Pénteken és szombaton is felhős időre számíthatunk, azonban csapadék nem várható. Éjjel 5 és 11 fok körül alakul a hőmérséklet, napközben viszont 20 fok fölé is kúszhat a hőmérő hiagnyszála.
Emmanuel Macron francia államfő az ország első tengeri szélerőmű-parkjának felavatásán csütörtökön bejelentette, hogy "duplájára kell felgyorsítani" a megújuló energiaforrások telepítését, miközben az új nukleáris reaktorok megnyitását is előre kell hozni.
Az ukrajnai háború és a szankciók miatt előálló nehéz gazdasági helyzet sem tántoríthatja el a kormányt legalapvetőbb céljai teljesítésétől, így a teljes foglalkoztatás, az alacsony adók és a beruházásösztönzési rendszer fenntartásától - szögezte le a tárca közleménye szerint pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A Marton Genetics a magyar vetőmagtermelés egyik vezető vállalata. A 35. Bábolnai Gazdanapokon idén is kiállítottak, ráadásul nem is akárhogyan: a világ legnagyobb jurtáját állították fel Bábolnán. A különleges építményben további különlegességekkel várták a látogatókat, többek közt egy Szaharában talált Hold-meteorittal.
A nő két hete tűnt el. Férjét már akkor összefüggésbe hozták az esettel, most kiderült: azzal gyanúsítják, hogy a gyilkosság után elrejtette felesége feldarabolt testrészeit. Kocsijában emberi maradványokat találtak, ezekről kiderült, hogy a párjától származnak. A férj letartóztatásban van.
Sikerült elérni az összes fontos magyar nemzeti célt, a nyolcadik csomag számunkra sérelmes pontjai alól mentesítést kaptunk. Ez a szankciós csomag nem vonatkozik sem Magyarország gázellátására, sem a nukleáris erőművekből származó energiára - mondta Facebook oldalára feltöltött videójában a miniszterelnök.
Az emelkedő energiaárak és az esetleges ellátási korlátozások jelentős működési kihívásokat támasztanak több nyugat- és közép-európai bankrendszer nagy energiafelhasználó vállalati adósaival szemben - áll a Moody's Investors Service pénteken Londonban ismertetett átfogó szektorelemzésében.
„Az biztos, hogy a lakosság, a távhőszolgáltatók és a lakosságot ellátó villamos energiaszolgáltatók gázellátását biztosítani fogjuk” – ígérte a román energiaügyi államtitkár.
Vitézy Dávid a korszerűsített Budapest-Hatvan vasúti vonalszakasz átadásán elmondta, hogy a részben uniós, részben hazai forrásokból megvalósított fejlesztés 10 év alatt készült el. Hozzátette, hogy az átadott szakasz Magyarország egyik legfontosabb vasútvonalán van, amelyet 4,5 millió utas használ évente. A pálya 56 kilométeren újult meg, 28 kilom
Joe Biden elnöki kegyelmet ad mindenkinek, aki kis mennyiségű marihuánabirtoklásért került börtönbe. Az amerikai elnök szerint a fűfogyasztás kriminalizálásával fölöslegesen teszik tönkre sok jóravaló polgár életét. A statisztikák szerint különösen a nem fehér bőrűekét. Biden a marihuána törvényi szabályozását is megváltoztatná, hogy ne a kemény dr
Feladta magát az a férfi, aki néhány napja erdőkertesi otthonának udvarán egy késsel többször megszúrta áldozatát, majd felgyújtotta annak sátrát. Legalább öt szúrás érte a megtámadott férfit, akinek megégett a keze is. Kórházban ápolják, azóta sincs kihallgatható állapotban. Támadóját letartóztatta a bíróság.
A helyszínen meghalt egy huszonkét éves fiatal csütörtökön este a Baranya megyei Siklósnagyfalu közelében, miután autójával lesodródott az útról. A féknyomok alapján a rendőrség nem zárja ki, hogy vad ugrott a kocsi elé. Kecskemétnél három fiatal sérült meg az M5-ös lehajtójánál. Kocsijukkal árokba hajtottak, mert a sofőr feltehetően túl gyorsan me
Folytatódnak a harcok az annektált területeken. A délkeleti Herszon régióban és a Donyec-medencei Luhanszk megyében is több falvat és települést foglaltak vissza az ukrán erők. Az ukrán tájékoztatás szerint a támadásokban legkevesebb 14 civil vesztette életét az elmúlt 24 órában. Az ATV Híradójának riportja.
