A kínai vállalat a napokban hivatalosan is bemutatta a Xiaomi Civi 2 okostelefont, amiről már régóta szóltak a pletykák. Mutatjuk, hogy mit tudunk a készülékről. A Xiaomi Civi sorozat néhány napja új taggal bővült, ugyanis a cég végre hivatalosan is leleplezte a Xiaomi Civi 2 okostelefont, amit Kínában már meg is lehet vásárolni fekete, kék,
Harsányi Levente az árnyéka önmagának, amióta elvesztette az édesanyját. A gyász leküzdése nehéz és hosszadalmas feladat, mindenki másképp birkózik meg vele.
Több mint négymilliárd forintos foglalkoztatási program indult Békés megyében, amelynek célja, hogy 2027 végéig 2300 ember munkaerőpiaci elhelyezkedését segítse - közölte a Békés Megyei Önkormányzat.
Magyarország továbbra sem nevelt ki egyetlen unikornist sem, azaz olyan privát, tehát még nem tőzsdén lévő céget, amelynek értéke eléri az 1 milliárd dollárt, holott többek közt Észtországban, Szlovéniában és Izraelben is több tucat van már belőlük.
Az Atmedia végzi 2023 januárjától a Marquard Group Hungary online reklámértékesítését. A kereskedőház portfóliója így olyan magazinokkal bővül, mint a JOY, az InStyle, a modern nőket megszólító ÉVA, illetve a futók iránytűje, a Runner’s World. A svájci tulajdonú Marquard Group Hungary a JOY, JOY-Napok, InStyle, az ÉVA, illetve a Runner’s World má
Erling Haaland idén nyáron érkezett a Borussia Dortmundtól a Manchester City csapatához, heti több mint 500 ezer fontos fizetésével pedig a 21 éves tehetség egyből a Premier League legjobban fizetett játékosa lett.
Az Fkf Ecseri úti központjánál gyülekeztek kedd reggel a kukások, fizetésemelést követelve. Kerek perec megmondták, hogy sztrájkba lépnek, ha nem teljesülnek az elvárásaik, ezzel pedig megbénulhat a hulladékszállítás a fővárosban.
Néha öt perc várakozástól is kiakadunk, máskor fél óra is kellemesen telik. Sok múlik azon, hogyan észleljük az eltelt időt, mi történik velünk közben. Vannak szolgáltatók, amelyek tudják ezt, és odafigyelnek rá, másoknak bőven van még mit fejlődniük ezen a téren.
A szeptember havi bőséges esők hatására a talajok felső 100 cm-es rétege telítődött, így elhárult az akadály a megfelelő minőségű talajmunkák számára. Az alsóbb talajrétegek elszívó hatása még folyamatosan érvényesül. A csapadékos napok közben elvetett őszi kalászosok, elsősorban az árpa gyorsan kikelt, egyenletes az 1-3 leveles állomány. A száraza
Öthónapos tesztidőszakkal rövidített munkahétre áll át a Libri-Bookline Zrt, a könyvkereskedelemmel foglalkozó cég október 1-től négynapos, 34 órás munkahetet vezet be. A vállalat azt közölte, a munkavállalóik fizetését nem csökkentik, illetve az eddig nyolcórásról nyolc és félórásra emelt napi munkaidő is még alkalmazkodik a családi igényekhez. Az
Szeptember végén került megrendezésre immár 33. alkalommal a Nyúltenyésztési Tudományos Nap. A Kaposváron tartott rendezvényen az ágazat szereplői a hazai kutatók legfrissebb tudományos kutatási irányait és eredményeit ismerhették meg, majd sor került az ágazat helyzetét összefoglaló kerekasztal beszélgetésre is.
Számos lehetősége van a fűtés korszerűsítésére annak, aki több mint tízmillió forintot is hajlandó áldozni a havi rezsiköltség akár nullára faragására, azonban, ha életszerűbb keretek között gondolkodunk, akkor a lehetőségek is szűkülnek, aminek nem a kínálat, hanem a fizetőképes kereslet hiánya mellett, a szakemberhiány és a meglévő infrastruktúra
Ma van az oktatás világnapja. Ez alkalomból reggel országos pedagógussztrájk indul. A Telex szerint a PDSZ-nél 13 ezernél is több pedagógus jelezte a csatlakozását, a PSZ viszont időközben visszalépett a szervezéstől, mert szerintük túl kevés idejük maradt a kivitelezésre. Várhatóan több tanár nem egész nap fog sztrájkolni, hanem a polgári engedetl
Kulcsár Edina és G.w.M is szerepelnek a TV2 Párharc című műsorában, ez pedig összezavarta kissé a rajongókat. Volt, aki azt hitte, Edina nem is várandós.
Gondolnád, hogy volt még olyan sikeres sorozat, ami 6 millió 560 ezer magyart szögezett a képernyő elé. Akkoriban egy televíziócsatorna volt, ami hétfőnként még szünetelt is, de ez nem volt baj, hiszen mindenki a keddet várta.
Egy Down-szindrómás baba születése először óriási trauma minden családnak. A Down Alapítvány Korai Fejlesztő Központjában elhivatott gyógypedagógusok azon dolgoznak, hogy megkönnyítsék ezeknek a gyerekeknek a mozgásos és szociális fejlődését. Pár hetes kortól ötéves korig foglalkoznak a picikkel. „A Korai fejlesztés nem arról szól, hogy behozzák 45
Délen és keleten is visszavonulnak az oroszok, az újabb amerikai segélyre válaszul Oroszország megint közvetlen NATO-orosz összecsapásról beszélt. Reggeli friss háborús hírek.
A megemelkedett rezsiárak a Füvészkertet is súlyosan érintik, ráadásul a trópusi növények fűtésén aligha lehet spórolni – mondta érdeklődésünkre a botanikus kert igazgatója, Orlóci László.
Úgy tűnik, Musk nem akar keresztkédésekre válaszolni és még többet fizetni egy elveszített per nyomán, inkább kifizeti a tavasszal kialkudott 44 milliárd dollárt kedvenc közösségi platformjáért.
Az M3-as autópálya bevezető szakaszán, a Szerencs utcánál baleset történt. A sérült járművek a kereszteződésében vesztegelnek, ugyan két sáv járható, de a torlódás több km-es, már Mogyoród térségében is araszolnak a járművek. Az M4-es autóúton, a főváros felé, Üllő térségében a 27-es km-nél baleset történt. Sávzárásra és 2-3 km-es torlódásra kell k
Három év szünet után a hétvégén ismét Szuzukában, a világ egyik legkedveltebb, de közben a hibázást legkevésbé toleráló pályáján csap össze a Forma-1 mezőnye. Összeállításunkban olyan eseteket elevenítünk fel, amikor bebizonyosodott, hogy ezen az aszfaltcsíkon a legkisebb hibának is súlyos következményei lehetnek. Valószínűleg, ha a Szuzuka, a Form