2022. október 7. péntek

okt. 7
19:12
42 milliót követel az olasz sorozatgyilkostól a magyar áldozat családja (BorsOnline)
Jogerősen húsz év börtönre ítélte az olasz legfelsőbb bíróság az 52 éves Pasquale C.-t, aki brutálisan végzett 2018-ban az akkor 24 éves Mata Ariettával. A férfi így biztosan börtönbe vonul, de kérdés, mi lesz a család által kért 100 ezer eurós (42 millió forintos) kártérítéssel.
okt. 7
19:12
Alacsony forgalom mellett pluszban zárt a BÉT (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 281,34 pontos, 0,72 százalékos emelkedéssel, 39 537,63 ponton zárt pénteken.
okt. 7
19:15
Áder János a klímaváltozásról, az energiaválságról és az unió szankciós politikájáról adott interjút (Tiszta Jövő)
Áder János a klímaváltozásról, az unió szankciós politikájáról is beszélt abban a pénteken megjelent interjúban, amit a Vas Népének adott. A volt köztársasági elnök az általa alapított Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány programsorozatának keretében a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban tartott előadást Szombathelyen.
okt. 7
19:15
Kiderült, mikor kísérik utolsó útjára Szakcsi Lakatos Bélát (Life)
Október 18-án 11 órakor kísérik utolsó útjára a magyar dzsessz legendás alakját, Szakcsi Lakatos Bélát. A Kossuth,- és Liszt-díjas zongoraművésztől a Fiumei úti sírkert 41-es művészparcellájában vesznek végső búcsút.
okt. 7
19:15
Lapozó: Európa legaktívabb pénzhamisító laborját számolta fel a spanyol rendőrség (Magyar Nemzet)
Fenyegető hangnemben üzentek a franciák az alakuló olasz kormánynak.
okt. 7
19:15
Gigászi II. Erzsébet-portrét rajzolt Anglia egére egy pilótanő (rtl.hu)
A precíz repülési útvonallal kirajzolt portré 104 kilométer hosszú és 64 kilométer széles volt.
okt. 7
19:18
Ausztria a semlegesség feladása helyett fegyverkezésbe kezd (Infostart)
A hagyományos osztrák semlegesség érvényben marad, az ezzel kapcsolatos vita már a múlté. Alternatívaként ugyanakkor az osztrák hadsereg megerősítése van napirenden, különös tekintettel az ukrajnai háború nyomán kialakult feszült nemzetközi helyzetre. A kormány konkrét intézkedéseket határozott el a Bundesheer fejlesztésére, külön súlyt helyezve a
okt. 7
19:18
Hagymás tortilla visszahívásáról tett közzé tájékoztatót a Nébih (Adózóna)
Hagymás tortilla visszahívásáról tett közzé tájékoztatót csütörtökön honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
okt. 7
19:18
Egy életre elfelejthetjük az olcsó nyaralásokat? Még évekig nem áll helyre a szektor (Pénzcentrum)
Úgy tűnik még nem állt fel teljes mértékben a koronavírus által okozott visszaesés után a szállodaszektor: a 2019-es szint közelében sincsenek még a bevételek, és az előrejelzések szerint még 2025-re sem fogja elérni. Más a helyzet azonban a rövidtávú lakáskiadások volumenével: ott akár már jövőre meghaladhatják az eddigi legjobb évet a bevételek.
okt. 7
19:18
Találja ki, mit kapott ajándékba Putyin a fehérorosz elnöktől (ATV)
„Fehérorosz traktort”, amilyet ő maga is használ a saját kertjében.
okt. 7
19:21
Az energiaárak csökkentését követelik az EU-tagállamok (Magyar Hírlap)
Petr Fiala: Közös európai megoldásra van szükség - Putyin nyilatkozatait nagyon komolyan vesszük, mondta Ursula von der Leyen.
okt. 7
19:21
Magyarország mellett szólalt fel az Európai Parlamentben egy lengyel képviselőnő (Mandiner)
„Kiéheztetnék Magyarországot és Lengyelországot!” – fogalmazott Jadwiga Wiśniewska.