Mindent tagadnak a Katzenbach-gyilkosság vádlottjai. Az ügyészség 19, illetve 20 évre küldte volna fegyházba őket, ha beismerik: megölték az egykori MTK-focistát. Ők azonban ártatlannak vallották magukat. Az áldozat 2009-ben tűnt el Budapestről, holttestét tavalyelőtt találták meg Baranya megyében. A vád szerint gyilkosai pénzügyi vita miatt ölték
Ez az első eset, hogy az EJT engedélyezte különleges jelentéstevő vizsgálódását emberi jogi kérdésekben az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) öt állandó tagországának valamelyikében.
Eltiltaná a vezetéstől az ügyészség azt az 51 éves nőt, aki tavaly nyáron luxusautójával egy benzinkút kávézójába hajtott Budapesten. Az ügyészség most emelt vádat, eszerint a nő részeg volt, amikor a balesetet okozta. Szerencsére senki sem sérült meg. Az ügyészség tárgyalás mellőzésével az eltiltás mellett pénzbüntetést is indítványozott.
A technológiai és ipari miniszter szerint Magyarország és Németország kapcsolata sikertörténet, amely nemcsak a két országnak, hanem az egész világnak hasznos.
Gyors állapotfelmérés után megállapították, hogy halálos betegek, de azt ígérték, több százezer forintos termékeik megvásárlásával meggyógyulhatnak. Háromszáz idős embert csapott be az a bűnbanda, amelynek tagjait első fokon most ítélte el a bíróság. A 14 vádlottra összesen 42 évnyi büntetést szabtak ki.
Véget ért az EU-csúcs Prágában, amelyen Orbán Viktor is részt vett. A találkozón többek között az energiaválságról és a háborús helyzetről is szó esett. A politikus a Facebook- oldalán összegezte a döntéseket.
Kétezer tonna hulladék keletkezik a fővárosban naponta. Helyi és központi szinten is megoldásokat kell találni a Magyar Argár- és Élettudományi Egyetem Környezettudományi Intézet Környezettechnológiai és Hulladékgazdálkodási Tanszékének vezetője szerint.
A hajdúvidi általános iskolát a rezsiszámlák miatt zárták be. Úgy nyilatkoztak, nincs miből fűteni, ennek ellenére sok mázsa tűzifát és szenet tárolnak az udvaron. A gyerekeknek emiatt a 15 kilométerre található intézménybe kell ingázniuk. A szülők mérgükben perbe fogták a fenntartót.
Orbán Viktor szerint a brüsszeli szankciók miatt emelkedtek az egekbe a gáz- és áramárak. Ez súlyos probléma egész Európában, ideje a brüsszeli hibákat kijavítani – mondta a miniszterelnök az Európai Politikai Közösség találkozójának hajnalán videójában. A csúcstalálkozón több mint negyven európai ország döntéshozója gyűlt össze, hogy megvitassa az
Mindennapos témát szolgáltat már a nemrégiben kirobbant vélt költségvetési botrány. Több csapat is úgy gondolja, hogy a Red Bull tavaly többet költött a költségsapka által maximálisan költhető összegnél. Emiatt pedig súlyos büntetést szabnának ki rájuk. Az FIA azonban még nem adott ki hivatalos álláspontot erről az ügyről, de a sajtóban már több te
Nem a tankerületek dönthettek a kirúgásokról Törley Katalin szerint. Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke levélben kérdezett rá a III. kerületi tankerület vezetőjétől, kaptak-e utasítást, és ha igen, kitől. A Belügyminisztérium kérdéseinkre csak annyit írt: minden – szerintük – törvénytelen munkabeszüntetésben résztvevő pedagógus figyelmeztető level
Két "húsba vágó" kérdésről, az orosz-ukrán háborúról és az energiáról tárgyaltak az európai uniós miniszterelnökök prágai csúcstalálkozójukon, amely pénteken ért véget - közölte Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán.