2022. október 8. szombat

okt. 8
6:36
Ezer illegális bevándorló bujkálhat elhagyatott tanyákon a magyar határ közelében (hirado.hu)
A makkhetesi erdő alatt élőknek továbbra sincs nyugtuk.
okt. 8
6:36
Ez vár ránk a hétvégén, nem mindenki fog örülni (Ripost)
Végre kicsit visszatér a nyár szombat-vasárnapra.
okt. 8
6:39
Hivatalos: Megszűnik a Google Stadia (GSMring)
A Google felhő alapú játék szolgáltatása hivatalosan is meg fog szűnni a következő év elején. Mutatjuk a részleteket ezzel kapcsolatban, hogy mit kell tudni erről. A Google Stadia még 2019 márciusában indult el, amit már a kezdetektől fogva sok kritika ért, mivel túl drágák voltak a játékok, valamint a felhasználók nem igazán érezhették magukénak a
okt. 8
6:39
Változás az élen – száraz pályán folytatódott a szuzukai versenyhétvége (Racing)
Miután tegnap a Mercedesek elsőségével zárult a körözés Szuzukában, a mai szabadedzésen már Max Verstappen diktálta a tempót a Red Bull-lal, így a holland pilóta várhatja a legjobb helyzetből a Japán Nagydíj időmérő edzését. A nap nem sütött ki, de legalább az eső elvonult, így száraz pályán kezdhették meg a versenyzők a körözést a Japán
okt. 8
6:42
Óriási bajban vannak az autósiskolák, és nem a benzinár miatt (Infostart)
Egekben az üzemanyag ára, és közben elfogytak a tanulók.
okt. 8
6:42
Véget vetett-e az ellenzék budai győzelme a Fidesz nyerő szériájának? (ATV)
Kampánytáska, kampánytoll és szórólap is járt a belbudai járókelőknek. Minden eszközt bevetett a II. kerületi ellenzéki kampánycsapat, hogy rábírja a választókat arra, hogy részt vegyenek a múlt vasárnapi időközi önkormányzati választáson, ahol végül a DK jelöltje, Nagy Eszter legyőzte kormánypárti ellenfelét, Bálványközi Istvánt. A Heti Napló a ka
okt. 8
6:42
Igazi kirándulóidő lesz, aztán este jöhet némi fordulat (hirado.hu)
A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország döntő részén 20, 22 fok között alakul.
okt. 8
6:42
Két hónapra bezár a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (AQUA)
Két hónapig be sem tehetik a lábukat az ország egyik legrégebbi kutatóintézetébe az ott dolgozó kutatók. Az ok a megemelkedett rezsiköltségek, a fenntartó Eötvös Loránd Kutatási Hálózat szerint rendkívüli nyomást helyez a kutatóhelyek idei és jövő évi költségvetésére az energiaárak gyors növekedése. Hibrid munkavégzést rendeltek el a téli hónapokra
okt. 8
6:42
Japán Nagydíj: a szabadedzések összesített eredménye (m4sport.hu)
Így állunk az időmérő előtt!
okt. 8
6:45
SMA-val élők és művészek kiállítása látható a Westendben (Márkamonitor)
Az SMA Izomsorvadásos Betegek Magyarországi Egyesülete (SMA Egyesület) a Biogen Hungary Kft.-vel együttműködve a 2022. évi SMA hónap alkalmából alkotói pályázatot hirdetett az SMA betegséggel kezelt gyermekek és felnőttek számára, “Kinyílik a világ: Írd újra a jövődet!”  címmel.   A kampány szándéka az volt, hogy ráirányítsák a figyelmet erre a rit
okt. 8
6:45
Egy órán át ingyen volt az áram, ebben az európai országban (Tiszta Jövő)
Szerda délután 0 koronára csökkent Dániában az áram ára, igaz, az adó és a szállítás miatt így is kellett fizetni.
okt. 8
6:45
Olyan napsütés vár ránk a hétvégén, mintha szeptember lenne (BorsOnline)
Milyen időre számíthatunk szombaton és vasárnap?
okt. 8
6:45
Amit a puszpáng neveléséről tudni kell (Agrofórum)
Aligha van még egy olyan népszerű örökzöld növény, mint a buxus, amely még a téli hónapokban is élénk színfoltja lehet, a fagyok alatt elhalványuló kertünknek. Az alábbiakban a buxus gondozásáról olvashat, és megtudhatja, milyen fajták közül érdemes választania, hova és hogyan ültesse el, miként öntözze és szaporítsa ezt a növényt, valamint milyen
okt. 8
6:45
Túlontúl nehéz kvíz: már az 1. kérdésbe beletörik a bicskád, vagy te szárnyalni fogsz a végéig? (Promotions)
Percekig fogod majd bámulni a telefonodat, mire rájössz a helyes válaszra.
okt. 8
6:45
Alesz Bjaljacki és az ukrán Polgári Szabadságjogok Központja kapja idén a Nobel-békedíjat (Mínuszos)
Alesz Bjaljacki bebörtönzött fehérorosz aktivista, az emberi jogokat védő Memorial orosz szervezet és az ukrán Polgári Szabadságjogok Központja kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be a kitüntetést odaítélő testület Oslóban. A Norvég Nobel-bizottság indoklása szerint a díjazottak a civil társadalmat képviselik hazájukban, és évek óta kiállnak
okt. 8
6:45
Tömeges elbocsátások és a elkaszált gyakornoki programok – bajban lehet a Meta (Hamu és Gyémánt)
Pedig pont a gyakornoki programok azok, ahol a legtöbbször spórolnak a nagyvállalatok. A Metának már ez sem fért bele. A bejelentett elbocsátások, a munkaerő-felvétel befagyasztása és a részvények zuhanása közepette a Meta vállalatának még mindig nem sikerült kiegyensúlyoznia a költségvetését, amiért újra vágott egyet rajta, ráadásul megle
okt. 8
6:45
Csaknem 340 millió forint értékű transzformátoregységet szállított a Ganz egy franciaországi szélerőműhöz (newtechnology.hu)
Nagyteljesítményű transzformátoregységet szállított az észak-franciaországi Poste du Mont Varin szélerőműhöz, a Volkswind Gmbh szélerőmű-fejlesztő vállalat részére a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. A transzformátorok, valamint nagy teljesítményű villamos motorok és generátorok gyártásával, illetve nagyfeszültségű készülékek sze
okt. 8
6:45
Drónok háborúja - számba vettük az ukrajnai háborúban bevetett drónokat (Növekedés)
Különösen fontos szerephez jutottak a drónok az ukrajnai háborúban. Mindkét fél használ profi katonai drónokat és kereskedelmi forgalomban kapható drónokból barkácsolt eszközöket egyaránt. Az orosz drónok fejletlenebbek az ukránoknak Törökországból és Amerikából szállított drónoknál, komoly változást hozhatnak azonban az iráni Shahed-136-osok. Szám
okt. 8
6:48
Egyéni vállalkozás szüneteltetése alatti bevétel: hogyan lehet bevallani? (Adózóna)
Átalányadózó egyéni vállalkozás szünetelése alatt szerzett bevételt. Hogyan lehet ezt jogszerűen bevallani? – kérdezte olvasónk. Lepsényi Mária adószakértő válaszolt.
okt. 8
6:48
Többezer emberen segítettek nyáron a vízimentők (hirado.hu)
Egy átlagos nyári napon 120 vízimentő dolgozott napi 10-12 órában.
okt. 8
6:48
Mezőgazdasági csúcsgépek, a jövő üzemanyagai, egy egyedülálló új fejlesztés (Agroinform)
Körbála-adagolóval a takarmánykiszáradás ellen, káros és gyúlékony gázból készülhet üzemanyag, úttörő újítások az Isekitől, John Deere EVT: egy kivételes új fejlesztés.
okt. 8
6:51
A város, ahol 2024-re forgalomba állnak az első légitaxik (Travelo)
A repülőtér és a város között fogja szállítani az utasokat.
okt. 8
6:51
„Nem a történelem ismétli önmagát, hanem mi írjuk újra a történelmet” – Interjú Huhák Heléna történésszel (WMN)
Fiatal, de már többszörösen elismert történész, aki a kommunista agitátorok tevékenységéről írt könyvet, ennek révén pedig elég mélyen kiismerte a propaganda működési módozatait. Nem véletlenül mondja: „Lehet politikai kommunikációnak, vagy álhírgyártásnak, manipulációnak hívni, más meg csak úgy írja le: a hétköznapjaink, hiszen teljesen körbevesz
okt. 8
6:51
Transzhumanizmus és Homo sapiens (Magyar Nemzet)
A világ legfurcsább történésze a Világgazdasági Fórum tanácsadója: Yuval Noah Harari.
okt. 8
6:51
Ez az érme akár 100-szorosra is duzzadhat 2023-ig (BitcoinBázis)
A kriptopiac 2022-ben medvés körülmények között, az energiaválság árnyékában próbált talpon maradni. Ennek az időszaknak is megvan azonban a varázsa,
okt. 8
6:54
5 zseniális önszerető szexpóz, akár partnerrel vagy, akár egyedül (+18) (Joy)
Nem mindenki él párkapcsolatban, ám ez nem jelenti azt, hogy ne élvezhetné ugyanolyan intenzíven és gyakran a szex adta gyönyört, mint azok, akiknek állandó kapcsolata vagy partnere van.
okt. 8
6:54
Erre szolgál a humanitárius kártya - így segít a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (Ripost)
Készpénzt nem lehet vele felvenni.
okt. 8
6:54
Ellenségből csapattársak? Az Alpine reméli, Gasly és Ocon újra barátok lesznek (m4sport.hu)
Voltak barátok, aztán ellenségek lettek, jövőre pedig csapattársként kellene előrébb vinniük az Alpine-t. A csapatfőnök biztos benne, hogy Pierre Gasly és Esteban Ocon együtt tud dolgozni, titkon pedig azt reméli, hogy újra közelebb kerülnek egymáshoz.
okt. 8
6:57
Recessziót lesz jövőre Ausztriában az egyik hitelminősítő szerint (Növekedés)
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Ausztria "AA plusz" szintű államadós-osztályzatának kilátását az Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő ezzel egy időben megerősítette az osztrák besorolást.
okt. 8
6:57
Szávay Ágnes visszatért a gyökereihez, és nem szereti, ha felismerik (Magyar Nemzet)
A korábbi junior Grand Slam-bajnok, a világranglista 13. helyén állt teniszező gyógynövénytanfolyamra jár és a tenisziskoláját igazgatja.
okt. 8
7:03
Szögesdrót (Magyar Hírlap)
Sztálin kötélnek állt, mert Hitlertől többet nem várhatott, mint amit Churchill igért. És sokkal többet igért, mint ami azon a cetlin szerepel. Egész Közép-Európát Berlinig, a Balkán nagy részét, és ki tudja még mit.
okt. 8
7:03
Feltérképezhető a pénzek mozgása (Magyar Nemzet)
Büntetőeljárás esetén felmerülhet a hazaárulás vagy az állam elleni bűncselekmények feljelentésének elmulasztása.
okt. 8
7:05
„Sikerült elérni a nemzeti célokat” (Magyar Nemzet)
Orbán Viktor miniszterelnök közölte, a nyolcadik oroszellenes szankciós csomag nem vonatkozik Magyarország gázellátására.
okt. 8
7:06
Új kapus után nézhet Gulácsi sérülése után a Leipzig, már van egy név is (Infostart)
Marco Rose vezetőedző nyilatkozott az ügyben.
okt. 8
7:09
Fosztogattak, gyilkoltak: íme a legelvetemültebb betyárjaink (Tudás.hu)
A magyar betyárok gyilkoltak, raboltak, hatalmas kárt okozva a lakosságnak és a gazdaságnak a XIX. században. Fényévek választották el Bogár Imrét, Sobri Jóskát, Rózsa Sándort, Farkas Jancsit a jóságos, idealizált férfitől, illetve a Robin Hood ihlette folklór mesevilágtól. Ezt igazolja, hogy egyetlen olyan történeti forrás sem került elő, amely ez
okt. 8
7:09
Későn kapcsolt (Magyar Nemzet)
Egy katasztrofális vereség után nem a kormányzásra kell készülni, hanem a 2024-es önkormányzati, illetve az EP-választásra – írta Szekeres Imre Mszp-stratéga.
okt. 8
7:09
Háború szélén a Nascar és a csapatok, nem sikerült megegyezni (Racing)
Pénteken egy hosszú sajtókonferencián a csapatok képviselői bejelentették, hogy nem sikerült megállapodniuk a NASCAR-ral. A NASCAR csapatok kijelentették, hogy a jövőben szükség van egy jobb gazdasági modellre, amely nagyobb hosszú távú és fenntarthatóbb működést tesz lehetővé a csapattulajdonosok számára. “Eljutottunk arra a pontra, amikor a tulaj
okt. 8
7:09
Tömegsírt találtak a felszabadított Liman városában (rtl.hu)
Nagyjából kétszáz holttest lehet benne, köztük kisgyerekeké. Emellett egy tömeges temetkezési helyre is bukkantak, kétszáz sírral.