okt. 7
19:21
Schumacher részegen székeket és asztalokat hajigált, majd elkötött egy targoncát (Racing)
Újra Forma-1-es világbajnokot avathatnak Szuzukában, amire volt már néhányszor példa a pálya történetében. Olyat viszont eddig nem láttunk, amit Michael Schumacher csinált 2003-as vb-győzelme után. Megvan rá az esély, hogy vasárnap 14. alkalommal avathat Forma-1-es világbajnokot a szuzukai pálya, és Max Verstappen a Japán Nagydíjon biztosítja be má
okt. 7
19:21
Dühös szülők és diákok tömege kísérte azokat a tanárokat, akik a kirúgással fenyegető levelüket vették át (rtl.hu)
Dühös szülők és diákok tömege kísért el húsz tanárt a Külső-pesti Tankerület központjához, ahol ők is kirúgással fenyegető levelet kaptak, amiért szerdán részt vettek a polgári engedetlenségben. A tömeg odakinn hangosan követelt szabad oktatást. Diáktiltakozás volt az óbudai gimnáziumban is, ahol ma szintén hasonló leveleket kézbesítettek.
okt. 7
19:23
Putyin: Intézkedéseket kell kidolgozni a FÁK-országok közötti konfliktusok megoldására (Magyar Hírlap)
A posztszovjet térség más közeli államai között is keletkeznek konfliktusok, mutatott rá a születésnapját ünneplő elnök.
okt. 7
19:23
Hiába állította Gulyás Gergely, a legkapósabb autópálya-matrica árát brutálisan megemelte a kormány (rtl.hu)
30 százalékkal nőhet jövőre az állam autópályadíjakból származó bevétele. A kormány most először nem egységesen emeli a matricák árait. Gulyás Gergely miniszter korábban azt állította, a legkeresettebb matricatípusok drágulnak a legkevésbé. Az Mfor azonban kiderítette: a legnépszerűbb, a heti matrica ára majdnem 50 százalékkal nő.
okt. 7
19:24
Novák és Orbán sem gratulált Putyin 70. születésnapjához (Blikk)
A korábbi kerek évfordulókhoz képest szerényebb külsőségek közepette volt kénytelen ünnepelni a 70. születésnapját az orosz elnök. Sokak szerint Ukrajna bekebelezése lett volna Vlagyimir Putyin számára a legszebb ajándék, ám a háború csak húzódik, s a harcok februári kirobbanása óta borzalmas veszteséget szenved a „Vörös hadsereg”.
okt. 7
19:24
Pongrátz Bianka döntős helyen áll az első nap után a koronglövő-világbajnokságon (m4sport.hu)
A szám másik magyar résztvevője, Molnár Dóra 42 találattal az 51. a 61 fős mezőnyben.
okt. 7
19:27
Alapjogokért Központ: A dollárbaloldal továbbra is a szankciók pártján! (Magyar Nemzet)
A példátlan beavatkozási kísérlet során milliárdok gurultak a dollárbaloldalhoz.
okt. 7
19:30
Vlagyimir Putyin a posztszovjet országok ügyében szólalt fel (Infostart)
A FÁK-országok közötti konfliktusok megoldására intézkedéseket kell kidolgozni - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken a Független Államok Közössége pénteki szentpétervári informális csúcstalálkozóján.
okt. 7
19:30
Putyin: Intézkedéseket kell kidolgozni a FÁK-országok közötti konfliktusok megoldására (hirado.hu)
A csúcsot követően Putyin és Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök négyszemközt tárgyalt egymással.
okt. 7
19:30
Ukrán vezetők: Az oroszok Zaporizzsját lőtték, 12 helyi lakos meghalt (ATV)
Anatolij Kurtyev, a városi tanács titkára pénteken a Telegram üzenetküldő alkalmazáson arról tájékoztatott, hogy a kutatási és mentési munka egész éjjel folytatódott a romba dőlt házaknál.
okt. 7
19:30
Túl sok menedékkérő érkezett, rendkívüli állapotot hirdetett New York polgármestere (444.hu)
„Bár együttérzésünk határtalan, erőforrásaink nem azok” - mondta.
okt. 7
19:30
Joe Biden aláírta az európaiak személyes adataival kapcsolatos rendeletet (vg.hu)
A rendelet lehetővé teszi la jogosult államok polgárai számára, hogy jogorvoslatot kérjenek, ha úgy vélik, hogy személyes adataikat az Egyesült Államok titkosszolgálatai illegálisan gyűjtötték.
