyvezetővel, Retkes Gáborral és Lukácsy Zoltánnal.
okt. 8
7:51
Újabb módszerrel zsarolják Orbánék az EU-t a pénzekért: A finneknek és a svédeknek fekszenek keresztbe (Nyugati Fény)
Válogatott módszerek.
okt. 8
7:51
Franck Ribery a napokban bejelenti a visszavonulását (Magyar Nemzet)
A Bayern korábbi, a Salernitana jelenlegi középpályása a jövő héten tesz bejelentést erről a La Gazzetta dello Sport szerint.
okt. 8
7:51
„Ha eltűnnének a gombák, három éven belül kihalna a földi élet” – Albert László mikológussal beszélgettünk (egy.hu)
Most tele van az erdő gombával, mintha a természet szeretne kárpótolni bennünket a nyári gombaszezon kieséséért. Ez a különleges, se növény se állat élőlény sokunk kedvence, rengetegen szedik a különböző gombákat fogyasztási céllal annak ellenére, hogy a laikus gombagyűjtők viszonylag szűk ismerettel rendelkeznek a hazánkban élő gombafajokról. Nem
okt. 8
7:53
Elhibázott brüsszeli szankciók (Magyar Nemzet)
A megszokott válságkezelési módoktól eltérően mi a közvetlen segítségben hiszünk.
okt. 8
7:54
Nem minden alkalmas tüzelőnek, 300 ezer forint is lehet a büntetés (Infostart)
Ne fűtsünk szeméttel vagy nedves fával – erre figyelmeztet a katasztrófavédelem. A nem megfelelő tüzelő nemcsak káros, hanem a tüzelőberendezést és a kéményt is tönkre teheti.
okt. 8
7:54
Vádat emelhetnek Joe Biden kokainfüggő fia ellen (Ripost)
Hunter Bident most tényleg felelősségre vonhatják a hatóságok.

Keresés