okt. 8
7:11
Kocsis Máté: Az a diktatúra, amit a brüsszeli elit művel (Magyar Nemzet)
A külföldi befolyásolási kísérletek elleni fellépés fontos szuverenitási kérdés.
okt. 8
7:11
Főnöke szerint Schumachernél az előny a Haas versenyülésért (Racing)
Mick Schumachernek “előnye” van a többi jelölttel szemben a 2023-as Haas versenyülésre, ismerte el Günther Steiner csapatfőnök. Mivel a kis amerikai csapat tavaly egyetlen pontot sem szerzett az akkor újonc Schumacherrel és Nikita Mazepinnel, Steiner azt is hangsúlyozza, hogy a Haas “belátható időre végzett az újoncokkal”. Ez egy erős utalás arra,
okt. 8
7:12
Eldőlt az osztrák sípályák, szálláshelyek, éttermek sorsa: erre készülhetnek az utazók 2022 telén (Pénzcentrum)
Óriási változásokon megy keresztül éppen a világ, azon belül a turizmus is, talán gyorsabban, mint az korábban megszokhattuk. Nem csak magyarországi szállás- és vendéglátóhelyek küszködnek, de egész Európa hasonló cipőben jár. Ausztria sem különálló sziget, ott is folyamatosan drágul minden, nem csak az energia, a benzin, a fogyasztói árak, ám a ko
okt. 8
7:12
Kész horror lesz a közlekedés a hétvégén Budapesten, ez az oka (Ripost)
Szombat-vasárnap is lezárások lesznek, mutatjuk az egérutat.
okt. 8
7:12
Bajban az esküvőipar, tervezhetetlen a következő szezon (vg.hu)
A járvány miatt egyébként is megviselt állapotban lévő ágazatot tovább tépázza az energia- és élelmiszerárak drasztikus emelkedése.
okt. 8
7:15
Végzett kisfiával, majd elküldte a holttest fotóját az exének (BorsOnline)
Képtelen volt elfogadni, hogy felesége továbblépett.
okt. 8
7:15
Napi horoszkóp (2022. szeptember 8.): az Ikrek legyen őszinte, a Halakra egy különleges találkozás vár (Life)
A Szűz nagyon szép napra számíthat, tisztázódnak a kétségei. És a te csillagjegyedre hogyan hatnak a bolygók? Napi horoszkóp következik szombatra.
okt. 8
7:15
Corvinus-felvételi 2024-ben: fontos változások (KKV Magazin)
Az egyetemeknek nagyobb mozgásteret biztosító szabályoknak köszönhetően a Budapesti Corvinus Egyetem 2024-től átalakítja felvételi pontszámítását annak érdekében, hogy méltányosan és rugalmasan támogassa a kiváló jelentkezőket. A Corvinuson több pluszpont kapható majd a nyelvvizsgákért, több pont szerezhető esélykiegyenlítéshez, és pontok járnak ma
okt. 8
7:15
Az egyetemesség kapuja (Magyar Hírlap)
Kamp Salamon Bach munkásságáról és a zene szeretetéről.
okt. 8
7:15
Nobel-díj – Alesz Bjaljacki, az orosz Memorial és az ukrán Polgári Szabadságjogok Központja kapja idén a Nobel-békedíjat (Tudás.hu)
Alesz Bjaljacki bebörtönzött fehérorosz aktivista, az emberi jogokat védő Memorial orosz szervezet és az ukrán Polgári Szabadságjogok Központja kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be péntek délelőtt a kitüntetést odaítélő testület Oslóban. A Norvég Nobel-bizottság indoklása szerint a díjazottak a civil társadalmat képviselik hazájukban, és év
okt. 8
7:15
A rosszabb abroncsot az első vagy hátsó tengelyre tegyük? (Autószektor)
Sok sofőr még mindig azt hiszi: a jobb gumik mindig a hajtott tengelyen vannak, ezért az elsőkerék-hajtású autók vezetői előszeretettel szerelik fel az erősebb gumipárt az első tengelyre, mert ott nagyobb a kopás és jobban kopnak a gumik. A hóban is könnyebb elindulni. De ez a jó tapadás megtévesztő. Valójában ez egy rossz döntés. A jobb profilú a
okt. 8
7:15
Armageddon a grundon (Magyar Nemzet)
Biden most a bibliai Armageddon képével riogatva utalt, úgy vélve: Putyin nem viccelt, amikor nukleáris fegyver bevetését is kilátásba helyezte arra az esetre, ha rákényszerül.

Keresés