okt. 7
19:33
A tantestület felét kirúgással fenyegették meg a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban (SzMo)
Az iskola 37 pedagógusa kapott levelet, mert részt vett a polgári engedetlenségben. A szülők tiltakozó akciót terveznek.
okt. 7
19:33
Orbán Viktor két húsba vágó kérdésről tárgyalt Prágában (Demokrata)
A háborúról és az energiáról tárgyaltak az európai uniós miniszterelnökök csúcstalálkozójukon.
okt. 7
19:33
Bese Gergő: Mi, tanárok nézzünk szembe a saját hibáinkkal is (Mandiner)
Sokat vívódtam, hogy megírjam azokat a gondolatokat, amik megszülettek bennem, látván a pedagógusok különböző figyelemfelhívó akcióit és a diákok tüntetéseit tanáraik mellett.
okt. 7
19:33
Putyin nyomasztó nemzetközi elszigeteltségben ünnepli 70. születésnapját (rtl.hu)
Október 7-én lett 70 éves Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök a korábbi évektől eltérően idén nem sok külföldi gratulációban és ajándékban részesült. A világ egyik legbefolyásosabb embere nyomasztó nemzetközi elszigeteltségben ünnepli a születésnapját. Bár hatalmát elvileg 84 éves koráig bebetonozta, a kudarcos ukrajnai háború komoly veszélybe sodorha
okt. 7
19:36
EU-csúcs: Az energiaárak csökkentését követelik az EB-től a tagállamok (Infostart)
Az országok többsége támogatta a földgáz maximális árának meghatározását.
okt. 7
19:36
Orbán Viktor: haladéktalanul intézkednie kell az Európai Bizottságnak az energiaárak csökkentése érdekében (Portfolio)
Az égbe szállt energiaárak miatt arra szólították fel a tagállamok az Európai Bizottságot, hogy „haladéktalanul intézkedjen az energiaárak csökkentéséről” – hangsúlyozta a ma véget ért informális EU-csúcs utáni Facebook-videóban Orbán Viktor. A magyar kormányfő üzenete azért is fontos, mert azt jelzi, hogy ő is támogatja a tagállamok többségének ál
okt. 7
19:36
Oroszországban minimális havi inflációt mértek szeptemberben (hirado.hu)
Oroszországban szeptemberben 0,05 százalékos havi inflációt mértek, miután az előző három hónapban defláció volt.
okt. 7
19:38
Megnyílhat az út az amerikai-EU adatforgalom előtt (hirado.hu)
A közlemény felhívja a figyelmet arra, hogy az elnöki rendelet tovább erősíti a személyiségi és állampolgári jogok védelmének már most is szigorú elemeit, amennyiben szabályozza az Egyesült Államok elektronikus hírszerzési tevékenységét.
okt. 7
19:39
Így vonultak végig a sztárok a vörös szőnyegen a Várkert Bazárban (BorsOnline)
Kitettek magukért a hírességek, ugyanis néhány egészen extrém outfitet választottak maguknak.
okt. 7
19:39
Megbotlott és arcra esett - kínos pillanatokat élt át a színpadon az énekes (Life)
Csütörtök este az Inspiráló Nők Estjén lépett fel Király Viktor, aki Radics Gigivel közösen énekelte le a csillagokat is az égről.
okt. 7
19:39
„Bréking”: Elindult a DK gyakornoki programja (Mandiner)
Aki a politika csúcsára törne, az most jelentkezzen!
okt. 7
19:39
Könyv a bravúrról: aki ott volt a helyszínen, legyen ismét libabőrös (Magyar Nemzet)
Gyönyörű és tartalmas kötet örökíti meg a Sopron Basket idei győzelmét az Euroligában.
okt. 7
19:39
Ilyen volt belülről az év végi őrült Gtd csata a Petit Le Mans-on (Racing)
Négyautós csatával zárult le az IMSA GTD Pro kategóriája, miután a Petit Le Mans utolsó fél órájában talált egymásra négy márka legénysége. Jack Hawksworth, Ben Barnicoat és Kyle Kirkwood Lexusa nyert a 10 órás versenyen, de csak miután előlük egy technikai szabálytalanság miatt visszasorolták a pályán versenyt nyerő Ferrarit. „Az utolsó 40 perc ké
okt. 7
19:39
Minden forog, mindenki rohan, a világ kizökkent a megszokott formájából – újra a Vígszínházban rendez Bodó Viktor (rtl.hu)
A rendező most egy nagy klasszikus, Franz Kafka A kastély című művét állította színpadra. Mindezt a tőle megszokott fanyar humorral, és abszurd fantáziával. A darabnak egyetlen hatalmas díszleteleme van, amely korábban elnyerte a Hamburgban az Évad díszlete díjat.
okt. 7
19:42
Keith Richards is Mick Jagger szeretője volt (Blikk)
Méltán nevezik a rockzene legnagyobb nőcsábászának Mick Jaggert, hiszen ha csak az ismert szeretői számát vennénk sorba, akkor is végeláthatatlan lenne a lista. A Rolling Stones frontembere soha nem csinált titkot abból, hogy nagykanállal ette az életet, méghozzá olyan naggyal, hogy abba olykor férfiak is elfértek. A David Bowie-hoz fűződő kapcsola
okt. 7
19:42
Színes középkor – a felújított bodrogkeresztúri templom (hirado.hu)
A festett falak gyakran évszázadokig rejtőznek a szürke vakolat alatt, hogy előbukkanjanak – ahogy Bodrogkeresztúron is történt.
okt. 7
19:42
Bukarestnek nincs gázellátási vészforgatókönyve (ProfitLine)
Három héttel a téli fűtési szezon kezdete előtt a román hatóságok még nem dolgoztak ki gázellátási vészforgatókönyvet, Románia pedig Oroszországon kívül semmilyen más országgal nem kötött importszerződést, nem tudni, hogyan boldogul a Gazprom szállítmányai nélkül - hívta fel a figyelmet a Hotnews.ro hírportál az energiaválsággal foglalkozó pénteki
okt. 7
19:42
Küszöbön állhat a döntés, hogy vádat emelnek-e Hunter Biden ellen (hirado.hu)
A nyomozás állásáról először a Fox News adott hírt még júliusban, amikor azt közölte, hogy a nyomozás „kritikus szakaszba” jutott.
okt. 7
19:42
Újabb vészjósló jelentést tett közzé a WHO a koleráról (ATV)
Riasztó mértékben terjed a kolera Szíriában – figyelmeztetnek.
okt. 7
19:42
Dietetikus segít, hogyan maradhatsz egészséges ősszel is (Glamour)
Az ősz sok szempontból csodálatos évszak, a szervezetünket azonban több kihívás elé állíthatja, ezért fontos tudnunk, milyen dolgokra érdemes figyelnünk, és hogyan alakíthatunk a napi szokásainkon, hogy ezekben a hónapokban is egészségesek maradjunk. Farkas Cecília dietetikus, táplálkozástudományi szakember sok olyan, a táplálkozásunkat és az életm
okt. 7
19:45
Megőrülnek a férfiak Tóth Andi mellei láttán (BorsOnline)
Extrém ruhát választott a divatbemutatóra Tóth Andi.
okt. 7
19:45
Törley Katalin szerint Orbán Viktor akarata állhat a tanárok kirúgása mögött, nem a tankerületek döntöttek így (SzMo)
Ha ez így megy tovább, lesz olyan iskola, ahol ellehetetlenül a tanítás - véli a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete.
okt. 7
19:45
Végre találtak bizonyítékot az univerzum első csillagáról (Hamu és Gyémánt)
A legelső csillagok akkor jelenhettek meg, amikor az Univerzum mindössze 100 millió éves volt. Azóta a világűr gyors tágulása a feledés homályába taszította fényüket, így a létezésükre vonatkozó nyomokat máshol kell keresnünk.
okt. 7
19:45
Gulyás Gergely átadta Sé új óvodáját (Demokrata)
Átadták a Vas megyei tepelülés új óvodáját, amelynek építését a Miniszterelnökség támogatta.
okt. 7
19:45
Orbán: sikerült elérni az összes fontos magyar nemzeti célt! (Mandiner)
Két húsba vágó kérdésről, az orosz-ukrán háborúról és az energiáról tárgyaltak az európai uniós miniszterelnökök prágai csúcstalálkozójukon, amely pénteken ért véget.
okt. 7
19:45
Ha most veszel bitcoint, még nem maradtál le semmiről (BitcoinBázis)
Sokan szoktak lemondóan beszélni a kriptopénzekről, hogy ez a hajó már elment, ha az merül fel, érdemes-e még most beszállni

Keresés